Felhagyott zártkerti ingatlanok revitalizációs ökológiai hasznosításának megtervezése Homokmégy külterületén

Munkám során egy méltatlanul elhanyagolt, korábban „jobb időket” megélt, Homokmégy településhez tartozó Hillyei Szőlők elnevezésű terület újra gazdálkodásba vonásának lehetőségét vizsgáltam, a feltárt értékek és az időközben regenerálódott terület állapotának megőrzése, fenntartása, ökológiai gazdálkodásának megteremtése céljából.

A cél eléréshez azonban először is meg kell ismerni a területre jellemző tulajdoni, ingatlanügyi, természeti viszonyokat, illetve a település gazdasági és társadalmi folyamatait, hiszen mindezen tényezők között számos, a gazdálkodást nehezítő körülménnyel kell számolnunk. Minden bizonnyal ez a homokmégyi példa több szempontból sem egyedi a zártkertek témájában, így vizsgálataim eredményei érdekesek lehetnek a hasonló területen gazdálkodók, kutatók számára is.

Az idők folyamán egyes területek „értékesek” lesznek, míg mások „kevésbé értékesek”, amit elsősorban az aktuális gazdasági, politikai és társadalmi viszonyok határoznak meg – gondolok itt többek között az egyes területek termőképességére, környezeti adottság szerinti besorolására, agrártámogatási program általi lehatárolásaira, a termőföld elhelyezkedésére, méretére, művelési ágára, tulajdoni viszonyaira és természetvédelmi besorolására. Mindezen viszonyok mellett egyes területek – melyek egykoron akár sokkal értékesebbek voltak a gazdálkodás szempontjából – mára mostoha-területekként, kezeletlen formában vannak. Ezen parlagon hagyott területek azonban fontos szerepet töltenek be a biodiverzitás megőrzésében, ökológiai folyosók folytonosságának biztosításában, mindazonáltal ott, ahol természeti és kulturális örökségünk értékei feltételezhetően sérülnek a kezelés hiánya miatt, vagy a terület túlhasznosítása okán, olyan gazdálkodási formá(ka)t célszerű alkalmazni, amelyek a jövőben tartamosan folytathatók, egyszersmind fenntarthatók minden szempontból.

A természetvédelem szorosan összefügg a területen élő emberrel, az általa végzett gazdálkodással, amely összefüggés már hosszú ideje ismert és bizonyított. Mindezek okán, ez az egymásrautaltság nagy felelősséget ró az olyan területeken gazdálkodókra, ahol jelentős természeti értékek vannak jelen, illetve megőrzésük fontos feladat. A természeti értékekben bővelkedő területek jelentős része valamely természetvédelmi kategóriába sorolható, meghatározott és szabályozott gazdálkodói-kezelési keretekkel és feladatokkal – azonban nem csak természetvédelmi érintettséggel bíró területeink vannak, így a természetünk védelme nem szorítkozhat csupán a védett területekre, hanem mindenhol és mindennapi szemléletünkben is ott kell, hogy legyen, ennek alapelvei már gyökereiben megegyeznek az ellenőrzött ökológiai vagy ökológiai szemléletű gazdálkodáséval.

Célkitűzések

A Bács-Kiskun megyei Homokmégy település – Kalocsai Sárköz – szállásai közül, Hillye szállás egyik területrészén, a Hillyei Szőlők elnevezésű zártkerti tömb területén folytatom már több éve vizsgálataimat. Elsődleges célom, hogy megvizsgáljam, miért került felhagyásra, milyen okok miatt lett „gazdátlan” ez a terület? Hiszen nem is olyan régen, gyermekéveim alatt, még szépen művelt szőlők, termő gyümölcsösök, sorközökbe ültetett zöldségnövények jellemezték a területet, elsősorban saját fogyasztásra termelve.

Igyekeztem feltárni, hogy milyen értékekkel bír a terület és milyen tényezők, folyamatok veszélyeztetik ezen értékek megőrzését, fennmaradását. Feltételezéseim szerint jelentős kultúrtörténeti, tájtörténeti értékekkel és nem elhanyagolható természeti értékekkel bír a terület. Ezen vizsgálataimat több mint 20 éves adatgyűjtésre, személyes tapasztalatokra alapozom – mely jelen időszakban is folytatódik.

