A Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. bemutatása
A Tokaj nevet az egész világon a borral azonosítják, világörökségi címet visel, amelyet az ezzel együtt járó szőlőtermelési, borászati, de emellett az épített, tárgyi és szellemi örökségértékek meglétéért és megőrzéséért kapta.
A Magyarország észak-keleti részén, Zemplénben elterülő borvidéken előkerült a mai szőlőfajták közös ősének tekinthető miocén kori ősszőlő levelének lenyomata a Vitis tokayensis, így elmondható, hogy a szőlő Tokaj-Hegyalján őshonos. Ez a kivételes mikroklímának, a vulkanikus és posztvulkanikus tevékenységek következtében kialakult talajviszonyoknak, a kedvező fekvésű lejtőknek, a Bodrog és Tisza folyók keltette őszi párának köszönhető. A hordónak való tölgyfák is itt helyben, a Tokaj-Eperjesi hegységben nőnek, a bor érését pedig a pincék falán megtelepedő különleges penész segíti.
A borvidék mezőgazdasági helyzetére az jellemző, amely a magyar mezőgazdaság esetében általánosítható, hogy jó adottságok ellenére rövid távon nem túl kedvező a helyzet. Ennek fő oka a birtokok elaprózottsága, a tőkehiány és az agrárolló nyílása. A birtokok elaprózottsága a kárpótlás következménye, rengeteg ember kezébe jutott ekkor földterület, amelynek mérete nem elég a gazdaságos műveléshez. A minőségi versenyben egyre nehezebben érvényesülnek a kistermelők, lemorzsolódnak, mert a korszerű gépek, berendezések nyújtotta lehetőségeket nem engedhetik meg magunknak anyagilag, vagy ha sikerül is beszerezniük, nem tudják gazdaságosan működtetni őket.
A versenyképesség javítására azonban elengedhetetlenül szükség van, ennek egyik legfontosabb megoldása lehet a Tokaj Közösségi Infrastruktúra Program, amely a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa kezdeményezésére, a Tanács kizárólagos tulajdonában álló nonprofit társaság beruházásként valósult meg és működik a Tokaji Borvidéken. Három közösségi borászati feldolgozó épült (Hercegkút, Bodrogkisfalud, Tállya) azzal a céllal, hogy a borvidéki kistermelők számára hatékony gazdálkodást tegyen lehetővé.
A borászati feldolgozó üzemek korszerű technológiai felszereltséggel, szaktudással biztosítják a szőlőfeldolgozás és borkészítés valamennyi technológiai folyamatát (Willmes pneumatikus présekkel préselés, mustülepítés, mustalj szűrés, BIB musttöltés, csendes bor készítés palackozással, gyöngyöző- és habzóbor készítés palackozással különféle zárási technikák mellett, palackos erjesztésű pezsgőkészítéshez alapbor készítés és kezelés, pezsgősítés champagne-i technológiával, korszerű giropalettázó segítségével történő lerázás, professzionális degorzsálás, raktározás).
A Bodrogkisfaludi üzem 10.000 hl befogadókapacitással, 140 db különféle térfogatú tartályparkkal működik, 5 db pneumatikus préssel dolgozik, vákuum dobszűrővel, kovaföld- és lapszűrővel, hidegsterilizáló lemezes pasztőrrel rendelkezik. A palackozást 2500 palack/óra teljesítményű Bertolaso Quadriblokk 20 töltőfejes ellennyomású töltőberendezéssel végzik, amely gépsor mind teljesítményben, mind precizitásban a legmodernebb eszközökhöz tartozik és Magyarországon ezzel együtt összesen kettő darab található.

Bodrogkisfaludi üzem (Forrás: www.landmarktokaj.hu)
A „Methode traditionelle” pezsgőkészítési eljárásban a technikai fejlesztések komoly vívmánya a giropalette, amely egy gép által vezérelt mozgó, a palackot 8 negyedben mozgató sarkára, oldalára állított speciális konténer. A Közösségi Infrastruktúrában egy elem 4 ilyen konténer tartalmát tudja lerázni gyorsabban és hatékonyabban, mint a hagyományos kézi módszerrel. Ezen az elven működő berendezést Franciaországban „özvegy”-ként nevezik és a minőség védjegye, miután a híres Clicquot, Bollinger család hölgytagjai elkezdték használni férjük halálát követően a gyümölcsözőbb termelés érdekében.

Giropalettázó a Bodrogkisfaludi üzemben (www.landmarktokaj.hu)
A Hercegkúti Feldolgozó épült meg először az infrastruktúra elemei közül. Nagy segítségére van a gazdáknak a mobil palackozó rendszer, amellyel hatékonyan és biztonságosan tudják a termelők borait palackozni többféle palack- és záróelem típus használatával.

