Kártevők előrejelzése az ökológiai növényvédelemben

Az ökológiai (bio-) termesztés keretei között korlátozottak a kártevők ellen alkalmazható kémiai növényvédelmi eszközök, ugyanakkor messzemenően kihasználandók a nem kémiai természetű (közvetett módszerek, mechanikai és biológiai védekezés) lehetőségek. Ezek a módszerek a termelőtől még nagyobb odafigyelést igényelnek, mint a hagyományos, kémiai növényvédelem, amely nagy hatású, de több tekintetben veszélyt hordozó, peszticidekkel dolgozik.

A növényvédelmi előrejelzés szerepe a kártevők elleni védekezésben

Az odafigyelés első és egyik legfontosabb eleme, az előrejelzési módszerek alkalmazása, ami abban segít, hogy megállapíthassuk a kárt okozó organizmusok, a kártevők és a kórokozók támadásának időpontját és mértékét. A védekezés ugyanis csak akkor szükséges, ha a támadás mértéke számottevő gazdasági veszteséggel fenyeget, és a védekezés csak akkor hatásos, ha a rendelkezésünkre álló módszerekkel a leghatásosabb időpontban hajtjuk végre, vagyis amikor a károsító szervezet a legérzékenyebb az alkalmazott védekezési módszerekre. A növényvédelmi előrejelzés módszerei tehát kettős szerepkört töltenek be, segítenek eldönteni, szükséges-e a védekezés és segítenek megválasztani a szükséges védekezések leghatásosabb időpontját. Ezek a problémák a kártevő állatok (főként ízeltlábúak) és a növénybetegségek (növénykórokozó mikroorganizmusok) esetében is jelentkeznek, de az egyes konkrét kártevők, kórokozók esetében a két feladatkörnek eltérő a súlya. Nézzük tehát most – a cikk címének megfelelően – ezt a kérdést a kártevők vonatkozásában.

A kártevők esetében az első kérdés mindig a védekezés szükségességének eldöntése. Ez a kártevő fellépésének mértékétől, tehát az egyedszámától függ. A védekezés akkor indokolt, amikor a fellépés mértéke, az egyedszám akkora mértékű kártételhez vezet, ami már gazdaságossá teszi a védekezést. Ezt a helyzetet „kártételi veszélyhelyzetnek” nevezzük, de a gyakorlatban (nem igazán helyesen) veszélyességi küszöbről (vagy védekezési küszöbről) szoktak beszélni. Maradjuk tehát itt mi is ennél a kifejeznél, mert ennek az írásnak nem célja a két fogalom közötti elméleti különbség kifejtése.

A védekezés időzítése attól függ, hogy – amikor a kártevő létszáma várhatóan eléri majd a veszélyességi küszöböt – mikor lesz olyan fejlődési (más szóval fenológiai) állapotban, amikor a rendelkezésünkre álló eszközökkel a leghatásosabban visszaszorítható (elriasztható, pusztítható stb.). Eltérő ugyanis például egy rovar esetében az imágó és a lárva, sőt az egyes lárvastádiumok érzékenysége, nehezebben sebezhető a báb, más módszerekkel pusztítható a tojás, s ezeknek a megjelenése eltérő időpontra esik. Az időpont azonban nem csak a fejlődési stádiumok szerint különbözik, hanem az időjárástól függően egy bizonyos fejlődési stádium ugyanott évente eltérő időpontban jelenik meg, sőt a területek eltérő fekvése és más adottságai miatt közeli parcellákon ugyanabban az esztendőben is jelentős – több napos – különbségek alakulhatnak ki, amelyek döntőek a védekezés hatékonysága szempontjából.

Az eddig tárgyalt két legfontosabb kérdés azonban az egyes kártevők esetében nem egyforma súllyal jelentkezik, pontosabban a kártevők egy részénél inkább csak az első (a védekezés szükségessége), más kártevőknél viszont inkább csak a második kérdés (a védekezés időzítése) merül fel. A dolog attól függ, milyen viszonyban van a védekezési küszöbérték (illetve a kártételi veszélyhelyzet) és a szóban forgó kártevő úgynevezett „elméleti populáció sűrűsége”. A kártevők elszaporodása ugyanis többé-kevésbé évről évre változik. Bizonyos időszakban kevés a létszám és ilyenkor esetleg nincsenek is kártételek, máskor viszont tömegszaporodás, gradáció alakul ki és nagy kártételek mutatkoznak. Ennek az ingadozó létszámnak a sok éves átlagértéke az elméleti populáció sűrűség.

Számos olyan kártevő van – főként szántóföldi- és zöldségnövényeink kártevői – amelyeknél az elméleti populáció sűrűség alacsonyabb, mint a védekezési küszöb, s az ingadozó létszám csak egyes helyeken, egyes években teszi szükségessé a védekezést, amikor a létszám meghaladja a védekezési küszöböt. Ezeket időszakos veszélyességű kártevőknek nevezzük. Ezeknél a kártevőknél az előrejelzés elsődleges szerepe abban van, hogy eldönthessük a védekezés szükségességét. Mivel ez a kártevők létszámától függ, az időszakos veszélyességű kártevők esetében a létszám felmérésére alkalmas módszereket használunk, s az eredményt összehasonlítjuk a védekezési küszöbértékekkel. Ha a létszám eléri, vagy meghaladja ezt a küszöböt, védekezést hajtunk végre, de ha a létszám ennél kisebb, nincs szükség növényvédelmi beavatkozásra.

