A bogyós termésű növények kártevői

A két világháború között, 1930 táján létesítették Magyarországon az első bogyós ültetvényeket a Dunakanyarhoz közeli térségben, Nógrád megyében. A folyóvízi hordalékon kialakult talajok és a kiépített öntözőrendszerek kedvező feltételeket teremtettek a növények számára. Termesztésükre hűtőházak, szörpgyárak, gyümölcslé feldolgozó üzemek létesültek. 2004-ben még közel 2000 hektáron foglalkoztak az anyagi jólét forrását biztosító bogyósokkal, de az összes gyümölcstermésen belül a nagy kézi munka igény miatt ma mindössze három százalékos arányt képviselnek. Csak a ribiszkénél megoldható a roncsolódás nélküli gépi betakarítás.

A kellemes íz- és zamatanyagot, valamint magas C-vitamint tartalmazó bogyósok a legtöbb házi kertben is megtalálhatók. Az apró, különleges ízű gyümölcsöket friss fogyasztásra, üdítő, ivólé, szörp és befőtt készítésnél, valamint a cukrászatban használják fel. A bogyós gyümölcsű növények közül legjelentősebb a málna és a ribiszke.

Málna

Az ezredforduló előtt még a világ jelentős málnatermő országai közé tartoztunk. A nagyüzemek megszűnésével a málna ültetvények azonban jórészt kiöregedtek. Napjainkban az új telepítések jellemzően már csak hűtőházak környékén, csepegtető öntözés kiépítésével történnek.

A gyökérsarjakkal szaporodó félcserje évente egyszer vagy kétszer terem. Víz-és páraigényes, a teleket jól viseli. Édes és aromás termést csak fényben gazdag területeken hoz. Alacsony kalóriatartalmú, gyorsan romló gyümölcse leginkább friss fogyasztásra alkalmas, de kiváló szörp is készülhet belőle. Legfontosabb kártevői a májusi cserebogár, a málna-karcsú-díszbogár, a kis málnabogár, a málna-gubacsszúnyog, a málna vesszőszúnyog, a málnamoly és a kis málna levéltetű.

Májusi cserebogár (Melolontha melolontha)

Elsőrendű tápnövénye a málna. A közvetlen kárt a talajban élő lárvák okozzák. Károsításukat a málna lombozatának ezüstös elszíneződése és a levelek fonákkal kifelé fordulása jelzi. Súlyosabb esetben a tő elfonnyad, elszárad.

A három évenként rajzó, 23-30 milliméter hosszú, fekete vagy vöröses fejű, vörösbarna szárnyfedőjű bogár tavasszal tarrá rághatja a lombot. A meggörbült testű, csont-fehér, 40-50 milliméteres pajorok pedig még a bogaraknál is nagyobb kárt okozhatnak a kéreg hámozásával és a gyökerek rágásával. A bogarak a májusi rajzás és párosodás után 20-25 centiméter mélyen rakják le tojásaikat a talajba. De az első és második éves lárvák ennél sokkal mélyebbre húzódnak, így a bábokból kifejlődő bogaraknak sokszor 1-1,5 méter mélyről kell a talaj felszínére küzdeni magukat. Ezért a vegyszeres talajfertőtlenítés csak a talaj felszíne alatti rétegekben tartózkodó fiatal lárvák ellen hatásos. A károsítás évében májusban a kilombosodott rajzófákon csoportosuló dermedt bogarak kora hajnalban történő lerázásával és megsemmisítésével csökkenthető a lerakott tojások száma. A természetes ellenségek (vaddisznó, házi sertés, vakondok, tyúk, vetési varjú) a talajból gyakran kiszedik és elfogyasztják a lárvákat. A még 10-15 centiméteres rétegben tartózkodó pajorok ellen jó gyérítő hatású a talajforgatás. A málnát lehetőleg ne telepítsük erdők közelébe és szükség esetén (talajvizsgálatra alapozva) végezzünk biogazdálkodásban engedélyezett készítményekkel talajfertőtlenítést, mert a termő málnásban erre már nem lesz lehetőség.

