Hány pockot esznek meg a ragadozó madarak és a gémek, kócsagok évente?

Kétszázhúsz vagonnal, vagy annál is sokkal többet!

A földön élő mintegy 6 000 emlősállat-faj 40%-a tartozik a rágcsálók közé. Ebbe a rendkívül fajgazdag csoportba olyan közismert állatokat sorolnak, mint a hörcsögök-, pockok-, lemmingek-, mókusok-, földikutyák-, ürgék-, pelék stb. A rágcsálók benépesítik az egész földet, valamennyi kontinensen élnek képviselőik és a nagyobb szigeteken is mindenütt megtalálhatók. Élőhelyeik is rendkívül változatosak, a trópusi esőerdőktől a magas hegyekig, a sztyeppéktől a sivatagokig mindenütt megtalálhatók. A mezei pocok szűkebb rokonságát képviselő Microtus nemzetségbe mintegy 60 faj tartozik, amelyek Észak-Amerikában és Eurázsiában élnek. A mezei pocok mintegy 600 000-700 000 évvel ezelőtt jelent meg a Kárpát-medencében és 170 000 éve pedig állandóan jelen van.

E rendkívül változatos alakú, méretű, élőhelyigényű fajok közül számos olyan is van, amelyiknek az állománya rendkívüli mértékben hullámzó. Ez azt jelenti, hogy néhány éves ciklusokban tömegessé válnak, illetve szinte eltűnnek. A tömegessé válást gradációnak nevezzük. A pocok- és hörcsögélék, a lemmingek néhány fajára kifejezetten jellemző ez az állomány hullámzás, ami független a rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől. Ugyanakkor pl. az erdei egerek is képesek gradációra, de ehhez bőséges makktermés stb. szükséges.

Mivel a mezei pocok egyrészt számos faj legfontosabb táplálékállata, másrészt pedig egy irtandó kártevő, nézzük meg, hogy milyen szerepe is van azoknak a fajoknak e kisrágcsáló visszaszorításában, amelyek rendszeresen zsákmányolják. Érdemes azt is végiggondolni, hogy mi lenne e fajokkal pocokfogyasztás nélkül.

A természet állapota egyre aggasztóbb. Az emberi tevékenység következtében veszélybe került fajok megőrzése, gyakran megmentése érdekében már évtizedek óta zajlanak természetvédelmi projektek. Az 1960-as években ezek elsősorban egy-egy fajra irányuló vadorzás, vadászat, solymászati hasznosítás, tojásgyűjtés stb. károsításának megakadályozására irányultak. Nemzetközi szinten ezeknek a projekteknek az egyik legsikeresebb példája az afrikai szélesszájú orrszarvú megmentése, Magyarországon pedig a kerecsensólyom állományának stabilizálása, növelése volt az egyik leglátványosabb eredményt hozó ilyen projekt.

Egy-két évtizeddel később már bonyolultabb természetvédelmi problémákat kellett megoldania a szakembereknek. Ezek legtöbbször egy, vagy több faj élőhelyének drasztikus fogyatkozása miatt következtek be. Az egész világon megindultak az olyan védelmi programok, amelyek eredményeként hatalmas területeket nyilvánítottak védetté, vagy olyan magán-, illetve alapítványi tulajdonba kerültek, amelyek azok megőrzését szolgálták.

Napjainkra azonban Európában olyan mértékű természetpusztítás következett be, amely miatt már messze nem elégséges egy-egy faj, vagy élőhely megőrzésével foglalkozni, ki kell találni valamit, amivel vissza lehetne fogni a vegyszerek használatára egyre jobban alapozó, már eddig is fajok tömegeinek visszaszorulását okozó mezőgazdaság terjedését. Ma már nem csak a ritka, fokozottan védett fajokkal van gond, többek között a rovarvilág is olyan mértékben pusztul, hogy az már a gyakori madarak állományát is alapvetően befolyásolja, csökkenti, de a világ több pontján az összeomlott rovarvilág már a beporzást sem tudja elvégezni.

