Virágok udvarlása

A Tel Aviv-i Egyetem kutatói az elmúlt év végén különleges publikációt tettek közzé: első alkalommal mutatták ki tudományos szakemberek, hogy egy virágos növény képes érzékelni a beporzó rovar közeledtét.

A vizsgálat tárgyát képező ligetszépe virág (Oenothera drummondii) három perccel azután, hogy úgymond „hallótávolságon” belül került hozzá egy repülő mézelő méh, édesebb nektárt kezdett termelni. Munkájuk során a kutatók a virágszirmok vibrációja és a nektártermelődés közötti kapcsolatot vették górcső alá. Azt figyelték meg ugyanis, hogy a méh szárnymozgásának frekvenciája, illetve a mesterségesen előidézett megegyező nagyságú frekvencia a növénynél cukorban gazdagabb nektártermelést indított be.

A kutatók véleménye szerint a jelenség hátterében az állhat, hogy a növények túlnyomó többségének beporzásra van szüksége magjai termékennyé válásához, ezért a virágnak vonzóvá kell válnia a beporzást végző rovarok számára. A növények ehhez színpompás virágaikat és nektártermelő képességüket használják. Azonban a folyamatos nektártermelés megbonyolíthatná a növény számára a várakozást, ugyanis a termelődött nektárt raktározni is kellene, ami amellett, hogy megromolhat, a hangyák is elhordhatnák. Ezért a virág számára sokkal biztosabb a nektárt csak akkor termelni, ha a beporzók a közelben vannak.

Az is kiderült, hogy a nektárválasz frekvenciaspecifikus, tehát a virágok csak a beporzó hangokra reagáltak, de a magasabb frekvenciájú hangokra nem válaszoltak. Mindezeken túl az eredmények arra utalnak, hogy a növényekre más hangok is hatással lehetnek, beleértve az emberi tevékenységből adódó zajokat is.

Forrás: www.biorxiv.org
(Biokultúra 2019/3)