Sok olyan kártevő is van – főként a gyümölcskártevők – amelyek mindig – még a gradációs ciklusok alacsony létszámú időszakában is – nagyobb mennyiségben vannak jelen, mint a védekezési küszöb. A védekezési küszöb tehát magasabb, mint az átlagos elméleti populációsűrűség.

A védekezés szükségessége tehát nem függ a létszám ingadozásától, hiszen az mindig nagyobb a védekezési küszöbnél. Ezeket állandó veszélyességű kártevőknek nevezzük. Az előrejelzés szerepe náluk a védekezés optimális időpontjának megállapítására irányul, hiszen a védekezés a nagyon alacsony védekezési küszöb miatt minden egyes nemzedék esetében szükséges. Az alacsony védekezési küszöb azzal függ össze, hogy ezek a kártevők főként minőségi kárt idéznek elő, mert előfordulásukat a piac egyáltalán nem tűri (pl. nyüves cseresznye) vagy csak minimális szinten tolerálja (molyos, pajzstetves alma stb.).

A következőkben igyekszünk bemutatni a kártevők előrejelzésére rendelkezésre álló módszerek típusait és egyes módszerek alkalmazásával kapott eredmények értékelésére példákat mutatunk be, néhány növénykultúrára vonatkozóan. Ennél többre itt, a terjedelmi korlátok miatt nem vállalkozhatunk, hiszen a fontosabb növények fontosabb kártevőinek előrejelzési módszerei részletezve csak egy teljes könyvnyi terjedelemben férnének el.

 

Módszerek a védekezés szükségességének eldöntésére

A kártevők elleni védekezés szükségességének eldöntése tehát a létszám megállapítását igényli, s az aktuálisan megállapítható létszámot kell összehasonlítanunk a védekezési küszöbértékekkel. A kártevők létszámának vizsgálatára számos módszer használatos, amelyek egy részét közvetlen mintavételi módszerek, másik csoportját közvetett mintavételi eljárásoknak nevezzük. A közvetlen mintavétel azt jelenti, hogy valamilyen módszerrel magát a kártevőt, annak valamelyik fejlődési alakját számoljuk meg. A közvetett módszerek alkalmazására rejtett életmódú kártevők esetében van szükség, amikor magának a kártevőnek a megfigyelése nagyon nehéz, viszont tevékenységének „eredménye”, nyomai jól láthatók, és ebből következtetni lehet a kártevő létszámára.

A talajlakó kártevők – pajorok és drótférgek – esetében közvetlen mintavételi módszereket alkalmazunk. Ezek lényege, hogy a talajból mintát veszünk, s abból kiválogatjuk, megszámoljuk a talajlakó kártevőket. Ökológiai gazdálkodásban a talajlakó kártevők elleni védekezésre szántóföldeken nincs eszközünk, de az nagyon fontos, hogy ültetvény létesítésekor (gyümölcs, szőlő, bogyós gyümölcsűek) előzetesen ellenőrizzük a terület talajlakó kártevőkkel való fertőzöttségét. Nagyon egyszerű, de nagyon munkaigényes az úgynevezett térfogati kvadrát módszer. A területen minél több helyen 1/2 m² felületű (100 x 50 cm) mintagödröket ásunk, két ásónyom mélységben. Az egyik ásónyomból a gödör egyik, a másik ásónyomból a másik oldalára tesszük a földet, majd kezünkkel szétmorzsolva visszaszórjuk a gödörbe, miközben a pajorokat, drótférgeket megszámoljuk (vagy esetleg denaturált szeszben pontosabb, laboratóriumi meghatározás végett összegyűjtjük). Ennél termelékenyebb a gépi talajminta vételezés, amelyet gépi gödörfúró géppel vagy speciálisan a talajlakók mintavételezésére szerkesztett, traktorra szerelt mintavételező géppel végezhetünk. Bármelyik mintázási módszert használjuk is, az eredményeket négyzetméterre számoljuk át. Azon a területen, ahol egy négyzetméteren 0,5 pajor vagy 1 drótféreg van, semmiképpen ne telepítsünk gyümölcsöst vagy szőlőt, a bogyós gyümölcsű ültetvények esetében pedig már 0,2-0,3 pajor veszélyes 1 m2 területen!

Sok más kártevő a talaj felületén mozogva közelíti meg és károsítja növényeinket. Ezeket úgynevezett területi kvadrát módszerrel vizsgáljuk, vagyis megszámoljuk, hogy 1 m2 területen mennyi fordul elő. Így vizsgáljuk például a borsócsipkéző barkókat. Ahol a kelés időszakában 10 vagy több csipkéző barkó van 1 m2 területen, szükség van az állomány védelmére.

A közvetlen vizsgálati módszerek körébe tartozik a kártevők begyűjtése, pl. fűhálóval. Ennek lényege, hogy 30 cm átmérőjű fémkeretre szerelt, kb. 70 cm mélységű hálóval a növényállomány felső szintjéből gyűjtjük a rovarokat. Az eredményeket 10 vagy 100 hálócsapásnyi egységekbe fejezzük ki. A gabonapoloskák esetében például 100 hálócsapásban szárbaszökkenés idején 20-30 imágó, tejes éréskor kenyérgabonában 150, vetőmag termesztésben 50 imágó vagy fejlett lárva jelenti a veszélyességi küszöböt.

