Kártevők szabályozása ökológiai almaültetvényekben
Honnan jöttünk, hol vagyunk, hová megyünk?
Az almát számos ízeltlábú és gerinces állatfaj károsíthatja, melyek növényvédelmi beavatkozások nélkül a termésben akár 80–90%-os kárt is okozhatnak. Ezért nem meglepő, hogy a kártevők szabályozása mindig is kulcsszerepet játszott az almatermesztésben. Az 1950-es évektől kezdődően napjainkig a kártevők elleni védekezés döntően szintetikus inszekticideken alapul. Bár a környezetkímélő integrált növényvédelem fejlődésével, új növényvédőszer-hatóanyagok megjelenésével az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépés történt, az almaültetvények, szemben a fogyasztók elvárásaival, továbbra is a legnagyobb növényvédőszer-terhelésnek kitett mezőgazdasági kultúrák közé tartoznak. Lehetséges radikálisan más növényvédelem? Az ökológiai almatermesztés, a konvencionális és integrált növényvédelem kihívójaként, erre a kérdésre keresi a választ.
Az ökológiai almatermesztés kialakulása és elterjedése
Az ökológiai gazdálkodás, az ipari, nagyüzemi mezőgazdaság alternatívájaként, számos termesztéstechnológiai, élelmiszerbiztonsági, környezet- és természetvédelmi és részben társadalmi problémára adott válaszként jött létre. Növényvédelmi programja a környezetkímélő integrált növényvédelemhez hasonlóan holisztikus szemléletű, azzal részben átfed, de annál radikálisabb.
Az ökológiai gazdálkodást története során különböző csoportok, különböző okokból támogatták, melyek egymáshoz viszonyított aránya az idők során változott. A XIX. század végén, a XX. század elején a mezőgazdaság intenzifikációjának mellékhatásaként, többek között az erőgépek és műtrágyák nem megfelelő használata miatt, a talajtermékenység csökkent, illetve termesztéstechnológiai, köztük növényvédelmi problémák jelentkeztek. A zöldség- és gyümölcstermesztésben romlott a termés minősége és egészségügyi kockázatok mutatkoztak (például magas nitrát tartalom, higany vagy arzén eredetű peszticid maradványok). A mezőgazdaság átalakulásával, a mezőgazdasági termékek nemzetközi kereskedelmének kiszélesedésével a hagyományos paraszti gazdaságok és a hozzájuk kapcsolódó tradicionális életforma eltűnőben voltak. Olyan társadalmi mozgalmak formálódtak, melyek elutasították az indusztriális társadalmat, az urbanizációt, a túlzottan anyagiasnak érzékelt világot és alternatív világnézetet, természetközeli életformákat kerestek. Ezek a mozgalmak (életreform mozgalom, antropozófiai irányzatok) gyakran utópisztikus, misztikus világnézeti alapon állva a természetes és egészséges életmódot (egészséges táplálkozás, vegetarianizmus, tömegsport, új pedagógiai elvek) és ehhez kapcsolódó gazdálkodási formákat (biodinamikus gazdálkodás) igyekeztek megvalósítani.
Az 1950-es évektől az életreform elképzelések, a biodinamikus gazdálkodáson belül az antropozófiai megközelítések fokozatosan háttérbe szorultak, és az ökológiai gazdálkodás eszmerendszerében nagyobb szerepet kapott a szintetikus agrokemikáliák, így a szintetikus rovarölő szerek elutasítása, az ezekkel kapcsolatos egészségügyi, környezetvédelmi és természetvédelmi problémák hangsúlyozása. Ehhez kapcsolódott a nagy vegyipari cégekkel szembeni ellenszenv növekedése (például a vietnami háború, vegyipari katasztrófák kapcsán), az 1990-es évektől a biológiai sokféleség pozitív értékként való megjelenése, a genetikailag módosított haszonnövények elutasítása, illetve korábban a hippi mozgalom (vissza a természethez), később a zöldmozgalmak térnyerése. Ennek ellenére az 1980-as évek második feléig csak elenyésző területen folyt ökológiai szemléletű termesztés. Ekkortól azonban az ökotermesztésbe vont agrárterületek nagysága és az ökotermékek piaca növekedésnek indult, amiben jelentős szerepe volt az egészséges élelmiszerek iránt megnőtt keresletnek, a fenntartható mezőgazdaság érdekében kialakított jogi szabályozásnak és támogatásoknak, valamint a kiterjedt kutatások és a nyomukban kiépülő szaktanácsadói rendszer segítségével mindinkább professzionálissá váló gazdálkodásnak. Az Ökológiai Mezőgazdálkodási Mozgalmak Nemzetközi Szövetségében (International Federation of Organic Agriculture Movements, IFOAM) alapításakor,1972-ben csupán 5 ország, az 1990-es években viszont már több mint 100 ország képviseltette magát. A magyarországi Biokultúra Egyesület 1987-ben csatlakozott. Az ökológiai termesztés 1991-től áll az Európai Unió jogi szabályozása alatt (2092/91 EGK tanácsi rendelet). 2014-ben az EU15 országaiban, az átállási területekkel együtt, a teljes mezőgazdasági terület 6,1%-án, az EU28 országaiban 5,7%-án, Magyarországon 2,7%-án folyt ökológiai gazdálkodás. Az egész Földre vonatkozóan ugyanez az érték 1% (43,7 millió hektár) volt, és az összes megtermelt ökológiai élelmiszer 90%-át Európában és Észak-Amerikában értékesítették.
