Hazánkban a cseresznye termesztésében az utóbbi időben jelentős szerkezet változás állt elő a védekezés technológiát alapjaiban meghatározó károsítók vonatkozásában. Főként arra való tekintettel, hogy újabb eddig nem honos károsító fajok jelentek meg. Ezáltal újra kellett gondolni a védekezési stratégiát mind a hagyományos, mind az integrált (IPM) és biológiai termesztésben is. Olvass tovább

Az antibiotikum szennyezés veszélyei

Az antibiotikumokat rendszerint a 20. század egyik legnagyobb jelentőségű felfedezésének tekintik. Valóban azok, de az igazi csoda mégis az antibiotikum-rezisztencia kialakulása, amelynek komoly problémájához, azok túlzott használata vezetett. Olvass tovább

Tóth Zoltán fényeslitkei méhanya-tenyésztő, magyar és uniós állampolgárként még 2016 áprilisában petíciót nyújtott be Brüsszelbe, az Európai Parlament Petíciós Bizottságához. Petíciójában az adszorbens ioncserélő műgyantával kezelt, import (jellemzően ázsiai) mézek uniós vizsgálatát kérte. Továbbá azt, hogy az Európát dömping mennyiségben elárasztó ezen mézek beáramlását – a vizsgálatokat követően – Brüsszel akadályozza meg, továbbá a műgyantával kezelt mézeket tiltsa ki az uniós piacról. Több mint egy év telt el, ezért a fejleményekről kérdezem őt.  Olvass tovább

Az Abeille de France szaklapban (2016/03. szám 35-40. oldal) olvasható egy rövid leírás a különböző szeres kezelések – úgymint: Apivar, Apilifvar, Apiguard, Tymovar, Apistan, Acide oxalik, Tymol, Acide Formique, Coumaphos – alkalmazásáról, továbbá ezek hatásosságáról, mellékhatásairól és alkalmazási veszélyeiről, illetve egy ötoldalas összefoglaló leírás, mely az 1986-2016 között megjelent hét tudományos közleményre hivatkozik. Borzalmas bizonyíték: harminc év elteltével is tovább dühöng a varroa atka járvány! Olvass tovább

Egy korábban gőzzel vagy forró vízzel történő, szőlészetekben és gyümölcsösökben egyaránt használható gyomirtó eljárás tovább gondolásaként az olaszországi Piacenza közelében működő Tecnovict cég egy Schiumone nevű berendezést alkotott, mely az ökológiai gazdálkodásban is biztonsággal alkalmazható. Olvass tovább

Az Európai Bizottság nem tétlenkedett az év végi ünnepek időszakában sem: hat újabb genetikailag módosított élelmiszer és takarmány engedélyt adott ki, közöttük olyan szójára is, amely három különböző totális gyomirtó szerrel szemben is ellenáll. Olvass tovább

Az Európai Bíróság 2018 januárjában jelzést adott arra vonatkozóan, hogy miként fog tekinteni egyes új génmódosítási technológiákkal előállított élelmiszereket és haszonnövényeket. Olvass tovább

A Szegedi Tudományegyetem kutatói új baktériumtörzset találtak, mely a zöldségtermesztésben különösen nagy károkat okozó baktériumok és gombák ellen hatékonynak bizonyul. A Bacillus mojavensis nagy mennyiségben termel olyan peptid-antibiotikumot, amely a zöldségfélék gyökérzetében előforduló baktériumok és gombák ellen nyújt védelmet, egyben a növény általános ellenálló képességét is növelni képes. Az SZTE szabadalommal védett baktériumtörzsét világszinten is hasznosíthatják. Elsőként az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb, biológiai növényvédőszer készítményeket forgalmazó cége, a Certis fogja használni egy új terméke előállításához. Olvass tovább

A zöldítés eddig alkalmazott gyakorlatában 2018-tól hatályos új szabályok léptek érvénybe. Az ökológiai jelentőségű területként bejelenteni kívánt táblákon tilos növényvédő ­szert használni, csávázott vetőmag vetése sem engedélyezett.  Olvass tovább