A körte kártevői
A körte Magyarországon nem tartozik a legfontosabb gyümölcsfajok közé, de termése lehetővé teszi a gyümölcsválaszték bővítését a nyári és a téli időszakban egyaránt. Kártevői közül az almamoly, a körtemoly, a poloskaszagú darázs és a körte-levélbolhák a legveszélyesebbek.
A kártevők ellen az érési időszakra való tekintettel általában augusztus első harmadáig áll módunkban kémiai védelmet nyújtani. A pajzstetvek egyedsűrűségét a tenyészidőben alkalmazható készítményekkel a megengedett legtöbb permetezés mellett is csak ritkán lehet káros szint alá szorítani. A korán érő őszi körtefajták miatt a nyári nemzedékű lárvák megtelepedését augusztus közepéig akadályozhatjuk meg. Ezért nagyon fontosak a tél végi lemosó kezelések.
A fehérbimbós állapotban végzett kezelés a körte-levélbolhák ellen hatékony, mert az áttelelt nemzedék nőstényei ez idő tájt már befejezik a peterakást. A körtedarázs lárvái szintén ebben az időpontban érzékenyek a permetszerekre, mielőtt behatolnának a gyümölcsbe. A felszívódó készítmények hatása a hajtáshervasztó darázs növénybe fúródó lárvái ellen érvényesül a legjobban. Rajzásuk és peterakásuk idejét figyelembe véve, május közepétől az almamoly, június közepétől a körtemoly ellen szükséges védekezni.
Szipókás rovarok
Az ide tartozó, növényi nedveket szívogató, szipókás szájszervű kártevők közül a pajzstetvek a legveszélyesebbek. A fajok túlnyomó többségének hátát néhány milliméter nagyságú, hosszúkás vagy gömbölyded kemény pajzs fedi, innen ered az elnevezésük is. A pajzs alatt nem tudnak mozogni és életüknek csak bizonyos szakaszában választják ki. A nőstény pajzsok alól tömegesen rajzanak ki a fiatal lárvák. Egyes fajok pajzs nélküliek, ennél fogva helyváltoztatásra mindig képesek. Másoknál csak a tojásból kelő egyedek vándorolnak a leveleken. Nőstényeiknek nem nő szárnyuk, a leveleken letelepednek, lábaikat elvesztik, életük végéig mozgásképtelenek maradnak és szipókájukat a növénybe mélyesztve veszik fel táplálékukat. A szárnyas hímeknek viszont nincs szájszervük, nem táplálkoznak, néhány napig tartó életük alatt csak a nőstények megtermékenyítésével foglalkoznak.
A pajzstetvek egy része csak bizonyos növénycsaládnál okoz károkat, mások tápnövény köre viszont igen széles. A sárga körtepajzstetű (Quadraspidiotus pyri) és a piros körtepajzstetű (Epidiaspis leperei) a körtére specializálódott. A szürkés pajzsok alatt lévő állatok színe sárga, illetve piros. Mindkettőnek egy nemzedéke fejlődik évente. Tavasszal a körte rézérzékenységére való tekintettel még a rügyfakadás előtt végezzük el a lemosó kezeléseket (Vektafid A, Nevikén Extra). Ezzel elejét vehetjük a nyári fertőzések kialakulásának.
A szipókás rovarok másik csoportját a poloskák alkotják. Elülső szárnyuk úgynevezett „félfedővé” alakult át. A hátulsó szárny mindig hártyás. Egyes fajoknál a rovarevő állatok elriasztására szolgáló bűzmirigyek fejlődtek ki. Körtén a körte csipkéspoloska (Stephanitis pyri) károsít. Szívogatása során a levelek fonákján levetett lárvabőröket és fekete ürülékcseppeket láthatunk. A sűrűn egymás mellett elhelyezkedő szívásnyomok szabálytalan folttá olvadnak össze. Később a beteg levelek sárgulnak, majd lehullnak.