Málna-karcsúdíszbogár (Agrilus aurichalceus)

A lárva a fő kártevő. A kéreg és a fás részek határán spirálisan haladó, majd a vessző belsejébe irányuló járatokat rágó lárvák a tápanyag-és vízszállítás akadályozásával a hajtások hervadását okozzák. Általában a vesszők alsó részén a földtől 20-40 centiméteres magasságban vagy lejjebb, hosszúkás, orsó alakú, 20-30 milliméteres, sima felszínű megvastagodások, álgubacsok találhatók. A károsítás feletti növényrész hervad, a vesszők meggyengülnek, a szél hatására eltörnek.

A május-június táján évente egyszer rajzó, 5-8 milliméter nagyságú, sötétzöld, fémfényű bogarak érési táplálkozásuk után rakják le tojásaikat a vesszőkre. A kikelő lárvák a kéreg alá hatolva a vesszők belsejében készített járatokban táplálkoznak és fejlődnek ki, de csak a következő tavaszon bábozódnak be. Tavasszal a gubacsos vesszők levágásával és elégetésével elpusztíthatjuk a bennük lévő bábokat, mielőtt kirepülnének belőlük a kifejlett rovarok.

Kis málnabogár (Byturus tomentosus)

Alkalmi kártevő. A virágport kereső imágók zöldbimbós állapotban jelennek meg. Berágnak a kinyílni kezdő bimbók belsejébe, ennek következtében a termés féloldalassá válik. A lárva összefurkálja a gyümölcs belsejét, és utat nyit a szürkepenésznek. A fertőzött világos-piros, torzult málnaszemek később összezsugorodnak és lehullnak.

Az évi egy nemzedékes, 3-4 milliméter hosszú, zöldesszürke vagy szürkés-sárga bogár a talajban telel át és április-májusban jön elő. A málna fővirágzása idején rakja le tojásait a fejlettebb virágokra, később a fiatal termésekre. A sárgásfehér lárvák a gyümölcs belsejében táplálkozva fejlődnek ki, majd a talajba húzódva, bábbölcsőben telelnek át.

Kártétel esetén kiskertekben nem szükséges az állomány kezelése, elegendő a fertőzött részek összegyűjtése, elégetése. Fehér színű, illatanyaggal kombinált ragacsos csapdával, tavasszal a bogarak összegyűjthetők.

Málna gubacsszúnyog (Lasioptera rubi)

A növény bőrszövete alatt élő lárvák szívogatásának hatására a hajtáson, levélnyélen, vesszőn 1-3 centiméteres, gömbölyded, repedezett felszínű, szabálytalan alakú, aszimmetrikus gubacsok keletkeznek. A nedvkeringés zavara miatt a vesszők megállnak a fejlődésben. A gubacsok feletti növényrész fonnyad, de nem törik le, mint a málna-karcsúdíszbogár esetében. A termés apró, összetöppedt, kényszerérett lesz.

Az 1,5-2 milliméter nagyságú, fekete szúnyog szárnyai áttetszőek, közepükön fehér folttal. A nőstény a hajtások rügyeire rakja tojásait. A petékből kelő narancsvörös lárvák az epidermisz alá furakodnak és az általuk képzett gubacs belsejében csoportosan élnek. Ugyanitt történik a telelés és tavasszal a bábozódás is. Az imágók évente egyszer, májusban rajzanak.

A védekezés elsősorban a gubacsok és a fertőzött vesszők nyár végi eltávolításából és elégetéséből áll.

