Ragadozó atkák: a láthatatlan segítők
A kártevő atkáknak sok természetes ellensége ismert, ilyenek pl. a virágpoloskák, a katicabogarak, a zöld fátyolkák lárvái, a ragadozó atkák. Közülük a ragadozó atkák azok, amelyek kellő számban felszaporodva ugyanolyan hatékonyak, mint a rovar- és atkaölő szerek.
A ragadozó atkák az ökológiai szőlő- és gyümölcsültetvények biológiai növényvédelemének nélkülözhetetlen részei, fontos segítői. Amennyiben betelepülésüket és felszaporodásukat a növényvédő szerek nem akadályozzák, a kártevő atkák egyedszámát hatékonyan visszaszorítják. Az ökológiai gazdálkodásba vont területeken kevés hasznos adat van, ami a ragadozó atkák faji összetételére, egyedszámának alakulására vonatkozik. A cikk célja: bemutatni, hogy ezeken a területeken milyen ragadozó atkák jelenhetnek meg, amelyek felhasználhatók a kártevő atkák elleni védekezésben. Ehhez a korábbiakban felmért hagyományos és integrált területeken szerzett tapasztalatok a legfontosabbak.
Az atkák gyümölcsösökben és szőlőn okozott kártételét a múlt század eleje óta ismerik. Ennek ellenére az 1950-60-as éveket megelőzően csak nagyon kevés kutató foglalkozott e kártevőcsoporttal és a ragadozóikkal, mivel csak elvétve okoztak gazdasági károkat. A széles hatásspektrumú rovarölő szerek (DDT, foszforsavészterek, piretroidok) bevezetésével a helyzet gyökeresen megváltozott. Ezek a készítmények sok, addig veszélyesnek tartott kártevő ellen (pl. almamoly, szilvamoly, kaliforniai pajzstetû) sikeresen megoldották a kémiai védekezést, de ezzel egyidőben számos más, addig ismeretlen vagy csak kis mértékben kárt okozó ízeltlábú faj populációi (pl. takácsatkák) szaporodtak el káros mértékben. Mindezek ellenére folytatódott a termés biztosítása érdekében a széles hatásspektrumú (több kártevőcsoport ellen hatásos) inszekticidek rendszeres alkalmazása, ami az atkák még nagyobb mértékû elszaporodásához vezetett. A kártevő atkák káros mértékû felszaporodását elsősorban az okozta, hogy a „jól” kezelt ültetvényekben a kártevők ragadózóinak egyedszáma minimálisra csökkent vagy elpusztult, miközben pl. a fokozott mértékû tápanyagellátás miatt a növények kondíciója a kártevők számára kedvezően alakult. E mellett a túlzott kezelések következtében a kártevő atkák populációi viszonylag rövid idő alatt ellenállóvá váltak az alkalmazott rovarölő szerekkel szemben: ez a kártevők nagyobb tojásprodukciójában, hosszabb élettartamában, nagyfokú kártételében mutatkozott meg. A kártevők elleni hatékony védelem megoldására újból előtérbe került a biológiai védekezési módszerek alkalmazásának szükségessége.
A ragadozó atkák fokozottan érzékenyek a növényvédő szerek túlnyomó részével szemben, ezért gyors felszaporodásukra és hasznos tevékenységükre elsősorban olyan ültetvényekben számíthatunk, ahol a ragadozó atkák érdekében kímélő növényvédelmi eljárásokat alkalmaznak és emellett gondoskodnak az alternatív (kiegészítő) táplálékkínálat biztosításáról is. Ilyenek a folyamatosan virágzó gyepfelületek, vagy az egyéb atkafajok (pl. Tydeus nemzetség), amelyek szintén másodlagos táplálékforrásul szolgálnak olyan időszakokban (pl. a tenyészidőszak elején), amikor a kártevő atkák egyedszáma még alacsony.