Hasonlóan az ökológiai művelésbe vont területekkel, a mérsékelt égövi gyümölcsök (almatermésűek, csonthéjasok és bogyósok) ökológiai termesztése is az 1980-as évektől (Magyarországon a 2000-es évektől) kezdett növekedni. 2004 és 2014 között területük megduplázódott és 2014-ben globálisan az összes gyümölcsterület minimum 1,5%-án folyt ökotermesztés (ezen belül a teljes ökoterület 46%-án almát termesztettek). Ugyanez az adat néhány országban (az almatermesztés volumenének csökkenő sorrendjében) a következőképpen alakult: USA 6%, Lengyelország 15%, Franciaország 12%, Olaszország 14%, Németország 15%, Magyarország 2%, Ausztria 7%, Románia 4%, Szerbia 0,4%, Csehország 30%, Szlovákia 10% és Horvátország 7%. Magyarországon, az átállási területekkel együtt összesen 1511 hektáron folyik ökológiai gyümölcstermesztés.
Az elmúlt években az ökológiai gazdálkodásból származó mérsékeltövi gyümölcsök kiskereskedelmi forgalma az Egyesült Államokban évente 10–12%-kal, Európában 6%-kal nőtt. Az új növényvédelmi technológiák kulcsszerepet játszottak az ökológiai gyümölcstermesztés expanziójában. Az almamoly (Cydia pomonella, Tortricidae) elleni légtértelítés bevezetése után (USA: 1991, Magyarország: 2007) nagy ütemben nőtt az ökológiai almaültetvények területe, például 2008 és 2013 között globálisan 165%-kal, miközben az összes almaültetvény területe jelentősen kisebb, 13%-os növekedést mutatott. A Földön jelenleg a teljes alma termésterület 1,8%-a ökológiai ültetvény. 2012-ben, Svájcban az alma kiskereskedelmi forgalmának 15-17%-át, Németországban 10%-át adta az ökológiai termesztésből származó alma.
Kártevők szabályozása ökológiai almaültetvényekben
Az ökológiai gazdálkodás növényvédelme, az integrált növényvédelemhez hasonlóan, az ökoszisztéma elemeiként tekint a kártevőkre, kórokozókra és gyomokra, szabályozásukat a teljes ökológiai rendszerrel összhangban, de azon belül valósítja meg. A kártevők, betegségek és gyomnövények által okozott károk megelőzésében elsősorban ezek természetes ellenségeinek védelmére, a fajok és fajták kiválasztására, a növényvédelmet segítő agrotechnikai megoldásokra támaszkodik. A szintetikus peszticidek használata, szemben az integrált növényvédelemmel, az ökológiai termesztésben nem megengedett, külső források kizárólag abban az esetben használhatók, ha alkalmazásukat az ökológiai termelésben engedélyezték (Európai Unió Tanácsa, 834/2007/EK rendelet). Eric Wyss és munkatársai 2005-ben az ökológiai gyümölcsültetvények növényvédelmének négylépcsős modelljére tettek javaslatot, mely modellt később az egész ökológiai termesztésre is kiterjesztették. Az egyes lépcsők, alulról fölfelé haladva egyben a növényvédelmi beavatkozások prioritási sorrendjét képviselik.