Málna vesszőszúnyog (Thomasiniana theobaldi)

Ha tavasszal az imágók kedvező feltételeket találnak a tojásrakáshoz (sok a repedezett héjú hajtás), már az első nemzedék is jelentős kárt tehet. A tojásokból kelő, szabad szemmel alig látható nyüvek rágcsálásának háncsszövet roncsolódás, sejtburjánzás és tőpusztulás lesz a következménye. A vessző alsó harmadában a háncs alatt a farészbe mélyedő, barna, vagy lilásbarna foltok láthatók. A szövetelhalás gyakran a bélrészig terjed. A felrepedezett hajtásokon könnyebben megtelepednek a kórokozók is. A tápanyagellátás gátlása miatt csökken a hajtásnövekedés, sárgul, szárad a növény, fonnyad a gyümölcs.

A 2,5-3 milliméteres, sárgásvörös nőstények május végén, június elején csoportosan rakják le fehér, hosszúkás tojásaikat a vesszők alsó részének héja alá. A kelő világossárga lárvák színe később narancssárgára változik. Egészen októberig három nemzedékük fejlődik, május végén, július elején és augusztus közepén. Lárva vagy báb-állapotban telelnek át a talaj felső rétegében, többnyire a málna-bokrok közelében. A három nemzedék folyamatos károsítása miatt a málna vesszőszúnyog a málna legveszélyesebb kártevője.

A védekezésnél csökkenteni kell a tojásrakásra kedvező lehetőségeket, tavasszal el kell távolítani a repedezett kérgű hajtásokat, beteg vesszőket. A rajzás előrejelzéséhez szex-feromon csapdát célszerű az ültetvénybe kihelyezni. A repülő imágókat elriaszthatjuk a Biokál-01 gyógynövény készítménnyel. A permetlevet irányítsuk a vesszők alsó harmadára.

Málnamoly (Lampronia rubiella)

Tavasszal kirágott rügyek jelzik az áttelelt hernyók károsítását. Az új lárvák később a vacokkal, majd a fejlődő málnával táplálkoznak. A málna belseje gusztustalan, ürülékes lesz. Ősszel a vessző belsejébe hatolva rövid járatot készítenek.

A kifejlett piros testű, fekete fejű hernyók a kéreg alatt vagy a földben, gubóban telelnek. Április-májusban bebábozódnak, majd imágóvá alakulnak. A 10-14 milliméter szárnyfesztávolságú lepke vörösesbarna elülső szárnyait sárga pontok, felső szegélyét foltok díszítik. A málna fővirágzásakor rajzik, a nőstények tojásaikat egyesével rakják a virágokba. Évente egy nemzedékük fejlődik. A kártevő csak időszakosan szaporodik fel a málnásokban. Szükség esetén a lepkék rajzásakor lehet permetezni ellenük. A Biokál-01 gyógynövény kivonat repellens hatású a molyokra.

Kis málna levéltetű (Aphis idaei)

A kártevőnek a málnán kívül nincs más gazdanövénye. Szívogatásával a leveleken erős hajtástorzulást, levélsodródást, és száradást okoz. A tetvek táplálkozásuk során még a törpenövést okozó vírusbetegségeket is átviszik egyik növényről a másikra. A 2 milliméteres szárnyatlan nőstények világoszöld vagy sárga színűek. A júniusban megjelenő szárnyasoknak a faj terjesztése szempontjából van jelentőségük. A vegetáció kezdetén megtermékenyítés nélkül, ivartalan úton, szűznemzéssel szaporodnak. A hímekből és nőstényekből álló ivaros nemzedék szeptemberben jelenik meg. Csak a megtermékenyített nőstények tojásai tudnak áttelelni a málna kéregrepedései alatt. Kora tavasszal a belőlük kikelt ősanyák testében lévő tojások indítják el a hímek nélkül szaporodó több nemzedéket.

A málnát legyengítő vírusok ellen csak egészséges szaporító anyag használatával és a levéltetvek irtásával védekezhetünk. Lemosó kezelésként alkalmazható ellenük a Nevikén Extra és a Vektafid S. Sárga, ragacsos csapdával megfigyelhetjük a levéltetvek rajzását. Környezetbarát permetszerként a káliszappan és a Biosect javasolható. A készítményeket a tetvek tartózkodási helyére, a levelek fonákjára kell kipermetezni.