A Hercegkúti Feldolgozó (Forrás: www.landmarktokaj.hu)
Két külön egységből áll a berendezés, az első elem tartalmazza a palacköblítő-töltő-záró gépeket, a második egységen találhatók a teli palackmosó- kapszulázó-címkéző-kartonozó berendezések. Ezen egységek képesek, külön-külön, illetve együtt (egymáshoz kapcsolva) egyidejű közös termelésre.
A tállyai üzemre is elmondható, hogy a maga 22.800 q/év szőlőfeldolgozási kapacitásával tekintélyes méretet képvisel a borvidéken, elérhető egy modern, innovatív, magas automatizálási szintű technológia megvalósítása, amely lehetőséget ad a magas kiváló minőségű termékek biztonságos és reprodukálható előállítására.

Tállyai Feldolgozó Üzem (Forrás: www.landmarktokaj.hu)
A Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft.-nek a bizonylatolási rendszere (SAP BUSINESS 1) lehetővé teszi, hogy az egyes folyamatok jól nyomon követhetők legyenek, be- és visszaazonosítás, lekérdezések azonnal elérhetők, az egyes technológiai lépések rögzítettek, nemcsak a borászati vezető által a helyszínen elérhetők, hanem külső integrációs központból is, ahonnan felügyelik a működést is.

Wagner IPS Drive műholdas ültetőgép (Forrás: www.landmarktokaj.hu)
A szőlőművelés mind hatékonyabbá tételének érdekében rendelkezésre áll mezőgazdasági erő- és munkagép park, amellyel a műholdas vezérlésű szőlőtelepítőn túl tápanyag utánpótlást, talajművelést, mulcsozást, növényvédelmet, teraszos terület rézsűkaszálását, mélylazítást, útjavítást képes az Infrastruktúra megoldani. Kiemelkedő jelentősége van a Wagner IPS Drive típusú ültetőgépnek, amely GPS vezérelt. Ez a legprofesszionálisabb az európai szőlőtelepítő gépek viszonylatában. Automatán állítja be a sor- és tőtávot az előzetesen felvett koordináták alapján. Amíg egy hagyományos ültetőgép 10 000 – 12 000 tő/12 órás műszak kapacitással dolgozik, addig ez 15 000 – 16 000 tő/műszak teljesítmény elérésére is képes. Pontosabb, nagyobb teljesítmény, nemcsak egyenes alakzatban tud telepíteni, hanem teraszos kialakítású területet is képes kialakítani. Vizesen is tud ültetni, nemcsak szárazon, a gép elejére felfüggeszthető 1,5 m3-es tartály be is tudja locsolni az elültetett oltványokat. A berendezés hátsó része 50-60 cm-es korrigáló tevékenységet is tud végezni mindkét irányban, ha a traktor valamilyen okból eltér a koordinátáktól (megdobja egy kő, gödörbe megy, figyelmetlen a traktorvezető).
HACCP tanúsítvánnyal ellátott Közösségi Gazdabolt is működik Bodrogkisfaludon, amely segíti a termelők borászati és palackozási segédanyag igényét kielégíteni kedvező áron, valamint növényvédelmi-, tisztítószerek és munkavédelmi eszközök is megtalálhatók a választékban a hatékony munkavégzés megvalósítása érdekében.
A biotermékek, tájspecifikus élelmiszerek iránti kereslet növekedésével, valamint a turizmus szerepének erősödésével a Tokaji Borvidék térségében is egyre nagyobb a kereslet az olyan termékek iránt, amelyek a fenntartható élelmiszertermelés jegyében készülnek, környezettudatos készítési filozófián alapulnak. Fontos szempontként jelenik meg az ökológiai gazdálkodás és termékei a borkészítésben is. A bioborok készítésének célja, hogy a termőhely, a szőlőfajta és az évjárat anélkül jelenjen meg a borokban, hogy a felhasznált adalék- és segédanyagok megváltoztatnák karakterüket.
A 2020-as évtől törekvés, hogy a fentieknek megfelelve a Közösségi Infrastruktúra szolgáltatásainak köre bővüljön a biogazdálkodás, biomust-, biobor- és biopezsgő készítésével, amely tevékenységeket alvállalkozóként a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ellenőrzött BIO tanúsított üzemként kíván megvalósítani mindhárom telephelyen. További tervünk az évre szüretelő kombájn beszerzése, amellyel a hatékonyabb és gyorsabb termés betakarítás válik elérhetővé és rentábilisabbá válnak a termelők szüreti, illetve feldolgozási költségei.
Pásztor Péter
a Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi
Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője
(Biokultúra 2020/1)