Ezüstérmes lett a búzasörök országos tesztjén az Alakor bio szűretlen búzasör
A búzasörök egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek világszerte és itthon is, különösen a nyári időszakban. A NÉBIH által 2014-ben indított Szupermenta program keretében – ami egy az élelmiszerbiztonság és az élelmiszerminőség kérdését egyedülálló módon ötvöző termékteszt program – 2016 júliusában a búzasörök kerültek a vizsgálat fókuszába.
A Szupermenta névre keresztelt program a hasonló tesztek közül kivételes szakszerűségével emelkedik ki a sorból: laboratóriumi, érzékszervi és kedveltségi vizsgálatokkal alátámasztott, hiteles, hatósági szakvéleményeket tesz közzé a vizsgálat alá vont termékekről. Emellett minden teszt egyben hatósági vizsgálatnak is minősül.
Ezúttal összesen 18 különféle világos, vörös, félbarna és barna szűrt, illetve szűretlen búzasört vizsgáltak a NÉBIH szakemberei. A Magyarországról, Németországból, Belgiumból, Hollandiából, Ausztriából és Franciaországból származó 18 termék (9 üveges és 9 dobozos) elérhető a nagyobb kereskedelmi láncokban.
A vizsgálat részeként a NÉBIH referencia laboratóriumaiban megmérték az élelmiszerbiztonsági szempontból fontos paramétereket, továbbá ellenőrizték a gyártmánylapok megfelelőségét és vizsgálták a minőségi mutatókat is. A búzasörök gyártmánylapján feltüntetett információknak minden esetben összhangban kellett lenniük a termék jelölésén feltüntetett adatokkal, valamint azok összetételével. Az átfogó vizsgálat eredményei alapján megállapítást nyert, hogy az ellenőrzött tételek minőségi paraméterei megfelelőek, toxin- és nehézfémtartalmuk, valamint a növényvédő szer maradékok minden esetben a megengedett határérték alatt voltak.
Tekintettel az elmúlt időszakban a nemzetközi tudományos világban oly sok vitát és nagy érdeklődést kiváltó glifozát szermaradvány vizsgálatokra, természetesen nem maradt el e növényvédő szer hatóanyagra vonatkozó vizsgálat sem. Glifozát-maradványt egyetlen sörben sem mutattak ki. A minőségi paraméterek (alkohol-, CO2-, eredeti extrakt-, valódi extrakt- és energiatartalom, szín) meghatározása során is megfelelő eredmények születtek. A vizsgálat alapján megállapítható, hogy a hazai forgalomban lévő búzasörök a jogszabályi előírásoknak megfelelnek. A hatóság a 18 búzasör átfogó ellenőrzése során egyetlen esetben sem állapított meg hiányosságot.
A kedveltségi vizsgálaton laikusokat és szakértőket kértek meg, hogy pontozzák a búzasöröket. A sörkóstolás egyik érdekessége, hogy – a borkóstolással ellentétben – le is kell nyelni a kortyot, mert a sörökre jellemző kesernyés íz a garat táján érezhető igazán.
A tesztelők összesen 18 búzasört kóstoltak vakteszt során. A tesztelők a megjelenést, illatot, ízt és az összbenyomást értékelték. A laikus és szakértő kóstolók kedvencének a Hoegaarden minőségi világos belga fehér búzasör bizonyult. A második helyen holtverseny alakult ki a hazai előállítású, szűretlen vörös Alakor Biosör és a Paulaner Hefe-weissbier német világos szűretlen búzasör között. A harmadik helyen a Chimay belga minőségi félbarna búzasör végzett.
A második helyezett Alakor biosör sikeréhez a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. csapatmunkája is hozzájárult: a termékfejlesztés és a tételtanúsítási folyamat kidolgozása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap és a konzorciumi partnereink (Körös-Maros Biofarm Kft., MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Budapesti Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszék) társfinanszírozásával az Alkobeer K+F projekt keretében valósult meg. Így ezt a sikert egy kicsit a saját munkánk elismerésének is tekintjük.
A Szupermenta Termékteszt Programról bővebben: http://szupermenta.hu/szupermenta-program/; az Alkobeer Projektről: http://alkobeerprojekt.hu/cms/.
Kanyó Zsolt
(Biokultúra 2016/4-5)