Tőgygyulladás vizsgálata ökológiai pihenőboxos, kötetlen tartástechnológiájú szarvasmarha állományban

A tőgygyulladás előfordulási gyakoriságát és a prevenciós eljárások eredményességét vizsgáltam egy ökológiai termelőként működő családi vállalkozás (Zußdorfer Biohof GbR, Németország) szarvasmarha állományban. A teljesen önfenntartó, megújuló energiaforrásra épülő gazdálkodást összesen 100 hektáron (44%-a legelő, 36%-a szántóföld és 20%-a erdő) végzik. Maguk állítják elő a szükséges takarmányt, terményeket és egyéb alapanyagokat saját területen, így a gazdaságban teljes mértékig biztosított a talaj–növény–állat–talaj tápanyag-áramlási kör.

A tejtermelő állomány csaknem 100%-ban szimentáli szarvasmarhából áll, esetenként némely egyed vérvonalában fordul elő vöröstarka fajta. 2001-ben adták át a jelenleg használatban lévő, 12 (2 × 6) állásos fejőházzal egybeépített modern istállót, amelyben a termelő egyedek száma általában 70 körüli. A borjakkal és az üszőkkel együtt nagyjából 150 állatot tartanak kötetlen, pihenőboxos tartástechnológiában.

A tehéntej az emberi táplálkozás legelterjedtebb állati eredetű fehérjeforrása. A tej minőségével és mennyiségével szemben támasztott egyre nagyobb igényeket szelekciós tenyésztéssel próbálják kielégíteni a mai gazdaságokban, ahol a gazdaságosság érdekében nagy létszámú állományokat tartanak egyre inkább automatizált körülmények között. A nagy egyedszám, az állatok termelőképességének magas szintű kihasználása és az esetlegesen nem megfelelő tartási mód miatt azonban az állatok olyan egészségügyi, higiéniai és stresszhatásoknak lehetnek kitéve, melyek csökkenthetik a tejtermelés hozamát és ronthatják a tej összetételi, érzékszervi minőségét is.

A tejtermelő gazdaságokban mindig fennáll a tőgygyulladás, mastitis, előfordulásának veszélye, ez a nagytermelésű tejhasznú fajták egyik legsúlyosabb anyagi kárt okozó állománybetegsége. Az egyre nagyobb termelési eredményt célzó szelekciós tenyésztés és a fokozott igénybevétel következtében az állatok tőgye igen érzékeny és a külső behatásokkal szemben kevésbé ellenálló. A tőgygyulladás faktorbetegségnek is nevezhető, kialakulásában három tényező játszik szerepet, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra. Az egyik a kórokozók csoportja, ezek a tőgybe jutva megtelepednek és kiváltják annak gyulladásos reakcióját. A másik a környezet, amely számtalan, az állatokra közvetlenül vagy közvetve ható tényezőt tartalmazhat (pl. ember). A harmadik maga a szarvasmarha, saját szervezetének természetes ellenálló erejével, szerzett immunitásával és esetleges genetikai rezisztenciájával, amelynek kialakulását nehezíti a kórokozók sokfélesége, a fertőzések egyedisége és időbeli változékonysága. A tőgy legtöbbször a bimbócsatornán keresztül fertőződik, és kerül gyulladásos állapotba. Amennyiben a kórokozók sikeresen megtapadnak, elszaporodnak és a következő fejéskor nem mosódnak ki a tőgynegyedből, a tőgy fertőzötté válik. A mastitis okozta kártétel tőgynegyed elapadást, részleges tőgyamputációt vagy akár az állat termelésből való végleges kivonását is eredményezheti. Súlyosabb klinikai, vagy legalább szubklinikai formájának kialakulásához, általában nem elegendő a kórokozók jelenléte, egy másik hajlamosító tényező is szerepet játszik.

A tőgygyulladás négy kategóriába sorolható a tőgyön látható elváltozások, a tejben lévő szomatikus sejtek száma, a tej összetételi és érzékszervi minősége alapján.