A mezei pocok

Eurázsia északi felén sok pocokfaj él, nálunk is több fordul elő, de közülük mind elterjedési területének, mind állományának nagyságában kiemelkedik a mezei pocok. Ez a kis termetű, húsz-ötven gramm (átlagosan harminckét gramm) tömegű rágcsáló emlős az erdős területeink kivételével szinte mindenütt előfordul. Sajátossága az úgynevezett pocokgradáció, amely rendszerint három-négy évenként következik be. Ilyenkor az egyébként rendkívül szapora kisemlős minden képzeletet felülmúló mértékben felszaporodhat. A csúcsot azonban összeomlás követi, majd ismét elkezd gyarapodni az adott területen élő állatok száma és így a folyamat megint a létszám csúcsa felé tereli a pockokat. A gradáció általában azonos években jelentkezik, azonban a jelentős túlszaporodásai általában csak kisebb térségekre terjednek ki. A mezei pocok rendkívül szapora állat, évente akár hét almot is felnevelhet egy-egy nőstény, az alom pedig 4-12 kölyökből állhat. A fiatalok egy hónaposan már ivarérettek, ami azt jelenti, hogy egy kora tavaszi születésű nőstény már májusban maga is kölyköket nevelhet, majd ebből az alomból származó fiataloknak július végén szintén lehetnek kölykei és ezek a kölykök szeptemberben már szintén almot nevelhetnek. Mindez azt jelenti, hogy egy vörös vércse, vagy egerészölyv által márciusban elfogott nőstény pocok saját szaporulata akár 30-40 példány is lehet és a lányai, unokái és dédunokái akár 120-130 példánnyal növelhetik az adott terület állományát, még úgy is, hogy csak minden második nőivarú példány jutott el a szaporodásig, azaz 50%-os volt a túlélési esélyük a megszületésüket követő első két hónapban. Ha ez az arány kedvezőbb volt, akkor még ennél is több kölyköt szülhettek.

A vegyszerrel folytatott védekezés nem fenntartható

Magyarországon a mezei pocok veszélyes mezőgazdasági károsítónak számít, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos egyedsűrűség felett (átlagosan két lakott járat száz m²-en) kötelező az ellene való védekezés. Sajnos a pocokirtás hazánkban rendszerint méreggel történik – jelenleg nagyüzemi felhasználásra a véralvadásgátló klórfacinon hatóanyagú Redentin 75 használható eseti engedéllyel, illetve különböző járatgázosító szerek is engedélyezettek, de jelentős kézimunka-igényük miatt alkalmazásuk ma már nem jellemző. A mezei pockok nagyüzemi irtása ugyanakkor a Redentin 75 helytelen alkalmazása esetén súlyos veszélyt jelent sok-sok védett, vagy más szempontból fontos fajra, például a mezei nyúlra és az őzre nézve is.

Biológiai védekezés madarakkal

A mezei pocok több madárfaj számára meghatározó jelentőségű táplálék. A legtöbb pocokra specializálódott faj esetében annyira nagy ezeknek a kisrágcsálóknak a jelentősége, hogy a ragadozóik állományára is hatással lehet. A pocokban – táplálékban – gazdag években a ragadozók – például a baglyok – kétszer is költhetnek, és fészekaljaik lényegesen nagyobbak lehetnek, mint azokban az esztendőkben, amikor nem annyira tömeges ez a kis méretű rágcsáló. A pocoklétszám azonban nemcsak a fiókák számát, hanem a fiatal, sőt az öreg madarak téli túlélését is alapvetően képes befolyásolni. A pocokban gazdag teleken az egerészölyvek, erdei fülesbaglyok és más fajok könnyen vészelik át a hideg időszakokat és ami legalább ilyen fontos, jó kondícióban kezdődhet a következő tavaszon a költésük, ami több fióka felnevelését teszi lehetővé.

Magyarországon az egerészölyv, a barna rétihéja, a vörös vércse és az erdei fülesbagoly mellett a szürke gém és a nagy kócsag is kifejezetten szívesen vadászik pocokra. A téli időszakban a gatyás ölyv és a kékes rétihéja is elsősorban pockot zsákmányol. Számos további olyan faj van, amelyik, ha teheti, szintén nagy számban fog pockot, például a gyöngybagoly, a réti fülesbagoly, vagy a kék vércse, de a fehér gólya is ide sorolható. A pocok jelentőségének megvilágítása szempontjából azonban nem szükséges minden fajt számításba venni, hiszen a kiválasztottak is jól szemléltetik ennek a rágcsálónak – mint tápláléknak – a jelentőségét.

