Biogazdálkodó trónörökös
1980-ban vásárolt egy kisebb birtokot Dél-Angliában, Highgrove-ban. Tipikus XVIII. századi vidéki kúria körül terül el a nagy park, legelők, szántók övezik. Tartozott hozzá egy fallal körülvett kert is, ebből rögtön az elején konyhakertet varázsoltak értő kezek, és vegyszermentesen kezelték. Gyümölcsfák, virágok, gyógynövények és vetemények együtt virulnak benne, a herceg nagy örömére. (A cikk megjelenése óta Highgrove a brit ökogazdálkodás mintaképe lett, amit az alábbi videó is bizonyít.)
A trónörökös nagyon nagy szeretettel foglalkozott az átalakítással. „Szívemet-lelkemet beleadtam Highgrove-ba” – írja a birtokról szóló könyv bevezetőjében (Highgrove, Portrait of an Estate, 1993.). Mindaz, amit itt megpróbáltam tenni, Gloucestershire e kicsi szegletében, személyes filozófiám megvalósításának tekinthető. Vissza tudom idézni ennek a filozófiának a keletkezését… Ifjúkorom kedves vidékein mindig erős kötődést éreztem a földhöz. Számomra minden egyes fa, minden sövény, a hegyek, a mocsaras rétek saját egyedi, majdhogynem szent karakterükben jelentek meg.”
Szeretet a föld iránt, vonzalom a szülőföldhöz? Tisztelet a táj iránt? Majdhogynem szent karaktere édes anyaföldünk egy-egy kis szegletének? Nem hangzik mindez nevetségesnek és régimódinak ebben a modern, techno-metál-totál-brutál-kemikál-globál-imperiál-kannibál világban? Hiszen itt a föld, a fa, a víz – és tegyük hozzá – az ember is csak termelőeszköz, és csak használati értéke van.
A herceg nem átall erkölcsi kötelességet emlegetni. Szerinte is meg kell tartani örökségünket, a Földet a jövendő nemzedék számára. A termőföldet eleven sokrétűségében, a vizeket tisztán, a levegőt lélegzésre alkalmasnak. Nekünk magunknak egészséges ételt, az állatoknak emberséges tartást, a vadon élőknek életlehetőséget, a vidéknek pedig vadvirágos tarka mezőt. Felismerte, hogy mindezt nem várhatja a kemizált mezőgazdaságtól. Fájhatott szíve látni a változatos, dimbes-dombos hazai táj lepusztulását. A sövények, a ligeterdők megritkultak, a legelők elvadultak, mert a farmerek pénzt kaptak azért, ha nem művelik a földjeik egy részét. Látta, hogy a terméshozamok bűvöletében az életminőség megy tönkre, az emberé, az állaté, a növényeké – végül maga az élet megy tönkre a Földön.
A lineáris fejlődés közhelyével szemben (amely pusztán többlettermelést és őrült fogyasztást jelent) a ciklikus, a természet törvényeit szem előtt tartó gazdálkodás híveihez csatlakozott.
Természetesen következett ebből, hogy a veteményes és gyümölcsöskerten kívül, a birtok többi részén is a környezetkímélő gazdálkodást szerette volna látni. Azt kérte az agrárszakembereitől, hogy a termelés legyen jövedelmező, de mégis akadályozza meg a táj lezüllését, amelynek, sajnos, szemtanúja lett, ahogy felnőtt. Ez tipikus „a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon” követelménynek hangzik, de mégis bevált.
Ebben az időben – a nyolcvanas évek elején – már szélesebb körben kezdték megismerni a kemizálás katasztrofális hatását a flórára és a faunára. Az viszont, hogy a rovarölő szerek és a műtrágyák hogyan teszik tönkre az ivóvizet, még nem derült ki. Az évtized végének nagy élelmiszerbotrányai, a szalmonellás tojás, listeria a sajtban, peszticidek a zöldségben és a kergemarhakór – mindez még rejtve volt. „A destrukció motorja” – ahogy az intenzív mezőgazdaságot jellemezni szokták, még teljes erővel működött.