A hosszú, lapított testű, 3 milliméter nagyságú kifejlett poloska felülnézetben sárgás, alulról fekete színű. Nyakpajzsa és szárnya a barna erezettől csipkés mintázatúnak látszik. A kéreg alatt áttelelt kifejlett rovar tavasszal a levél fonákjára, a levéllemez alá helyezi tojásait. A kikelő lárvák csoportosan szívogatnak a leveleken. Két nemzedék fejlődik évente. A Nevikén Extra készítménnyel rügypattanás idején a telelőhelyről előjövő kifejlett állatokat jó hatásfokkal pusztíthatjuk. A téli fatisztogatás során a kéreg alatt megbúvó poloskák kaparóvassal és drótkefével is eltávolíthatók.
A különböző levélbolha fajok szintén szipókás állatok. A hátsó, ugrásra módosult lábaik és szárnyaik segítségével gyors helyváltoztatásra képes 1-4 milliméter nagyságú rovarok testét gyakran viasz-szerű váladék fedi. Tojásból kelő, lapított testű, rövid lábú lárvái viszont nehézkes mozgásúak. Az imágók és lárvák által szívogatott levelek görbülnek, növekedésük vontatott, a hajtások visszamaradnak a fejlődésben, a fiatal gyümölcsök deformálódnak a szívás helyén. A lárvák mézharmatot bocsátanak ki, ettől a levelek, gyümölcsök kezdetben fénylően csillognak, rajtuk megtelepszik a korompenész, így az erősen fertőzött fák már messziről feketének látszanak. A körte-levélbolhák 2,7-3 milliméter nagyságú kifejlett alakjai a lehullott leveleken telelnek át, majd tavasszal a fakadó rügyekre másznak. Tojásaikat a vesszőkre, rügyekre, később a fiatal levelekre, virágokra rakják. Belőlük a virágzás idején kelnek ki az első lárvák.
A körtére főleg az évi 5-6 generációt is létrehozó füstös-szárnyú körte-levélbolha (Psylla pyri) és a közönséges körte-levélbolha (Psylla pyricola) veszélyes, de ritkán az egy nemzedékes nagy körte-levélbolha (Psylla pyrisuga) is előfordul. A vírusbetegséget is terjesztő levélbolhák szívásukkal károsítják a körtefa leveleit, virágait, hajtásait. A lárváik által termelt szívós, ragadós, rétegben lerakott ürüléktömeget csak lemosással, kaparással lehet eltávolítani az ágakról. Ősszel a kifejlett rovarok vonulnak telelni és tavasszal rakják le petéiket a hajtásokra, rügyekre, levelekre.

Körte-levélbolha lárvái
A védekezésnél sokat számít a kártevő telelési helyéül választott lehullott lomb megsemmisítése. Az áttelelő egyedeket a tél végén, tojásaikat viszont rügyfakadáskor lehet elpusztítani a Nevikén Extra és a Vektafid S készítményekkel. Kombinációban kéntartalmú szereket (Thiovit Jet) is be lehet vetni ellenük.
Hártyásszárnyúak
Az ide tartozó (hangyák, méhek, poszméhek, darazsak) hasznos és kártékony állatoknak két pár hártyás állományú, ritkán erezett szárnya van. A körtét károsító darázs fajok nőstényei tojókészülékeik segítségével helyezik el tojásaikat a növényekre vagy azok belsejébe. Szájszerveik szívásra nem, csak rágásra alkalmasak. Mindig a lárvák okozzák a kártételt.
A pókhálós körtedarázs (Neurotoma saltuum) barnás szövedék alatt hámozgató, karéjozó, narancssárga, fekete fejű hernyói 20-30 milliméteresek. Az üveges-szárnyú darázs 11-14 milliméter hosszú, fekete színű, potroha sárga foltos. Tavasszal bábozódnak, május-júniusban rajzanak az imágók. A levelek fonákjára csomókban lerakott sárga tojásokból kikelő lárvák csoportosan károsítanak. A szövedék eltávolításával, elégetésével elpusztíthatjuk a hernyókat.
