II. Magyar Gasztronómia napja: Mérföldkő és országokat átölelő siker

Március 18-án rendezték meg Felcsúton a II. Magyar gasztronómia napja című rendezvényt, melynek keretében a sok színes program mellett, a Magyarország étele 2023. szakácsverseny döntője, a Szamos-Tányérdesszert verseny döntője és a „Befordúltam a Konyhára” rajzpályázat kiállítása és eredményhirdetése is megvalósult.

Az eredményhirdetésen Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: „A magyar konyha körül annyi a legenda, amelyből egy kezdő kukta hetedhétországra szóló lakomát tudna összeállítani.”

Szerinte a magyar konyhaművészet hagyományait folytatni kell, ebben pedig könnyebbséget jelent, hogy van mire építeni és büszkének lenni.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a verseny fővédnöke videóüzenetében arról beszélt, hogy az ételek összehozzák és össze is tartják az embereket. A magyar kormány több mint tíz éve erősíti az összetartozást, a többek között a gasztronómia terén is és ebben ez a rendezvény sokat segít.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke emlékeztetett: hat évvel ezelőtt a szakácsverseny elindításakor az volt a céljuk, hogy 60 év után szülessenek végre új magyar ételek.

Rámutatott, a nemzeti konyha eltűnhet, ha nem erősítik meg, ezért azt javasolta: „A szakácstudást haza kell hozni, de nem kell más nemzetek ételeit lemásolni, hanem hazai alapanyagokból hazai gasztrokultúrát kell építeni. A gasztronómia is a kultúránk része, így ezt a területet nekünk szakembereknek gondoznunk, ápolnunk, átörökítenünk kell. Hinnünk kell a Magyarságunkban és bátran meg kell tudni azt úgy mutatnunk, hogy az elismerés a majdani vendégeken keresztül kijárjon érte. Szervezői munkánkban és a versenyzők oldaláról nézve is a legnehezebb, hogy egy nemzetközi ‚fősodorban’ kell a gyökereket kutatva újat alkotni, mely 50-100 éves ciklusokban gondolkodva meghatározó lesz a magyar konyha megújításában. Ezért is mondom sokszor azt, hogy a történelem most zajlik, ezek az események pedig történelmi pillanatok” – fogalmazott az elnök.

Magyarország étele 2023.

A januári elődöntőből tizenkét csapat jutott a szombati döntőbe. Az idei verseny tematikája kötődött a 200 éve született Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg a szervezők, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez, vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető.

A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy azok a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely, Magyarországról származó öko-, vagy hazai védjegyes termék.

Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata nyert a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjében szombaton Felcsúton.

A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával.

A harmadik helyen a Róna Ászai nevű csapat végzett Csonkatányér nevű ételkompozíciójával.

Szamos Mátyás – tányérdesszertverseny

A rendezvénynek első alkalommal volt kísérőrendezvénye a Szamos Mátyás – tányérdesszertverseny, amelyet Kubinyi Dániel (Castellum Hotel, Hollókő) nyert meg.

A „Szamos – Tányérdesszert versenyt” a Magyarország étele szakácsverseny részeként, de önálló versenyként hirdették meg. Célja, hogy új magyar tányérdesszertek szülessenek, ugyanis a szervezők elmondása szerint az étlapokon talán ez a terület a leginkább beszűkült. Szükség van a szakácsok/cukrászok kreativitására, hogy a jövő gasztronómiai kínálatát megalkossák.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. és a Magyar Biokultúra Szövetség együttműködésének részeként a verseny kötelező alapanyaga volt a bio liszt és bio tojás, melynek megjelölésével a szervezők a kiváló minőségű bio alapanyagokat népszerűsítették. Első helyezett lett és ezzel a főnyereményt Kubinyi Dániel – Castellum Hotel Hollókő cukrászséfje nyerte, Pilvax nevű tányérdesszertjével. A verseny második helyezettje Böröcz Csaba – Böröcz Csabáné (Cukrász família csapat, Mischler Cukrászda) lett. A harmadik helyen Tóth Róbert – Nagy Evelin – Ireks csapata végzett.


“Befordúltam a konyhára” rajzverseny

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva, főként pályaorientációs céllal a szervezők meghirdettek egy rajzpályázatot is “Befordúltam a konyhára” címmel, melyre 875 pályamű érkezett alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás korosztályban, összesen 875 rajz a 4 ország, 1 nemzetből.

A tassi Földváry Gábor kéttannyelvű általános iskola „Dalos pacsirták” kórusának, felkészítőjüknek Városi Bernadettnek és a helyszínre is ellátogató Kiss Kata zenekarnak köszönhetően a nap végére mindenkinek egyértelmű lehetett, hogy valóban „…együtt dobban a szív és benne dobban a szó, magyarnak lenni igenis jó”. (Kiss Kata Zenekar: Magyar vagyok)

A rendezvény a június 7-ei a Szakács- és cukrászfelvonulással folytatódik. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2023-ban is megszervezi a szakácsok és cukrászok részére meghirdetett díszfelvonulását. Ehhez a békés célú, látványos, kulturális célú díszfelvonuláshoz bárki csatlakozhat.

Asztalos István
(Biokultúra 2023/2)