Környezetkímélő védekezési módok kártevők ellen: feromoncsapdák
A feromoncsapdák egyre szélesebb körben kerülnek alkalmazásra a biogazdaságokban is. Maguk a feromonok nem mérgező vegyületek, hanem az élővilágban az üzenetek „hírvivői”. Legismertebb csoportjuk, az ún. szexferomonok illatjeleit ez egyik ivarú egyed (legtöbbször a nőstény, de ellenkezőjére is van számos példa) termeli és bocsátja ki, és az ellenkező ivarú egyedek ezeknek az illatjeleknek a segítségével találnak párjukra.
A feromoncsapdákat elsősorban előrejelzési célokra használhatjuk, tehát segítségükkel megállapítható, hogy az illető kártevő jelen van-e az adott területen, egyedszámuk olyan sok, hogy érdemes-e az elkövetkezendő kártétel ellen védekezni, illetve ha növényvédelmi beavatkozásra szükség van, mi lesz ennek a legmegfelelőbb időpontja.
A feromoncsapdák felhasználásának elterjedésével együtt felmerült a legtöbb alkalmazó részéről, hogy vajon lehet-e ezeket a csapdákat a rovarok összefogására alkalmazni és ezzel együtt a kártétel nagyságát csökkenteni.
A szintetikus szex feromont használó csapdák elsősorban a hímeket fogják, a nőstények még csökkentett egyedszámú hímekkel is párosodhatnak, a pete produkció nem csökken, így kártétel kialakulhat.
Közismert, hogy a különféle gyümölcskárosító molyfajokat (pl. almamoly, szilvamoly, szőlőmoly stb.) fogó feromoncsapdák ezért a kártevők egyedszámának lényeges csökkentésére nem alkalmasak. Vannak azonban olyan kivételes esetek, amikor a tömeges csapdázás módszerével a feromoncsapdákat a kártevő rovarnépesség közvetlen gyérítésére használhatjuk fel. A cél az, hogy olyan mennyiségű kártevőt fogjunk össze a csapdákkal, ami – mivel ezek így a szaporodási ciklusból hiányoznak – a kártevő népességének csökkenését és végeredményben a kár alacsony szinten tartását eredményezi.
A lepkekártevők közül tömegcsapdázásra elsősorban az alacsony populációsűrűségben előforduló, a hernyók rejtett életmódja miatt szokványos inszekticidek által elérhetetlen fajok (pl. farontók – Cossus cossus, Zeuzera pyrina) jöhetnek számításba.
Mind a nagy, illetve a kis farontó (C. cossus, Z. pyrina) rajzása a nyár folyamán hosszú időtartamú, több mint két hónapra is kiterjedhet. Korábban az a nézet uralkodott, hogy a farontó lepkék csupán gyengültségi kártevők, idős, elhanyagolt ültetvényben fordulnak elő nagyobb egyedszámban. Az utóbbi évek vizsgálatai szerint mindkét kártevő fiatal, már 4-5 éves telepítésekben (alma, cseresznye, meggy, kajszi) is előfordul. A kis farontó pl. a gyümölcs faiskolák kártevője is lehet. Az utóbbi években egyre több jelzést kaptunk arról, hogy a két rovar együttesen vagy külön-külön jelentős kártételeket okoz.
A nagy farontó a fák vastagabb fás részein, törzsön és a vázágakon okoz kártételt. A második éves hernyók – melyek 8-10 cm nagyságra is megnőhetnek – járataiból a rendszerint vörösesbarna ürülék a fák tövénél kis halmocskákban jelenik meg, vagy mivel a csonthéjas gyümölcsfajok (Prunus nemzetségbe tartozók) az idegen behatásokra rendszerint nedv képződéssel reagálnak, barnásvörös mézgás ragacsos csomót képeznek a fák törzsein, rendszerint szintén a hernyók által készített járatok közelében (1. ábra).
1. ábra | A nagy farontó kártételét jelzi a kiszóródó hernyóürülék (Voigt E. felvétele)
A hernyók táplálkozásuk megkönnyítésére, a fatest oldására maró folyadékot választanak ki, ami irodalmi adatok szerint az emberi orr számára is érzékelhető.