Az 1. szinten a természetes folyamatokkal összhangban agrotechnikai beavatkozások segítségével szabályozhatók a kártevők, genetikailag nem módosított, ellenálló fajták telepítésével, talajműveléssel és további beavatkozásokkal. Például a ’GoldRush’, ‘Galarina’, ‘Florina’ és ‘Liberty’, de további almafajták is rezisztensek a szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea, Aphididae) fajjal szemben. A gazdaság, azon belül a tábla térbeli elhelyezkedése, környezete befolyásolja a kártevő nyomás nagyságát, így telepítéskor ennek figyelembevételével csökkenthető a későbbi kártétel. A Conotrachelus nenuphar (Curculionidae) ormányosbogár az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb almakártevő, de egyes régiókban, így az azokba telepített ültetvényekben sem fordul elő. Az első szinthez sorolhatjuk az almamoly izolációs hálókat is, melyek az imágók betelepülését, párkeresését és tojásrakását akadályozzák.
A 2. szinten az ültetvényekben vagy azok szegélyén alakítható ki olyan növényzet, ami segíti a természetes ellenségek felszaporodását és ezeken keresztül, közvetett módon korlátozza a kártevőket (habitat management). Szegély, köztes és csalogató növények telepítésével, a növényzet diverzitásának növelésével alternatív táplálékforrásokat és telelőhelyeket biztosíthatunk a természetes ellenségeknek, növelve ezzel hatékonyságukat a kártevők egyedszámának csökkentésében. Például almaültetvényekben virágzó lágyszárú növények telepítésével növelhető a Dolichogenidea tasmanica (Braconidae) gyilkosfürkész fitnesze, ami gazdaszervezete, az Epiphyas postvittana (Tortricidae) sodrómoly nagyobb parazitáltságával és kisebb kártételételével jár. Egy másik vizsgálatban azokon az almafákon, melyek mellé füles ternye (Lobularia maritima, Brassicaceae) növényeket ültettek, jelentősen csökkent a vértetű egyedszáma.
A 3. szinten természetes ellenségek kibocsátásával, inundatív (időszakos elárasztás) vagy augmentatív (természetesen előforduló hasznos szervezetek számának növelése tömeges kijuttatásukkal) biológiai védekezéssel szabályozhatók a kártevők. A mikroorganizmusokkal (rovarpatogén baktériumok, gombák, vírusok) történő inundatív védekezésre számos példa ismert gyümölcsültetvényekben is. Például fajspecifikus granulózis vírust széles körben alkalmaznak almamoly vagy almailonca ellen, más kezelések, például légtértelítés vagy spinozad kiegészítéseként. A Bacillus thuringiensis subsp. kurstaki által termelt kristályos toxinfehérjék a legelterjedtebb mikrobiális peszticidek, almaültetvényekben főként aknázó- és sodrómolyok ellen alkalmazzák őket, almamoly ellen kevésbé hatékonyak. Augmentatív védekezésre példaként azok a vizsgálatok említhetők, ahol kétpettyes katicabogarat (Adalia bipunctata, Coccinellidae) juttattak szürke almalevéltetű ellen, illetve Trichogramma dendrolimi (Trichogrammatidae) petefémfürkészeket almamoly, almailonca (Adoxophyes orana, Tortricidae) és keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta, Tortricidae) ellen. Ide sorolható a ragadozóatkák betelepítése, illetve áttelepítése is annak érdekében, hogy csökkentsék a takácsatkák egyedszámát. A klasszikus biológiai védekezés (a behurcolt kártevőket eredeti élőhelyükön korlátozó természetes ellenségek betelepítése) nem került be az ökológiai gazdálkodás növényvédelmének itt tárgyalt rendszerébe, mert nem a mezőgazdásági üzem szintjén, hanem regionális, országos szinten alkalmazzák, de kompatibilis az ökológiai gazdálkodással. Például a vértetűfürkész (Aphelinus mali, Aphelinidae) betelepítése Észak-Amerikából számos más földrészre, így Európába, majd 1928-ban Magyarországra is, jelentős mértékben csökkentette a vértetű kártételét.
