Biogazdálkodás: haladás az ősök útján
A biogazdálkodás négy alapelven nyugszik, ezek a következők:
-
a környezet megóvásának alapelve (alkalmazkodás, óvás, biológiai sokféleség megőrzése stb.);
-
a méltányosság alapelve (minden kapcsolatban, a jövő generációk felé is);
-
a gondosság alapelve (felelősség, óvatosság, beleértve az új technológiák irányába megvalósulókat);
-
az egészség alapelve (talajé, növényé, állaté, emberé, Földé).
Persze ezek az alapelvek nem egymástól elszigeteltek, sőt, a biogazdálkodásban – de talán az egész Földön is – minden mindennel összefügg.
A szemben álló erők a biogazdálkodásról számtalan rágalmat terjesztenek, tévhitet kreálnak róla annak érdekében, hogy térnyerését gátolják, persze leggyakrabban saját profitjuk biztosítása céljából. Legjellemzőbb talán az „éjjel permetez” (csal), illetve az, hogy visszamegy a középkorba (de még bőven sorolhatnánk). Ezzel szemben mi a valóság? Olyan módszereket alkalmaz, hogy ne kelljen permetezni, nem megy vissza a középkorba, amit bizonyít, hogy minden modern módszert beenged a rendszerébe, amely – a gondosság alapelvét figyelembe véve – nem hordoz kockázatot az emberre és a környezetre. Gondoljunk csak a Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS) cm pontosságú alkalmazására a növényvédelemben, vagy a képfelismerésen alapuló, számítógép vezérelte kapálógépekre, a kamera irányította sorközművelő kultivátorokra és a néhány éve-évtizede felfedezett, rovarvilágban meghatározó fontosságú illatanyagok növényvédelmi használatára. A tény, hogy bár nem megyünk vissza a középkorba, nem dobhatjuk el őseink Istentől kapott és/vagy tapasztalással szerzett ismereteit, amelyek évszázadokon át biztosították túlélésüket, ma azt mondanánk „sikerességüket”.
Az is tény, hogy egymás mellett éltek a szakmailag megalapozott tanácsok és a babonák, tévhitek. Ezek megítéléséhez is alázatot kell javasolnunk, bár az adott napokhoz kötött táblaszéli hamuszórás, a rontás ellen használt levek kilocsolása stb. estében nem várható tudományos áttörés!
Mégis sok a tanulni való! Gondoljunk csak arra a háztartási kultúrára, amelynek nem kellett a hetenként kétszer érkező kukás autó, mert mindennek haszna volt: ment a moslékba, szappan, enyv lett belőle, energiát adott tűzhelyben, kályhában vagy a természet körforgásába került vissza a trágyázáson keresztül.
A gazdálkodás sikerét alapvetően az adottságokhoz való pontos alkalmazkodás határozta meg, a károsítókat sikerrel tartották távol jól felépített vetésforgókkal, növénytársítással és persze védekeztek is ellenük a kor ismereteinek megfelelő természetes anyagokkal és leleményes módszerekkel.
Két-három éve a magyar növényvédelem egyik legrangosabb fórumán arról számoltak be kutatók, hogy a hangyák távoltartása ragacsos anyagokkal mennyire hatékony a levéltetvek és más hangya-segítette kártevők kártételének visszaszorításában, de ugyanezt olvashatjuk a 300 éves hazai szakkönyvben, csak a szintetikus ragacsanyag helyett a kocsikenőcsöt ajánlották.
Az egyes tájtermesztés régióiban főként a jövedelmet meghatározó növények speciális védelmére hatékony rendszereket működtettek, éltek az apáról-fiúra szállt intelmek: „a hagymás forgóban nincs helye az árpának”, „X dűlőbe, Y tagon ne termessz árpát, mert hólagos (üres) lesz”, „csillagfürttel zöldtrágyázott földbe vesd a korai burgonyát”, „a gyümölcsösben a szúbogarak ellen legyen hagyásfa (meghagyott öreg fa)” és még oldalakon át sorolhatnánk a hasznos tanácsokat.
Legtöbbször a tudás tapasztalati, empirikus volt, gyakran nem, vagy nem jól tudták a hatás okait. Nagyon izgalmas feladat lehet: a kor intelmeit alátámasztani a mai (vagy a jövőbeli) tudománnyal; az imént felsoroltak például kiállják a tudományosság próbáját is.
A biogazdák küldetése, hogy a még ismert, a még megtartott tudást megőrizzék és továbbvigyék; az „iparszerű vállalkozóktól” ezt nem várhatjuk! Ezért nagy szeretettel várnánk az ilyen ismeretek leírását és beküldését a Biokontrollhoz. Ígérjük, hogy a legjobbakat (ha kell, akkor szerkesztést követően) közzétesszük újságunkban!
Amit a Kedves Olvasó tud, azt írja meg nekünk, amelyről nem tud, arról kérdezze az öregeket. Régen is ezt tették! Az ősi tudás áramlását jelzi az a régi (sajnos ma már csak elvétve alkalmazott) magyar közmondás: „Jó az öreg a háznál”.
Dr. Roszík Péter
(Biokultúra 2010/5)