Vizsgáltam a terület természeti adottságait, a kialakult jelenlegi helyzet jogszabályban foglalt gazdálkodási kötöttségeit, illetve azt, hogy hogyan lenne lehetséges újra mezőgazdasági tevékenységet folytatni a területen, főként azon célból, hogy a már több tíz éve regenerálódott terület – amely az elmúlt évtizedek konvencionális mezőgazdaságának általános terheitől mentes – állapotának megtartására törekedjünk, ráadásul ökológiai jellegű gazdálkodás kereteibe foglalva. Feltételezésem szerint ezen gazdálkodási keret az itt lévő kisparcellás területeken, vagy összevont területrészein háztáji jellegű állattartás, kiskerti növénytermesztés és extenzív gyümölcstermesztés formában tudna megvalósulni és hosszú távon fennmaradni. Ehhez azonban ismerni szükséges a terület adottságaihoz illeszkedő, a Hillyei Szőlők területen fenntartható módon termeszthető növényfajokat és -fajtákat, illetve az itt legeltethető ideális haszonállatok fajait, fajtáit. Mindezen ismereteket egyrészt rendelkezésre álló szakirodalomból gyűjtöttem össze, ezen kívül a gyakorlatban is megalapozva mindezeket, immáron két éve, a területen folytatott, valós gazdálkodási tevékenységemből merítettem. Így gyakorlati, szakmai tapasztalatokkal próbálom alátámasztani a terület jövőbeni használatával kapcsolatos javaslataimat.

Hosszú távon egyik legfontosabb célom bemutatni azt, hogy egy ilyen, sok szempontból hátrányos területen is folytatható eredményes gazdálkodás, tervezhető haszonvétel. Ráadásul mindez összeegyeztethető az ott található értékekkel és fenntartható a szélsőségesen változó időjárás ellenére is, valamint az ökológiai gazdálkodás alapelveihez ragaszkodva, valóban lehetővé válik egészséges élelmiszer előállítása. Mindezeken túl fontos, hogy a kialakítandó gazdálkodási tevékenység megfelelő és elérhető alternatívát adjon a helybeli lakosság számára, a mezőgazdasági tevékenységben rejlő lehetőségek kihasználására, ezért további célom, hogy gyakorlati példákkal ösztönözzem a gazdálkodási tevékenység indítását, illetve diverzifikálását.

Terület jellemzése

Homokmégy–Hillye szállás a település közigazgatási területének déli részén található, egyetlen műút közelíti meg, amely az anyatelepülést és Alsómégyet köti össze. Egykoron virágzó falusi élet jellemezte. Az 1990-es évek és a 2000-es évek elejére egy betelepedési hullám bontakozott ki: Szentendre és Budapest környékéről szociálisan hátrányos helyzetűek vásároltak az eközben a kiöregedés miatt lakatlanná és eladóvá vált ingatlanokat.

A település velük – kivételtől eltekintve – jól nem járt, a néha már műemlékszerű vályogos parasztházak pusztulása nem állt meg. Egyes háztáji gazdálkodásba fogott betelepült lakosok, családok hosszabb-rövidebb idő után abbahagyták a mezőgazdasági tevékenységet, csupán kevesen, jellemzően gazdálkodási gyökerekkel rendelkezők tartják fenn, szintén egyre csökkenő intenzitással.

A Hillyei Szőlők elnevezésű területrész, a keleti oldalon található, a szállás házainak jelentős részével együtt egy nagyobb homokpadon helyezkedik el – szintúgy, mint Homokmégy, innen a névválasztás is –, ami az irodalmi források szerint pleisztocén kori folyóvízi homok. Több helyen találunk ilyen homokpadot – ahol a homokot az öntésagyag nem borította be, ott a szél kisebb-nagyobb buckákat emelt az óholocén ártéri szint fölé. Ez a mai zártkerti tömb alkotja a vizsgált területemet, ami területileg szervesen a belterülethez kapcsolódik, azonban zártkerti jellege miatt a külterület része.