A kártevők létszámát gyakran növényvizsgálati módszerekkel állapítjuk meg, vagyis közvetlenül a növényzeten vizsgáljuk előfordulási létszámukat, vagy a károsított (fertőzött) növények arányát. Ez általános módszernek számít a levéltetvek elleni küzdelemben. A legtöbb szántóföldi-, zöldség- és gyümölcskultúra esetében is veszélyességi küszöbnek számít, ha a hajtások 1/3-án már kicsi levéltetű telepek kezdenek megjelenni, amelyek még messze vannak attól, hogy a szomszédos telepek egybefolynának.

A körte levélbolhák esetében is használható a növényvizsgálati módszer. Amikor a fiatal hajtások egy tizedén felbukkannak a körte levélbolha imágói, biztosan nagy szükség van a védekezésre. A burgonyabogárnak két nemzedéke pusztít. Mivel az első nemzedék megjelenésekor még kisebb a burgonya lombozata, a veszélyességi küszöb alacsony, szükséges a beavatkozás, ha 100 növényen összesen 5-10 bogár van. A második nemzedék fejlődésekor a veszélyességi küszöb sokkal nagyobb, tövenként 10 bogár vagy 10 nagy lárva, illetve 20-30 kis lárva.

A káposztatermesztésben is használatos ez a módszer. Szükséges a védekezés, amikor egy növényen átlagosa 1-2 imágó vagy 2-4 lárva állapotú káposztapoloska van, veszélyességi küszöbnek számít az is, ha növényenként 2 káposztalepkehernyó van. A példákat még hosszan sorolhatnánk, de itt legyen elég ennyi.

Nagyon sok más kártevőnél, de olykor a már említetteknél is a közvetlen mintavétel vezet célra. Ilyen például a mezei pocok előrejelzési, pontosabban szignalizációs módszere is. A mezei pocok fertőzöttséget ősszel és tavasszal 100 m² területű mintaterületeken vizsgáljuk, évelő pillangósokban és gyepterületeken, mert oda húzódnak átvészelni telet, ugyanis ott, a hó alatt télen is táplálékhoz jutnak. Kimegyünk a területre, betapossuk a járatok kivezető nyílásait. Másnap (24 óra múlva) újra felkeressük a területet és megszámoljuk a kibontott pocoklyukak számát. Bár a pocoktanyáknak rendszerint több kijárata van, egy pocok egy nap alatt általában csak egy kijáratot használ, a kibontott járatok száma tehát körülbelül megegyezik a területen elő pockok létszámával. Ahol ősszel a mintaterületeken átlagosan 2, kitavaszodáskor pedig 1 (vagy több) kibontott pocokjárat van, a közelben ne vessünk mezei pocok kártételre érzékeny kultúrát.

A vetésfehérítő bogarak az utóbbi évtizedekben minden gabonafélénken erősen károsítanak. A védekezés szükségességének eldöntésére kora tavasszal használunk közvetlen populációbecslést fűhálózással, a betelepedés idején. De ennél sokkal fontosabb, gyakorlatiasabb módszer az a közvetett populációbecslés, amire a tömeges lárvakelés idején nyílik lehetőség. Ebben az időben az számít veszélyességi küszöbnek, ha a felső (zászlós) levelek 20%-án (levelenként akár egyetlen) vetésfehérítő rágásnyom van. Ez a módszer azért nagyon jó, mert két dolgot is kifejez egyszerre. Először is azt, hogy a lárvakelés elkezdődött (a fiatal lárvák legérzékenyebbek a védekezési módszereinkre) és ezen kívül azt is, hogy a létszámuk komoly kártétel kialakulásához vezethet. Hasonló a helyzet a kukoricabarkó esetében is, melyet nagyon nehéz megfigyelni, mert nappal a talajrögök között bújik meg és csak alkonyatkor, esetleg felhős időben tevékeny. Ugyanakkor kártétele nagyon függ a kukorica fejlettségétől és léghőmérséklettől. Mindezt együttesen kifejezi a kezdeti kártétel mértéke, a kukorica fiatal fejlettségi állapotában. Veszélyességi küszöbnek számít és védekezés szükséges, ha a kukorica 4 leveles kora előtt 20-25% levélveszteség mutatkozik a kukoricabarkó rágása miatt.

Közvetett populációbecslésre számos esetben csalogatást vagy csapdázási módszereket használunk, mert ezekkel is megállapítható a kártevő népességek számarányának változásai. Ha elegendő tapasztalati adatunk van, a csapdákban fogott egyedek számából megtudhatjuk, mikor várható komoly kártétel, tehát megítélhető a védekezés szükségessége. A málnabogár esetében például csalogató anyaggal (1,5 l víz + 0,5 l muskotályos szörp) feltöltött sárgatálakat használunk. A muskotályos szörp és a sárga szín vonzó az imágókra, s a folyadékból nem tudnak elmenekülni. A sárgatálakat a málna zöldbimbós állapotában helyezzük el az ültetvényben, 50 cm magasságban. Két naponta ellenőrizzük a csapdákat. Amikor a sárgatálakban 2 nap alatt átlagosan 10-15 málnabogár gyűlik össze, olyan erős a rajzás, hogy szükség van a védekezésre. A kis szamóca vincellér megfigyelésére május végén talajcsapdákat (műanyag dobozokat) használunk (ezek mérete kb. 30x20x10 cm legyen): A dobozokat talajfelszínig beássuk a talajba és megtöltjük szamócalevéllel. Háromnaponként ellenőrizzük a csapdákat. Ha a három nap alatt csapdánként átlagosan 15-20 szamóca vincellér gyűlik össze, olyan intenzív a rajzás, ami veszélyességi küszöbnek számít. Ízelítőül legyen ennyi elég a módszerek változatos tárházából, mert szeretném bemutatni a védekezés időzítésére szolgáló módszerek különböző formáit is.