Ribiszke

A ribiszke a bogyós gyümölcsűek termesztésében a világon a második helyet foglalja el. Magyarországon a 60-as években (a betakarító gépek térhódításakor) kezdték nagyobb területen telepíteni.

Az ásványi sókban és vitaminokban gazdag fekete és piros ribiszke 1-1,5 méterre megnövő, hidegtűrő, tüskétlen cserje. Évenként megújul a törzséből kiinduló számos mellékágból. Az elhalt, idős gallyak helyett minden évben új hajtásokat hoz. Dugványozással szaporítható. Friss fogyasztásra és konzervipari feldolgozásra egyaránt alkalmas.

Fontosabb kártevői a ribiszke levéldarázs, az üvegszárnyú ribiszkelepke, a levélpirosító ribiszke-levéltetű, a kaliforniai pajzstetű, a köszmétearaszoló, a ribiszke gubacsatka, a piros gyümölcsfa takácsatka és a közönséges takácsatka.

Ribiszke levéldarázs (Pristiphora pallides)

A hernyók a szélük felől fokozatosan rágják a leveleket, csak a levélnyelet hagyják meg. A hajtások csúcsi részétől haladnak a bokor belseje felé. Karéjozásukkal részleges, vagy teljes tarrágást okozhatnak. A lombveszteség kényszerérést idéz elő és akadályozza a hajtások beérését. A kártevő a ribiszkén kívül az egrest is megtámadja.

Imágója 5-6 milliméteres, fényes, fekete darázs, lábai sárgásak. Április elején rajzik, fehér tojásait az éppen fakadó hajtások leveleinek bőrszövete alá fűzérszerűen rakja le. A kifejlődött, sárgásfehér álhernyók április végén bebábozódnak és egy hét múlva már megjelennek az új darazsak. Évente 4-5 nemzedék követi egymást. Báb alakban telel a bokor töve melletti talaj felső rétegében és a lehullott lomb alatt.

Megtakaríthatjuk a kezelést, ha kora tavasszal megfigyeljük a lárvakelést. A kártétel előtt gumikesztyűvel célszerű leszedni az álhernyókat a levelekről. A növények alatti talaj fűrészporral való betakarásával elérjük, hogy az esetlegesen megmaradt lárvák ide vonuljanak bábozódni. A mulcsréteg időnkénti cseréjével, illetve elégetésével pusztíthatjuk el a bábokat.

Üvegszárnyú ribiszkelepke (Synanthedon tipuliformis)

A tojásból kikelő lárvák a ribiszke rügyeit odvasítják. Később a vesszők sárgulnak, fonnyadnak, leszáradnak, eltörnek a belsejükben kialakított lárvajáratok miatt. A fertőzött vesszőn szellőzőnyílás, kiszórt ürülék, rágcsálék látható. Gyökérkárosításnál az egész bokor kipusztulhat és új sarjak sem tudnak fejlődni. A fás részek rágásával egész ültetvényeket tehet tönkre ez a faj.

A kiterített szárnyakkal 18-24 milliméteres, csillogó kék, átlátszó szárnyú lepke a rügyalapokra és a vesszők elágazásaihoz egyesével rakja le tojásait. Fehér testű, barna fejű lárvái a kéreg alatt rágnak, a rügyeket odvasítják, majd berágnak a bélrészbe. A vesszők csúcsa felé haladó járataikban novemberig is táplálkozhatnak. Olykor a bokor tuskórészébe is behatolnak, legtöbbször a gyökerekig lejutnak. Laza szövedékben áttelelve tavasszal folytatják a károsítást, majd a bábozódás után május-júniusban, évente egyszer rajzanak.