Mindkét farágó faj kétéves fejlődésű, a hernyók fejlődésük folyamán egyre nagyobb kártételt okoznak. A nagy farágó hernyói a második év májusában fejezik be a fejlődésüket, járataik külvilághoz közel eső végén bábozódnak, majd május végén, június – július folyamán repülnek a lepkék. Ezek a lepkék általában nehezen mozognak, „lomhák”, ezért a már károsított fák környezetét nem nagyon hagyják el (2. ábra).
2. ábra | Nagy farontók a feromoncsapda fogóedényében (Tóth M. felvétele)
Más adatok szerint a hernyók által kiválasztott folyadék illata is visszacsalogatja a lepkéket, ezért alakul ki az, hogy egy-egy gyümölcsösön belül is a fák fertőzöttsége jelentősen eltérhet, foltosan jelentkezik. A fa törzsében lévő járatok sokszor 1-1,5 cm szélesek is lehetnek, jelentősen csökkentik annak szilárdságát és erős szél (vihar) esetében a fák kettétörhetnek. Ahol vihar után sok meghasadt törzsű fát, illetve letört vázágakat találunk, ott szinte biztos, hogy jelentős farontó népesség a „bűnös”.
A kis farontó hernyója a vékonyabb ágak belsejében károsít, azok elszáradását, törését okozva. Ezért okozhatnak érzékeny károkat faiskolában, vagy fiatal telepítésben is (3. ábra).
3. ábra | A kis farontó lárvája vékonyabb gallyak belsejében károsít (Voigt E. felvétele)
Sokszor előfordul, hogy az általunk vásárolt csemete egészségesnek tűnik, de a mindenre kiterjedő gondozás ellenére a nyár közepén hirtelen elszárad. A vázágon 1-2 cm-es röplyuk tanúskodik a kis farontó jelenlétéről, illetve arról, hogy a hernyó befejezte fejlődését a lepkék kirepültek. A dió csemeték fertőzöttebbek lehetnek, mert 2 éves faiskolai nevelés szükséges a minőségi oltvány előállításához. A kis farontó lepkék is egész nyáron, sőt még augusztus folyamán is repülhetnek (4. ábra).
4. ábra | A megfogott kis farontók a feromoncsapdában (Voigt E. felvétele)
A farágók kártétele elleni védekezés megoldatlanságának okai:
-
a hernyók rejtett életmódja, a tojásból kikelő hernyók csak nagyon rövid ideig vannak a fák kérgén, rendszerint gyorsan a fatestbe rágják magukat;
-
a rajzás hosszú ideig tart, általában egész nyáron;
-
ha volna is megfelelően hatékony inszekticid, annak többszöri használata nem illeszthető be a környezetkímélő technológiákba;
-
a kártevő rajzása csonthéjasok esetében a gyümölcsszüret idején van, ilyenkor rovarölő szerrel védekezni nem lehet.
Mindkét farágó faj nemcsak Magyarországon, hanem különösen Európa déli országaiban is kártételt okoz.
A veszélyeztetett gyümölcsös megóvására olasz, spanyol és francia tapasztalatok szerint a két faj feromoncsapdás tömeges csapdázását alkalmazzák, ami a kártevők népességét a kártételi szint alatt tartja. Hazai kísérleteinkben is úgy találtuk, hogy a farágók esetében a tömeges csapdázásos technológia hosszabb idő (legalább 2-3 éves kezelés, mivel 2 éves fejlődésű rovarokról van szó) alatt populációcsökkentő lehet. Megfelelő eredményt kapunk, ha hektáronként 12-15 csapdát helyezünk ki, egyenletes elosztásban (5. ábra; a szerzők hálás köszönetüket nyilvánítják Egyed Károlynak a kísérleti terület biztosításáért).
5. ábra | A kis farontó fogások mutatják, hogy a kártevő mely irányból vonul be a gesztenye ültetvénybe (Kadarkút)
A kis farontó esetén különösen fontos, hogy a csapdákat megfelelő módon, megfelelő helyre rakjuk ki. A kis farontó magasan (2,5 m, vagy a védendő fa magasságától függően még magasabbra) kihelyezett csapdákat igényel, melyek a fa koronáján túl nyúlnak 6. ábra).
6. ábra | A kis farontó feromoncsapdájának magasra, a koronán felülre kell kerülnie (Voigt E. felvétele)
A helytelenül kirakott csapdákban csak töredékét fogjuk, mint a helyesen kirakottakban.
