Természetes ellenségek ridegtartásban
Az ember régi vágya, hogy a természetben előforduló élőlények képességeit saját hasznára fordítsa. A biológiai növényvédelem során a kártevő rovarok, atkák természetes ellenségeit, hasznos ragadozó vagy parazitoid fajokat alkalmazunk a kártevők visszaszorítására. A hasznos rovarok azonban nem feltétlenül ott és akkor vannak jelen, ahol mi szeretnénk. Vagy ez mégis lehetséges?
A kártevők természetes ellenségei
Napjainkban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül a kártevők természetes ellenségeinek fontos szerepe a kártevő fajok kordában tartásában a növényvédelmi gyakorlat során. Ennek igen lényeges pontjai a csökkentett inszekticid, akaricid használat, valamint megfelelő élőhelyek biztosítása és megőrzése a természetes ellenségek jelenlétének fenntartására. Egyes hasznos rovar- és atkafajok mesterségesen tenyésztve, kereskedelmi forgalomban is kaphatók, így hatékony ragadozókat és parazitoidokat vásárolhatunk elsősorban a zárt rendszerű (üvegházi, fólia alatti) termesztésben való felhasználásra.
Ez a kibocsátási módszer azonban veszélyeket is rejt magában, hiszen a megvásárolható fajok jelentős része nem honos a Kárpát-medencében, de még Európában sem. Ennek következtében azzal a kockázattal kell számolnunk, hogy az üvegházakból kiszabaduló példányok révén az idegen faj megtelepedhet és felszaporodván az őshonos fajok kiszorításával jelentős ökológiai károkat okozhat. A közelmúltban erre a káros jelenségre a harlekinkatica (Harmonia axyridis) esete szolgáltatott példát. Ez a Kelet-Ázsiából származó faj, miután kiszabadult üvegházakból, szinte viharos gyorsasággal terjedt el és terjed még napjainkban is Európa-szerte.
Nyilvánvaló, hogy előnyösebb lenne az adott térségben élő őshonos ragadozó vagy parazitoid fajokat alkalmazni biológiai védekezésre, melyek a gyümölcsösök, kertek természetes élőhelyein amúgy is jelen vannak. Az ilyen, a természet által nevelt, „ridegen tartott” hasznos rovarok tevékenységének célzott felhasználásával megtakaríthatók lennének a mesterséges tenyészetből származó rovarok megvásárlásával és kibocsátásával kapcsolatos költségek.
A közönséges zöldfátyolkák
A közönséges zöldfátyolkák (Chrysoperla carnea fajkomplex, 1. ábra) a recésszárnyú rovarok (Neuroptera: Chrysopidae) közé tartozó, széles körben elterjedt, 3-4 közelrokon fajból álló taxon, amelynek képviselői hazánkban is őshonosak.
1. ábra | Közönséges zöldfátyolka (Chrysoperla carnea fajkomplex) kifejlett egyede
Ellenállóképességük és gyakoriságuk miatt biológiai védekezésre is felhasználhatók, mesterségesen nevelt egyedeik kibocsátásával alkalmazzák őket egyes kártevők elleni védekezésre. Lárváik ragadozók, elsődleges prédáik a levéltetvek (2. ábra), de ezek hiányában más, puhább testű, apróbb ízeltlábú fajokat (pl. kártevő atkákat) is fogyasztanak, beleértve több fejlődési alakot, akár a lepkék tojásait, kis hernyóit is.
2. ábra | A közönséges zöldfátyolka lárvájának kedvelt táplálékát jelentik a levéltetvek
A kifejlett fátyolkák (imágók) pollennel és nektárral táplálkoznak. Imágó alakban telelnek. Hazánkban az egész ország területén előforduló, gyakoribb rovarok közé tartoznak, így mindenütt a kertészeti, mezőgazdasági kultúrákban lehetőség van a hasznos ragadozó tevékenységük kiaknázására.
A biológiai védekezésben betöltött szerepüknek megfelelően számos módon próbálkoznak a fátyolkák számát helyileg megnövelni, például teleltető-dobozok kihelyezésével, amelyekben az imágók át tudják vészelni a telet. Mindezt pedig annak érdekében, hogy a következő tavasszal az áttelelés helyén párosodjanak és rakjanak tojásokat, ezzel biztosítva, hogy lárváik a célzott kártevőket ragadozzák.
A fentiekből is látható a közönséges zöldfátyolkák jelentősége a biológiai növényvédelem gyakorlatában, így nem csoda, hogy számos kutatás célozta meg olyan csalétek kifejlesztését, amellyel ezek a hasznos rovarok az adott területre csalogathatók, hiszen ha ott tojást raknak, azzal növelhető a ragadozó lárváik gyakorisága a védendő növények felületén. Számos nemzetközi vizsgálat tűzte célul a megfelelő illatanyagok megtalálását, így az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának Növényvédelmi Intézetében is foglalkoznak a kérdéskörrel. Az eredmények pedig magukért beszélnek: a magyar kutatók által kifejlesztett csalétek felülmúlta a korábban a szakirodalomban ismerteket (3. ábra).
3. ábra | Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete által kifejlesztett csalétek felülmúlta a korábban a szakirodalomból ismerteket (* = J.W. Zhu és mtsai. 1999, ** K. Umeya és mtsai. 1975, *** Tóth és mtsai. 2009.)
Ez azonban még nem minden! Nemzetközi együttműködésben, több európai országban is, szabadföldi kísérletekben próbálták ki a hazai fejlesztésű csalétket, és ennek során a kutatók érdekes megfigyelést tettek: a fátyolkák a csalétek közelében tojásokat raktak! Könnyen belátható ennek a jelentősége, hiszen így nem csupán az imágó csalogatható az adott illatforráshoz, hanem az is lehetővé vált, hogy a nőstények a tojásaikat a közeli növényekre rakják le, amelyeken a kikelő lárvák vadászni fognak.
A vizsgálatok azonban itt nem értek véget, a Növényvédelmi Intézet kutatói újabb ötlettel álltak elő. A közönséges zöldfátyolkáknál ugyanis korábban megfigyelték, hogy jellegzetes, nyélen ülő tojásaikat előszeretettel rakják növényi szőrök, tüskék végére. Így a kutatók különböző mesterséges „szőrös” felületeket próbáltak ki annak megállapítására, hogy ezek is befolyásolják-e a tojásrakást.
Az eredmények meggyőzőek voltak: a vizsgálatokból egyértelműen kitűnt, hogy a csalétek lehetővé teszi a tojások kis felületen való összegyűjtését, a tüskés felület pedig jelentős mértékben tovább növelte (megduplázta) a lerakott tojások számát (4. ábra).
4. ábra | A csalétek és a megfelelő tüskés felület segítségével lehetséges kis területen sok fátyolkatojást összegyűjteni
Mindezzel pedig lehetővé vált csalétekkel ellátott tojásgyűjtő lapok (5. ábra) előállítása, amelyeket célzottan azokra a növényekre helyezhetünk ki, ahol épp szükség van a ragadozó fátyolkalárvákra. Ez a világszinten is újszerű megoldás reményeink szerint elsőként a hazai biotermesztőket segítheti.
5. ábra | A fátyolka tojásgyűjtő lap összeszerelt állapotban
Koczor Sándor – dr. Szentkirályi Ferenc
– dr. Tóth Miklós
(Biokultúra 2013/1)