A védekezést rendkívül megnehezíti a kártevő rejtett életmódja, mert a lárva az egész vegetáció alatt a hajtások, vesszők, gallyak belsejében él, sőt a telet is ott tölti. A tojásból kelő lárvák ellen addig érdemes permetezni, amíg azok a vesszők felszínén tartózkodnak. Tavasszal a fejlődésük rendkívül vontatott, a lepkék áprilistól júniusig folyamatosan repülnek, de az érési időszakban a vegyszeres kezelést már nem lehet elvégezni. A rajzó imágók cefrés csapdával összegyűjthetők. A szex-feromon csapdával figyelt rajzáscsúcs idején lehetőségünk van a Dipel nevű környezetbarát készítmény alkalmazására. A nehezen időzíthető, költséges permetezés helyett sokkal gazdaságosabb a megelőzés és a mechanikai védekezés. Egészséges szaporítóanyag vásárlásával és ősszel a beteg tövek eltávolításával, valamint a károsított vesszők levágásával, elégetésével elejét vehetjük a fertőzésnek.

Levélpirosító ribiszke-levéltetű (Cryptomyzus ribis)

Fakadás után, párás, meleg tavaszon azonnal jelentkezhet a szembetűnő kártétel. A tetvek szívogatásának hatására március végétől kezdődően a ribiszke levelei színük felé felhólyagosodnak, majd erősen elszíneződnek, megpirosodnak, megsárgulnak. A károsított levelek későbbi elszáradása és lehullása jelentős termésveszteséget okoz.

Az áttelelő tojásokból március végén kikelt ősanyák elevenszüléssel létrehozott lárváiból kifejlődő 2 milliméter nagyságú, citromsárga színű szárnyatlan nőstények kolóniákat alkotva a levelek fonákján szívogatnak. A második nemzedékben már megjelenő feketén foltozott, sárga színű szárnyas egyedek május végétől a köztes gazdanövényekre (lisztesfű, árvacsalán) vándorolva újabb generációkat képeznek. Ősszel a ribiszkére visszarepült szárnyas nőstények ivaros nőstényeket szülnek. A köztes gazdanövényeken kifejlődött szárnyas hímek októberben jelennek meg és az általuk megtermékenyített nőstények rakják le az áttelelő tojásokat.

Ritkításuk céljából rügyfakadás előtt Nevikén Extrával végezhetünk lemosó kezelést. A tavaszi védekezést az ősanyák kikelésekor, az első piros levélfolt megjelenésekor kell elkezdeni Spintor készítménnyel.

Kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus)

A ribiszkeültetvények legveszélyesebb kártevője. Különösen a fekete ribiszkén gyakori, de a köszméte bokrokat is kedveli. Pár év alatt képes annyira felszaporodni, hogy a tövek teljes kipusztulását okozza. A fertőzési gócok emellett állandó veszélyt jelent a környék gyümölcsfáira is. A sok-tápnövényű kaliforniai pajzstetű a gazdanövény valamennyi föld feletti részén előfordul. A lárvák szívogatását követően a leveleken és a fiatal hajtásokon babapiskóta alakú, élénkpiros udvarral körülvett foltokat vehetünk észre. A vesszőkön, gallyakon barnásszürke, sokszor összefüggő, réteges bevonatot képeznek a pajzsok. A fertőzött bokrok gyenge hajtásnövekedést mutatnak, rendkívül kevés lesz a termés, a fás részek részlegesen vagy teljesen elhalnak.

Az első fejlődési fokozatú lárvák telelnek át a kéreg alatt. A 0,7 milliméter hosszú, sárga szárnyas hím májusban rajzik. A megtermékenyített, 1,5-2 milliméter átmérőjű, sötétszürke, kerek pajzs alatt élő, mozdulatlan nőstény elevenszüléssel 80-100 utódot hoz a világra. Párosodás nélkül, szűznemzéssel nem tud szaporodni a kártevő. A halvány narancsszínű, hosszúkás, lapított testű, 0,2-0,3 milliméteres mozgó lárvák néhány órai vándorlás után letelepednek, kifejlesztik a fehér, gyapotszerű első lárvapajzsot, majd az újabb fekete pajzsot. Az első lárvanemzedék tömeges rajzása június-júliusban, a másodiké augusztus-szeptemberben van, de nincs éles határvonal közöttük.