A hajtáshervasztó darázs (Janus compressus) fő tápnövénye a körte. A kifejlett darázs 6-10 milliméter nagyságú, potroha vöröses, a fej, tor és a csápok feketék. A hím szárnyai tiszták, a hímnél nagyobb testű nőstényé viszont barnán füstösek. Tojása bab alakú, fénytelen, 8-10 milliméteres lárvája lábatlan, sárgásfehér. Jellegzetes kárképe a hajtások hirtelen pusztulása, feketedése. Május elején a hajtásvégek fonnyadni kezdenek, kampósan meghajlanak, majd elszáradnak. A hervadt és az élő rész határán spirálvonal mentén elhelyezkedő 15-30 kis szúrásnyom jelzi a tojásrakás helyeit. A kikelő lárva a hajtásban lefelé haladva ürülékkel kitöltött járatot rág, ahol a fejlődés befejezése után bábkamrában pihen tavaszig.
A védekezésnél a beteg részeket a hajtásban lévő hernyóval együtt vágjuk le. Ez a módszer a vegyszeres kezelésnél sokkal eredményesebb, mert az elhúzódó rajzás miatt a permetszerek nehezen érik el a kártevőt.
A poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) tápnövénye a termesztett és a vadkörte. Nősténye 4,5-5,5 milliméteres, sárgásbarna, torhátán x alakú rajzolattal. A báb kezdetben zöldes-fehér, később barnás. A nőstények rajzása és tojásrakása a körtevirágzással esik egybe. A darazsak a csészecimpa tövéhez rakják tojásaikat. A kikelő lárvák a porzószálak és a bibe összerágása után egyenest a gyümölcskezdeménybe hatolnak. A mogyoró nagyságú körték oldalán vagy a csészecimpák alatt a lárvák készítette befurakodási nyílásokat és ebből kihulló rozsdaszínű vagy barnás rágcsálékürüléket látunk. Ugyanilyen poloskaszagú anyaggal telített a kis körték belseje is. A fertőzött, kiodvasított gyümölcsök tömegesen hullnak le a fáról. A fennmaradt körték később féloldalasak lesznek. A lárva a teljes kifejlődésig több körtét is megfertőzhet, majd a talaj felszíni rétegében, maga köré szőtt gubóban tavasszal bebábozódik és imágóvá alakul. Száraz tavaszon, erős felmelegedés után a szinte egyszerre virágzó fákon jelentős a kártétel. Ebben az esetben van csak szükség kémiai védekezésre, egyébként a fertőzött gyümölcsök összeszedésével mérsékelhetjük a következő évi kártételt. Tavasszal pedig a talaj felső rétegének rotálásával elpusztíthatjuk a bábokat.

Poloskaszagú körtedarázs kártétele
Bogarak
A parányitól a több centiméteres méretűig terjedő bogaraknak rágó szájszerveik vannak. Az elülső szárnyak többnyire erősen kitinesek, a hátulsó hártyás szárnyak egyes fajoknál hiányozhatnak. Van közöttük ragadozó, de általában növényevők. Alma- és körtefákon tavasszal gyakran letört hajtásokat, összesodort, vagy karéjozott leveleket, fonnyadó gyümölcsöket, rágott rügyeket, bimbókat, virágokat látunk. A kárképet az ormányosbogarakhoz tartozó eszelények, a rügyfúró ormányos és a különböző levélbarkó fajok okozzák. Az eszelények közül három faj károsít a körtén. Imágóik ragyogó fémfényűek, 2,5-3,5 milliméter nagyságúak. Lárváik (kukac) kifejlett állapotban 6-9 milliméter hosszúak, lábatlanok, enyhén szőrösek, csont-fehérek. Egy nemzedékesek, a talajban bábozódnak és ott is telelnek. Kártételük az érési táplálkozással és az ivadékgondozással függ össze. A nőstényeknek ugyanis a tojásrakás előtt táplálékra van szükségük. Ilyenkor rágják a rügyeket, virágokat, gyümölcsöket, leveleket. Az ivadékgondozás során okozott kár abban nyilvánul meg, hogy a lárvák csak a fonnyadó növényi részekkel tudnak táplálkozni.