A ragadozó atkák a hagyományos növényvédelmi technológiák abbahagyását követően a 2-3-ik évben szaporodnak fel olyan mennyiségben, hogy a populációszabályozó tevékenységük is érvényre jut. Közülük a Zetzellia mali az a faj, amely leghamarabb jelenik meg és rövid időn belül a kártevőatka-népesség hatékony szabályozójává válik. Fontos tudnivaló, hogy súlyos kártétel esetén a kártevő atkák egyedszámának a kártételi küszöbszint alatti tartásához több ragadozó atkafaj együttes előfordulására van szükség.
A ragadozó atkák rendszertanilag hat különböző családba sorolhatók. A gyakorlati növényvédelem szempontjából a Phytoseiidae és a Stigmeidae család képviselői a legfontosabbak.
Phytoseiidae család
A Phytoseiidae család fajai az utóbbi néhány évtizedben kerültek a figyelem központjába a magas ragadozóképességük miatt, mint lehetséges eszköz a környezetkímélő növényvédelemben. Ezeket a fajokat tekintik a kártevő (fitofág) atkák legfontosabb természetes ellenségeinek. A Phyitoseiidae fajok szabadon élő, gyors mozgású, viszonylag nagy testû atkák, amelyek főleg a levelek fonákán találhatók. Átlagosan 0,5-0,6 mm nagyságúak. Világszerte elterjedtek a sarkvidéki tundrától a trópusi esőerdőig, jelenleg több mint 1000 fajuk ismert. Testük színezete opálos, sárgás vagy barnás, lábaik gyors mozgású futólábak. A különböző növényevő atkák hiányában pollenen, sejtnedveken, ill. gombaspórákon is képesek fennmaradni. Az atkák fejlődésük folyamán öt életstádiumon mennek át: tojás, lárva, protonimfa, deutonimfa és kifejlett egyed. A fejlődés általában nagyon gyors: a fejlődési ciklus (tojástól-tojásig) 22-24°C-on az összes fajnál kevesebb, mint két hét, ami kétszer rövidebb, mint a zsákmány kártevő atkáké. Évente 4-5 nemzedékük van, amelyek átfedik egymást. A ragadozó atkák legnagyobb egyedszámban a nyári hónapokban, így június közepétől augusztus közepéig fordulnak elő az ültetvényekben. A hímek ősszel – még a nőstények telelőre vonulása előtt – elpusztulnak. A telelő egyedek a kéregrepedésekben, a rügypikkelyek vagy a pajzstetvek elhalt pajzsai alatt találhatók.
Stigmeidae család
A Phytoseiidae családba tartozó ragadozó atkák után a legfontosabbak. A Stigmeidae családba tartozó fajok a takácsatkáknál kisebb méretûek, a kifejlett nőstények szabad szemmel alig láthatók, átlagban 0,25-0,3 mm nagyságúak. A kifejlett atkák tojásdad alakúak, színük a tápláléktól függően sárgászöld vagy narancsszínû. A hazai gyümölcs-és szőlőültetvényekben a Zetzellia mali ragadozó atkát említik, mint az egyik leggyakoribb faj.
A gyümölcsösök ragadozói
A hazai gyümölcsösökben jelenleg több mint 25 ragadozó atkafaj található meg természetes körülmények között. Azokban a gyümölcsösökben, ahol a természetes ellenségeket kímélő készítményekkel oldható meg növényvédelem, ott igen nagy számban települnek be különböző hasznos élő szervezetek, így ragadozó atkafajok is. Közülük az Amblyseius finlandicus, az Amblyseuis andersoni, a Typhlodromus pyri, az Amblyseius aberrans és a Zetzellia mali a leggyakoribbak. Ez a mennyiség a kedvező életfeltételeknek köszönhetően az ökológiai gyümölcsösökben tovább növekszik. Így az ökológiai gazdálkodásba vont területek, mint a ragadozó atkák rezervátumterületei is kiemelt jelentőséggel rendelkeznek. A hasznos élőszervezetek közül a ragadozó atkák mellett az atkászbödének, a fátyolkáknak és a virágpoloskáknak van még kiemelt jelentősége.