Módszerek a védekezések optimális időzítésére

A védekezés hatásos időzítése ezért rendszerint a tömeges lárvakelés időpontjának megállapítására irányul. Vannak azonban olyan kártevők is, amelyek rejtett életmódja miatt növényvédelmi eszközeinkkel csak a kifejlett imágókat érhetjük el, ezért esetükben az imágó rajzás kezdete vagy a tömeges imágó rajzás jelenti a védekezés legjobb időpontját.

A lárvakelés időpontjának megállapítására irányuló legrégibb módszerek ennek a jelenségnek a károsított gazdanövényen végzett közvetlen megfigyelésére alapoznak. Ilyen módszer például a kaliforniai pajzstetű tömeges lárvakelési időpontjának megállapítása fertőzött gyümölcsfákon. A pajzstetű nőstények ugyanis a fákon telelnek, ahol április elejétől néhány naponként mintát szedünk és a nőstényeket mikroszkóp alatt felboncolva megfigyelhetjük a lárvák fejődésének ütemét, s megállapíthatjuk a kirajzásuk időpontját. Ugyanezt a célt szolgája az is, hogy fertőzött fákon pajzstetűvel fertőzött kéreg rész környékén kör alakban lehántunk kb. 1 cm széles kérget, azt vazelinnel bekenjük, majd néhány naponként megvizsgáljuk, mikor indul meg a nőstényekből kikelő, apró, sárga színű lárvák tömeges megjelenése.

Hasonló célt szolgál, de már könnyebb megfigyelést tesz lehetővé az úgynevezett Müller-féle megfigyelő lap, ami a piros gyümölcs takácsatka tavaszi, tömeges lárvakelésekor időszerű védekezést segíti. A piros gyümölcs takácsatka tojás alakban telel a gyümölcsfákon, a legtöbb tojás rendszerint ágvillákban található. Fertőzött fákról márciusban tojásokkal fertőzött, kb. 10 cm hosszú ágdarabokat vagy ágvillákat gyűjtünk. Ezeket egyenként felerősítjük egy kb. 10×15 cm méretű, fehér lapra, s a lapot az ágminta körül vazelinnel finoman körbe kenjük. Az ágdarabot hetente újjal cseréljük fel, mert kiszáradásával párhuzamosan a takácsatka tojások jó része is elpusztulna. A vazelin csíkon néhány naponta figyeljük, nagyítóval jól látható majd, amikor a kicsiny, fél mm méretű, piros lárvák tömegesen kikelnek, s beleragadnak a vazelinba. Ez a tavaszi védekezés leghatásosabb időpontja.

Régi módszernek számít a kártevők összegyűjtése a szabadban bábozódás alkalmával, majd rajzásuk megfigyelése ugyancsak a szabadban. Ezt leggyakrabban a telelőre vonuló nemzedék tavaszi rajzásának megfigyelésére használják, de van olyan kártevő, amelynél ez a módszer több nemzedék megfigyelésére is alkalmas. Ilyen megoldás az, ha pl. cseresznyeléggyel fertőzött, érett gyümölcsöt a fák koronája alatt, a talaj felett 10-15 cm magasan elhelyezett, legalább 5mm lyukbőségű rostalemezre helyezzük, mert a nyüvek a cseresznyét elhagyva ott a talajban bábozódnak. A bábok fölé tavasszal 70-80 cm magas, finom, szellős anyagból (mull, kanavász stb.) sátrat húzunk, s annak csúcsában alul (a sátor belseje felé) nyitott üvegballont (befőttes üveget) kötünk, s azt a fa ágához rögzítjük. A telelésből kikelő legyek az üvegben fognak összegyűlni, s ott akár naponta leszámolhatók, így nem csak a rajzás kezdetét, hanem a rajzás menetét is pontosan megtudhatjuk. Hasonló módszert sok más kártevő megfigyelésére is használhatunk. Pl. alkalmas ez a máktokbarkó rajzás megfigyelésére, ha sok fertőzött máktokot helyezünk a talajra, s ott állítjuk fel tavasszal a sátorcsapdánkat. Ugyancsak jól használható ez a sátorcsapdás módszer gyümölcsmolyok rajzásának megfigyelésére, ha pl. fertőzött almát (almamoly), szilvát (szilvamoly), őszibarackot (keleti gyümölcsmoly) használunk. Ezeket a gyümölcsöket állványra felszerelt, felfelé sátorszerűen kissebbedő tálcákon is elhelyezhetjük, s akkor igen sok bábot nyerhetünk és nagyon megbízható rajzásmenetet rögzíthetünk.

