2016 okt 05

Tájfajta paradicsomok kártevőkkel szembeni ellenállóságának vizsgálata

Nincs hozzászólás

Milyen kutatási lehetőségeket rejthetnek régen elfeledett, házi kertekbe szorult, vagy génbankokban pihenő tájfajták? Felvehetik-e a versenyt a mai termesztést meghódító, javarészt külföldi fajtákkal? Az elmúlt két év nyarán tíz, Magyarország különböző pontjairól származó ígéretes paradicsom génbanki tételt teszteltünk. (A felvételen: hátul a Tolna megyei, Ceglédi, elől a Gyöngyösi, Máriapócsi, Tarnamérai és Faddi tájfajták.)

A tájfajták egy adott földrajzi térségben szelektálódtak, így feltételezhető, hogy találni lehet közöttük olyan populációkat, amelyek kiemelkedő alkalmazkodó és ellenálló képességekkel bírnak. Ezek a tulajdonságok kifejezetten értékesek lehetnek az ökológiai gazdálkodás számára. Ugyanakkor nem ismert, hogy ezek a tájfajták az eredeti termőhelyüktől elszakítva és az eredeti termesztésmódtól eltérően, intenzívebb körülmények között hogyan teljesítenek.

Az elmúlt két év nyarán, 2015-ben és 2016-ban tíz, Magyarország különböző pontjairól származó ígéretes paradicsom génbanki tételt teszteltünk. Kutatásunk az ÖMKi, a SZIE KETK Ökológiai Gazdálkodás és Fenntartható Rendszerek Tanszék és a SZIE MKK Növényvédelmi Intézet együttműködéséből jött létre.

Célunk volt a kísérlettel, hogy megvizsgáljuk, alkalmasak-e a kijelölt tájfajták az intenzív termesztésbe vonásra ökológiai gazdálkodásban; mennyire ellenállóak a kártevőkkel és kórokozókkal szemben. A vizsgálat eredményei alapján jól teljesítő, a károsítókra kevésbé érzékeny tájfajtákat tudunk ajánlani a gazdálkodóknak.

A kísérlet során hét folytonnövő (Ceglédi, Faddi, Gyöngyösi, Máriapócsi, Mátrafüredi, Tarnamérai és Tolna megyei), egy féldeterminált (Balatonboglári) és két determinált (Dányi, Szentlőrinckátai) génbanki tételt vizsgálunk, melyek igen változatos küllemű, ízvilágú tájfajták és felhasználásukban is különböznek. Folytonnövő kontroll fajtaként a San Marzano, determinált kontrollként pedig a Kecskeméti 549 szolgált.

A kísérlet két ökológiai gazdaságban került beállításra, melyek az ÖMKi on-farm hálózatának részei. A Szigetmonostori Biokertben, Pető Áron gazdálkodó hajtatásban, míg Tahitótfalun a Háromkaptár Biokertben Vukovics Györgyné és családja szabadföldön biztosított területet és eszközöket a kutatáshoz. Mindkét gazdaság közösség által támogatott gazdálkodást folytat, így a kísérlet idején sok fogyasztóhoz is közvetlenül eljuthattak a vizsgált tájfajták.

A szabadföldi kísérleti parcellák

Hajtatásban a folytonnövő és a féldeterminált tájfajtákat és kontroll kereskedelmi fajtát ültettünk három ismétlésben, ismétlésenként 12 növénnyel, véletlen blokk elrendezésben. Szabadföldi körülmények között ezen a kilenc fajtán felül további három determinált tájfajtát és egy determinált kontroll fajtát is vizsgáltunk, itt négy ismétlésben, ismétlésenként 10 növénnyel, így összesen 804 növényt vizsgáltunk át hétről hétre.

A tenyészidőszak alatt heti egy alkalommal, Reiter Dániel PhD hallgató vezetésével több növényorvos hallgató részvételével felvételezéseket végeztünk az állományban. Felmértük a megjelenő kártevőket, kórokozókat és azokat skálaértékekkel jellemeztük és hasonlítottuk össze. Így mértük fel a gyökérgubacs-fonálférgek (Meloidogyne spp.) és a kétfoltos takácsatkák (Tetranychus urticae) kártételét is. Bár számos egyéb kártevő is megjelent, mint például a gyapottok bagolylepke, zöld vándorpoloska, levéltetvek, melyeket szintén nyomon követtünk, ezek közül csak a gyapottok bagolylepke okozott 2015-ben mérhető kárt. A kártétel mértékét illetően a vizsgált tájfajták és fajták között nem tudtunk különbséget kimutatni. Továbbá 2016 végén a zöld vándorpoloska nagyobb populációja jelent meg a fóliasátorban, de nem olyan súlyos mértékben, ahogyan az ország többi területéről hallott beszámolókban.

