Oxálsav a gyakorlatban

Az alábbi cikk a MÉHÉSZET-ben jelent meg. A lap felelős szerkesztője, valamint a cikk szerzője Németh Zoltán, nemesgörzsönyi bioméhész partnerünk szíves hozzájárulásával lapunkban is közöljük. Miért? Mivel a bioméhészetben (is) széles körben alkalmazott oxálsavas kezelési lehetőségek számos újabb lehetőségét rendszerezve ismerteti. A leírtak mögött a szerző több éves kísérleti és gyakorlati munkája, tapasztalata húzódik. Továbbá: ismétlés a tudás anyja! (Dr. Szalai Tamás méhész ellenőr)

Éven át történő alkalmazás a különböző kijuttatási formák tükrében

Írásomban bemutatom az évszakok változásával összefüggésben az észszerű alkalmazás lehetőségeit, rávilágítva az esetleges pozitív és negatív hatásokra. A 10 – 20 – 40 éven át alkalmazott atkairtó rovarölő szerek már vagy hatástalanok, vagy manapság akkora adag kell belőlük, amit a méhek már rosszul viselnek. A dózis emelése szerintem zsákutca. Előbb – utóbb viaszaink is alkalmatlanok lesznek a méhészkedésre.

Szabályok, melyeket jó, ha nem hagyunk figyelmen kívül

• Ha az oxálsav a kaptárban bármilyen okból oldatot képez, hatással van a felnőtt egyedek életkilátásaira, valamint a fiasításra. Ez az oldat lehet vizes, szirupos, glicerines, alkoholos, tejsavas stb. Ez az állapot kevésbé zavarja a méhcsalád életét vegetációs időben. Ahogy a teleléshez közeledünk, egyre inkább problémák forrása lehet.
• Őszi, téli, tavaszi alkalmazás esetén a méhekre legkevésbé káros kijuttatási mód a száraz szublimálás. Figyelem! A bebugyolált, sok fiasítást tartalmazó, lucskos fészekben ezt nehéz kiküszöbölni.
• A tartós hordozó használatát hűvös – nedves körülmények között kerüljük, bármilyen hónapot is írunk! Ennek használatakor a virágporszedési technológiára is figyelemmel kell lennünk. A virágporgyűjtős aljdeszka használatát kerülni kell.
• Lehetőleg másnál már régóta bevált recepteket, eljárásokat, készülékeket használjunk. Győződjünk meg ezek alkalmasságáról, tekintsük meg az érintett méhészeteket. Bármennyire sok és értékes információt szereztünk, az első próbálkozásokat soha ne állományszinten végezzük. Minden eljárást tanulni lehet és kell. Sőt, sokszor a megérzés is nagy segítség, hogy mikor melyik kijuttatási mód az ideális.
• A túl sok, indokolatlan kezelés többet árt, mint használ. Az optimális az pont elég.
• Ha a helyzet nem követeli meg, ne lépjünk közbe feleslegesen. Hagyjuk, hogy a méhek is aktívan részt vegyenek az élősködők elleni küzdelemben. Oxálsavas stratégia alkalmazásakor ez fokozottan igaz, mivel ebben az esetben az egyik alappillér a sav, a másik pedig maga a méhcsalád, amely az eljárás hatásmechanizmusa segítségével, takarító hajlamánál fogva eltávolítja a problémát a kaptárból. Hosszú távon a végeredmény úgyis az lesz, hogy kialakul egy egyensúly az élősködő és a gazdatest között.
• Ideális kezelési hőmérséklet szublimálás esetén minimum 8-10°C. A zárókezelés akkor a leghatásosabb, ha nincs fiasítás és a már fürtbe húzódott fészek visszalazul a hőmérsékletemelkedés hatására.