Egyes gyümölcsmolyok rendszeresen bábozódnak a törzs kérgének repedéseiben. Az almamoly és a szilvamoly esetében ezért lehetőség van arra, hogy a fertőzött fák törzsére augusztusban felszerelt hullámpapír- vagy zsákvászon övekkel összegyűjtsék a bábozódni vonuló hernyókat. A bábozódás az övekben megtörténik, s száraz helyen, a szabadban jól átteleltethetők a bábok. Tavasszal az öveket fakeretes, szúnyogháló ketrecekben elhelyezve jól megfigyelhető a rajzáskezdet és a rajzásmenet. A rajzás megfigyelése alapján tehát kitűnően időzíthető a védekezés. A második nemzedék megfigyelését azonos módon végezzük, de az anyaggyűjtést (övek hetenkénti cseréje a fák törzsén) június közepétől július végéig végezzük.

Megtehetjük, hogy a fákra erősített hullámpapír vagy zsákvászon öveket a helyükön hagyjuk és tüll vagy mull anyagból törzsizolátort borítunk rájuk, amit az öv alatt és felett a fa törzsére kötözünk. Így még pontosabban – a bábozódás eredeti helyén vizsgálhatjuk a rajzást. Bizonyos kártevők a gyümölcsfák hajtásvégeit is károsítják (pl. barackmoly, keleti gyümölcsmoly I. nemzedék).

Ha fertőzött hajtásvégekre mull vagy tüll anyagból varrt zsákocskát kötünk, ezzel az úgynevezett ágizolátorral szintén a természetes élőhelyen figyelhetjük meg a rajzás idejét. A törzs- és ágizolátorok hátránya, hogy egy-egy övben vagy hajtásban csak kevés hernyó bábozódik, ezért könnyebb ezeket leszedve, sokat egy ketrecben elhelyezve vizsgálni a rajzást.

Apró rovarok megfigyelésére használhatunk úgynevezett futtatót. Az előrejelzési munkában ez a kaliforniai pajzstetű hímek rajzásának vizsgálatára használatos, ugyanis az utóbbi évtizedekben elterjedt a rajzó hímek elleni védekezés, mert ha nincs megtermékenyítés, nem születnek lárvák. A tél végén pajzstetűvel erősen fertőzött ágdarabkákat – hetenkénti cserével – a szabadban elhelyezett kartondobozba teszünk, amelyre előzőleg lyukat fúrtunk, s abba – szájával a doboz belseje felé – kémcsövet helyeztünk. A kirajzó hím pajzstetvek a fény felé törekszenek, ezért a futtató kémcsövében gyülekeznek, s ott nagyítóval (mert igen kicsinyek) láthatók, megszámolhatók, így a rajzás kezdete és menete ismeretessé válik.

Régen ismeretes, hogy az ízeltlábúak változó testhőmérsékletű állatok és így testük hőmérséklete, sőt ezáltal az anyagcseréjük és fejlődésük üteme is a környezet hőmérsékletének alakulásától függ. Az ismert összefüggésre alapozva számos kártevő esetében kidolgoztak olyan – hőösszeg számításnak nevezett – módszert, amely rendszeres, napi hőmérséklet mérés adataiból állapítja meg a rajzás, tojásrakás, lárvakelés várható időpontját, ezzel kiküszöbölve a kártevő közvetlen megfigyelésének fáradságos munkáját. A számításhoz figyelembe veszik az úgynevezett biológiai nullpontot (más szóval hőmérsékleti küszöbértéket), amelynél alacsonyabb hőmérsékleten leáll az illető kártevő fejlődése. A számítást úgy végzik, hogy egy bizonyos naptári naptól kezdve (amikor már elvileg lehetséges a rovar fejlődése), összeadják a napi középhőmérsékletek biológiai nullpont feletti részét. Amikor ez a hőösszeg eléri a korábban már kísérletekben megállapított értéket, számítani lehet a rajzásra, tojásrakásra stb.

Az áttelt burgonyabogarak tavaszi előjövetelére például akkor számíthatunk, ha április 1-től a napi középhőmérsékletek 10°C feletti összege eléri a 38-62 fokot. Az almamoly rajzási csúcsa nálunk akkor alakul ki, amikor március 1-től számítva 230 fok értéket ér el a 10°C feletti effektív hőösszeg.
Az említett esetekben a szabvány, meteorológiai hőmérő házikóban mért hőmérsékleti adatokat használhatjuk (2 m a terepszint felett). Más esetekben viszont a kártevő tartózkodási helyén kell mérnünk a hőmérsékletet. A cseresznyelégy esetében például a rajzás kezdete akkor várható, amikor a bábozódás szintjében, a talajban 5 cm mélységben mért hőmérsékleti adatok alapján januártól 430 fok effektív hőösszeg halmozódik fel, 5°C biológiai nullpont felett. Hasonló módszer számos más kártevőre is rendelkezésre áll, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazzák.

Egyes rovarok bizonyos színre erősen vonzódnak, ezért megfelelő színnel összecsalogathatók és rajzásuk úgynevezett színcsapdákkal megállapítható. Nagyon elterjedt a sárga színek használata, mert a zöld növényzetről visszaverődő szín (a zöld) összetett, s legélénkebb alkotója (a kék mellett) valamilyen sárga színárnyalat. A tápnövényüket kereső rovarok erre vonzódnak.

