Az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett réztartalmú szerek tényleges réz(Cu++)ion tartalma
Prevost Benedict 1807-ben azt tapasztalta, hogy a rézedényben felforralt, majd lehűtött vízben a gabonaüszög spórái nem csíráztak ki, miközben a tiszta vízben a csírázásuk akadálytalan (Bodnár, 1916). Ebből egyértelműen következett a réz gombaölő hatásának felismerése.
A XIX. század közepén ennek alapján próbálták a búza vetőmagot porüszög ellen rézszulfáttal csávázni. A kezelés azonban jelentősen csökkentette a magok csírázóképességét. A réz tehát ez esetben nem vált be, azonban egy másik „véletlen” folytán elindult a réztartalmú fungicidek nagyon gyorsan felívelő pályája. Franciaországban ugyanis a szőlőtulajdonosok, annak érdekében, hogy „megvédjék” termésüket a tolvajoktól, kevés rézgálicot tartalmazó oldatot mésztejjel kevertek és ezzel permetezték kékes-fehér színűre ültetvényüket. 1886-ban Millardet és Jouet francia tudósok korszakalkotó kísérletben bizonyították be e keverék peronoszpóra elleni hatását.
A permetezőszer Bordói lé néven került be a köztudatba és az 1900-as évek elején már 1 700 000 mázsa rézgálicot (közismert nevén: kékkő) szórtak ki évente az európai szőlőskertekben (Bodnár, 1916).
A réz baktériumölő hatását a növényvédelemben csak jóval később bizonyították, miközben a humán gyógyászatban Krisztus előtt mintegy 2000 évvel – amikor a lándzsa volt az egyik legelterjedtebb harci eszköz, ugyanakkor a baktériumnak, mint olyannak, a létezéséről sem tudtak – már használták a mellkasi sérülések gyógyítására.
A gombaölő szerek fejlesztése a XX. század második felében jelentősen felgyorsult. A réz és a kén mellett megjelentek a szerves hatóanyagú fungicidek (megjelenésükkor rézpótló szereknek is nevezték ezeket), valamint a rézszulfáton kívül elterjedtek a rezet más kémiai kötésben tartalmazó hatóanyagok is (elsősorban a rézoxiklorid és a rézhidroxid). Ez is bizonyítja, hogy a réz, mint gombaölő hatóanyag szilárdan tartotta és mind a mai napig tartja pozícióit a kórokozó gombák ellen. Sikerének fontos sarokköve, hogy mindez ideig nincs ismeretünk a rézzel szemben ellenálló, vagy rezisztens növényi kórokozó gomba megjelenéséről. (Ellenálló baktériumtörzsek megjelenéséről már beszámoltak.)
Magyarországon jelenleg 54 réz-, vagy rezet is tartalmazó, kombinált hatóanyagú készítmény szerepel az engedélyezett növényvédő szerek listáján. Az évente felhasznált réz tartalmú hatóanyagok mennyisége meghaladja a fél millió kilogrammot.
A világhálón megszámlálhatatlan mennyiségű információ kering a réz fontos élettani szerepéről az élővilágban, valamint használatának kockázatairól is: a réz ugyanis, mint olyan, toxikus nehézfémként is a figyelem homlokterébe került, aminek a részletezésére itt természetesen nincs lehetőség.
Mindezeket figyelembe véve, az Európai Unió korlátozta az egy hektáron, egy évben – növényvédelmi célból – kijuttatható összes réz mennyiségét (A Bizottság (EU) 2018/1981 végrehajtási rendelete). Szó szerint idézve a részletes szabályozást: „Különösen indokolt a rézvegyületeket tartalmazó növényvédő szerek használatát a 7 éves időtartamra vonatkozóan meghatározott 28 kg/ha (azaz átlagosan 4 kg/ha/év) maximális mennyiségre korlátozni annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék a talajban történő esetleges felhalmozódást és a célszervezetektől eltérő élőlények ezen anyagoknak való kitettségét. (…) Évelő növények esetén a tagállamok ettől eltérve rendelkezhetnek úgy, hogy a 4 kg réz határérték meghaladható egy adott évben.”