A körteeszelény (Rhynchites giganteus) a kis körte kocsányát rágja, csíkokban hámozza a zöld dió nagyságú termés héját, majd az elfonnyadt körtébe helyezi el tojásait. A tavaszi károsítás a virágrügyeken tűszúrásnyi lyuk formájában mutatkozik meg. A lárvák táplálkozása során a gyümölcs belsejét rágcsálék és ürülék tölti ki. A termés megfertőzésekor a tojással megrakott gyümölcsök megbarnulnak, ráncosodnak, mumifikálódnak, végül monília gombával fertőződnek és lehullnak. A megrágott, lárvát nem tartalmazó gyümölcsök a fán maradnak, de féloldalasan fejlődnek.
A hajtástörő eszelény (Rhynchytes coeruleus) nősténye érési táplálkozása során rügyeket, virágokat tesz tönkre. Egy imágó akár 30 körüli rügyet is elpusztít. Az arasznyi nagyságú hajtások felső részébe több kis lyukat rág és júniustól augusztusig ide lerakja tojásait. A tojásrakás után elrágott hajtás lekonyul, később letörik. (Hasonló tüneteket okoz a hajtáshervasztó darázs is, ott azonban a hajtás csak kampósbot szerűen meghajlik, de nem törik le.) A lárvák a fonnyadó rügy belsejében táplálkoznak.

Hajtástörő eszelény nősténye

Hajtástörő eszelény kártétele
A szivarsodró eszelény (Byctiscus betulae) tápnövényei között a körte is megtalálható. A nőstény tojásrakás előtt a leveleket hámozgatja, átrágja a levélnyelet, amitől az lelankad, így könnyen szivarrá tudja sodorni. A szivarokat szőlőn egy, körtén több levélből készíti. A szivar belsejében táplálkoznak az oda helyezett tojásokból kikelt lárvák.
A rügyfúró ormányos (Anthonomus pyri) károsítása következtében a körtefák termőrügyei nem fakadnak ki. Az évi egy nemzedékes faj imágója 3,7-4,5 milliméter hosszú, szárnyfedőin harántirányban húzódó fehér sáv van. Tavasszal a lárva alakban áttelelt kártevő kirágja a rügyek belsejét, elpusztítja a levél- és virágkezdeményt. A zárva maradt rügyekben mindig egy kukacot találunk. Egy körterügy kiodvasításával 7-8 bimbó kialakulását akadályozza meg. Az áttelelt lárvákból a bogarak a rügyekben fejlődnek ki, azok oldalán röpnyílásokat rágva jutnak a szabadba. Ezután a leveleket hámozgatják, belerágnak a gyümölcsökbe, majd nyári álomba merülnek és csak ősszel párosodnak. Tojásaikat a rügyek oldalán az ormányukkal készített csatornába tojják, majd váladékukkal bezárják.
A levélbarkóknak (Phyllobius sp.) több faja károsít a körtén. A tojásdad alakú, közepes méretű ormányosbogarak jellegzetes szögletes öblökben rágják a levelek széleit. Később a bimbókat, virágokat rágcsálják. Faiskolákban a fakadó rügyek teljes kirágásával jelentős veszteséget okoznak. A nőstények általában a talajba rakják petéiket, de ha növényre kerül a tojás, a kelő lárva akkor is a talajra veti magát és oda furakodik be. Tehát a lárva nem, csak a bogár okoz kártételt érési táplálkozásával.