Amblyseius finlandicus Oudemans. A gyümölcsfákon általánosan elterjedt és egyik legnagyobb tömegben előforduló ragadozó atkafaj. A gyümölcsfajok közül leggyakrabban az almán fordul elő, a sima levelű almafajtákat részesíti előnyben. Elsődleges táplálékforrását a takácsatkák és a levélatkák képezik. A kifejlett atkák világossárga színűek, testük ovális. A nőstények átlagosan 0,3-0,4 mm nagyságúak, a hímek valamivel kisebb méretűek. Évente 4-5 nemzedéke van, a nőstények telelnek át a gyümölcsfák védett helyein, pl. a kéreg repedéseiben. Tavasszal az első egyedek április elejétől jelennek meg, és a gyümölcsfák leveleire vándorolnak, ahol a főér melletti részekre lerakják az első tojásaikat. A növényvédő szerekkel rendszeresen kezelt ültetvényekben az Amblyseius finlandicus csak szórványosan fordul elő, főleg a tenyészidőszak kezdetén és végén. A toxikus peszticidek alkalmazásának megszűnését követően pedig rendkívül lassan települ vissza az ültetvényekbe. A növényvédő szerekkel nem kezelt gyümölcsösökben ez a faj fordul elő leggyakrabban és a legnagyobb tömegben.
Amblyseius andersoni Chant. A hazai gyümölcsösökben egyik leggyakrabban előforduló ragadozó atkafaj. Az Amblyseius andersoni egyedei a levelek fonákán élnek és itt pusztítják el zsákmányállataikat képző takácsatka-lárvákat és kifejlett egyedeket, valamint a levélatkákat. Tavasszal a telelő helyekről történő előjövetelük után a fás részeken telelő piros gyümölcsfa-takácsatka téli tojásaival táplálkoznak. Az A. andersonit hazánkban eddig számos gyümölcsfajon mutatták ki, így pl. almán, körtén, birsen, mogyorón, málnán, fekete ribiszkén és dión is.
Typhlodromus pyri Scheuten. Természetes körülmények között több gyümölcsfajon fordul elő, így pl. az almán, a szilván és a málnán is. A Typhlodromus pyri kifejlett egyedei a takácsatkákkal közel azonos nagyságúak, testük ovális, körte alakú. Általában áttetsző, világossárga színűek, da ha takácsatkákkal táplálkoztak a testükben pirosas foltok jelennek meg. A piros gyümölcsfa-takácsatka kelésének idején jönnek elő a telelő helyekről és egyaránt táplálkoznak lárvákkal és kifejlett egyedekkel is. Késő őszig is megtalálhatók a gyümölcsfák levelein. A nőstények – többnyire több egyedből álló kolóniákban – telelnek át a gyümölcsfák kérge és a rügypikkelyek alatt.
Amblyseius aberrans Oudemans. A gyümölcsfák közül a legnagyobb egyedszámban az almán, a szilván és körtén fordul elő. A szilvafák kártevő atkáinak egyik legfontosabb természetes ellensége. Fő zsákmányállatai a takácsatkák (pl. a piros gyümölcsfa-takácsatka), ezek tojásai és a fiatal lárvái. Takácsatkák hiányában levélatkákkal és a Tydeidae család növényevő atkáival is táplálkozik. A kifejlett nőstények telelnek át a kéregrepedésekben. A tél folyamán az atkák egy része elpusztul, ezért tavasszal csak nagyon alacsony egyedsűrűségben vannak jelen a leveleken. Az Amblyseius aberrans egyedei fokozottan érzékenyek a rovar- és az atkaölőszerekre. A növényvédőszeres kezelések elhagyását követően más ragadozó fajokkal együtt hatékony szabályozói lesznek a kártevő atkáknak.
