Rögös és viharos úton a gyémántdiplomáig
Dr. Köhler Mihály gyémántdiplomás agrármérnök
A világgazdasági válság még gyötörte a gazdálkodó nagyszülőket és az iparos vállalkozó apámat, amikor 1930-ban megszülettem, a Békés megyei Gyomán. A gondokat tovább növelte a családunkban, hogy 1941-ben kitört a II. világháború. Apám, aki fiatal katonaként korábban már másfél évet harcolt az olasz fronton, újra katona lett és hátországi szolgálatot teljesített. 1944 júliusáig családapaként élt, majd 1945 januárjában német származása miatt málenkij robotra hurcolták a Szovjetunióba, 1947-ben súlyos betegen került haza.
Dr. Köhler Mihály 85. évében a Tokaj-hegyalján, a Medve dűlőben
Nem sorolom fel, hogy milyen teher nehezedett anyámra és rám, az elsőszülött gyermekre. Az utóbbiról már megemlékeztem röviden, a 80 éves szakmai életutamban. Anyám fáradhatatlan munkásságának köszönhettem, hogy 1949-ben Szarvason, a híres Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet utódjában, a Mezőgazdasági Középiskolában érettségizhettem. Tessedik munkásságát megismerve, olyan elméleti és gyakorlati ismereteket szereztünk ott, amelyek alapján szakmai munkakörök betöltésére alkalmasok lettünk. Akik tovább tanulhattak egyetemen, ők a kiváló hallgatók táborába kerülhettek.
Az utóbbi nálam váratott magára, mert 1949-ben – káder véleménye alapján – származásom miatt elutasítottak. Így gyakornoki időm letöltése után Nagyrábéra, a Gépállomásra kerültem mezőgazdásznak, majd 1950-ben főmezőgazdász lettem. Eredményes munkásságom jutalmául 1951-ben üzemi ösztöndíjjal pályáztam és felvettek az Agrártudományi Egyetemre, Budapestre. Nem sokáig élvezhettem az egyetemisták életét, mivel fél év után megvonták a munkahelyemtől az ösztöndíjat, az egyetemi ösztöndíj pedig olyan alacsony összeg volt – a káder vélemény alapján, amit a szülőföldemről küldtek –, hogy csak az albérletet fedezte. Apám betegsége miatt nem támogathatott. Bementem a tanulmányi osztályra és ösztöndíjemelést kértem. Az osztályvezető közölte, hogy erre nincs esélyem és azt is hozzátette, hogy a jövőben megkezdődik a „tisztogatás”, a rossz káderek kizárása. Nem volt más lehetőségem, mint indokot keresve tanulmányi halasztást kértem a következő tanévre, amit meg is kaptam.
A halasztás letelte előtt, 1953-ban kérelemmel fordultam a Rektori Hivatalhoz, ahol sorozatban elutasítottak. Közben a négyéves képzést öt évre emelték, így nekem az elsőéves vizsgáimból néhány átkerült másodévre. Az 1953/54-es tanév kezdetekor még nem volt engedélyem folytatni a tanulmányaimat. Ennek hiányában a tanév megkezdésétől olyan tárgyakból jártam konzultációkra, amelyek megvoltak még az első évről. Majd közeledett a vizsgaidőszak, így immár okvetlenül szükségem volt az engedélyre.
A távollétében bementem a rektor úr irodájába és utolsó kérésemet az elutasításommal kapcsolatban a titkárnőnek tolmácsoltam. Ő azt javasolta, hogy közvetlen a rektor úrhoz forduljak az indokaimmal. Az indok megvolt, mivel megnősültem és 1953-ban megszületett az első kislányunk, így a rektori engedély és a leckekönyv birtokában vizsgázhattam.
Az 1956-os forradalom miatt a tanulmányaim ismét szüneteltek, az utolsó vizsgámat 1957 végére tudtam lezárni. Az államvizsga tárgyai áthúzódtak 1958-ra és az évben megkaptam a diplomát. Az államvizsga szaktárgyakból jeles voltam, de a marxizmus-leninizmusból kettest kívánt adni a tanszékvezető (megvolt a nyomós indoka származásom és 56-os múltam miatt). A szaktárgyak professzorai azonban kiálltak mellettem és kiszurkolták a négyes jegyet, amit ezúton is hálásan köszönök nekik. Így lehettem jeles diplomás, az akkori politikai ármánykodás ellenére.
(A szerk. megjegyzése: Dr. Köhler Mihály tiszteletére 85. születésnapján tartott tudományos tanácskozásról tájékoztat a Biokultúra újság hamarosan megjelenő különszáma, amely megrendelhető a Kiadónál.)
Köhler Mihály engedélyével
a Szent István Egyetemi újság
2019. évfolyam 3. számából átvéve
(Biokultúra 2019/1-2)