A gyakorlatban ez nem jelenti a korlátozás lazítását, csupán annyit, hogy amennyiben az adott ültetvényben indokolt, egy adott vegetációban felhasználható a 4 kg-ot meghaladó mennyiség is, de a 7 év alatt nem szabad a maximális 28 kg-nál többet kijuttatni. (Korábban a szabályozás 5 éven keresztül átlagosan 6 kg/év, összesen 30 kg/5 év mennyiséget engedélyezett.) Hangsúlyozom, hogy ez nem a kijuttatott szer hatóanyagtartalmára, hanem a tiszta réz tartalmára vonatkozik!
A szabályozás már 2019. január 1-jétől életbe lépett.
Az előírás pontos betartásához nem elégséges tehát a különböző réztartalmú készítmények címkén feltüntetett hatóanyagtartalmának ismerete, hanem ennek tényleges rézion-tartalmát is tudni kell. Ehhez nyújt segítséget a következő oldalon a táblázat, amely a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. engedélyezett szerlistáján szereplő réztartalmú készítmények fémréz tartalmát mutatja.
Mint a táblázat adataiból látjuk, az engedélyezett készítmények nyilvános engedélyokiratai nem minden esetben nyújtanak kellő információt a szerek tiszta réztartalmára, több esetben erről csak következtetni lehet másik készítmény adataiból, vagy a gyártók másutt közzétett kiadványaiból.
Reméljük, a közreadott informácók ezzel együtt is segítenek eligazodni a témában. Hangsúlyozni kell, hogy a táblázatból 1 kg, vagy liter növényvédő szer fémréz mennyiségét olvashatjuk ki. Az 1 hektárra kijuttatott mennyiséget a permetlé töménysége és a hektáronként kijuttatott permetlé mennyisége ismeretében kell számolni. Nem fölösleges megemlíteni, hogy különböző szakcikkekben és más forrásokban előforduló kifejezések, mint a ’nettó réztartalom’, a ’fémréz’, az ’elemi réz’, a ’réz(II) ion’, a ’réz(Cu++ ion)’, a ’réz(Cu2+ ion)’, a ’réz(II) ion-egyenértékben kifejezett réztartalom’ mind-mind pontosan ugyanazt jelentik.
Példák a számításhoz
Az egy hektárra kijuttatott tiszta réz mennyiségének számításához három adatot kell ismernünk:
- A felhasznált szer tiszta réz tartalmát, ami 1 kg, vagy liter szerre vonatkozóan az 1. táblázatból kiolvasható.
- Az adott területre tervezett/kijuttatott permetlé mennyiségét.
- A kezelt terület nagyságát m2-ben, vagy hektárban, amit – ha nem tudjuk pontosan – ki kell mérni.
Amennyiben a szer engedélyokiratában (vagy a címke szövegében) a permetlé töménységét (is) megadták %-ban, úgy ilyen töménységű permetlevet kell készíteni. (Pl. 1%-os oldat készítéséhez 100 liter vízhez 1 kg vagy liter vegyszer szükséges, 0,2%-os oldat készítéséhez 100 liter vízhez ötször kevesebb: 20 dkg (= 200 g), vagy 2 deciliter (= 200 cl) vegyszer szükséges.) Annyi permetlevet célszerű készíteni, amennyit a gyakorlati tapasztalatunk alapján az adott területre fel szoktunk használni. Amennyiben nincs tapasztaltunk, vagy pl. új gépet használunk stb., javaslom, először vízzel kipróbálni és beállítani az adott területre szükséges permetlé mennyiségét.
Amikor az engedélyokirat, vagy a címkeszöveg a szer dózisát kg, l/ha-ban adja meg, úgy a terület nagyságának megfelelően kell a szert kimérni és a szükséges vízmennyiségben feloldani. (A szükséges vízmennyiséget az előző bekezdésben leírtak szerint kell meghatározni.)