A Hillyei Szőlők nevű zártkerti ingatlantömb a környező szántóterületektől 2-3 méterrel magasabban, 19,66 hektáron fekszik. Tengerszint felett magassága 88 és 92 méter közötti, domborzata változatos, hullámos (1. ábra).

A zártkerti ingatlanok száma nagyjából 190, területük jellemzően 0,5 és 0,01 ha közötti, átlagméretük 0,15 ha. A tulajdonviszonyok változatosak, közel 300 tulajdonossal rendelkezik a terület, a területrészek között számos a rendezetlen viszonyú, illetve még ezen kis területű ingatlanokon is létezik osztatlan közös birtoklású területrész (2.ábra).

A terület értékei

A vizsgált zártkerti terület kultúrtörténeti, tájtörténeti, tájképi és természeti értékekkel, értékes élőhellyel bír. Már a településrendezési terv térképi állományán is feltüntetésre került, hogy a Hillyei Szőlők szinte egésze régészeti lelőhely, így speciális szabályok betartása szükséges a tervezett – mélyebb talajforgatásos földmunkával járó – beruházások előtt. Ezt avar, szarmata és később középkori értékes leletanyagok támasztják alá.

Gazdálkodási értékek tekintetében elmondható, hogy az egykoron változatos faj- és fajta-összetételű, változatos korú, termőhelynek megfelelő, tájfajta gyümölcsfa-szórványokból kevés maradt. Néhány idősebb egyed található már csak meg a területen. Az utolsó gyalogművelésű szőlő nagyjából 2015-ben szűnt meg – jelenleg sűrű akácsarjas.

A vizsgált terület ugyan nem védett, de körben ex lege lápok és Natura 2000 területek ölelik körbe, így természetvédelmi beágyazottságához nem fér kétség. A terület élőhely-térképezését az előzetesen kidolgozott, hazánk növényzetének és élőhelyeinek térképezésére szolgáló, leggyakrabban használt, többszörösen tesztelt Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer alapján végeztem el. Az ÁNÉR besorolás során meghatározott és lemért, egyes élőhely-kategóriák területi kiterjedésének értékelése alapján megállapítható, hogy a Hillyei Szőlők zártkerti terület kétharmada gyep, azon belül is szárazgyep, óparlag, illetve visszagyepesített szántó. Ami jelenleg parlagterület, annak vegetációját homoki gyep, illetve ruderális, pionír vegetáció jellemzi. A gyepen védett, fokozottan védett növényfaj egyedét nem találtam, faji összetételét tekintve a következő fajok dominanciája jellemzi: Calamagrostis epigeios, Poa angustifolia, Bothriochloa ischaemum, Festuca pseudovina, Elymus repens, Cynodon dactylon, Bromus erectus. Ezen vegetáció jellegzetes olyan helyeken, ahol szőlő felhagyása után regenerálódó gyepterület alakul ki parlagterületeken.

A Mindennapi Madaraink Monitoringja programhoz az indulását követően rövidesen csatlakozva, 2000-től folyamatosan, majd két évtizede mérem fel rendszeresen a program szigorú protokollja szerint Homokmégy környékén lévő UTM hálózat négyzetében a fészkelő és itt telelő madárállományt, lekövetve a terület természetvédelmi jogi (menet közben kijelölt védett és Natura 2000 területek) jellegének, művelési ágak változtatásainak, modern művelési módok hatásainak és egyes területek területhasználati intenzitás-változásainak madárvilágra gyakorolt hatását. Az eredmények mindazonáltal a globális és országos állománybeli változások figyelembe vétele mellett kezelendőek. Az idős, odvas fákhoz, idős faligetekhez kötődő fajok (mint például a nyakterkercs, szürke légykapó, kerti rozsdafarkú) eltűntek a területről, illetve csupán alkalmi előfordulásuk van – a területről jelentős mennyiségű idős gyümölcsfa tűnt el az elmúlt 10 év alatt. A kiemelten érzékeny, agrárkörnyezethez is kötődő fajok között a fürj, a fácán, a búbos pacsirta és a mezei pacsirta kisebb ingadozásokat eltekintve stabilan jelen van a vizsgált területen. A szárazabb gyepekhez és a cserjés-fás ligetkehez kötődő fajok, így például a sordély, a mezei veréb csökkenő tendenciát mutatnak, de nem csak itt, országos viszonylatban is (3. ábra).