Az első nemzedék rajzásával egybeeső éréskor nem lehet vegyszerekkel védekezni. A rovarölő szerekre az első fokozatú, fehér pajzs alatt lévő lárvák, valamint a szülő nőstények a legérzékenyebbek. Hímrajzás idején történő permetezéssel is csökkenthető a kártevő létszáma, mert a nőstények jelentős része megtermékenyítetlen marad. (A hímek rajzása fehér, ragacsos lapok kihelyezésével nyomon követhető.) Mechanikai úton a fertőzött, idősebb ágak, illetve a menthetetlen bokrok kivágásával, elégetésével védekezhetünk. Tél végén a törzset és a vastagabb ágakat kaparóvassal, drótkefével legegyszerűbb letisztogatni. Nagy jelentőségű ebben az időben a lemosó kezelés elvégzése (Agrol Plusz, Nevikén Extra, Vektafid S). A vegetációban káliszappanos víz és denaturált szesz keverékével permetezhetjük le a növényeket. Erősebb fertőzésnél a Biosect készítményt használhatjuk.

Köszmétearaszoló (Abraxas grossulariata)

A kártevőnek nemcsak a köszméte, de a fekete és piros ribiszke is egyaránt kitűnő tápnövényül szolgál. A hernyók gradációs években tarrá rághatják a bokrokat. Ősszel még jelentéktelen kárt okoznak a levelek lyuggatásával, tavasszal viszont a rügyek kiodvasításával és a levelek karéjozásával nagymértékű lesz a lombveszteség. Súlyosabb esetben csak a levél nélküli tövek kényszerérett, fogyasztásra alkalmatlan termése marad vissza a vesszőkön.

A 40 milliméter szárnyfesztávolságú lepke elülső szárnyai sárgásfehér alapon sárga, fehér és fekete foltokkal tarkítottak. Teste sárga alapszínű, rajta fekete foltok láthatók. A 30-40 milliméter nagyságú, jellegzetesen araszoló lárvája fekete fejű, teste sárgásfehér alapon fekete foltos, oldalai élénksárgák. Évi egy nemzedékes faj. A hernyók szövedékekben, lehullott levelekben telelnek át. Tavasszal a rügyfakadás idején jönnek elő, és megkezdik a rügyek pusztítását. Május végén, június elején a kifejlett hernyók szövedékszállal a növényhez rögzítik magukat és bebábozódnak. Az új lepkék augusztusban jelennek meg. Napközben a bokrokon pihennek, az esti órákban viszont tömegesen repülnek. Párosodás után a nőstények egyesével vagy csoportosan helyezik el tojásaikat a gazdanövény leveleire, majd a táplálkozást befejező, de még fejletlen hernyók a lombbal együtt a földre hullnak és megfelelő helyet keresnek a teleléshez.

Nyáron a tojásból kelő fiatal lárvák kelésének idején leghatékonyabb a rovarölő szeres permetezés (Biosect). Ősszel a lehullott lomb összegyűjtésével és elégetésével azonban vegyszer nélkül is jól gyéríthető az áttelelő populáció.