A sárga színcsapdázás legegyszerűbb, régi módszere a sárgatálak használata. Sárgatálakat használunk például burgonya- és paprika-levéltetvek, káposztalegyek, továbbá repcekártevők előrejelzésében. A tál mérete 40 x 30 x 8 cm. Színe belül krómsárga, kívül fekete. A vizsgálat helyén – a növényállomány magasságával azonos, növekvő állományban fokozatosan magasabb – állványra vagy téglákra állítjuk, s félig vízzel töltjük. A vízben tartósításra kevés formalint, a felületi feszültség csökkentésére néhány csepp mosószert cseppentünk. A rovarokat 3-4 naponta kiszűrjük, s a megfigyelni kívánt kártevők rajzását, egyedszámát nyomon követjük. Ezzel a módszerrel – kellő szaktudás birtokában – megállapítható a betelepedő (csapdázott) levéltetvek faji összetétele is. Különösen fontos ez burgonya vetőgumó termesztés esetében, hiszen a vetőgumók vírusfertőződésének megakadályozását célzó szárfelhúzást a legveszedelmesebb vírusterjesztő, az őszibarack levéltetű betelepedéséhez kell időzíteni.

A cseresznyelégy rajzását sárga fogólapokkal vizsgálhatjuk. Ezeket a fák ágaira akasztjuk. A lapok a kereskedelemben kaphatók (Csalomon^® csapdák), A/4 méretűek, a legyekre legvonzóbb fluorescens krómsárga színűek. A lapot nem száradó ragasztóval látják el, amibe a rajzó rovarok beleragadnak. A legyek számát néhány naponként feljegyezzük, így a rajzáskezdet és a rajzásmenet is vizsgálható. A módszer ökotermesztésben még védekezésre is alkalmas, mert kellő számú (vagyis sok) fogólap rendszeres használata 2-3 év alatt feleslegessé teszi a kémiai védekezést a cseresznyelégy ellen. Sárga fogólap számos más kártevő megfigyelésére is használható, például a szamóca bimbólikasztó és a szamóca eszelény esetében, a megfigyelést a növény zöldbimbós kora előtt kell kezdeni. A Csalomon® csapda családban más kártevőkre is beszerezhető ragacsos színcsapdák: pl. szőlőtripsz.

Más kártevők esetében más színek jöhetnek számításba. A hagymalegyek például tapasztalataink szerint a fentihez hasonló, ragacsos felületű, kék színű csapdákra, a kaliforniai pajzstetű hímek és a szilvadarazsak pedig fehér fogólapokra vonzódnak.

Számos kártevő esetében sikeresnek találták csalogatásukat és rajzásuk megfigyelését vonzó illatanyagokkal, amelyek rendszerint a táplálék felfedezésében a rovarokat segítő vegyületeket tartalmaznak. Mivel ezekben valamilyen illat adja a hatást, illatcsapdákról beszélünk. A sodrómolyok és az almafaszitkár rajzásdinamikájának megfigyelésére például almacefrés illatcsapdát használhatunk. Néhány literes műanyag edényekbe almacefrét töltünk, s 80-100 cm magasságban a fákra akasztjuk. Az almacefre vonzó hatását literenként 6 g borkősav, 7 g cukor és 70 g alkohol adagolásával fokozhatjuk. A védekezést az első egyedek megjelenési ideje, továbbá a rajzásdinamika alapján időzítjük.

Régebben jól bevált módszer volt melaszos csalétekkel a bagolylepkék rajzásdinamikáját megfigyelni. Ma már számos, kereskedelmi forgalomban beszerezhető illatcsapda áll rendelkezésre a Csalomon^® csapda családból. Ezek a rovarok viselkedését feltáró tudományos kutató munka eredményeit ültetik át a mindennapi gyakorlatba, kártevők rajzásának megfigyelésére. Több esetben az ökológiai termesztésben védekezési módszerként is felhasználhatók eszközök formájában (pl. darazsak tömeges csapdázására szőlőben, gyümölcsösökben).

A gyakorlati használatban kifejlesztettek olyan csapdatípusokat is, amelyek csalogató színek és csalogató illatok kombinálására építve mutatják ki a kártevők rajzását. Az üvegszárnyú ribiszkelepke esetében például eredményesen használhatunk olyan sárgatálakat, amelyeket 1,5 l vízben felhigított 0,5 l feketeribiszke szörppel töltünk fel.

A munkát május közepétől kezdjük és a folyadékot időnként megújítva a rajzás végéig folytathatjuk. A legújabb tudományos kutatások eredményei alapján a Csalomon^® csapda család is számos illat és szín kombinációjára alapuló csapdatípust ajánl a kártevők rajzásának megfigyelésére: pl. repcefénybogár, káposztabolhák, bundásbogár, lucernacincér.

