Új gyümölcsfajunk lehet?

Nálunk is hon, de a rokonfajok jobbak

A II. Nemzetközi rózsa- és galagonyafajok konferenciáján a Crataegus-nemzetség mintegy másfélszáz fajáról értekeztünk előadásunkban. Természetesen, egy botanikai témának, ha lehetnek táplálkozási vonatkozásai is, azok kívül esnek a speciális témakörökön. A biotermesztés, a bioszemlélet viszont minden rezisztens fajta, egészségesen termeszthető kultivár vagy nem metaboizálódó, tradicionális szerekkel is jól megvédhető növények termesztésén túl, felkarolja azokat a fajokat is, amelyek színesítik a fogyasztásban szereplő gyümölcsválasztékot. Modern kifejezéssel élve, tehát amelyek hozzájárulnak a biodiverzitás szélesítéséhez, miközben az értékesítésben a piaci túlkínálatot is képesek enyhíteni. Olyan is elképzelhető, ami itt a Kárpát-medencében tradíció (fajban, termesztési és fogyasztási módokban), az másutt nóvumnak számít. Ebben az esetben a galagonyák sokféle hasznát és hasznosítását látva, fordított a helyzet. Azaz mit hozhatnak asztalunkra olyan galagonya-fajok, amelyek nálunk nem honosak, viszont termeszthetők lennének. Írásunk erre próbál választ adni, illetve kedvet csinálni a termesztésükhöz.

Magyarországon a flórakutatás négy galagonya fajt ismer el őshonosnak (ld. Simon Növényhatározóját), közülük a fekete galagonya hungarikum, csak a Szentendrei-szigettől és a Duna szerb szakaszának árteréig fordul elő. Eleve nem lehet beszélni táplálkozási értékeiről, mert védett faj! Viszont az egybibés és a csere-galagonya pedig eltérő mértékben ugyan, de nagyon hasznos gyógynövények. A virágos hajtásaik és – talán még inkább – őszi leveleik kiváló kardio-vaszkuláris hatást fejtenek ki. Most azonban olyan fajokat értékelünk, amelyek már nem is, mint vadgyümölcsök (gyűjtésük nálunk is folyt!), hanem mint pomológiai értékkel rendelkező fajok kaphatnának szerepet a biotermesztésben.

Érdekes módon a Brit-szigeteken és Franciaország nyugati részén az egybibés és csere-galagonya gyümölcsként is használatos. A tájformáló szerepük hadászati téren is megvolt, hiszen képesek voltak a katonai járművek mozgását megszabni az I. és a II. világháborúban, azóta pedig karban tartott sávok sportolási lehetőséget teremtenek. De kiváló szélfogó szerepük is van, sajátos koronaformákat eredményezve (1. ábra); a hatalmas tövisei a francia paraszti hagyományokban szakrális szerepet kaptak a húsvéti ünnepkörben.

Jávorka Sándor azonban csak az adriai partvidékről írt le azarolo galagonyát, amit Dél-Európában a mai napig termesztenek gyümölcsként és feldolgozva (aszalvány, lekvár, dzsem, bor, ivólé). Szicília és Szardínia jelenleg a legnagyobb termesztő, nálunk a fagyérzékenysége eddig gátolta a meghonosodását (2. ábra). Viszont Hrotkó Károly Kínából három olyan galagonya fajt is honosításra fogott, amelyek fajtái között (különösen a kínai galagonya) ígéretes típusok is vannak.

A kínai (amuri) galagonya, Crataegus pinnatifida alig, vagy egyáltalán nem tövises, fatermetű. Május végén virágzik, hímnős, de a szorgos szúnyogok végzik a beporzását. Szívós, szárazságot és a fagyot jól tűri; ajánlott tenyészterülete 3×1 m; a gyümölcsérés október-november hónapokra esik.

A Da chang kao (Nagy ízletes) fajta gyümölcsátmérője 32-33 mm, húsa fehéres színű, kissé fanyar ízű; bőtermő. A Liao hong (Liao folyó) gyümölcse még nagyobb, átmérője 34-35 mm, héja sűrűn paraszemölcsös, húsa fehér, lisztes, savanykás ízű. Végül a Da yin xing (Nagy csillag) kisebb gyümölcsű fajta (átmérője 30 mm körüli), héja sötétpiros, húsa enyhén pirosas, ízben a legzamatosabb (3. ábra).

E fajták gyümölcséből lekvárt, dzsemet, de ivólevet, bort és kandírozott gyümölcsöt is készítenek. A kettévágott, esetleg karikázott és szárított gyümölcsük jól tárolható. Keleten többféle a hasznosítása, cukormázas nyalókától (4. ábra) a liofilizált porításon túl még gyümölcssajtot is főznek belőle. A volt Kertészeti Egyetem Budai Campusán már kidolgozták a sikeres szaporítási módjait is, amennyiben oltással szaporítják, csere-galagonya alanymagonc a megfelelő. Nemzetközi tapasztalatok alapján a szibériai és a keleti galagonya szerepe kevésbé jelentékeny, bár a galagonya terméseknek általában magas a szénhidrát, zsír és fehérje tartalma, de magas kálium és kalcium tartalmuk miatt is figyelmet érdemelnek.

Ismerünk jó néhány pomológiai értéket képviselő amerikai galagonyafajt is. Talán annak a legnagyobb a szerepe az Újvilágban, amelyik Mexikóban őshonos (C. mexicana, 5. ábra). Valójában a legdélebbi areájú galagonyafaj, kisebb fát nevel, gyümölcse narancsvörös színű, húsa kellemesen édes-savanykás, kevésbé lisztes. Magas C-vitamin tartalmú, ebben nagyon különbözik a nemzetségbeli rokonfajoktól. Befőttek, lekvárok, valamint ünnepi gyümölcspuncsok hozzávalója, de frissen is kedvelik a fogyasztását. Mexikóban a neve tejocote, ez indián szóból ered: a nahuatl indiánok által kedvelt gyümölcsének a helyi neve. A téli hónapokban, leginkább karácsony táján készítenek „galagonyás” ételeket, a kifőzdékben (piñatákban) nagy a forgalom, a mexikói galagonya krémet porcukorral, chilivel keverik ki. Szinte kötelező a fogyasztása december folyamán országszerte.

Viszont akadnak könnyebben – Európában is talán honosítható fajok – példaként a következők érdemelnek figyelmet, mint a soktövisű, gyapjas és vékonygallyú galagonya, de a Douglas-galagonya (mint nálunk a fekete galagonya) gyümölcse fekete (6. ábra), de igazán fűszeres és zamatos.

Az amerikai földrészen foglalkoznak is a termesztésbe vételével, s ahogy lenni szokott, pár évtized, s elérheti Európát is. A fajok ökológiai értékelése alapján viszont sokkal valószínűbb és sikeresebb lehet a dzsungáriai (Crataegus dsungarica), görög (C. schraderana, 7. ábra) és a kisázsiai galagonya fajokkal (C. pycnoloba) kísérletezni, mivel e fajok elég jól tűrik a hideget (jobban, mint az azarolo) és szárazságtűrők is.

Mindezek a fajok honosítás alattiak lehetnek, a kísérletek és a próbák elkerülhetetlenek, mert nélkülük nagyon sok, ma a biotermesztők által sikeresen termeszthető és a fogyasztásban megkedvelt faj nem lehetne asztalunk és táplálkozásunk része (8. ábra).

Surányi Dezső
(Biokultúra 2017/5)