Zetzellia mali Ewing. Jelentős és gyakori faj a hazai gyümölcsösökben. Táplálkozása során levélatkákat (pl. almatermésűek levélatkáját) és különféle takácsatka-fajok (piros gyümölcsfa-takácsatka, kétfoltos takácsatka, barna gyümölcsfa-takácsatka) tojásait szívja ki. Ezen kívül hosszabb ideig pollennel vagy a fák leveleinek nedveivel táplálkozva is képes életben maradni. A széles hatásspektrumú inszekticidek alkalmazásának megszűnését követő évben a ragadozó atkafajok közül a Zetzellia mali egyedei igen hamar jelennek meg a gyümölcsfákon, ezért indikátor fajként is jelentős szerepet játszanak. Ha a Zetzellia mali ragadozó atka és a takácsatkák aránya 1:2-3, akkor a fákon a kártevő atkák egyedszámát hatékonyan korlátozza, a káros szint alatt tartja. Különböző gyümölcsfákat vizsgálva megállapították, hogy a szőrös levelű fajokat, mint pl. szilvát, almát részesíti előnyben. Ezzel szemben az őszibarackon és nektarin fajtákon csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem fordul elő.
A szőlők ragadozói
Magyarországon a szőlőültetvényekben leggyakrabban az Amblyseius finlandicus, Amblyseius aberrans, Typhlodromus pyri és Zetzellia mali fajok fordulnak elő.
Amblyseius finlandicus Oudemans. Szőlőben az egyik legfontosabb ragadozó atkafaj, amely a levél- és a takácsatkák felszaporodását gátolja. A megtermékenyített nőstények a szőlőtőkék kéregrepedéseiben telelnek át más atkafajokkal együtt. A telelőhelyüket április folyamán hagyják el, amikor a téli diapauzát aktív táplálkozási szakasz váltja fel. Évente 5 nemzedéke fejlődik. A legnagyobb egyedszámot szeptemberben, illetve meleg ősz esetén októberben érik el. Amblyseius finlandicus előnyben részesíti a csupasz vagy kevésbé szőrös levelű szőlőfajtákat. A nősténye naponta 6-10 kifejlett takácsatkát, vagy 45-50 levélatkát pusztít. Ezek hiányában pollennel is táplálkozik.
Amblyseius aberrans Oudemans. Az Amblyseius aberrans ragadozó- atka általánosan elterjedt a hazai szőlőkben, ennek ellenére életmódjáról kevés adat van. A hazai felmérések szerint a takácsatkák (piros gyümölcsfa- takácsatka, mogyoró-takácsatka) igen hatékony szabályozója. A takácsatkák alacsony egyedszáma vagy hiánya esetén is képes fennmaradni gubacsatkákkal és Tydeidae fajokkal táplálkozva. Az A. aberrans prédaállatainak köre széles, nagyon aktív ragadozó. Jól bírja a magas hőmérsékletet, ami lehetővé teszi, hogy alacsony populációsűrűség mellett is szabályozza a kártevő atkákat. Vegyes ragadozó atka populációk esetén kiszoríthatja más ragadozó atka fajokat, pl. T. pyri-t is. Hatékonyságát korlátozza a peszticidekkel szembeni érzékenysége.

2. kép: A Typhlodromus pyri kifejlett egyede. Valódi méret 0,6-0,7 mm
Typhlodromus pyri Scheuten. Ezt a fajt tekintik Nyugat-Európa szőlő- ültetvényeinek legjelentősebb ragadozó atkájának. A növényvédő szerek egy részével szemben ellenálló ún. „Mikulovi törzsét” itthon is eredményesen használják a takácsatkák, a levélatkák és a gubacsatkák levélkártétele ellen.
A Typhlodromus pyri egyedei a szőlőben kellő számban felszaporodva (1-2 db/levél) a károsodási szint alatt tudják tartani a kártevőatkák egyedszámát.
A T. pyri magasabb egyedszámban a nagyobb szőrözöttséggel rendelkező szőlőfajtákon fordul elő. Ezek a levelek kedvezőbb mikroklímát biztosítanak a magasabb páratartalom miatt, ami hozzájárul a magasabb tojás- produkcióhoz is.
A ragadozó atkákra nézve kedvezőtlen klimatikus tényezők (pl. alacsony páratartalom, 30°C fölötti hőmérséklet) viszont korlátozzák a T. pyri populációk felszaporodását és megfelelő eloszlását a szőlőtőkéken belül. A T. pyri nősténye életciklusa folyamán 30-40 takácsatkát és 30-40 levélatkát pusztít el (2. kép).