Ribiszke gubacsatka (Cecidophyopsis ribis)

Monofág faj, a fekete ribiszke egyik legjelentősebb és legnehezebben leküzdhető károsítója. Előfordulása hazánkban az 1940-es évek idejétől ismert, elterjedése a fekete ribiszke-termesztés fellendülésével esik egybe. A ribiszke rügyei nyár végére két-háromszoros nagyságúra duzzadnak, gömbölyű gubacsokká deformálódnak. Ez a tünet lombhullás után különösen szembetűnő. A gubacsos rügyek nem, vagy csak csökevényesen hajtanak ki. Sok termőrügy elpusztul, a vesszők felkopaszodnak. Emellett az atkák, mint vektorok is kárt okozhatnak a fekete ribiszke torz levél-és virágnövekedést, sárgás elszíneződést okozó reverziós betegség-vírusának (black currant reversion virus: BRV) terjesztésével.

A megnyúlt, orsó alakú, sárgásfehér, 4 lábú, átlagosan 0,15 milliméter hosszú gubacsatkák csak mikroszkóppal láthatók. A ribiszke rügypikkelye alatt mozdulatlanul telelő kifejlett nőstények tavasszal lerakott tojásaiból vegyesen kikelt hímek és nőstények április elején, fakadáskor megkezdik az új rügyek felé vándorlást a hajtásokon. Zöldbimbós állapotban és a virágzás kezdetén már az új hajtások rügykezdeményeiben is több ezres kolóniákban szívogatnak. Május közepén véget ér a migrálás, a rügyekben megindul a szaporodás és egymást követik a nemzedékek.

A gubacsatka a certifikációs rendszerben vizsgálandó károsítók között szerepel, ezért törzsültetvényben követelmény a kártevő mentesség. A vándorlást kivéve, a rügyekben rejtőzködve élő és szaporodó kártevőt vegyszerekkel nehéz elpusztítani. Fontos az egészséges, kártevőmentes szaporítóanyag telepítése, a metszési munkák során a gubacsos vesszők eltávolítása és elégetése. Termő növényeknél ajánlatos a bokrok 5-6 évenkénti visszavágása. A vegyszerekkel nem kezelt ribiszke ültevényekben felszaporodó, Phytoseiidae családba tartozó ragadozó atkák is a veszélyességi küszöbérték alatt tarthatják a gubacsatkák egyedszámát. Feltűnően sok rügygubacs észlelésekor rügyfakadás előtt lemosó kezelést alkalmazhatunk (Agrol Plusz, Tiosol).

Piros gyümölcsfa takácsatka (Panonychus ulmi)

Az atkák száraz, meleg időben szaporodnak fel a ribiszkében. Szívogatásuk hatására a károsított levelek nem növekednek, aprók maradnak, fonákjuk felé begörbülve kanalasodnak, később elszíneződnek és lehullnak. A felkopaszodott töveken alig van termés. A tenyészidő alatt 5-6 nemzedéket hoznak létre. A kifejlett (adult) állat 8 lábú, a lárvának viszont még csak 3 pár lába van. Váltivarúak, de esetenként a hímek hiányoznak. A levelek fonákján élő vegyes populáció szövedéket nem képez.

A bíborpiros színű, 300-400 mikron nagyságú faj nősténye kerekded alakú, domború hátú, a hím keskenyebb. Piros tojásai csoportosan, illetve egyesével telelnek át a kéreg alatt vagy a vesszőn a rügyek körül, ezért a lemosó kezeléssel (Agrol Plusz, Vektafid S, Nevikén) még kelésük előtt elpusztíthatók.

Közönséges takácsatka (Tetranychus urticae)

A szintén 8 lábú atka kárképe és életmódja az előző fajéhoz hasonló, de mindig szövedék védelme alatt károsít.

A nőstény tojás alakú, 360-500 mikron hosszú, színe a sárgászöldtől a narancsvörösig változik. A hím itt is kisebb méretű. Tojása gömbszerű, fényes, sárgászöld vagy gyöngy-fehér. A kifejlett nőstény telel át a kéregrepedésekben és gyomnövény maradványok között. Tavasszal a gyomok irtása gyérítheti létszámukat. A vegetációban kéntartalmú készítményekkel védekezhetünk ellenük.

Györffyné dr. Molnár Júlia PhD
(Biokultúra 2016/2-3)