2016 Már 02

Klímaváltozás és szemléletmód-váltás

Nincs hozzászólás

Számos tényező együttes hatásaként a tudományos világ a XXI. században a klíma változásával számol. Bennünket a Kárpát-medencében elsősorban a mérsékelt kontinentális övezetben számítható extremitások érdekelnek, ami túl azon, hogy itt élünk, a Földnek olyan része, ahol a mező-és erdőgazdálkodás, valamint állattenyésztés számára igen kedvezőek a feltételek. Tehát érzékeny és sérülékeny nagytáj, amely a méreténél sokkal nagyobb népesség eltartó képességgel bír, mint már jelenleg is – a mediterrán, szélsőségesen kontinentális, vagy sivatagi és még inkább, mint a hideg-övi területek. (A felvételen: alma-rózsa. A cikkben a fotók a szerző felvételei.)

Gyakran esnek abba a hibába az emberek, hogy azt feltételezik, errefelé sok-sok évszázada nem vagy alig változott a klíma, sőt még a környezet sem. Az emberi civilizáció és benne a gazdálkodás szempontjából az elmúlt 10-12 évezred sem mutatta az állandóságot. Kezdve ott, hogy az említett időtől számíthatjuk a legutolsó eljegesedés végét és vele együtt a mérsékelt és hideg övezet beerdősülését. Nyugat-Európától haladva a Távol-Kelet felé az eljegesedésnek észrevehetően kisebb hatása volt, mintegy háromszor annyi fatermetű faj ott túlélte a zord viszonyokat. A Vavilov – Zsukovszkij géncentrum elmélet is arra ad megerősítést, hogy Kelet- és Délkelet-Ázsiában a kultúrnövények vad alakjainak sokfélesége sokkal nagyobb tudott lenni, mint Eurázsia nyugati felében.

Viszont a folytonos, egyben dinamikus változások az egész élővilágot próbára tették, bizonyos értelemben megedzették; miközben az emberi rasszok, etnikai csoportok a szükségletük megteremtése érdekében gyűjtögették a növényi eredetű termékeket, halásztak és vadásztak is – „ab ovo” megteremtve a kezdetleges földművelés és állattartás feltételeit. A földművelés, a vad növényfajok domesztikációja azért kap nagyobb hangsúlyt a történeti munkákban, mert a Föld népességeltartó képessége ugrásszerűen megnőtt az ún. neolitikus forradalom után. A Zagrosz-hegység népcsoportjai kimagasló szerepet játszottak a változásokban, miközben a környezet is kezdett egyre erőteljesebben átalakulni.

E történeti-ökológiai fejtegetést szükségesnek látszott közreadni, mert így sokkal könnyebb cáfolni azt a téveszmét, ami a biotermelést és a biotenyésztést úgy képzeli, hogy azt a régi történelmi fajták, művelési eszközök és módszerek alakítják – és semmi több: egy ma már kikerülhetetlen jelentőségű mezőgazdálkodási ágazatot ez formálja. Ahogy a bio-mozgalom hőskorában folyton bizonygatni kellett, hogy nem totális vegyszermentesség a biogazdálkodás lényege, de nem is kizárólagosan (romantikus) történelmi fajták használata.

Persze, nem baj, ha pontosan használjuk a fogalmainkat: a mangalica, a szürke marha, vagy a pulyka aligha nevezhető ősi fajnak (XVII-XVIII. sz.); versus: akkor mi lehet a váradi sertés, vagy a honfoglalás kori jak termetű marha? A Jonathán alma, vagy a Germersdorfi cseresznye – szemben a Pónyik almával, vagy az Apró, porcogós cseresznyével, amelyek ugyancsak a régi kódexirodalmunk becses illuminációi?

Jelen írásban azt az újító szándékot és lehetőséget körvonalazzuk, amely ugyancsak beleilleszthető a biotermelés ethoszába.

A bronzkor után a lehűlések korszaka következett; a római kor is meleg időjárást mutat, majd a népvándorlások ideje száraz és hideg időjárásával a kora Árpád-kor a mainál melegebb klímájával tűnt ki. Az izlandi és indonéz nagy vulkanikus aktivitás (1700-as évek) pedig egy kis jégkorszakot indított el, ami a ’60-as évekig tartott. Az ilyen drámai hatások valódi próbatevők az élőlények számára és szelekciós tényezőnek bizonyulnak.

A tradicionális agrártermelésnek a tárgyai és eszközei mégsem határozhatók meg egy idővonallal, mivel azok inkább egy dinamikus változás-rendszerrel jelentkeznek. Az igazi bio-gyümölcstermesztés sosem azt jelenti, hogy az újdonságok iránt elzárkózó, de feltétlenül hagyománytisztelő. Mi történik egy feltűnően értékes új fajtával? Kipróbálják a termelők, a kedvező tapasztalatoknak hamar híre megy. Az helytelen gyakorlat, ha gyorsan és radikálisan cseréljük le a fajtákat, termesztési módszereket. Gyakran értékes, valamikor fontossá váló génforrásokat veszíthetünk el. Mohácsy professzor a ’40-es évek végén a Nagy, porcogós cseresznyét angol kollégáknak adta cserefajtaként. Ma csak ott van meg! Mi lett a Kécskei rózsa, a C. 308 Fekete kajszi, vagy a Tahi szamócával? Ki beszél ma már a csemegeszőlő hevenk-féle eltartásáról, vagy a búzában eltett terményekről?