Madarak jelentősége felbecsülhetetlen

Az erdei fülesbagoly magyarországi fészkelő állománya hatezer és tízezer-ötszáz pár közötti. Ez a bagolyfaj elsősorban a nyílt, vagy erdőfoltokkal tarkított térségekben költ, a zárt erdőket kerüli. Ezek alapján bizonyosan kijelenthető, hogy minden pár rendszeresen és tömegesen fogyaszt mezei pockot. Azt tudjuk, hogy egy felnőtt erdei fülesbagoly naponta kétszer köpetel és egy köpetében minimálisan két zsákmányállat csontjai, szőre található. Egy erdei fülesbagoly tehát naponta négy pockot fogyaszt el.

Egy átlagos évben 8 000 pár erdei fülesbagoly költ nálunk, ez 16 000 példányt jelent, amely fejenként négy zsákmányállattal számolva naponta 64 000, éves szinten pedig 23. 360 .000 mezei pockot jelent. Egy átlagos pocok tömegével (32 g) számolva ez 747. 520 kg, vagyis 747,5 tonna, amely megfelel körülbelül hetvenöt vagon pocoknak. Ez szinte felfoghatatlan mennyiség és még csak egy fajnál tartunk, illetve nem számoltuk a fiókákat és a telelő tömeget sem. A telelő erdei fülesbaglyok 2021 januárjában végzett országos számlálása során 16 500 egyed került szem elé ezer településen. Ha figyelembe vesszük, hogy a számbavétel során az Alföld nagyobb részén felmérték az ott nappalozó baglyokat, de mégis maradhattak ki területek, akkor nem túlzás, ha a téli hónapokban húszezer erdei fülesbagollyal számolunk. Ez a november és február vége közötti időszakra vetítve plusz 62 tonna pocok elfogyasztását jelenti.

Ugyanezen számítási logika alapján, de figyelembe véve, hogy a vörös vércse hazai állományának csak kis része marad nálunk a téli időszakban, az éves szinten általuk elfogyasztott mezei pocok mennyisége újabb kétszáz tonna. A számításba csak az állomány felét vettem bele, mert a vörös vércse táplálékában a pockon kívül más fajok is jelentős mennyiségben szerepelnek.

Az egerészölyv esetében a fészkelő állomány felével, húszezer madárral számolva – mivel az erdős területen fészkelők csak kisebb mennyiségben fogyasztanak pockot – és mindössze ötezer telelő példányt figyelembe véve 25 millió pockot fogyasztanak el, amelynek tömege nyolcszáz tonna.

A barna rétihéja – minden ellenkező feltételezéssel szemben – olyan szorosan kötődik a mezeipocok-táplálékhoz, hogy azokban az években, amikor ez a tápláléktömeg nem áll rendelkezésre, az állománynak csak kis része kezd költésbe és a költő párok is csak kevesebb fiókát nevelnek, mint az úgynevezett pockos években. A barna rétihéja esetében is csak az állomány felével, tízezer példánnyal számoltam és csak hat hónapos itt-tartózkodást vettem alapul. A barna rétihéják által egy átlagos évben elfogyasztott mezei pocok éves mennyisége 7,2 millió példány, tömege pedig kétszázharminc tonna.

A nálunk telelő ezer példány kékes rétihéja és ötszáz példány gatyás ölyv a négy téli hónap alatt 720 ezer pockot zsákmányol, amelyek összes tömege huszonhárom tonna.

Az utóbbi negyven-ötven évben a nagy kócsag és a szürke gém is rendszeresen pockozik a lucernaföldeken, gyepeken. Az általuk elfogyasztott pocok mennyisége mindössze négy hónapra és ötszáz madárra vetítve is legalább húsz tonna.

A számítások során nem vettük figyelembe, hogy a mezeipocok-nőstények három-négy hetes korukban már ivarérettek lehetnek és optimális körülmények között másfél hónapos korukban már világra is hozhatják utódaikat, azaz a tavasszal a baglyok, vagy más ragadozók által elfogott példányok őszig több alomnyi (egy mezeipocok-nőstény évi akár négy-hét almot is nevelhetnek) szaporulatot nevelhetnek fel. Nem számoltunk továbbá azzal sem, hogy a fiókák nevelése során mennyivel nagyobb mennyiségű táplálékot gyűjtenek a szülőmadarak.