2015 nyarán a kétfoltos takácsatka megjelenése komoly problémát jelentett. A kártételt egy skála értékkel jellemeztük minden egyes növényen, az egész növény állapotát tekintve 1-10-ig, ahol 1-es azt jelenti, hogy a levélfelület 10–20%-án elszórtan apró, halvány foltok jelennek meg a szívogatások helyén, a 10-es pedig azt, hogy az összes levél károsodott, elszáradt. A tájfajták között ellenállóságban nagy különbségek mutatkoztak. Egy olyan génbanki tétel volt, a Faddi, amely egyértelműen sokkal érzékenyebbnek bizonyult a közönséges takácsatkával szemben a többi vizsgált génbanki tételhez és a kontroll fajtákhoz képest. Ezen a tájfajtán jelentek meg először az atkák, itt súlyosbodott a kártétel a leghamarabb, majd innen terjedt át a többi növényre. Ennek alakulása a Faddi tájfajta mindhárom ismétlésében megegyezett. Érdekesség, hogy míg a növény lombozata hamar elszáradt, a termés mennyiségében nem maradt el a többi fajtához képest. Szabadföldön a takácsatka kártétele sokkal enyhébb volt. Azonban a Faddi tájfajta nagyobb érzékenysége itt is kimutatható volt. Az atkák megjelenése itt később kezdődött és elterjedésük is lassabban zajlott le, mint a fóliasátorban. A determinált tájfajtákon az atkák kártétele nem, vagy alig volt mérhető. Feltehetőleg a kompakt felépítésük, sűrűbb lombozatuk miatt kialakuló párásabb tér nem kedvezett az atkák elterjedésének. A 2016-os évben egyáltalán nem tapasztaltuk a kétfoltos takácsatkák megjelenését. Más atkák megjelenését ugyan észrevettük a bogyó felületén, feltehetőleg a paradicsom levélatkáét (Aculops lycopersici) vagy a szélesatkáét (Polyphagotarsonemus latus), de mikor egy héttel később azonosítás céljából egyedeket gyűjtöttük volna be, már csak ragadozó atkákat találtunk, amelyek elfogyasztották ezeket a károsító atkákat.

Az állomány felszámolásakor előzőleg kijelölt növények gyökérzetén osztályoztuk a gyökérgubacs-fonálféreg kártételt a Zeck-skála alapján, amely 1-10-ig terjed. Itt 1-es a kezdeti nehezen megállapítható apró gubacsokat jelöli, 10-es pedig a már funkcióképtelen gyökérzetet. A jelenlétük ugyan kimutatható volt, de kis egyedszámot értek el és a gubacsok is aprók voltak. A fóliasátorban a kártétel enyhe volt, így a skálaértékek is nagyon alacsonyak voltak, a tájfajták között sem volt olyan egyértelmű különbség a nagy szórás miatt, mint a takácsatkák esetében. A szabadföldön vizsgált gyökérzeteken szintén nagyon kevés, apró gubacsot találtunk, így csak 1-es, 2-es értékek voltak a Zeck-skálán. A tájfajták között itt semmi különbséget nem tudunk kimutatni.

Minden héten a paradicsom érése során pontosan követtük a növények terméseredményeit. A 2015-ös év során a terméshozam átlagosan 25-30 kg körül mozgott parcellánként. A Tolna megyei és a Mátrafüredi ökörszív típusú tájfajták termésátlaga a nagyobb bogyóméret miatt meghaladta a többi tájfajtáét. A Máriapócsi tájfajta a koktélparadicsom méretű bogyók miatt csak 13 kg-os átlagot adott parcellánként. A Faddi tájfajta a fokozott takácsatka-kártétel ellenére sem maradt el a többi fajtától: a fóliasátorban 32 kg, míg szabadföldön 22 kg volt a parcellánkénti átlag.

Összegezve a vizsgálatokat, a paradicsom génbanki tételek többsége ökológiai hajtatott és szabadföldi termesztésben a kereskedelemben elterjedt kontroll fajtákhoz hasonló mértékben bizonyult ellenállónak a vizsgált kártevőkkel szemben. A tájfajta paradicsomok még sok kutatási lehetőséget rejtenek magukban, így a kísérleteket tovább folytatjuk.

Boziné Pullai Krisztina –
dr. Drexler Dóra – dr. Tóth Ferenc
(Biokultúra 2016/4-5)

[felül]