Mindezeket tapasztalva, mégis állítható, valóban átalakulóban van a klímánk. Vegetációban, de azon túl is egyre melegebb az idő, és amikor a növényeknek, állatoknak leginkább kellene a csapadék nincs vagy nagyon kevés. Az aszályosságra nem elfogadható érv, hogy a Kalahári, vagy a Tacamaca is fenntart életegyütteseket! De ez azért nem egy optimális helyzet. Máris az európai borvidékeket a szakértők átrajzolják az aszályosodás miatt. A víz nemcsak az emberi élet, hanem a mezőgazdaság szempontjából is stratégiai jelentőségű tényezővé vált.

Látva ezeket a változásokat, milyen „lefordítása” lehetséges a bonyolult jelenségeknek – csak fajtahasználat és művelés terén?

  1. Az eddig termesztett gyümölcsfajták közül a magasabb ökológiai tűrésű alakok szerepe megnő.
  2. Rezisztencia (kórokozók, vírusok, kártevők) nemesítés elsődlegessé válik.
  3. A fajták gazdasági értéke a hasznosítás során felértékelődik.
  4. Kisebb fitotechnikai és anyagi igényekkel járó kezelésmódok szerepe is növekedhet.
  5. A megváltozott klíma miatt új gyümölcsfajok, fajták próbatermesztése indokolttá válik.

Termesztésre ajánlott gyümölcsfajok – ízelítőképpen

A klímaváltozás következményei tehát elsősorban a hőmérsékleti értékek, csapadékviszonyok alkalomszerű, periódusos vagy hullámzó voltával tapasztalhatók meg.

A Kárpát-medence átlagos középhőmérsékleti emelkedése és a sztyeppésedés, aminek káros volta a vegetációs időben tapasztalható csapadékhiánnyal jellemezhető – az eddig termesztett gyümölcsfajaink egy-némelyikének termesztését kétségessé teheti; elsősorban a feketeribiszke, a mogyoró, vagy a most terjedőben lévő arónia nagyobb vertikális különbségeket kívánna az országban, azaz, felszorulhat a termesztésük 5-600 méteres magasságig. Ugyanakkor akad néhány faj, amelynek az eddigi termesztése érthetetlen okokból nem terjedt el: kék mézbogyó (Lonicera coerulea), oregoni szőlő (Mahonia nervosa), vagy a papau (Asimina triloba).

Jujuba Cegléden

Ahogy a datolyaszilva (Diospyros kaki, ne használjuk erre a kaki szilva elnevezést!), a kínai datolya, vagy jujuba, továbbá a „gyümölcs-rózsák” (Rosa pomifera, R. rugosa) vagy a törökmogyoró most biztonsággal termeszthető lenne. A füge és a kivi termesztési próbálkozások – tanulságai miatt – külön történetet érdemelnek. Ugyanis a füge esetében nehéz eldönteni, hogy e faj bennszülött-e, vagy a régmúltban meghonosított gyümölcs nálunk. A termesztése inkább attól függ, hogy sárga és zöldessárga vagy lila fügét akarunk-e termeszteni. Az utóbbi csoporthoz tartozó fajták fagyra elég érzékenyek.

Törökmogyoró termése

Ugyancsak gondja a fügével bíbelődőknek, hogy télre takarják – ne takarják a bokrokat, mert aki bírja türelemmel, törzses fának is nevelheti, különösen akkor, ha nem a Ficus carica fajtáit termeszti. A nemes füge annyira sikeres nálunk, hogy már megjelent az őstermelői és biopiacokon is. Az, hogy a balatonedericsi út mellett fügefák található, vagy a budai és pécsi kertekben – nem meglepő. Cegléden létezik egy közel száz éves fügeóriás, ami legalább annyira büszkeség, mint a Magyar Rádió Pagodája melletti termő, törzses fügefa.

Datolyaszilva

Kínai egres

A kínai, japán és mandzsu egres 3 különféle ökológiai igényű Actinidia-faj. Mohácsy és id. Porpáczy 1951-ben kiadott Bogyós gyümölcsűek termesztése c. könyvben már mint termesztési lehetőségről írtak róluk. Sajnos, viszont az első próbálkozások sem az itt írottakat, sem a fagytűrésbeli különbségeket nem vették figyelembe.

A Tenkes-hegy oldalában telepítettek kivit (Actinidia chinensis), ami mozgó talajvizet és csak nagyon enyhe lehűléseket visel el. Az eredménye csak kudarc lehetett.

Mandzsu egres

Viszont az A. arguta (mandzsu egres) már most is bírná a hidegebb télidőt is, igaz gyümölcse sokkal kisebb, mint amit a bevásárló központokban kínálnak.

Újabb faj, amelynek helye lehet a biogyümölcs-termesztésben is, ez az ébenszilva. Létezik olyan ültetvény az egyik Balaton-melléki területen, ahol a kertműveléshez értő gazda Bolognából tucatnyi fajtát hozott be kipróbálásra, érdekes tapasztalatokat szerzett róluk, amit indokolt az, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétumában, vagy az ELTE Illés utcai Botanikus Kertjében a fák szépen teremnek. Nemkülönben igaz ez a jujubára is, amelyet máris több helyen az országban termesztenek. Ez a pár példa csak ízelítő arra, hogy egy megváltozott ökológiai helyzetben sem kell feladni az öko-szemléletet és a sokféleség szolgálatát. Az új paradigma azért fontos útmutató a gazdáknak, mert segíti a túltermelés okozta piaci árviszonyok kialakítását.

Adriai nemes füge

Lila nemes füge

Fillérekből már semmilyen szemlélet esetén sem lehet gazdaságosan termelni. De mielőtt az Olvasó azt hinné, hogy nagyon el akarnánk mozdítani a termeszthető fajok körét délszaki gyümölcsök irányában, ne feledjék, a húsos som, a házi berkenye, a törökmogyoró és a sulyom stb. is értékes gyümölcs. A piacát – igaz – meg kell azonban teremteni.

Surányi Dezső
(Biokultúra 2016/1)

[felül]