Végül a 4. szinten, amennyiben a korábbi szinteken alkalmazott növényvédelmi eljárások nem voltak hatékonyak, az ökológiai termesztésben engedélyezett biológiai és ásványi eredetű növényvédő szerekkel, fizikai repellensekkel és légtértelítéssel szabályozhatók a kártevők. Ásványi olajok például a zöld almalevéltetű (Aphis pomi, Aphididae), a Typhlocyba pomaria (Cicadellidae) mezeikabóca-faj és a piros gyümölcsfa-takácsatka ellen (Panonychus ulmi, Tetranychidae) is sikeresen alkalmazhatók. További példák hatóanyagokra és olyan kártevőkre, melyeket hatékonyan szabályoznak: kaolin – galagonya-magrágómoly (Pammene rhediella, Tortricidae) és Rhagoletis pomonella (Tephritidae) fúrólégy; spinozad – almamoly; piretrin – almagyümölcsdarázs (Hoplocampa testudinea, Tenthredinidae); neem-azadiraktin almavirágzás előtti kezelésekben – szürke almalevéltetű. A negyedik szinthez tartoznak a szintetikus feromonok is, melyek kivételként alkalmazhatók az ökológiai termesztésben, mert a feromon molekulák nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a növényekkel. Példaként almamoly, illetve az almamoly és további Tortricidae családba tartozó lepkék elleni együttes, kombinált diszpenzeren alapuló légtértelítést említhetjük. Egyes almaültetvényekben is károsító fajok, például a nagy farontólepke (Cossus cossus, Cossidae) vagy a zöld cserebogár (Anomala vitis, Rutelidae) esetén bizonyították, hogy feromoncsapdákkal történő tömeggyűjtéssel sikeresen gyéríthetők, bár a módszer nem terjedt el. A bemutatott négy szint kombinációi is működhetnek a növényvédelemben. Például a légtértelítés (4. szint) almamoly ellen sikeresebb az izolált ültetvényekben (1. szint), ahol a környező ültetvényekből nem telepedhetnek be megtermékenyített nőstények.
Megoldandó problémák
Az ökológiai gazdálkodásban alkalmazott növényvédelemmel kapcsolatban kritikaként fogalmazható meg, hogy a fajtaválasztáson túl a növényvédelmi beavatkozások döntően nem az első kettő, hanem a harmadik és negyedik szinten történnek. Az ültetvények táji környezete (például más ültetvények, szántóföldek vagy természetes erdők) jelentősen hathat a kártevő és hasznos ízeltlábúak egyedszámára, ugyanakkor ezek a hatások fajonként és a táji környezettől függően nagyon sokfélék lehetnek. Ugyanígy, az ültetvények sorközeibe telepített lágyszárú növények bár többnyire segítik a természetes ellenségek felszaporodását, de ez nem mindig jár együtt a kártevők hatékonyabb szabályozásával. Például egyes vizsgálatokban a sorközökbe telepített diverz, virágzó növényzet csökkentette az almaültetvényekben a levéltetvek és a vértetvek egyedszámát, de más vizsgálatokban ezt a hatást nem figyelték meg. Összességében kijelenthetjük, hogy ismereteink azokról az ökológiai mechanizmusokról, melyek a kártevő és hasznos ízeltlábú együtteseket kialakítják még mindig hiányosak, így ezen együttesek finom szabályozásától még távol vagyunk.
További gondot jelent, hogy a fajspecifikus biológiai védekezési ágensek előállítása és kereskedelme a legtöbb kártevő esetén nem gazdaságos, az ökológiai termesztésben is alkalmazható széles hatásspektrumú inszekticidek (például piretrin, spinozad és azadiraktin) viszont többé-kevésbé a hasznos és indifferens szervezeteket is károsítják. Számos készítmény hatékonysága vagy hatástartama kisebb, mint a szintetikus inszekticideké, így gyakran ismételt kezeléseket alkalmaznak. Mindezek jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az ökológiai gyümölcstermesztés kisebb termésmennyiséggel, nagyobb gyümölcsön jelentkező rovarkártétellel, valamint nagyobb költségekkel jár, amit viszont az elérhető magasabb ár kompenzálhat. Világszerte rendkívül intenzív kutatások folynak annak érdekében, hogy olyan új növényvédelmi technológiákat fejlesszenek ki, melyek növelik az ökológiai almatermesztés versenyképességét, utat nyitva ezzel annak további expanziójához.
Jelen cikk a Növényvédelem folyóirat 2017. augusztusi számában megjelent tanulmány rövidebb, részben módosított változata.
Markó Viktor
Szent István Egyetem
Kertészettudományi Kar
Rovartani Tanszék
(Biokultúra 2017/5)
