,

Számos elismerés övezi Németh István munkásságát, a Rábcakapi Biokertészet megálmodóját

Az 1993 óta működő Rábcakapi Biokertészet alapítója, Németh István feleségével, Erikával a mai napig töretlen lelkesedéssel, fáradhatatlanul működteti Magyarország egyik legsikeresebb bio­gazdaságát, melyen szoros összhangban a természettel teljes értékű biotermékeket állít elő.

– Nagyon szép eredményeket tudhattok magatok mögött, hogy fejlődtetek ilyen naggyá? Nehéz volt az elindulás?

– Minden kezdet nehéz, azonban akkor még fiatalon nem úgy éltük meg a munkával járó nehézségeket, mint ahogy esetleg most megérintenek minket. Akkor még sok mindent feláldoztunk a munka oltárán a fennmaradás érdekében, ma már nagyobb harmóniára törekszünk a munka és a magánélet között. Munkafilozófiánkban a természet megóvására, a környezetünkkel és az időjárással való összhangra, valamint arra törekszünk, hogy a gazdaságunknak bizalmat szavazó vásárlók asztalára nap, mint nap egészséges, finom alapanyagok kerülhessenek

Számunkra a legnagyobb elismerést a pozitív vásárlói visszajelzések és a visszatérő, elégedett vevőközönség jelenti.

– Amikor megkezdtétek a biogazdálkodást, akkor még kevesen ismerték az előírásokat, sokan nem értették mi az a bio, érdemes-e csinálni stb. Ti hogyan lettetek elhivatottak a biotermesztés iránt?

– Elsődlegesen megélhetést láttunk a mezőgazdaságnak ebben a kibontakozóban lévő szektorában, majd a munka során, évről évre, egyre elhivatottabbá vált a családunk a biogazdálkodás iránt. Így vált a munkánk az évek alatt hivatásunkká is.

– A gazdaság jelenleg több mint 300 hektáros összterülettel rendelkezik, melyben gabona- és zöldségtermesztés is folyik. Melyik részére fektettek nagyobb hangsúlyt?

– Területileg a bio gabonatermesztés körülbelül 290 hektáron történik, a bio zöldségtermesztés 20 hektáron, a gyep pedig 10 hektárt foglal el. A területi eloszlás ellenére a bio zöldségtermesztés ugyanakkora hangsúlyt kap, sőt az élőmunka igénye jóval nagyobb szerepet kell, hogy kapjon.

Jelenleg fiam, Bálint foglalkozik főként a bio gabonanövények termesztéstechnológiájával és értékesítésével, ezzel jelentős részt vállal a gazdaság életében és számunkra is nagy öröm látni, hogy a mezőgazdaság ezen ágában megtalálja a számára sikert és kihívást jelentő szakágat.

A bio zöldségtermesztés technológiáját jómagam viszem most is. Az idei évben a fő növény a bio sárgarépa, ahogy az elmúlt 30 évben is így volt. Ezzel túl nagy titkot nem árultam el.

– Tervezitek a szortiment további bővítését?

– Jelenleg nem tervezzük a szortiment bővítését, inkább kevesebb növényféleségből igyekszünk ellenálló, jó minőségű, jól tárolható és eladhatót választani és termelni, ami a vásárlóközönségünket is hűen kiszolgálja. Biokertészetünk korábbi éveiben előfordult, hogy akár 120 fajta zöldség növényt is termesztettünk, azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben és erőnk tudatában, inkább kevesebb növényre fektetünk nagyobb hangsúlyt.

– Az általatok megtermelt kultúrák nagy része igen kézimunka igényes, sok régióban nehézséget okoz munkaerőt találni, főként itt a nyugati országrészben. Nagy hangsúlyt fektettek a gépesítésre?

– Valóban nem kis nehézséget okoz ebben a régióban, a mai termelőknek megbízható napszámos munkatársakat találni egy-egy idényben. Ennek okán nagy hangsúlyt fektetünk a gépesítésre, amit lehet mi is megpróbálunk gépesítéssel (pl: sorközművelés, gyomperzselés, gyomfésűzés) megoldani, azonban számos dolgos kezű napszámos munkásra van szükségünk, akiket nem tudunk nélkülözni például a gyökérzöldségek (sárgarépa, petrezselyem) gyomlálása, a különféle zöldségek kapálása, valamint a már betárolt zöldségfélék mosása, válogatása és csomagolása közben.

– A tavalyi év aszályos időjárása mennyire nehezítette meg a termelést számotokra?

– Magasabb költségek árán, de sikerült minden növényünket megvédeni az időjárás okozta viszontagságoktól. Az itteni mikroklíma (hansági párás levegő) segített megóvni őket a nagyon erős légköri aszálytól, valamint munkatársaimmal együtt minden erőfeszítésünk abban volt, hogy a talajban lévő minimális vizet is megóvjuk a kipárolgástól. A talajból hiányzó vizet a zöldségek esetében mikroszó­rófejes öntözéssel igyekeztünk pótolni. Összességében, minden nehézség ellenére, elfogadható termésünk lett, aminek szívből örültünk.

– Az elmúlt években számos díjat vehettetek át, legutóbb 2021-ben „Az év mezőgazdasági vállalkozása” díjat. Mit gondolsz, mi a sikeretek kulcsa?

– Talán leginkább a család harmonikus együttműködése, a természettel való összhang és a sok alázatos munka, ami mindezek mögött láthatatlanul húzódik meg.

– Számítottál bármelyik díjra is?

– Valójában nem számítottunk egyik elismerésre sem, azonban a sok munka, erőfeszítés és feláldozott idő után, nagyon jól estek a munkánkat szakmailag elismerő kitüntetések és díjak.

– Milyen eredményre vagytok a legbüszkébbek?

– Valójában arra, hogy amit 30 éve elkezdtünk feleségemmel, azt gyermekeim folytatják. Jelenleg három gyermekünkből a két legidősebb aktívan együtt dolgozik velünk. Számomra ez jelenti a legnagyobb büszkeséget és boldogságot.

Továbbá, nagy erőt adott az évek során felmerülő minden nagyobb nehézséget jelentő időszakban, azon vásárlóink visszajelzése és mosolya, akik zöldségeink segítségével végeztek gerson terápiát és sikeresen meggyógyultak daganatos megbetegedéseikből.

– A jövőre nézve milyen terveitek vannak?

– Hosszú távú terveinket már főként gyermekeink szövik, őket segítjük ebben.

A zöldségtermesztést szeretnénk még jobban gépesíteni, termesztést­echnológiáját korszerűsíteni (pl. lézeres gyomláló­robot), a jelenlegi külső körülmények között megtartani biokertészetünk éltető oázisát, valamint nem utolsó sorban több időt aktív pihenéssel, feltöltődéssel és kisunokánkkal tölteni.

Bujtás Olimpia
(Biokultúra 2023/2)