A Növényi Diverzitás Központ II. Magbörzéje

A MAG AZ ÉLET… (Gárdonyi Géza). Gyümölcsfák virágait bontogató, verőfényes tavaszi napon, 2019. március 23-án, szombaton került megrendezésre a NÖDIK II. Magbörzéje a MOM Kulturális Központban, ezúttal a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. együttműködésével. A várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel az előadásokon való részvételhez előzetes regisztrációra volt szükség, ami a rendezvény.. tovább →

Nyilatkozat a Nature cikk kapcsán

Tavaly év végén kezdett el terjedni a médiában a hír, amely egy a Nature-ben „A földhasználatban bekövetkező változások értékelése a klímaváltozásra gyakorolt hatás szempontjából” címen megjelent tanulmány alapján indult el „európai körútjára” alapvetően Svédországból, és arról szólt, hogy az ökológiai gazdálkodás a legrosszabb gazdálkodási forma a klímaváltozás szempontjából. A hírt sajnos nem csak a mainstream.. tovább →

II. NÖDIK Magbörze – gondolati elemek

Gárdonyi Géza egyszer úgy fogalmazott: „A mag az élet. (…) minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg kell vele ismerkednünk.” A Növényi Diverzitás Központ nem csak arra vállalkozott, hogy megismerje, hanem arra is, hogy megőrizze ezeket a változatos génállományokat. tovább →

Mezőgazdasági munkákat vállalunk

Tisztelt Biogazdák, Gazdák, Termelők! Megbízható csapatommal akár 5-70 fővel mezőgazdasági munkákat vállalunk. Főtevékenységem: növénytermesztési szolgáltatás kézi erővel, ezen belül bármilyen jellegű munkát vállalunk, pl. kapálás, gazolás, növények ültetése, termések betakarítása, tereprendezések; továbbá szívesen fogadjuk magánszemélyek megkeresését is. 2014 óta egyéni vállalkozóként dolgozom kisebb-nagyobb csapattal, elsősorban Jász-Nagykun-Szolnok megye és 100 km-es körzetében. Hívjon Bizalommal! Ár megegyezés.. tovább →

Tájékoztatás ökotámogatási aktualitásokról (2019. 04 12.)

A 2019.01.01 – 2023.12.31. között megvalósuló VP ÖKO II. támogatási ciklus finanszírozásához szükséges forrást a Kormány biztosítja, a tartalmilag és formailag megfelelő támogatási kérelmeket beadók számíthatnak a Támogatói Okiratok elektronikus kézbesítésére! tovább →

Bio olajos magvakat és bio tisztítószereket vásárolnánk fel

Cégünk a Corn Oil Press Kft. az ország legnagyobb bio repcemagolaj gyártójaként forgalmazással is foglalkozik. Nyitottak vagyunk az új együttműködési lehetőségekre, érvényes tanúsítvánnyal rendelkező bio olajosmagvakat és bio tisztítószereket vásárolnánk fel. Kapcsolattartó: kaszas.e@grapoila.hu. tovább →

Tájékoztatás ökotámogatási aktualitásokról

A szaktanácsadóval megkötött szerződés ellenőrzése esedékes! Lezárult a névjegyzéki szaktanácsadók 2018 évi értékelése, ami a vonatkozó jogszabály szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) feladata. Szaktanácsadói jogosultságok szűntek meg, melyek hatással lehetnek egyes támogatásokra. tovább →

A növényvédő szerek használatának rejtett és külső költségei

Francia kutatók a közelmúltban készítettek egy tanulmányt a növényvédő szerek használatának rejtett és külső költségeiről. Jelenleg is folyik a vita a növényvédő szerek használatáról és annak káros következményeiről, ehhez azonban szükség van a használat nettó előnyeinek megfelelő értékelésére. A peszticidek a mezőgazdasági kártevők elpusztításával sokszor az ember hasznára válnak, azonban használatukkal kapcsolatban különböző típusú költségek.. tovább →

Növényvédelem a versenyképes ökológiai gyümölcstermesztésben

Az árutermelő ökológiai gazdálkodás ma már ugyanolyan kihívásokkal néz szembe, mint a konvencionális termesztés: magas minőségi igény a felvásárlók részéről, kiélezett konkurenciaharc a szabad piacon és nyomott árak. Jóllehet az ökotermékek jövedelmezősége jóval magasabb, mint a hagyományos termékeké, de ez csak megfelelő mennyiségű és minőségű termék előállítása esetén realizálódik. A jövedelmező biotermesztés professzionális megközelítést igényel:.. tovább →

Agrotechnika és nemesítés a fuzárium megelőzésére

Bár első pillanatra nem agrotechnikai kérdés, mégis a fajtaproblémával kezdem az elemzést. Nem véletlenül, hiszen ez az összes további munka hatását és eredményességét nagymértékben befolyásolja. tovább →