3. kép: Zetzellia mali ragadozó atkák csoportosulnak a szőlő- levelek érzugában. Valódi méret 0,25-0,3 mm (A szerző felvételei)
Zetzellia mali Ewing. A szőlőn élő ragadozó- atkák populációinak mintegy 90%-át alkotja. Évente 3-4 nemzedéke fejlődik. A kifejlett nőstények telelnek át elsősorban a szőlőtőkék kéregrepedéseiben, ritkábban a rügyekben és a pajzstetvek pajzsai alatt. A telelő nőstények többnyire 5-35 egyedből álló csoportokban találhatók a telelési helyeken. Hideg teleken a telelő populáció 90-94%-a is elpusztulhat. Tavasszal, amikor a napi átlag-hőmérséklet eléri a 10-12°C-ot, az áttelelt nőstények átvándorolnak a levelekre és megkezdik aktív táplálkozásukat. A Z. mali elsősorban a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi) tojásaival és a fejletlen stádiumaival táplálkozik. Képes elpusztítani a tőkék kérgén áttelelő tojások 1/3-át. A legnagyobb egyedsűrűségét júliusban éri el.
A ragadozó atka táplálkozhat a kétfoltos-takácsatka (Tetranychus urticae) tojásaival, illetve lárváival, de a kifejlett egyedek hálója csapdába ejti a ragadozókat és azok éhen pusztulnak. A Z. mali takácsatka-tojások hiányában levél- és gubacsatkákkal táplálkozik. Kevésbé mozgékony állat, ezért az idő legnagyobb részén a levelek főerei mellett található (3. kép).
A ragadozó atkák hasznosítása
A növényvédő szerekkel nem permetezett vagy csak a természetes ellenségeket kímélő, ún. szelektív szerekkel kezelt gyümölcs- és szőlőültetvényekben számos ragadozó atkafaj természetesen fordul elő. Ezek a szabad szemmel alig látható hasznos szervezetek azonban a lassú mozgásukból adódóan csak nagyon lassan terjednek az ültetvényen belül is, és a nagyobb távolságra történő terjedésüket főleg a légmozgás teszi lehetővé.
Mesterséges úton, az ún. áttelepítéssel viszont eredményesen átvihetők az egyik ültetvényből (ahol magas egyedszámban fordulnak elő) a másikba. Az áttelepítés akkor lesz sikeres, ha a ragadozó atkákkal betelepített területen elegendő zsákmányállat van.
Jelenleg a ragadozó atkák betelepítése a szőlőben terjedt el nagyobb mértékben.
A ragadozó atkák mesterséges betelepítésére a szőlőültetvényekben lehetőség nyílik a nyugalmi és a tenyészidőszakban egyaránt:
- Tenyészidőszakban zöldhajtásokkal: a ragadozó atkákkal jól ellátott (2-5 ragadozó/levél), ún. donor ültetvényekből a nyár folyamán (júniustól augusztusig) leszedett zöld hajtásokkal mesterségesen átvihetjük őket egy másik helyre.
- Nyugalmi időszakban: idősebb tőkerésszel, vesszőkkel vagy filccsíkkal.
- Az idősebb tőkerészeket (vesszőket) a téli metszés során kell leszedni és ezt követően elhelyezni az új helyre, a tőkefejhez közeli részekre;
- A filccsíkokat kora ősszel (pl. szeptember elején) a donorültetvény tőketörzsére vagy a szőlőkar részére, a csercsaphoz közel kötözzük ki (tőkénként két darabot). A tél végén, még a fakadás megindulása előtt leszedjük, és a fogadótőkékre telepítjük át.
A fás résszel vagy filccsíkkal történő áttelepítés munkaigényesebb, de a tapasztalatok szerint eredményesebb, mint a többi módszer.
Szerepük az ökológiai gazdálkodás növényvédelmében
A ragadozó atkák sok esetben jelen vannak az ültetvényekben és az őket kímélő növényvédelem esetén fel tudnak szaporodni annyira, hogy az atkaölő szeres védekezést szükségtelenné tehetik. Természetes körülmények között ehhez 2-3 év szükséges.