A különböző ormányosbogarak elleni védekezésnél egyszerű és eredményes módszer, ha először rügyfakadáskor, másodszor virágzáskor megrázzuk a fát és a lehulló imágókat a fa alá terített fóliáról vödörbe öntjük és megsemmisítjük. A bábbölcsőben telelő fejlődési alakok ősszel, lombhullás után elpusztíthatók a talaj felső rétegének átforgatásával, rotálásával.
Lepkék
A lepkék a többi rovartól szájszerveik szerkezetében különböznek. Jellegzetes pödörnyelvüket bepödörítve hordják, csak használatkor vezetik be a virágba. Elülső szárnyaik jóval nagyobbak, mint a hátsók. A hímek szaglóérzéke rendkívüli, a nőstényeket nagy távolságból is megtalálják. A károsítást mindig a lepkék lárvája, a hernyó okozza. A kistermetű molylepkék közül az almamoly és a körtemoly károsítja a körtét. Járatok rágásával, ürülékkel és rágcsálékkal szennyezik a gyümölcsöt. Ha nemcsak a magházban, de a járatok belsejében is van ürülék, az almamoly, ellenkező esetben a körtemoly károsításával állunk szemben.
Az almamoly (Laspeyresia pomonella) mint polifág (sokgazdás) kártevő az almán kívül a körtét, diót és a szilvát is támadja. Évi két nemzedéke fejlődik. A lepke kifeszített szárnyakkal eléri a 20 millimétert. Az elülső szárnyak kékesszürke alapon barnán tarkázottak, a szárnyak külső harmadában ragyogó, fémfényű „tükörfolt” van. Halvány-vöröses, 18-20 milliméteres lárvája telel át a kéregrepedésekben. A tavaszi bábozódás után május közepétől június elejéig repülnek a lepkék. Tojásrakásuk után a kelő lárvák kezdetben a leveleken hámozgatnak, utána befurakodnak a gyümölcsbe, járatokat rágnak egészen a magházig, majd a magvakkal táplálkozva kifejlett hernyóvá alakulnak. A károsított, „kukacos” almák piacképtelenek. A nyári nemzedék rajzása júliustól szeptemberig tart, amikor a lárvák már a fejlett gyümölcsöket károsítják.
A körtemolynak (Laspeyresia pyrivora) kizárólagos tápnövénye a körte. Jellegzetessége, hogy a lerakott tojások alatt a gyümölcs felülete kissé megsüllyed. A tojásból kikelt lárva egyenes, ürülékmentes járatot képez a magházig, ahol kifejlődik. A lepke méretében és színében hasonlít az almamolyhoz, 15-20 milliméteres lárvája azonban csont-fehér, rózsaszín árnyalattal. A termesztett és a vadkörtét egyaránt támadja. Évente csak egy nemzedéke van, a kifejlett hernyó telel át a gubóban, a talaj felső rétegében. Tavasszal, május-júniusban alakul bábbá, a lepkék rajzása pedig júliustól augusztusig tart. Tojásrakás után a lárvák a körtében való kifejlődésük után a gyümölcs felszínére rágják magukat, majd a talajba vonulnak bábozódni.
A két gyümölcsmoly eltérő rajzásidejét figyelembe véve, május közepétől az almamoly, június közepétől pedig a körtemoly ellen szükséges védekezni, mielőtt a lárvák befurakodnak a gyümölcsbe. A nemzedékek gyakori összefolyása és az elhúzódó rajzások miatt azonban folyamatos védelemről kell gondoskodni.
Vegyszerek mellett jól gyéríthetők a kártevők mechanikai és agrotechnikai módszerekkel, a téli fatisztogatással és tavasszal a bábozódó hernyók számára kihelyezett hernyófogó övekkel. A hullámpapír övek cseréjét és égetését május közepétől kezdve a gyümölcsszedésig kéthetente szükséges végezni. Emellett a lehullott gyümölcsök összeszedésével és megsemmisítésével is csökkenthető a fertőzés.