Alkalmazási stratégiák az éven át

• Január. Ha az időjárási viszonyok nem tették lehetővé a zárókezelést november-decemberben és január első harmadában erre alkalom nyílik okvetlenül el kell végeznünk, mert az induló fiasításba azonnal beugranak az atkák és ennek befedése után nagyságrendekkel megnő túlélési esélyük. Tartós hordozó használata ekkor kizárt, pusztuláshoz vezethet.
  Csurgatás: alkalmazott eljárás, de tudni kell, hogy a méhekben felszívódik, ami rövidíti a telelésben résztvevő egyedek életét és csökkenti számukat.
  Szublimálás: legideálisabb választás, mert ilyenkor még nincs kiterjedt fiasítás, amelynek hatására a kaptárbelsőben a pára lecsapódik. Ugyanis nedves környezetben hasonlóan működik, mint a csurgatás. Kísérletek és a tapasztalatok bizonyították, hogy a száraz szublimátum kristályai sem a felnőtt egyedekben, sem pedig a fiasításban nem okoztak kárt és nem is voltak kimutathatóak bennük.
• Február – március. Nincs kezelés. Kímélni kell ezt a generációt, ők nevelik fel a fiasítást és adják át a stafétát az új nemzedéknek áprilisban. Azt kell mondanom, ha úgy alakult, inkább atkásak legyenek, mint mérgezettek.
• Április. Ha valamilyen okból – és csakis akkor (nekem még soha nem kellett alkalmaznom) – magas atkaszámot tapasztalunk, ez a legkorábbi időpont, hogy tegyünk ellene. A nemzedékváltás dübörög, az öregek rohamosan fogynak, a népesség rotáció felerősödik. Bármelyik eljárást használhatnánk, én mégis a tartós hordozót részesíteném előnyben, azzal a fenntartással, hogy tekintettel kell lenni a nedvesség és hőmérséklet viszonyokra. A szublimálás ugyanilyen veszélyeket rejt magában, ráadásul a méhészre is veszélyes lehet, mivel ebben az időszakban előszeretettel „bújjuk” a kaptárakat és a keretléceken, illetve a takaróanyagokban jelen lévő kezelőszer egészségügyi problémákat okozhat.
• Május. Itt a főhordás időszaka. Méheinknek rengeteg dolga van. Hagyjuk, hogy ezt a munkát zavartalanul, békés szorgalommal végezhessék!
• Június. Ha az akáchordás jól sikerült, korlátozta a fiasítást, vagy ha a mézeltetést anyakorlátozással, zárkázással végeztük, illetve bármilyen okból csökkent a fedett fiasítás mennyisége (rajzás, anyák párzása stb.) a sorozatban alkalmazott csurgatásos eljárást, esetleg a tartós hordozót részesítsük előnyben.
• Július. Ha akác után nem végeztünk atkagyérítést, vagy természetes hullásuk ezt indokolja, ebben a hónapban mentesíthetjük az atkafertőzéstől azt a méhgenerációt, amely gondozni fogja a telelő nemzedéket. Így tudjuk javítani a dajkálás minőségét. Ezek a méhek a telelésben nem, csak az utódnevelésben vesznek részt. A többször használatos csurgatást és a tartós hordozó alkalmazását javaslom. A szublimált sorozat is megfelelő a méhek szempontjából, de a méhészre felesleges kockázatot jelenthet.
• Augusztus. Abban az esetben, ha az előző szezon zárókezelésétől számítva egész évben nem tettünk semmit atka-ügyben, augusztus 1-jén itt az utolsó pillanat, hogy elkezdjük. Mellékesen megjegyzem, én 15 éven keresztül ezt a stratégiát követtem, most 2019 nyár végén is, mindig alkalmazkodva a körülményekhez. Ilyenkor lehet használni tartós hordozós oxált, többször használatos csurgatást. Ilyenkor is hatásos a szublimált sorozat, de ekkor már készülünk a telelésre, többször bontunk kaptárt és érintkezhetünk feleslegesen a szublimátummal. Próbáljuk ezt minimálisra csökkenteni!
• Szeptember. Ha az oxálsav aktív nyári alkalmazása (június/augusztus, július/augusztus) után az atkahullás nem jelentős, hagyjuk pihenni, kitisztulni méheinket! Abban az esetben, ha jól dolgoztunk, akkor úgyis rengeteg fedett fiasításunk van, benne pedig az élősködő biztonságban rejtőzik. Esetleges atkainvázió megjelenésekor már csak a száraz szublimálást ajánlanám. Mint már említettem: az oxálsav oldatban felszívódik. Az augusztus-szeptember hónapban kelő méhek lesznek a tavaszi dajkák, vigyázzunk rájuk!
• Október. Most kell elérnünk, hogy a legkevesebb fiasítás legyen a kaptárban. Ez egy kicsit összetett, de egyáltalán nem bonyolult feladat. A telelésre készülő méhcsalád akkor csökkenti, illetve szünteti meg fiasítását, ha idejében rendelkezik sok, vitellogenintől duzzadó népességgel, megfelelően besűrített, elegendő élelemmel. A hűvös októberi éjszakák jótékony hatását hagyjuk érvényesülni, nem kell erőltetni a petézést, mert ami ebből kel ki, úgysem lesz teljes értékű! Tudom, sokan szörnyülködnek, amikor azt mondom, én ilyenkor nem bebugyolálom, hanem átszellőztetem a fészket. Ez több okból hasznos: a fiasítás csökken, nem kopnak a dajkák, az atkák kikerülnek a sejtekből, a fészek pedig száraz marad. Ebben a környezetben a szublimálás az ideális választás. Lehet csurgatni is, de akkor számolni kell a negatív hatásaival. Tartós hordozó használata ilyenkor már tilos! Tapasztalatom szerint ekkor hullik a legtöbb atka.
• November. Már csak rutinból is szublimáljunk egyet! Nem kell sorozat. Egyre csökkenő atkahullással szembesülünk.
• December. A hónap elején szublimáljunk, mert ha beköszönt a klasszikus, kontinentális tél – amelyben már régen volt részünk – valószínűleg ez lesz a zárókezelésünk. Ha ezen időpont után bármikor kezelésre alkalmas időjárás van (az utóbbi 6-7 évben napforduló táján, karácsonykor ez mindig bekövetkezett) szublimáljunk egyet, ezután hátra­dőlhetünk, mert nem, vagy csak elvétve találkozunk atkával.

Ezen stratégiák kialakításában saját tapasztalataimon kívül nagyon sokat segítettek azok a méhészek, akik kérdéseikkel, hibáikkal, saját meglátásaikkal megkerestek, és akikkel együtt gondolkodva megtaláltuk a megoldásokat. Köszönet nekik!

Németh Zoltán
Nemesgörzsöny
(Biokultúra 2020/2-3)