2009 Júl 06

A biogazdálkodás főbb jellemzői a szintetikus növényvédő szerek és trágyaanyagok nélküli gazdálkodás, a természetes úton előállítható anyagokkal történő növényvédelem, azaz a környezetkímélő növényvédelmi eljárások alkalmazása, a természetes ökoszisztémák által fenntartott egyensúlyra való törekvés, annak elősegítése. Az egyensúly kialakulásában fontos szerepet töltenek be a kártevőket pusztító ragadozók és paraziták.

A ragadozó élőlények számára megfelelő élőhely teremtésével, megóvásával növelhető azok betelepedési aránya, létszáma, így alapvető szerepük van a kártevők számának gazdasági kártételi szint alatt tartásában. A biológiai növényvédelemben a természetes ellenségekkel történő védekezés célja nem a növényevő kártevők teljes kiirtása, hanem egyedszámuk, s ezáltal kártételük csökkentése. Ilyen hasznos szervezetek – többek között – a fátyolkák, katicabogarak, zengőlegyek, fülbemászók.

Kutatásaim során zengőlegyekkel kezdtem foglalkozni. A lárvák levéltetű-pusztító tevékenységét, hasznosságukat több külföldi és a hazai szakirodalomban lévő cikk is kiemeli.

A zengőlegyek (Syrphidae) a kétszárnyúak (Diptera) rendjének egyik legnépesebb családja. Az ismert fajok száma a világon közel 6000. A mintegy 800 európai fajból Magyarországon jelenleg 390 fajról vannak adataink. Akadnak egy-, két- vagy többnemzedékes fajok. Erdőkben, erdei tisztásokon, erdőszegélyeken, nedves és száraz réteken, vizes élőhelyek közelében, hegyvidéken, kertekben fordulnak elő. Az imágók többsége virágporral, nektárral táplálkozik. A lárvák lehetnek növényevők, korhadékevők és ragadozók. A ragadozó életmódot folytató lárvák a fajok hozzávetőleg 40%-át teszik ki. Utóbbiak között sok a hasznos levéltetű-pusztító faj. A megtermékenyített nőstény zengőlegyek tojásaikat a már kialakult levéltetű kolóniák mellé helyezik, a kikelt lárvák a levéltetveket fogyasztják, ezzel is csökkentve azok elszaporodásának mértékét.

A vizsgált terület és a gyűjtés

A vizsgálatokat Debrecen mellett egy 12,5 hektáros bioalma ültetvényen végeztük. 1996 óta folyik almatermesztés a területen, amely már a telepítés kezdetén átállt bioterület volt. Az almák 60%-a varasodásnak ellenálló fajta (Florina, Príma). Ezen kívül Idared, Jonagold, Mutsu és Red Elstar fajtákat termesztenek. A gombák, baktériumok és vírusok okozta betegségek elleni védekezés a biogazdálkodásban megengedett természetes anyagokkal, módszerekkel történik: mechanikai úton, réz különböző formáival, mészkénlével, olajos permetezéssel. A kártevő lepke populációk visszaszorítása granulózis vírus, Dipel és Isomate felhasználásával történik. Ezen kívül sárga, kék és fehér színű ragacs lapokat, míg a bundásbogarak befogására kék színű, vízzel töltött tálkákat helyeztek ki. 2008-ban nyolc alkalommal végeztek növényvédelmi munkákat, melyek során Tiosol, Cuproxat alkalmazása, és Isomate kihelyezése történt március 31. és július 1-je között.

A terület 7%-a bolygatatlan, sorközművelés nincs, a gyepnövényzet dús, fajgazdag. A virágos növényzet táplálékot és búvóhelyet biztosít a kártevők természetes ellenségeinek, amelyek csökkentik a kártevő populációk nagyságát. Ennek köszönhetően, a levéltetvek ellen nem védekeznek a vizsgált kultúrában, mivel a katicabogarak, zengőlegyek és fátyolkák megakadályozzák a tömeges elszaporodásukat. A fülbemászók fészkelő-búvó helyéül műanyag cserépbe helyezett szénacsomókat helyeztek ki. A gyümölcsöst a Biosuisse svájci előírások betartására is ellenőrzik.