A tömeges csapdázással történő védekezés olyan kártevőknél a leghatékonyabb, amelyeknél a fogott imágó is okoz kárt (pl. bogár kártevők jelentős része). A hazai cserebogár kártevők közül sikeres tömeges csapdázásos vizsgálatok folytak a zöld és rezes cserebogár (Anomala vitis, A. dubia; éredő nektarin és őszibarack, meggy faiskola), valamint az aranyos és rezes virágbogár (Cetonia a. aurata, Potosia cuprea; őszibarack, nyári alma) esetében.
A zöld cserebogár a közelmúlt 8-10 évében a gyümölcs- és szőlőtermesztés jelentős kártevőjévé lépett elő. Kártételét a szőlő lombján évtizedek óta ismerik, a harmincas évektől észlelt visszahúzódását a bordói lé használatának tudták be, de a közelmúlt szőlővédelmében újból szerepet kapnak a rézkészítmények, ennek ellenére a zöld cserebogárnak, homok, és egyes vályog talajokon telepített szőlőkben jelentős lombkártételét figyelhetjük meg (7. ábra).
7. ábra | Zöld cserebogár kártétele szőlő levelén
A rezes cserebogárral együtt a gyümölcsfajok közül tarrágást okozhat almán, cseresznyén, meggyen és megfigyelték dión (esetleg dió iskolában) is. A lombfelület jelentős csökkenése elsősorban faiskolákban és fiatal telepítésekben okoz érzékeny veszteségeket.
A gyümölcsök közül elsősorban az őszibarack és a nektarin termését rágja meg. Az általa okozott seb nem mély, nagyobb felületen a gyümölcs héját fogyasztja, ezzel jelentős minőségi kártételt okoz.
A zöld és rezes cserebogár rendszerint nem magában a gyümölcsösben fejlődik ki, hanem annak környezetében. (A fejlődés helyének, időtartamának pontos meghatározása még a kutatás feladata.) Viszont érési táplálkozásra visszarepül a gyümölcsösbe, szőlőbe.
Ha a gyümölcsös felé repülő bogarakat csapdákkal összefogjuk, a kártétel a gazdasági küszöb alá csökkenthető (8. ábra). Ehhez a leghatékonyabb megoldás, ha a csapdákat a tábla szegélyén, kettős sorban (10-15 méteres kötésben) rakjuk ki.
8. ábra | Zöld és rezes cserebogarak fogása feromoncsapdában (Tóth M. felvétele)
Egyre több panasz érkezik az aranyos és a rezes virágbogárra is. Ezeket korábban nem tartották jelentősebb kártevőnek. (A rózsabogár „szépsége” miatt kedves bogaraink közé tartozott.)
A bogarak gyümölcsfák, díszfák, cserjék pl. rózsa virágain és virág részein károsítanak, megfigyelhetők kerti virágokon, gyomnövényeken is, de tapasztalataink szerint soha nem fogyasztják a tápnövény lombját, szívesebben eszik a virágok porzóit, termőit, a viráglepleket (9. ábra). Az utóbbi 3-4 évben viszont egyre többször figyelték meg, hogy az aranyos rózsabogár károsítja az érő gyümölcsöt is.
9. ábra | Az aranyos virágbogár kártétele rózsán (Voigt E. felvétele)
Az aranyos virágbogár (vagy rózsabogár) Euroszibériai faj, hazánkban mindenütt megtalálható, laza és kötött talajú területeken egyaránt. Az imágó mérete szinte azonos a zöld cserebogáréval, 14-23 mm hosszú, színe is szinte hasonló (ezért is szokták téveszteni vele): felül fémes zöld színű, alul rézvörös. Jelentős különbség a két faj között, hogy a rózsabogár háta lapos. A szárnyfedők hátulsó felében vonalszerű fehér foltok találhatók.
A bogár kártétele virágzó fákon (gyümölcsfákon), cserjéken nem jelentős, annak ellenére, hogy mélyen berág a virágba, ha a megrágott virágok száma igen csekély, a veszteséget a gyümölcsfák később pl. a gyümölcs méretével kompenzálni tudják. Az éredő gyümölcsökön tapasztalt károsítás viszont sokkal kellemetlenebb, az aranyos rózsabogár rágása mélyebb, mint a zöld cserebogáré, sokszor a károsítás helyén a virágot vagy termést fogyasztó bogár olyan mélyen táplálkozik, hogy csak a potroh része látható, vagy egyáltalán nem vehető észre (10. ábra).