Konkrét példa: 525 m2 uborkát – az engedélyokiratnak megfelelően – 0,2% töménységű Champ DP-vel terveznek permetezni. A korábbi tapasztalatnak megfelelően, az adott területre – motoros háti permetezővel, aminek tartálya 15 literes – a már nagyobb lombfelülettel rendelkező uborkára, 2×15 liter permetlé elégséges. Ilyen esetben a legegyszerűbb a szükséges szert kétszer bemérni és a permetlevet kétszer, közvetlenül a tartályban bekeverni. A fentebb már bemutatott számítás szerint, ha 100 liter vízhez 200 g Kocide 2000 szükséges, akkor 15 literhez 30 g (200 × 0,15 = 30 g).
A két tartállyal összesen 60 g készítményt juttattunk ki. A táblázatunk szerint 1 kg készítmény fémréz tartalma 315 g, így az 525 m2-re összesen kijuttatott 60 g Kocide 2000 készítmény fémréztartalma: 18,9 g (315:1000 = 0,315, 0,315 × 60 = 18,9). Ebből könnyen kiszámítható, hogy egy m2-re 0,036 g fémréz került, amiből következik, hogy 10 000 m2-re (= 1 ha): 360 g. (A kisebb parcellák területét, amelyeket az előző számítás során még m2-ben határoztuk meg, a végső számításokhoz mindenképpen át kell számítani hektárra, mert a rendelet is hektárra vonatkoztatva állapítja meg a kijuttatható tiszta réz maximális értékét.)
Azt az esetet, amikor az engedélyokirat, illetve a címke szövege csak területi dózist tartalmaz, 1,5 hektáros táblán mutatom be. Erőgéppel vontatott szántóföldi permetezővel, Rézoxiklorid 50 WP-t, 3 kg/ha dózisban kell kijuttatni, 500 l/ha vízmennyiséggel. A táblázat szerint a szer 495 g/kg fémrezet tartalmaz. A másfél hektár kezeléséhez a tartályban 750 liter vízbe, 4,5 kg szert kell bekeverni. A kijuttatott fémréz mennyisége hektárra vetítve 1 483 g (3× 495), vagyis kerekítve csaknem 1,5 kg. Ilyen kezelést egy vegetációban, ugyanazon a területen legfeljebb kétszer lehet elvégezni, vagy, a következő évben/években úgy kell szervezni a szerhasználatot, hogy a hét év alatti maximálisan 28 kg keretben maradjon a réz hatóanyag felhasználása. Szántóföldön ez a vetésváltás tudatos alkalmazásával is megoldható, állókultúrák esetében azonban nagyobb odafigyelést igényel.
A termesztés során a vegetációban különböző kórokozók ellen más réztartalmú készítményekkel, más vízmennyiségekkel is permetezhetünk az adott táblán. A bemutatott számítást valamennyi rezes permetezés után el kell végezni és a kapott mennyiségeket összeadva kapjuk meg a kijuttatott fémréz mennyiségét 1 hektárra vetítve.
Magyarországon a művelt talajok szántott rétegének réztartalma átlagosan 5,4 mg/kg (Kádár 1998), ami általában elegendő a növények rézszükségletének kielégítéséhez. A hagyományosan szőlőtermő vidékeken könnyű ennél sokkal nagyobb réztartalmat mérni a talajokban. Európában akár százas nagyságrendű, ám egyes francia ültetvényekben akár ezernél is nagyobb értékek (mg/kg összréztartalom) mérhetők a szőlőültetvényekben. A felszámolt szőlőültetvény talaján kezdett növénytermesztést veszélyeztetheti a rézzel erősen szennyezett talaj fitotoxikus hatása, az ökológia termesztés indítása előtti talajvizsgálat azonban az esetleges ilyen szinten szennyezett területeket kiszűri.
A réz a vegetációban kipermetezve is károsíthatja a megvédendő növényeinket is (elsősorban perzselés formájában), de ezt a jelenséget jól ismerik a gazdálkodók. A fitotoxikus hatás szempontjából nagyon fontos, hogy a réz milyen kémiai összetételű molekulában, milyen kristályszerkezetű anyagban kerül az adott növényvédő szerbe, illetve milyen adalékanyagokat tartalmaznak még a formázott készítmények. Az engedélyokiratok és a szerismertető kiadványok részletesen ismertetik az egyes készítmények felhasználásának előnyeit és kockázatait is.
Eke István
Szent István Egyetem, Gödöllő
(Biokultúra 2019/6)