Kiskertekben, a nyári időszakban szex-feromon csapdák kihelyezésével védekezhetünk. A nőstény illatanyagát tartalmazó kapszulák által odacsalogatott hím lepkék beleragadnak a ragacsos csapdaaljba. Ezáltal elmarad a párosodás, tojásrakás, lárvakelés és a kártétel.
Pókszabásúak
A pókszabásúakhoz tartozó atkák nem sorolhatók a rovarok közé. A hazánkban élő, több ezer fajt kitevő, szabad szemmel nem vagy kevésbé látható (150-1500 mikron), tojásdad, illetve hengeres alakú, szúró-szívó szájszervű, nyolc- és négylábú fitofág (kártevő) atkák a különböző növénykultúrákban a zöld növényi részeken táplálkozva levelenként több ezres létszámban szívogatják a növényi nedvet a sejtekből. Túlnyomó részük gazdanövény-specialista, de lehetnek többgazdásak is. Évelőkön, fák, bokrok levelein vagy lágyszárú növényeken találhatók. Nem okozzák a gazdanövény teljes kipusztulását, de erős fertőzésnél tetemes kár keletkezik. A nyolclábúak lehetnek takácsatkák, laposatkák, tetűatkák vagy hasznos ragadozó atka fajok. A négylábúakhoz a szabadon élő levélatkák és a gubacsot képző gubacsatkák tartoznak. A kártevő fajok természetes ellenségei a préda állat testnedvét kiszívó ragadozó atkák. Vegyszermentes kultúrákban a ragadozó-fitofág atkák közötti egyensúly létrejöttekor megvalósul a biológiai védelem.
A körte kártevő atkája a gubacsképző, négylábú fajokhoz tartozó körte-gubacsatka (Eriophyes pyri) főleg a nemes fajtákon gyakori. Szívogatásának hatására a leveleken 2-3 milliméter nagyságú, mindkét oldalon kidomborodó, kezdetben pirosas, vagy sárgás színű, úgynevezett himlő fejlődik ki, melynek fonáki részén egy kis kerek, vagy hosszúkás besüppedő nyílás van. A himlők egy idő után elfeketednek és ellaposodnak. A fakadó leveleken a himlők a főér oldalán szabályos sorokban helyezkednek el, később viszont már szabálytalanul, elszórtan képződnek. Egy levélen több száz levélhimlő alakulhat ki. A himlők belsejében lévő üregben élnek és szaporodnak a 150-200 mikron nagyságú, négylábú atkák. Az állatok a fekete foltokat elhagyják és újabb fiatal leveleket fertőznek meg. Nagyobb kártétel esetén a levél egész felületére kiterjedő himlők asszimilációs felület csökkenést és levélhullást okoznak. Idősebb körtefákon alig észrevehető a károsodás, inkább a fiatal egyedek sínylik meg az atkák szívogatását. Az atkák tömeges felszaporodásakor a faiskolai oltványok jelentősen visszamaradnak a növekedésben.
A gubacsokban zártan élő atkák csak felszívódó vegyszerekkel pusztíthatók el, ezért a megelőző védekezésre kell fektetni a hangsúlyt. Szemző-hajtást és oltóvesszőt csak fertőzésmentes fákról tanácsos szedni.
A rügypikkelyek alatt telelő atkák a rügyfakadás előtt olajos és kéntartalmú szerekkel (Agrol Plus, Vektafid A és S) gyéríthetők. A lemosó kezelést a rügyek kipattanásának kezdetén, az atkák vándorlásának megindulásakor célszerű elvégezni.
* A szerkesztő megjegyzése: az Agrol Plusz engedélyokirata lejárt, a termelők a készletükön lévő szert az eltarthatósági ideje végéig használhatják fel.
Györffyné dr. Molnár Júlia PhD
(Biokultúra 2016/1)