10. ábra | Az aranyos virágbogár sokféle gyümölcsön is károsíthat, itt éppen szőlőn táplálkozik (Voigt E. felvétele)
Egy kb. 1 ha-os őszibarackosban (július végétől augusztus közepéig érő fajtákkal telepített gyümölcsös) végzett vizsgálatunkban, a területnek mintegy egy negyedén kb. 10 x 15 m-s kötésben rózsabogár csapdákat üzemeltettünk. A korábban érő fajta szedése után a csapdákat a következő érésű fajta soraira vándoroltattuk át. A csapdákkal ellátott területen levő fákon károsítást nem észleltünk, míg a gyümölcsös nem védett részén mintegy 20%-os volt a gyümölcskár. A 20 csapda az egyes értékelésekkor általában átlagosan 30-40 rózsabogarat fogott.
Hasonló eredményt kaptunk egy másik, házi kertben végzett megfigyelésben is, ahol a 20 db őszibarackfa (közepes és késői érésű fajták) körül összesen 6 db rózsabogár csapdát helyeztünk ki. A kifejezetten csak érési időben kihelyezett csapdák ”megvédték” a bogarak rágása ellen a gyümölcsöt.
Az aranyos virágbogár (rózsabogár) késő tavasztól egészen szeptemberig megtalálható kertjeinkben, gyümölcsöseinkben. Így tápnövény köre nagyon széleskörű.
Eddigi tapasztalataink alapján a csapdázás akkor lehet eredményes, ha az elhelyezési mód követi a kártétel lehetséges idejét és helyét (pl. közvetlen az érés előtt álló őszibarack fajtákat). A fentiek alapján a zöld cserebogár mellett az aranyos rózsabogár gyümölcskártételének megelőzésére is javasolhatjuk a tömeges csapdázásos módszert.
Külön érdekessége miatt szeretnénk megemlíteni, hogy a biológiai védekezésben fontos szerepet játszó fátyolkák esetében is tudunk újdonságról beszámolni.
A közönséges zöldfátyolkák (Chrysoperla carnea fajkomplex) a recésszárnyú rovarok (Neuroptera: Chrysopidae) közé tartozó, széles körben elterjedt, 3-4 közel rokon fajból álló taxon, amelynek képviselői hazánkban is őshonosak. Lárváik ragadozók, elsődleges prédáik a levéltetvek, de ezek hiányában más, puhább testű, apróbb ízeltlábú fajokat (pl. kártevő atkákat) is fogyasztanak, beleértve azok több fejlődési alakját, vagy akár a lepkék tojásait, kis hernyóit is. A kifejlett fátyolkák ugyanakkor pollennel és nektárral táplálkoznak. A telet is kifejlett (imágó) alakban vészelik át. Hazánkban az egész ország területén előforduló, gyakoribb rovarok közé tartoznak, így a kertészeti, mezőgazdasági kultúrákban lehetőség van hasznos, ragadozó tevékenységük kiaknázására, sőt mesterségesen nevelt egyedeik kibocsátásával alkalmazzák is őket egyes kártevők elleni védekezésre.
Az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának Növényvédelmi Intézetében kifejlesztettek egy olyan illatanyag-csalétket, amely mind a hím, mind a nőstény közönséges zöld fátyolkák számára erősen csalogató hatású. Sőt, a nőstény fátyolkák a csalétek közelében lévő levelekre tojásokat is raktak. További kutatómunka eredményeképpen így megszületett az ún. fátyolka tojásgyűjtő lap, amelyre a nőstények lerakják tojásaikat, a kikelő lárvák a lapot elhagyván a közeli lombon lévő kártevőket „zsákmányolhatják”. A lerakott tojásokkal tele lévő lap mozgatható, így akár üvegházba is vihetjük, ha pl. ott van szükségünk a ragadozókra. Természetesen felhasználhatjuk szabadföldön is.
Tóth M. – Voigt E. – Koczor S.
(Biokultúra 2014/2)