Ekkor, 1986-ban kezdtek Highgrove-ban organikusan művelni 34 hektárt. A kezdetekre így emlékezett vissza Terry Summers, a farm vezetője: „Amit a főnök kívánt tőlünk, az körülbelül az volt, hogy érzékenyen figyeljünk a természetre. Ez azt jelentette, hogy ne szórjunk ki nitrogén műtrágyát, és általában csökkentsük a kemikáliákat. Azt viszont láttuk, hogy az organikus termékek ára 100%-kal nőtt. Ez számunkra jobbnak látszott, mint az, hogy kevesebb legyen a termés, és még plusz pénzt se kapjunk érte. Nekem az organikus termelés azt jelentette, hogy visszatérünk ahhoz, ahogy 1947-ben dolgoztunk, amikor én kezdő voltam. Ez eddig rendben volt, csak az volt a bökkenő, hogy nem emlékeztem már, mit csináltunk akkor!”
Akkoriban került Highgrove-ba a fiatal farm-menedzser, David Wilson. A helyzet nehéz volt, mert itt már nem a kis hercegi konyhakertről volt szó, amit hobbynak lehetett tekinteni. Végül úgy döntöttek, hogy a birtok egyik eldugottabb részén kezdik meg az organikus gazdálkodást. Angliában több szervezet is foglalkozik ezzel a gazdálkodási móddal, pl. a SoilAssociation, a Henry Doubleday Research Association, az Elm Farm ResearchCentre. Tőlük kaptak segítséget.
Az első évek tapasztalatai alapján 1988-ban 42 további hektárt vontak be ebbe a művelésbe, és 1990-ben a herceg elhatározta, hogy az egész, immár 220 hektárra bővült területet átállítja. A folyamat 1996-ban fejeződött be, a hercegi „Home Farm” egésze ekkortól számít organikusnak.
1994-ben több intézmény kutatói vizsgálták párhuzamosan a Home Farm és az ún. konvencionális (vegyszert használó) gazdaságokat és környezetüket. Többek között választ kerestek arra, hogyan hat az organikus gazdaság a környezetre, a flórára és a faunára, a talaj tápanyaggazdálkodására. A többéves kutatás egyértelműen pozitív eredményeket mutatott a konvencionális gazdálkodással szemben. A meglepő azonban az, hogy az angliai támogatási rendszer mellett az organikus gazdaságok még anyagilag is jövedelmezőbbnek bizonyultak 15%-kal, mint a kemizáltak. Ez több tényezőből is adódik, többek között a kemikáliákra költött összegek megtakarításából, valamint abból, hogy az organikus termékek ára magasabb emezekénél.
Az anyagi eredmények nagyon fontosak, de hozzájárulnak ehhez még a „mérhetetlen” előnyök, mint az életminőség, az egészséges étel, a táj megőrzése és szépsége, és az a tény, hogy az organikus gazdaság nem bocsát mérgező anyagokat a talajvízbe. (Nézetem szerint mindezt csak azért nevezik mérhetetlennek, mert még nem akarják megmérni.) Mindez, úgy tűnik, Angliában érdemes a támogatásra.
Én mindeddig nem voltam királypárti, de a könyv olvastán sokszor úgy éreztem, nagyon elkelne nálunk is egy biogazdálkodó trónörökös. Azt is be kell vallanom, hogy rájöttem, milyen előítélettel kezdtem a könyv olvasásához. Plebejus gőggel azt gondoltam, hogy egy arisztokrata csak életidegen, elkényeztetett ember lehet. Tévedtem.
„The Elements of Organic Gardening HRH the Prince of Walles”
című – azóta egy újabb megjelent – könyv borítója
Jánosik Zsuzsa
(Biokultúra 2001/3)