Tételesen nem számoltuk ki, hogy az olyan – pockot rendszeresen fogyasztó – ritka fajok, mint a vörös kánya, barna kánya, békászó sas, hamvas rétihéja, más bagolyfajok, de akár a szalakóta, a kis és a nagy őrgébics is, jelentős mennyiséget zsákmányolnak ebből a kisemlősből. Ezek a fajok együttesen szintén legalább száz tonna pocok eltüntetésében vesznek részt. Szintén nem szerepel a számításban a gyöngybagoly, amelyről a későbbiekben részletesen is beszámolunk.

A számításba bevont fajok által elfogyasztott pocok mennyisége nagyon erősen lefelé korrigált, azaz az említett madarak ennél jóval több, egyes években akár kétszer ennyi mezei pocoktól szabadíthatják meg a gazdálkodókat. Az erdei fülesbagoly, a barna és a kékes rétihéja, az egerészölyv és a gatyás ölyv, a vörös vércse, illetve a nagy kócsag és a szürke gém

Magyarországon évente összesen legalább 62 millió pockot fogyaszt el, amelynek össztömege 2 163 tonna. Egy vagon általában tíz tonna tömegű árut szállít, tehát kerekítve kétszázhúsz vagon pocok a tudatosan és jelentős mértékben alul kalkulált mennyiség.

Ennyit köszönhetünk a ragadozó madaraknak és a gémféléknek. Ha ezek a madarak ezt a hatalmas mennyiségű kisrágcsálót nem fogdosnák össze, akkor azoktól a mainál is jóval nagyobb mennyiségű vegyszer (méreg) felhasználásával lehetne csak megszabadulni, ami olyan további környezetterhelést jelentene, amelyre senki sem vágyik.

A mezei pocok hatalmas tömege miatt maga is szabályozó tényező. Azokban az években, amikor tömegesen fordul elő, pl. egy gyöngybagoly kétszer is költ és gyakran a második költésben a szokásos 5-6 helyett 10, vagy akár ennél is több tojást rak és ennyi fiókát nevel fel, elsősorban mezei pocokkal táplálva azokat. A barna rétihéják költését is alapvetően befolyásolja a mezei pocok mennyisége. A populáció összeomlása idején a párok átlagosan egy fiókát nevelnek, gradációs évben viszont átlagosan 36 fióka repül ki fészkeikből. Mivel a pocok az itt felsorolt és számos további faj fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú táplálékot képez, ezért sem kiirtása, sem állományának minimális szintre történő leszorítása nem lehet cél.

A pocokfogyasztó madarak jelentős része úgynevezett vártamadár, azaz egy kiemelkedő pontról figyeli a terepet és ha a lyukból kibújik egy pocok, azt igyekszik elfogni. Ezek a kiemelkedő pontok lehetnek fák, oszlopok, vagy a gazdálkodók által kihelyezett úgynevezett T fák, amelyekkel nagyban segíthető az ölyvek, vércsék, baglyok zsákmányolási sikeressége. Érdemes telente megfigyelni az autópályák védőkerítéseinek oszlopain üldögélő egerészölyveket, amelyek szinte mindig az útpálya felé fordulva üldögélnek. Ennek az az oka, hogy az autópálya részükön élő pockokra lesnek és szinte sosem a kerítésen kívüli szántók felé fordulnak, ahol nincs számukra elfogható zsákmányállat.

A vörös vércsék és ahol élnek ott a kék vércsék is szívesen foglalják az úgynevezett vércseládákat. Ezeket a madárvédők és a gazdálkodók is kihelyezhetik a területen lévő magányos fákra, fasorokba, facsoportokba, de akár nagyobbra nőtt keskenylevelű ezüstfa, vagy bodza bokrok vastagabb függőleges törzsére is.

A vércseládákat bárki maga is elkészítheti, csakúgy mint a T fákat. Aki viszont nem akar ládák készítésével foglalkozni az a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől meg tudja azokat rendelni a https://mmebolt.hu felületről, illetve ugyanott megtalálhatók a készítéshez szükséges méretadatok is.

Nem kell örülni egy mezei pocok gradációnak, de nem kell kétségbe esni sem, ha bekövetkezik, mert bőven vannak a természetben a közvetlen közelünkben élő olyan madarak, amelyek a gazdálkodó segítségére vannak és akkor még nem említettük a menyétet, a hermelint, a molnár görényt, a vörös rókát és az aranysakált sem, amelyek szintén hatalmas mennyiséget falnak fel pocokból.

Haraszthy László
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
(Biokultúra 2026/1)

---