A növényvédelmi előrejelzés legújabb eszköztárának tagjai a szintetikus szex-feromon csapdák. Ennek előzménye az, hogy megfigyelték, a rovarok a másik ivar által termelt speciális illatanyagok segítségével találják meg partnerüket, sokszor meglepően nagy távolságról is. Ezeket az illékony vegyületeket rendszerint a nőstények termelik a párzási időszakban, s a hímek kémiai érzékelő szervükkel felismerik a jelet. A nőstényeket a növekvő illatkoncentrációt követve találják meg. A szex-feromonok faj­specifikus anyagok, ezért rendszerint csak a fajazonos hímeket vonzzák. Ezen anyagok létezéséről már azelőtt volt tudomásunk, mielőtt még kémiailag azonosítani tudták volna őket. Régebben ezért megtermékenyítetlen (szűz) nősténylepkét tettek egy kis ketreckébe, s ezt nem száradó ragasztóval bekent lap közepén helyezték el. A csapdát kiakasztották a gyümölcsfák ágaira, s az odavonzódó – a lapokra ragadó – hímeket megszámolva a rajzás kezdete és a rajzás menet ismertté vált. Az utóbbi évtizedekben számos rovar szex-feromon vegyületeit sikerült kémiailag azonosítani, s ma már a legtöbbet gyártani tudják szintetikus úton. A szintetikus szex-feromonok tehát a rovarok azonosított ivari csalogató anyagainak mesterségesen előállított utánzatai. Ezeket először nem száradó ragasztóval bekent lapokon alkalmazták, miután sikerült megoldani, hogy a feromon vegyületeket úgynevezett diszpenzerekkel itatták fel, amelyek lassan kipárologtatják a hatóanyagot a levegőbe.

Ma már különböző rovarok fogására alkalmas különböző csapdatípusok áll­nak rendelkezésre, közöttük olyanok is, amelyek már nem csak a rajzás megfigyelésére, hanem védekezési célú tömeges csapdázásra is alkalmasak. Hazánkban a Csalomon® csapda-család vá­lasz­tékában több tucat kártevő – főként lepkék, de más rovarok – esetében is kínálnak gyakorlatban jól használható szex-feromon csapdákat: pl. almamoly, körtemoly, szilvamoly, keleti gyümölcsmoly, barackmoly, szőlőmolyok, több levélaknázó moly, több levélsodró moly, több kártevő bagolylepke, szelídgesztenye aknázó moly, darázslepke, kukoricabogár stb. A szex-feromon csapdák csak hímeket vonzanak. Újabban kifejlesztettek olyan csapdatípusokat is, amelyek táplálkozási vonzó anyagok és szex-feromonok kombinációjával a hímekre és a nőstényekre is vonzó hatásúak: pl. néhány pattanó bogár faj, kukoricabogár.

A Csalomon® csapda-család tehát külön is figyelmet érdemel az ökológiai termesztésben, mert a rendelkezésre álló, hazai fejlesztésű csapdák, amelyek többféle vonzó hatást is kihasználnak (szín, illat, szex-feromonok), s mindezt rajzásvizsgálatra, sőt védekezési célokra is felhasználható csapdatípusokkal kom­binálják, nagyon sok lehetőséget nyújtanak a termelőknek. Elmondhatjuk, hogy ez a széles választékú, a gyakorlatban bevált csapda-család nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló, mert ilyen választék (ráadásul döntően hazai kutatások eredményeként) a világon másutt nem áll rendelkezésre. Ezért anélkül, hogy reklámozni szándékoznám, érdemesnek tartom megadni azt a webhelyet, ahol mindenki saját érdeklődése és igénye szerint tájékozódhat ezekről az eszközökről: www.julia-nki.hu/csalomon.

Régóta ismeretes a rovarok vonzódása a mesterséges fényre éjszaka. Ma is lepkészek jól bevált módszere a lepkegyűjtés éjszaka, mesterséges fénnyel megvilágított, kifeszített lepedőn. A jelenséget kihasználva az elektromos izzólámpa feltalálása óta számos fénycsapda típust szerkesztettek, ami alkalmas a fényre repülő rovarok automatikus összegyűjtésére éjszakánként. Nálunk az úgynevezett „Jermy-típusú” fénycsapda terjedt el, ami normál izzóval működik. De szerkesztettek UV fényt vagy többféle fényt is kibocsátó fénycsapdákat is. Ha a gyűjtött anyagot naponta kiszedjük és meghatározzuk, a fénycsapda alkalmas számos kártevő – főként bagolylepkék, bizonyos kártevő molylepkék – rajzásmenetének megfigyelésére előrejelzési célból. Hazánkban kidolgoztak olyan módszereket, amelyek több éves adatsorokból lehetővé teszik bizonyos, fényre jól repülő kártevők távelőrejelzését is. A fénycsapdák alkalmazása azonban nem tartozik azok közé a módszerek közé, amelyek az üzemi gyakorlatban elterjedtek, részletesebb tárgyalásukat ezért itt nem tartjuk indokoltnak

Bármelyik módszert alkalmazzuk is kártevők rajzásmenetének nyomon követésére, az adatokat naponta, vagy szabályos időközökben néhány naponta végezzük, s az adatokat diagramon rögzítve, megkapjuk a rajzásmenetet. A rajzásmenet kiadja a rajzáskezdet és a rajzáscsúcs (esetleg rajzási csúcsok) időpontját és ez segít a védekezések időpontjának meghatározásában. A kártevők esetében ennek azért van nagy jelentősége, mert a védekezés rendszerint a kikelő, fiatal lárvák, máskor pedig a frissen lerakott tojások ellen a leghatásosabb. A tömeges tojásrakás a rajzáscsúcs idején kezdődik, a tömeges lárvakelés pedig rendszerint a rajzás csúcsa után két héten belül következik be. A rajzás megfigyelése természetesen akkor is segít, ha a védekezés közvetlenül az imágók ellen irányul. A rajzás megfigyelésére vonatkozó adatokat érdemes megtartani és a következő esztendőben az új megfigyelések során elővenni. A rajzás idején ugyanis (első megfigyelés alkalmával) az időjárási hatások befolyása miatt nehéz eldönteni, mikor alakul ki a rajzáscsúcs. De ha erre nézve van tapasztalatunk a korábbi évekből, könnyebben kiszűrhetjük az időjárási módosító hatásokat, amikor döntünk a védekezés legkedvezőbb időpontjáról.