Kategória	Tapasztalható elváltozás	Szomatikus sejtszám x 1000/ml
Egészséges	A tőgy külső elváltozást nem mutat, a tej kórokozókat nem tartalmaz.	< 150
Néma fertőzés	A tőgy külső elváltozást nem mutat, a szomatikus sejtszám normális, a tej kórokozókat kis számban tartalmaz.	100 – 500
Szubklinikai fertőzés	A tőgy külső elváltozást nem mutat, a szo­ma­tikus sejtszám megemelkedett, a tej kórokozókat tartalmaz, fizikai és kémiai jellemzői megváltoznak.	500 – 1,000
Klinikai fertőzés	A tőgy külső elváltozást mutat, a szomatikus sejtszám magas, a tej kórokozókat nagy számban tartalmaz, a tej fizikai és kémiai jellemzői megváltoznak.	>1,000

A tőgygyulladás klinikai tünetek szerinti besorolása

A szomatikus sejtek testi eredetű, a tőgy szöveteiből származó mirigy- és hámsejtek vagy a vérből származó fehérvérsejtek. A természetes sejtmegújulás következtében folyamatosan ürülnek a tőgybimbókon keresztül a tejjel. A megfelelően működő, egészséges tőgyből fejt tej átlagos szomatikus sejtszám-tartalma: 80-150×1000 sejt/ml. Számuk szokásosan nagyobb a laktáció elején és végén, megemelkedhet betegség, negatív behatás és rossz tartás következtében is, mint a szervezet védekező reakciója. Mivel a tejben nem szaporodnak, megbízható alapul szolgálhatnak az adott egyed betegségének értékelésében.

A tej elváltozásai érzékszervileg is észlelhetők súlyosabb tőgygyulladás esetében, enyhébb formájának kimutatásához viszont alkalmazhatjuk a szomatikus sejtek számának műszeres mérését. Az összcsíraszám ismerete is fontos a mastitis diagnosztálásában, meghatározása táptalajos kitenyésztéssel, vagy ma már műszeres méréssel is történik. Olcsóbb, helyben alkalmazható felmérési módszerek az ún. istállópróbák, amelyek rövid idő alatt, egyszerűen és megbízható eredménnyel elvégezhetők akár állományszinten is. Ilyen például a Whiteside-próba, amely szénhidrát felhasználásával nátriumsó kicsapatása a tejmintából, ahol a kicsapódás mennyisége a sejttartalom függvénye. Előbbihez hasonló a próbacsészés vizsgálat, ez szűrőlapon történő színbeli és állományi színtű meghatározás. A módszerek közül talán a legismertebb a California Mastitis Test vagy más néven Schalm-teszt. Ezzel egyszerre értékelhetjük egy tehén mind a 4 tőgynegyedének tejmintáit. Ehhez egy műanyag nyéllel ellátott tálcát használunk, amelyen 4 db peremes csésze van kialakítva. Ezekbe fejünk vagy öntünk 2 ml-nyi tejmintát, majd egyenként 2-2 ml reagens-folyadékot adunk hozzá és körkörös mozdulatokkal elvegyítjük vele. Értékelése a már bemutatott táblázat alapján történik, amellyel az elegy viszkozitását jellemezzük.

A gazdaságban a tőgygyulladás vizsgálata 30-45 napos eltéréssel, 3 alkalommal gyűjtött tejmintákból történt. Az első 2-3 tejsugár kifejését követően számozott, zárható, steril műanyag kémcsőbe 4-5 ml tejet fogtunk fel tőgynegyedenként. A kiértékelés mindhárom alkalommal a mintavételt követően azonnal megtörtént. Minthogy a felméréskor a termelést befolyásoló, tőgygyulladáshoz köthető tényezőket kerestem, és azok összefüggéseit vizsgáltam, a mintát adó állatok eredményeit 3 kategória szerint különböztettem meg: az egészségesek – ide soroltam a némafertőzésnek is nevezhető, enyhe sejtszám-emelkedést mutató mintákat, amelyeket a gazdaságban is a termelést még jelentősen nem befolyásoló értéknek tekintik. Emellett a táblázatban már ismertetett módon szubklinikai és a klinikai mastitis szerint is értékeltem a mintákat.

A felmérésekben összesen 76 egyed vett részt és 199 tőgyértékelés készült. Besorolásukat a legsúlyosabban érintett tőgynegyedek alapján végeztem. Eszerint 82 volt egészséges, 96 szubklinikai és 21 klinikai mértékben minősült gyulladásosnak. Vizsgálatonkénti megoszlásukat az alábbi ábra mutatja.

