Pótolhatatlan poszméhek
A Virginiai Egyetemen (USA) a Matthew H. Koski által vezetett kutatások rámutattak, hogy az élőhelyek csökkenése, a növényvédő szerek használata, a klímaváltozás, a nem őshonos fajokkal való versengés és a behurcolt paraziták miatt egyre csökken a növények megporzását végző poszméhek száma.
A poszméh populáció létszámának csökkentő tendenciát mutató alakulása kritikusnak mondható az agrárium és a biodiverzitás szempontjából is. A kisebb méretű, a virágport szinte „pazarló” méhfajok ugyanis nem képesek hatékonyan pótolni a poszméheket a növények megporzásában és terméshozamának biztosításában. A poszméhek, mint fő beporzók, fontos szerepet játszanak a növények szaporodásában és az egészséges ökológiai rendszer fenntartásában.
Mivel e nagyméretű, szőrös méhek állománya az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken, ezért egyes kutatók abban reménykednek, hogy talán a helyi, kisebb méhek fokozatosan átveszik a poszméhek szerepét. A kutatás ugyanakkor kimutatta, hogy bár a kisebb méhek éppoly szorgosan gyűjtenek, mint a poszméhek, ám nagyobb rokonaik tevékenységét mégsem képesek jól helyettesíteni, mert több pollent távolítanak el a virágról, mint amennyit magukkal visznek és ez nem előnyös a növényeknek. A poszméhek egyértelműen több pollent szállítanak a virágok között, mint amennyit magukkal visznek, és ami még nagyobb jelentőséggel bír, a szőrös testükön lévő virágporral gyakran a nőivarú virágokat látogatják. Ez nagyon hatékony megtermékenyítést eredményez. A kis- és középtermetű méhek inkább a hímivarú virágokat látogatják, több pollent fogyasztanak és vernek le a virágról, mint amennyit a növények között szállítanak, következésképpen a beporzás nem eléggé hatékony.
A kutatás kimutatta, hogy a növények egészséges voltának fenntartásához kevesebb poszméh-látogatás is elég, ezzel szemben a pollent pazarló kisméretű méhek gyakran csökkentik a növények jólétét. Emellett, a pazarlás miatt kevesebb virágport hagynak a hatékonyabb poszméhek megporzási munkájához is.
Forrás: https://phys.org
(Biokultúra 2018/4)