Gazdálkodás szükségessége

A 19. században a gyepek kiterjedése hazánk területén elérte a 30%-ot. 2005-ben 1 millió 57 ezer ha gyepet tartottak nyilván, ami a termőterület 13,7%-át tette ki. A gyepek területe a feltörés, az erdősítés, illetve a beépítések miatt a múltban fokozatosan csökkent, amely mellé társult a gyeptársulások degradációja, a legeltetett állatlétszám jelentős csökkenése, valamint egyes területek vízgazdálkodásának megváltozása. Mindezek mellett a tartósan megtelepedő, idegenhonos, inváziós lágy- és fásszárúak jelentős veszélyforrásként jelentkeznek az érintett területen és a szomszédos Natura 2000 területeken. Továbbá sajnálatosan általános dolog, hogy a településhez viszonylag közeli, felhagyott területek fokozott veszélynek vannak kitéve. Ezen veszélyek közül legfontosabbak az illegális hulladéklerakások, az engedély nélküli fakivágások, az anyagnyerő-helyek nyitása (homok, agyag, termőföld) és a technikai sportok művelése (terepmotor stb.). Ezen veszélyeztető tényezők és folyamatok, valamint káros hatásaik eredményei mostanáig megfigyelhetőek a vizsgált területen.

Legeltetés zártkerti gyepterületeken

A Hillyei Szőlők területén kialakult homoki gyepterületek, regenerálódó parlagterületek kezelésére – mint a többi gyepterület esetében –, a fenntarthatóság keretein belül a domborzati viszonyok és a gyenge adottság miatt a legeltetés gazdálkodás az optimális kezelési forma. A homoki gyepek legeltetése során a helyes haszonállat faj és fajta kiválasztása nagyon jelentős, hiszen hosszú távra meghatározza a legeltetés módját és ebből fakadóan a legeltetés várható hatásait. A kiválasztásnál másik szempont, hogy a kisebb hozamú és érzékenyebb felszínű homoki gyepek esetében – így a változatos, néhol lankás domborzatú Hillyei Szőlők gyepterületén is – a kisebb testű kérődzőket szükséges preferálni, hiszen a nagyobb testű fajták taposási kára jelentős lehet a puhább homokon.

A szarvasmarhák előnye, hogy a növények csupán a felső harmadát legelik, mert nyelvükkel körülkanyarítva azt, egyszerűen letépik. Mindezen kritériumoknak való megfeleléséhez, az ideális fajta kiválasztásához hosszas kutatómunka után mondhatni véletlenül, egy szaklapban bukkantam rá a megszabott szempontoknak megfelelő fajtára. Többszörös, különböző szempontok szerinti szűkítés után csupán ez az egyetlen fajta maradt a szóba jöhető fajták körében, ez pedig a kárpáti borzderes, így ezzel a fajtával kezdtem meg – hosszas beszerzési procedúra után – kísérleti legeltetéses gyephasznosításomat a zártkerti területeken. Mivel a fajta kiválóan alkalmas a háztáji állattartásra, ezért a tevékenység újbóli fellendítésének is fontos eszköze lehet (4-5. ábra).

A fajta rendkívül ellenálló szervezetű és jól alkalmazkodik a legelő állapotváltozásaihoz. Legelési technikája több szempontból előnyösebb, mint más fajtáké. Több magasságban is legel és a legelőn található növények között kevésbé válogat. Megfelelő tartás esetén szelíd, átengedő természetű. A fajta hasznos élettartama meglehetősen magas, a borzderes tehenek hasznos élettartamban megközelíthetik akár a 20 évet is. Az időjárás viszontagságaival szemben ellenálló, betegségekre nem fogékony, ridegtartásra alkalmas (6. ábra), ezzel együtt jól tűri az istállós tartást is.

Mindezek mellett jelenleg is folyik az őshonosságának genetikai vizsgálata, így a hasznosítása mellett egyben a fajta mentése is zajlik. Mindezek alapján tehát kiválóan alkalmazható a hasonló adottságú területeken folytatott ökológiai gazdálkodásban.

