Új ültetvénytelepítési pályázat nyílik

Hazánkban az almatelepítési kedv évek óta töretlen. Ezt bizonyítja az is, hogy a legutóbbi, 2021 áprilisában megjelent ültetvénytelepítési kiírásra annyi pályázat érkezett, hogy az a jövő év elején újra megnyitásra kerül. A termelők várhatóan 2022 februárjában adhatják be pályázati kérelmeiket.

Az említett, 2021 tavaszán megjelent ültetvénytelepítést támogató kiírásra mintegy 20 milliárd forint igényelt támogatással érkeztek be pályázatok, a termelők által tervezett termőterület nagysága mintegy 2500 hektárt tesz ki. Pályázati keretből 1,5 milliárd forinttal támogatták azt a nagyszabású beruházást is, melynek keretében jövő év márciusában befejeződik az ország legnagyobb, almatermesztésre alapozó kutató, szaktanácsadó és posztharveszt logisztikai központ létesítményének építése a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón, ismertette Nagy István agrárminiszter a beruházás bokrétaavató ünnepségén.

A Szabolcsi Alma Centrum elnevezésű létesítmény Magyarország legjelentősebb almatermesztő körzetében, a nagy múltú Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézet területén valósul meg. A tároló-, válogató és csomagoló infrastruktúrával is rendelkező logisztikai és kutatóközpont 9 ezer tonnás befogadóképessége mellett mintegy 16 ezer tonna étkezési és 4 ezer tonna ipari alma, illetve más gyümölcsök értékesítésére lesz képes – fogalmazott a tárcavezető. A hűtőházi épületrész befejezése, valamint a válogató-csomagoló technológia kiépítése után az üzem előreláthatólag 2022 júliusában kezdheti meg működését. Ez a központ a magyar almatermesztés megújításának sarokkövét jelenti, legfontosabb feladata a térség termelőinek integrálása lesz.

Forrás: https://mezohir.hu
(Biokultúra 2021/6)