A gyűjtéseket 2008. április 24. és szeptember 9. között végeztük, heti rendszerességgel. A nyár tartósan esős periódusaiban a gyűjtések elmaradtak. A gyűjtésekhez 3 sávot jelöltünk ki, egymástól 115-120 méterre. Minden sáv 10 méter széles és 50 méter hosszú volt, határaikat az almafasorok képezték. A fajgazdag, dús, sokszor térdig érő virággazdag gyep tavasztól őszig megfelelő táplálkozó- és búvóhelyet biztosít a zengőlegyek imágóinak. A területen feljegyzett leggyakoribb növények: aprószulák, kamilla, pongyola pitypang, réti here, komlós lucerna, tyúkhúr, nagy csalán, parlagfű, lórom fajok, pirosló árvacsalán, szöszös bükköny, útszéli zsázsa, cickafark. Minden kijelölt sorban 30 percig végeztünk hálózásos gyűjtést. A lepkeháló 40 cm átmérőjű, 70 cm zsákhosszú, fekete tüll. A gyűjtések a délelőtti órákban történtek, ugyanis a zengőlegyek napi aktivitására jellemző, hogy a reggeli, délelőtti órákban repülnek, míg a nagyon meleg, kora délutáni órákban árnyékos helyen pihennek. A hálózásos gyűjtést tálcsapdázással egészítettük ki. Minden sávban két-két fehér műanyag tálat (17x13x7 cm) helyeztünk ki különböző magasságokban (80 cm, 120 cm) a fák közé az ágaktól nem takarva, illetve a talajra. A tálakat félig öntöttük etilénglikollal, amely tartósítja a belerepült rovarokat, és biztosítja, hogy a folyadék ne párologjon el. A csapdákat hetente ürítettük. A hálózott példányok kloroformos papírvattával bélelt ölőüvegből közvetlenül preparálásra és felcédulázásra kerültek. A tálakkal fogott zengőlegyek preparálás előtt 70%-os etil-alkoholba kerültek, amely megtisztította az etilénglikoltól a példányokat és tartósította azokat. A fajok meghatározása fénymikroszkóppal történt.

Eredmények

A mintavételek során 17 zengőlégy faj összesen 525 egyede került befogásra. A fajok közül kilenc lárvája táplálkozik levéltetvekkel. A fogott egyedszámok alapján ezek összesített relatív gyakorisága 94,1%-nak adódott.

A gyűjtött anyagot szinte kizárólag a hálóval fogott egyedek alkották. A tálcsapdákból összesen 14 egyed került elő. Az így fogott fajok száma öt, és ezek mindegyike a hálózás során is előkerült. A csapdázás kis hatékonysága részben azzal magyarázható, hogy a dús, folyamatosan virágzó vegetáció elegendő táplálékot biztosított az imágóknak, ezért azok kis számban keresték fel a fehér csapdákat. Az olyan állományokban, ahol kevés a virágos növényzet (például búza- vagy kukoricaföldek), a tálcsapdák hatékonysága jóval nagyobb. 2008-ban gabonatáblákon végzett vizsgálataim során a tálcsapdák hetente 10-20 egyedet gyűjtöttek.

A gyűjtött fajok hazánkban gyakoriak, általánosan elterjedtek. A levéltetűvel táplálkozó fajok: Epistrophe nitidicollis (Meigen, 1822), Episyrphus balteatus (De Geer, 1776), Eupeodes corollae (Fabricius, 1794), Eupeodes luniger (Meigen, 1822), Melanostoma mellinum (Linnaeus, 1758), Pipizella sp., Sphaerophoria scripta (Linnaeus, 1758), Syrphus ribesii (Linnaeus, 1758) és a Syrphus vitripennis (Meigen, 1822). A többi gyűjtött faj lárvája szerves törmelékkel táplálkozik, valamint egy faj lárvája növényevő.

tarka darázslégy

1. kép. Sphaerophoria scripta (tarka darázslégy)

Legnagyobb egyedszámban előkerült faj a tarka darázslégy (S. scripta, 1. kép) volt, mely a fogott egyedek közel 70%-át adta. A többnemzedékes, sokféle biotópban elterjedt faj egyedei lárvaalakban telelnek át. A lárva jelentős levéltetű-pusztító. A nőstények a levéltetűvel fertőzött levelekre rakják petéiket, és a kikelt lárvák jelentős szerepet játszanak a levéltetvek számának csökkentésében, a tömeges felszaporodás megakadályozásában. A S. scripta azért is meghatározó tényező a levéltetvek pusztításában, mert ezt a fajt kevésbé támadják meg a parazitoidok, mint más zengőlegyeket. Az imágó viráglátogatása széleskörű.

Melanostoma mellinum

2. kép. Melanostoma mellinum

A második legnagyobb egyedszámban előkerült faj a M. mellinum (2. kép) volt (16.6%). A szintén többnemzedékes faj egyedei lárvaalakban telelnek. Az imágó főleg nyílt területeken fordul elő.

A lárva levéltetvekkel táplálkozik, de ezek hiányában kisebb legyeket is megtámad.