A vizsgálatok kimenetelét konkrétabban tükrözi a tőgy­negyedek eredményeiről készült grafikon. Ebből jól látható az állomány jó állapota, mivel a minták közel 75%-a a termelést jelentősen befolyásoló határérték alatti szomatikus sejtszámot tartalmazott. 788 tejmintából 565 (72%) minősült egészségesnek, 200 minta (25%) szubklinikai és 23 minta (3%) klinikai tőgygyulladásra utalt a szomatikus sejtszám-tartalom alapján.

A gazdaság nyilvántartásainak segítségével a vöröstarka szerepét, mint tőgygyulladásra hajlamosító tényezőt vizsgáltam az állományban. A vizsgálatban érintett 76 állatból 35 egyed vérvonala volt keresztezett vöröstarka fajtával, átlagosan 3,57%-ban, de a legjelentősebb mértékben is mindössze 11,3%-ban. Az eredmények alapján a vöröstarka fokozódó jelenléte a vérvonalban a tőgygyulladásra való hajlamot erősítheti, mivel a szubklinikai gyulladásos tejmintáknál átlagosan 3,4%, míg a klinikai minták esetében 4,8%-os génarány volt a jellemző.

Anya- és apaállatok gyakori előfordulásának megfigyelésével a tőgygyulladásra való hajlam öröklődésének lehetőségét is vizsgáltam. Fontos figyelembe venni, hogy a bikák egyenként több megtermékenyítésben is részt vesznek egy adott időszakban, ezért róluk jóval több adat állt rendelkezésre. Ennek ellenére mindkét nem esetében tapasztaltam kimagasló értékeket:

• a 82 egészséges tőgyminősítés 9,8%-a 2 tehénhez köthető (8 eset), ugyanakkor 53,7%-ban 7 bikához (44);
• a 96 szubklinikai mintából 13,5%-ot 3 anyaállat képviselt (13), viszont 51%-ban 8 apaállat volt érintett (49);
• a 21 klinikai értékelésben csak a bikák kapcsán tapasztaltam jelentős értéket, itt 38,1%-ban 2 szerepelt (8).

A felmérések átlagos eredményeiből megállapítható, hogy az életkor/laktációs szám növekedésével a mastitis súlyossága is jellemzően erősödik. Az átlagos laktációs szám szubklinikai mastitis esetében 3 feletti, a klinikainál pedig 5 feletti. Valamennyi klinikai súlyosságú mintát adó egyed már túl volt a 3. laktációján. Nem kérdéses, hogy a tőgygyulladással szembeni védekezés alapja a megelőzés, főként egy ökológiai gazdaságban. A mastitis rezisztenciát a már említett okokból sokan megkérdőjelezhetik, azonban a fenti eredmények jelzik, hogy hosszú távon talán a szelekciós tenyésztés is elősegítheti a rezisztencia javulását ezzel a betegséggel szemben.

Gyakorlati tapasztalatom, hogy egy kisebb egyedszámú állományban az állattartó valamennyi egyedet és azok tulajdonságait ismeri. Az ekkora állomány kiszolgálásához szükséges fejőházban könnyen azonosíthatja a betegségre utaló jeleket, megjelölheti, vagy elkülönítheti a gyanús állatot, csökkentve ezáltal az állományszintű elterjedés lehetőségét, szemben egy 150-200 feletti egyedszámú, nagymértékben automatizált kiszolgálású állománnyal. Emellett a gyakori trágyaeltávolítás, a megfelelő higiéniai „szabályok” betartása és a fejést követő takarmányozás együttesen gátolhatják többek között például a tejleadást követő 20-30 percben még nyitott tőgybimbóba való kórokozó bejutást.

Végül megemlíteném azt a tényezőt – amely a szakirodalom szerint is – jótékony hatású az állatok egészségére és termelésére és egyben prevenciós eljárás is, ami nem más, mint az állatjóllét. Magam is megtapasztaltam, hogy mit jelent, ha egy állat ingerekben gazdag, stresszmentes, egyszóval gondtalan életet él, mert itt tényleg „boldog tehenek” adják a tejet.

Kis-Igari László Balázs
(Biokultúra 2015/1)