Az érintett terület regenerálódott gyepterületének elsőkénti legeltetéséhez családi jellegű gazdálkodásunkba az előzetesen lefektetett kiválasztási alapelvek szerint négy példány kárpáti borzderes szarvasmarha került. Ebből kettő két éven túli szűz üsző, illetve kettő üszőborjú. Fontos vizsgálni, hogy ez a Kárpátokból származó fajta megállja-e a helyét alföldi, homoki jellegű gyepterületeken, továbbá valóban megalapozottak-e azon szakirodalmi állítások, amelyek alapján kiválasztásra került a fajta.

További cél volt, hogy egy éves időtávlatban megfigyeljem a fajta egyedeinek táplálkozási és viselkedési szokásait, a legeltetés homoki gyepre kifejtett hatását, megválaszolandó azt a kérdést, hogy valóban hosszú távú megoldást jelent-e majd a terület fenntartható kezelésében? Ha igen, akkor mekkora legelőnyomással, milyen legeltetési időszakkal, mekkora legeltetési szakaszok használatával?

A vizsgált időszak kezdetén jól megfigyelhető volt a gyepterületen, hogy az állatállomány elsősorban a mélyebb fekvésű, üdébb részeken legelt – többnyire az egyszikűek szál-, kisebb részt aljfüveit. Mivel kétszikűekben relatíve szegény a terület, egyenletesen került lerágásra, csupán az elöregedett selyemkóró egyedek maradtak fenn. Ezek kézi és gépi lekaszálásra kerültek, annak érdekében, hogy megfigyelhetővé váljon a selyemkóró sarjainak esetleges későbbi legelése. Az elhanyagolt gyepterület helyreállítását a legeltetett állatok a leszáradt lágyszárúak legelésével, a terület természetes trágya-utánpótlásának biztosításával, a besarjadás megakadályozásával szépen elvégezték. A kora őszi csapadékos időszakban a terület lágyszárú növényzetének lehetősége volt kisarjadni, hiszen a több éves, „befilcesedett”, beszáradt, szövedékszerű gyepszőnyeg, az un. gyepnemez a legelés és a taposás hatására megnyílt. Megfigyeléseim alapján – számomra megnyugtatóan – az állomány patái okozta taposási kár még csapadékosabb időszakban sem keletkezett.

Az egyedek tiszteletben tartották a villanypásztor vezetékét, csupán kétszer kerültek ki a lehatárolt területről, aminek elsősorban a vadak okozta kerítésmegbontás volt az oka. A reggel kihajtott, de inkább „kikísért” állatok a napi ritmus beálltát követően, naplemente után fegyelmezetten bekísérhetőek voltak az éjszakai helyükre.

A legeltetési időszak májustól elsejétől december 20-ig tartott, összesen 230 nap volt. A két szakasz együttes összege 4,7 ha. Így nagyjából 0,6-0,7 állategység/ha volt a legelőnyomás mértéke a kísérleti évben. Torzító tényező lehet, hogy 2017 nyara kifejezetten aszályos volt, így a fűnövedék is elmaradt az átlagosan elvárhatótól. Mindezek ellenére a kárpáti borzderes fajta 0,6-0,7 állategység/ha legelőnyomással bátran legeltethetőnek bizonyult ezen, gyengébb adottságú homoki gyepeken. Elmondható továbbá, hogy egyszerűen telepíthető villanypásztoros szakaszolással akár kis területen, kisebb egyedszámmal is legeltethető. A vizsgálat alapján feltételezhető, hogy kiválóan újjáéleszti a rég nem használt legelőket, vagy legelő hasznosításra tervezett felhagyott gyümölcsösöket, parlagokat. Viszont ezen fajta számára kiemelten fontos, hogy árnyékos, viszonylag kedvezőbb mikroklímájú, akár fás legelő megjelenésű részek vagy facsoportok álljanak rendelkezésre a forró és száraz nyarak hatásának mérséklése érdekében (7. ábra).

Köszönetnyilvánítás. Ezúton köszönöm elsősorban az anyag szakmai ellenőrzésében végzett tevékenységét Dr. Saláta Dénes adjunktusnak (SZIE-MKK), mindezek mellett továbbá munkáltatómnak támogatását.

Agócs Péter
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
(Biokultúra 2018/4)