A biokertészetről – másképpen
1. KAPZSISÁG. Amikor az új termelési (eszme) rendszernek az ethosza megfogant, abban a pillanatban már a világ ökológiai lelkiismeretét jelentő személyek hallatták hangjukat. Kezdetben csak nagyon halkan, mint az az […]
1. KAPZSISÁG. Amikor az új termelési (eszme) rendszernek az ethosza megfogant, abban a pillanatban már a világ ökológiai lelkiismeretét jelentő személyek hallatták hangjukat. Kezdetben csak nagyon halkan, mint az az […]
A biotermesztés ellenőrzése során egyre inkább szembesülnöm kellett azzal, hogy a követelményeknek – amit a hatszögű ábrával próbáltam érzékeltetni – a jelenlegi működési formában dolgozó termelő üzemek csak igen nagy […]
„A föld szeretete a haza szeretete.” (DE ATK főbejáratának oszlopfelirata) „A mindenkori táplálékod legyen a gyógyszered.” (Hippokratész)
Dr. Roszík Péter Erdőkertes, 2016. március 2-án és Halimba, 2016. március 9-én. elhangzott előadása
Bár a többség által elismerten a jövőt szolgálja a biogazdálkodás, mégis sokaknak nem tetszik a térnyerése, mert a legerősebb érdekérvényesítési erővel bírók profit-érdeke ellen hat.
Az ökológiai gazdálkodásban is a talajlakó kártevők és a levéltetvek mellett a burgonyabogár (Leptinotarsa decemlineata) a burgonya legjelentősebb állati kártevője. A lap olvasói előtt jól ismert a károsító, és bőségesen […]
A svájci gazdaságok száma ugyan csökken, ennek ellenére az ökológiai szektor népszerűnek tűnik. Napjainkban kilencből egy svájci gazdaságban folytatnak vegyszermentes termesztést.
Dr. Roszík Péter 2015. szeptember 14-22-én, Gödöllőn, Kiskunfélegyházán, Püspökladányban, Tokajon, Szekszárdon és Veszprémben elhangzott előadása
Dr. Roszík Péter 2014. december 13-án, a XXVII. Biokultúra Tudományos Napon elhangzott előadása
A kártevőirtás múltja A peszticidek használata nem új keletű. Mezopotámiában a sumérok már 4500 évvel ezelőtt használták az első ismert rovarirtó anyagot, az elemi ként. A növényi eredetű rovarölő szerek […]