Ragadozóatka faj
|
Növény
|
Phytoseiidae család
|
|
Amblyseius andersoni Chant | Alma, körte, birs mogyoró, málna, fekete ribiszke, dió, szőlő |
Amblyseius finlandicus Oudemans | Alma, körte, birs, őszibarack, szilva, meggy, cseresznye, mogyoró, fekete ribiszke, dió, szőlő |
Amblyseius aberrans Oudemans | Alma, körte, birs, szilva, mogyoró, dió, málna, szőlő |
Amblyseius maior Karg | Szilva |
Amblyseius rademacheri Dosse | Szőlő |
Phytoseius delicatus Chant | Szőlő |
Phytoseius echinus Wainstein et Arutunian | Alma, körte, szőlő |
Phytoseius juvenis Wainstein et Arutunian | Alma, szőlő |
Phytoseius macropilis Banks | Alma, szilva, szőlő |
Phytoseius plumifer Canestrini | Alma, szilva, cseresznye, mogyoró |
Typhlodromus longipilus Nesbitt | Alma, mogyoró |
Typhlodromus aceri Collyer | Mogyoró |
Typhlodromus formosus Wainstein | Mogyoró |
Typhlodromus tiliarium Oudemans | Alma, birs, szilva, fekete ribiszke, dió, szőlő |
Paraseiulus incognitus Wainstein et Arutunian | Szőlő |
Typhlodromus soleiger Ribaga | Alma, mogyoró, szőlő |
Typhlodromus subsoleiger Wainstein | Alma, őszibarack, szilva, mandula, szőlő |
Typhlodromus bakeri Garman | Szőlő |
Typhlodromus commenticius Livshicz et Kuz. | Málna, fekete ribiszke |
Typhlodromus recki Wainstein | Körte, mogyoró, szőlő |
Typhlodromus rhenanus Oudemans | Alma, szőlő |
Typhlodromus corticis Herbert | Szőlő |
Typhlodromus cotoneastri Wainstein | Alma, szilva, meggy |
Typhlodromus perbitus Wainstein et Arutunian | Alma, szőlő |
Typhlodromus pyri Scheuten | Alma, szilva, málna, szőlő |
Typhlodromus tiliae Oudemans | Szilva, mogyoró |
Typhlodromus tranquillus Livshicz et Kuzn. | Szilva |
Stigmeidae család
|
|
Zetzellia mali Ewing | Szőlő, alma, szilva |
A hazai gyümölcsösökben és szőlőben előforduló fontosabb ragadozó atkafajok
Az ökológiai gazdálkodásba vont ültetvények átállási időszakában, a növényvédelem hirtelen elhagyása és a természetes ellenségek hiánya miatt, a kártevők gyorsan felszaporodhatnak, komoly gondokat okozva ezzel a gazdálkodóknak.
Ezeken a helyeken, valamint az új telepítésű biogyümölcsösökben a gyors hatás elérése céljából már az átállási időszak kezdetén tanácsos a ragadozó atkák mesterséges betelepítése. Fennmaradásukat segítheti a virágzó növényzet jelenléte vagy közelsége.
Az ökológiai gazdálkodásban is több olyan hatóanyag használható fel (pl. kalcium poliszulfid, kén, olajok, természetes piretrin), amelyek károsíthatják a ragadozó atkákat. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a kén. A kéntartalmú készítmények rendszeres használata káros lehet a ragadozó atkákra, egyedszámukat jelentősen csökkentheti. A kén ragadozó atkákat károsító hatása azok fejlődési stádiumától, a hőmérséklettől és a kezelés gyakoriságától függ. Kivételt jelentenek a kénnel szemben ellenállóságot mutató, erre speciálisan szelektált törzsek. Az irodalmi adatok szerint a természetesen előforduló ragadozó atkák túlélhetik a kénes kezeléseket. A donor területekről betelepítettek azonban elpusztulhatnak, amennyiben nem rendelkeznek külön kénrezisztenciával.
Dr. Koleva Roszica
(Biokultúra 2008/2, 2008/3)