 

A hasznos rovarellenségek tevékenységének figyelembe vétele

Az ökológiai gazdálkodásban különösen nagy jelentősége van annak, hogy elősegítsük a kártevők hasznos, természetes ellenségeinek zavartalan tevékenységét, hiszen ezek természetes segítőink. E követelmény megvalósítása érdekében felvetődött a rovarellenségek előrejelzésének szükségessége, viszont módszerei ma még jórészt kidolgozásra várnak. A törekvés fontossága miatt azonban mégis foglalkoznuk kell a témával, s beszámolni a jelenleg rendelkezésre álló szerény tapasztatokról.

Legelőször fel kell hívjuk minden ökológiai gazdálkodó figyelmét, hogy egyes kártevők esetében speciális felkészültség nélkül is jól felismerhető a természetes rovarellenségek hatásos tevékenysége, ami szükségtelenné teheti a növényvédelmi beavatkozást. Gondolok itt mindenek előtt a levéltetvekre, amelyek különböző fajai számos termesztett növényünket károsítják. A levéltetvek elszaporodása azzal tetőzik, hogy a kialakuló kis kolóniák egyre növekszenek, végül a szomszédos telepek kezdenek egybefolyni és végül sokszor teljesen elborítják a levéltetvek a növény bizonyos részeit. Eközben a levéltetvek által termelt mézharmattól (sok megemésztetlen cukrot tartalmazó ürülékük) kezd ragacsossá válni a növény. Ilyenkor a gazda önkéntelenül a növényvédelem eszközeihez nyúl, holott ez a kép nagyon gyakran a tömegszaporodás végét jelzi. Látszik ez abból, hogy a ragadós, cukros felületet kis testméretű darazsak (ragadozó kaparódarazsak), kistestű vadméhek, továbbá redősszárnyú darazsak látogatják. De rajtuk kívül ilyenkor már sok katicabogár imágó és lárva is jelen van, amelyek a levéltetvekkel táplálkoznak, s találhatók zöld fátyolka lárvák, valamint vízcseppre emlékeztető zengőlégy lárvák is, amelyek szintén a levéltetvek ragadozói. Kisebb számban más levéltetű ragadozók, pl. kisméretű virágpoloskák, tolvajpoloskák, mezei poloskák is előfordulhatnak. Közülük mindenek előtt a katicabogár imágók és lárvák számát, továbbá a zöld fátyolka lárvákat érdemes megfigyelni. Ha ezekből a levéltetű telep méretét számítva 4-5 cm2 területre jut legalább egy, nem érdemes védekezni, mert a munkát ők nélkülünk is elvégzik.

A levéltetvek esetében érdemes számításba venni a levéltetvésző fürkészek szerepét is, amelyek a levéltetvek parányi élősködői. Egy levéltetűben egy darázs fejlődik, s mikor lárvája kifejlődött, a levéltetű felfúvódó, szürke múmiává válik, amit a kikelő darázs kicsiny röpnyíláson át elhagy, s új préda után néz. Ahol a múmiák aránya 5-10% felett van, érdemes megfontolni, szükséges-e védekezést végrehajtani, különösen ha az élősködők mellett az ott jelen lévő ragadozókat is számításba vesszük.

A levélaknázó molyok elszaporodását igen jelentősen képesek korlátozni a lárváikban élősködő, kicsiny parazitoid fürkészdarazsak. A levélaknázó molyok elleni védekezés szervezésekor ezért nagyon fontos figyelembe venni a parazitoid fürkészdarazsak rajzását, mert akkor kímélésük érdekében feltétlenül kerülni kell a védekező szerek használatát. A fürkészdarazsak rajzását a gyümölcsösben lehet megfigyelni. Ehhez be kell gyűjteni minél több olyan aknázott leveleket, amelyekben aknázómoly bábok vannak. A leveleket célszerű nagy (5 l) befőttes üvegbe tenni, amit tüll vagy mull anyaggal lekötünk. Az edényt a szabadban árnyékos helyre tegyük, nehogy befülledjen. Az aknákból részben molyok, részben fürkészdarazsak kelnek ki, a fürkészek rajzásakor mellőzzük a növényvédelmi munkákat.

Prof. Dr. Benedek Pál
Nyugat-magyarországi Egyetem
Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár
(Biokultúra 2010/1-2-3)

A lektor megjegyzése: A 61/2009 FVM (AKG) rendelet előírja, hogy az ökológiai gazdálkodási célprogramokban a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzésre (növényvédelmi megfigyelésre) kell építeni. Cikksorozatunk célja, hogy ezen előírás teljesítésében és a környezet kímélésében segítsük Kedves Olvasóinkat. Kérjük, ne felejtsék el (például naplószerűen) rögzíteni megfigyeléseiket, amelyekre ráépülhetnek a biogazdálkodásban engedélyezett növényvédelmi eljárások. Ne csak a permetezésekre, hanem a teljes eszköztárra (agrotechnika, fajtaválasztás, növényi sorrend kialakítás, növénytársítás, biológiai és fizikai védekezés stb.) gondoljunk, amikor kiválasztjuk a leginkább megfelelő(ke)t! (RP)