ékfoltos zengőlégy

3. kép. Episyrphus balteatus (ékfoltos zengőlégy)

A harmadik legnagyobb egyedszámban fogott faj az ékfoltos zengőlégy (E. balteatus, 3. kép) volt (5,1%). A megtermékenyített nőstények telelnek, amelyek kora tavasszal rajzanak, és az első levéltetűtelepek megjelenésekor lerakják petéiket. A lárvák az egyik legjelentősebb levéltetű-ragadozónak tekinthetők, mivel rendkívül polifágok és agresszívek – kannibalizmus is előfordul. Számottevő szerepet játszanak a levéltetű populációk megtizedelésében szántóföldön és gyümölcsösökben egyaránt. Az alapvetően árnyékkedvelő fajt többnyire a fák között lebegve figyeltük meg, illetve gyűjtöttük.

A fennmaradó hat levéltetű-fogyasztó faj kevés egyedszámban került elő, de ezek lárvái is több száz levéltetvet elfogyaszthatnak fejlődésük során.

A levéltetvekkel táplálkozó fajok fenológiáját az 1. ábra mutatja.

A levéltetvekkel táplálkozó fajok fenológiája

1. ábra. A levéltetvekkel táplálkozó fajok fenológiája

A tarka darázslégy (S. scripta) májusi rajzása idején kis egyedszámban volt jelen, majd egyedszáma június elejétől növekedett. A faj első rajzáscsúcsa július elejére esett. Ebben az időszakban már nagy számban megtalálhatók a lárvák táplálékát adó levéltetvek, ami lehetővé teszi az újabb generáció kifejlődését. A június vége július közepe között gyűjtött magas egyedszám feltételezhető, hogy több, egymást fedő generáció együttes jelenléte. Július végén a gyűjtés során tapasztalt, hirtelen bekövetkezett egyedszám csökkenés a vizsgálati területen történt kaszálás miatt következhetett be. Ekkor a virágzó növények száma átmenetileg csökkent, így az imágók az almás körüli területen kerestek táplálékot.

A faj második rajzáscsúcsa augusztus végén volt. Ez, a faj életciklusát figyelembe véve az utolsó nemzedéknek tekinthető. Az ekkor kikelt lárvák ősszel még a levéltetű telepeken táplálkoznak, majd áttelelnek. A M. mellinum faj kisebb egyedszámban került elő, de megjelenése az előző fajhoz hasonlóan alakult. Itt is két rajzáscsúcsot tapasztaltunk, az elsőt július elején, a másodikat augusztus utolsó harmadában, amelyek egybeestek a S. scripta rajzáscsúcsaival. Mivel a levéltetű-pusztító fajok a vegetációs periódus alatt folyamatosan jelen voltak, a lárváik levéltetű populáció csökkentő hatása is folyamatosnak tekinthető ebben az időszakban. Ennél fogva a biológiai növényvédelemben betöltött szerepük is jelentős.

Megfigyeléseink során többször tapasztaltuk május és július között a közönséges levélpirosító almalevéltetű (Dysaphis devecta Walker) és a szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea Passerini) károsítását. A kártétel azonban nem volt olyan mértékű, hogy a termésmennyiséget jelentősen befolyásolta volna. A fertőzött hajtásokon többnyire megtaláltuk a zengőlegyek lárváit is, bár megfigyelésüket nehezíti kis méretük és színük, amellyel szinte beleolvadnak környezetükbe. A fogott fajok imágóinak rajzási adatai alapján a lárvák megjelenése nyár elejétől folyamatos, így azok hasznos tevékenységüket a levéltetűtelepek gyérítésében ettől kezdve fejtik ki. A vizsgált kultúrában levéltetvek elleni növényvédőszeres kezelés nem történt. Ez alapján feltételezhető, hogy ezek a ragadozók is jelentős szerepet vállalnak a kártevő populációk nagyságának a kártételi szint alatt tartásában. Tapasztalataink azt mutatták, hogy egy tárcsázott talajú bioalma ültetvényből jóval kevesebb zengőlégy került elő, ugyanis a sorok közötti dús vegetáció hiánya miatt sem elegendő búvóhelyet, sem táplálékot nem találtak az imágók. Azonban ennek az anyagnak a feldolgozása még folyamatban van, így a következtetéseket is később tudjuk levonni.

Köszönettel tartozom Makranczy Györgynek a cikk összeállításában nyújtott segítségért, továbbá a Növényvédelmi Tanszék minden dolgozójának, akik munkánkat segítették.

Földesi Rita
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma,
Mezőgazdaságtudományi Kar,
Növényvédelmi Tanszék
foldesri@agr.unideb.hu
Medgyessy István

Biofarm Debrecen Szövetkezet
(Biokultúra 2009/3)

[felül]