A méhek élete a telelés végén

A méhcsaládok sikeres telelése, teleltetése minden időben igen fontos szakmai kérdések, kihívások közé tartozott és ma is ez a helyzet – ha csak az évszakos különbözőségeket nézzük.

A Boczonádi (1847-1933) előtti korszakra jellemző kiskeretes kaptároknál a jó betelelés egyenesen a méhész „remekművének” számított.

Napjainkban talán a legjellemzőbb rakodókat az úgynevezett ½ nB méretű keretekkel használjuk, valamint elterjedt a Hunor keretméretű, de a fekvő nB kaptár is számos méhészetben megtalálható.

A gyakoribb enyhébb telek számos új problémával is társultak. Egyrészt a melegebb, főképp a dél-dunántúli területeken sokszor igen rövid lett a teljes nyugalom, a fiasításmentes időszak, sőt 1-2 évben – védettebb – vidéken a fiasítási időszak nem maradt abba. Ez a varroa atka elleni védekezést jelentősen bonyolította.

Több szakirodalom is foglalkozik a hőmérséklet változásával a téli időszakban a méhkaptárban. Például, nézzük a következőket. Fokozatosan csökken a fürt belsejének hőmérséklete és a kezdeti 30 C°-os maghőmérséklet (1. ábra) a tél beálltával akár 14 C°-osra is csökkenhet. (A fürt összehúzódása a külső léghőmérséklet – pl. mínusz 4 C° esetén a kaptárban a telelő fürtön kívül – mindössze a 2-5 C° van.) A fürt formája elméletleg ugyan gömb (2. ábra), de olyan, amelyet a keretekbe foglalt lépek szeletekre osztanak. A méhek által elfoglalt fiasításos lép egyik és a másik (nem aktív) oldala között akár 24,7 C° hőmérséklet különbség is lehet.

Tudjuk, hogy a telelő méhcsalád számára a kis hőingadozás lenne a kedvező, a 0-5 C° közötti külső hőmérséklet az optimális. Ilyenkor a legkisebb a fogyasztás, a méhcsalád a szükséges, takarékos minimumon tartja téli életfolyamatait. Ehhez természetesen a külső zavaró hatások (állatok, zajok) kizárása is nélkülözhetetlen. Az enyhébb telek (hónapok) is segíthetik a telelés sikerét, de ezt óvatosan kezeljük.

A méhek csodálatos élete folytatódik a tél folyamán is

A mézelő méhek szociális viselkedésének egyik különleges példája áttelelési ösztönük, melyhez a szükséges mézkészletet már szeptember elejéig begyűjtötték. A havas méhkaptárok láttán az állatok téli álmára gondolhatunk, de ez a méheknél korán sincs így. A nyári – gyűjtő méheket – aktív életük 35-55 nap, a téli úgynevezett – áttelelő – méhek váltják fel, amelyek 6-7 hónapig élnek. A télhez alkalmazkodó méhek, életműködés feltétele a zsírtest, más néven a „szalonna”, ami az áttelelés egyik biztosítéka. Ezt „töltik” fel a nyár végén, illetve ősz elején a sikeres átteleléshez és ehhez a vegyes virágpor is nagyon fontos.

A külső hőmérséklet csökkenésével a méhek összehúzódnak és a gömb alakú telelőfürt látszólagos mozdulatlanságával kizárólag a hőtermelésre összpontosítanak. A hőszabályozás elsődleges feladatát a többnyire gömb alakú fürtöt alkotó méhtömeg peremén található méhek összessége veszi át. A kaptárból eltávozó meleget a folyamatos mézfogyasztással, izommunkával tudják pótolni.

A fiasítás nélküli időszakban megszűnik a család magasabb hőmérsékleti igénye, ami a tél beálltával a fürt belsejének akár 14 C°-ra csökkenését is jelentheti. Ilyenkor a méhek egy része mindig a mézzel teli sejtek fölött ül és azokat felbontva látja el magát energiával. Ha egy helyen elfogyott a méz, a fürt fokozatosan tovább vonul.

A kiszámíthatatlan időjárás és a hirtelen bekövetkező hőmérséklet csökkenésére később a méhek nem hagyják el a fiasítást és fennáll a veszélye, hogy a kaptár távolabb részén levő mézet esetleg nem érik el. A méheket érő különböző stressz – első és másodlagos betegségek – miatt, a méhcsalád életében a szokásostól eltérő változás következhet be és a mézigény is megnő.

A téli élelemkészletről sokat olvashat a kezdő méhész is, így csak a legfontosabbakat nézzük meg.

A méhcsalád jó minőségű, (érett, nem kristályosodó és folyósodó) mézet igényel a közvetlen környezetében, vagyis a telelőfürtöt alkotó lépekben. A telelő méhek mennyisége is fontos, mivel csak az együttes méhtömeg képes a hőszabályozásra. A régi nB lépméretnél a biztonságos teleléshez léputcánként kb. 2-3 kg méz javasolt, ez átszámítható más méretre is. Persze kérdés, hogy az adott léputcákat mennyire borítják a már összehúzódott méhek. Az irodalom szerinti ajánlás az, hogy legalább a lépek felét takarják a méhek.

Amennyiben ősszel sok kisebb, telelésre kevésbé alkalmas kölyökcsaláddal rendelkezünk és nem akarunk egyesíteni (pl. tartalék anyák, illetve egyéb okok miatt) egy kaptárban több család(ocska) sokkal sikeresebb lehet a hőszabályozásban. Ez fekvőkben egyszerűbb, de rakodóban is jól megoldható és fontos feladat.

Több hónapos kísérletből, részlet

Egyik hazai mérésünk szerint 1/2 nB rakodó kaptárban, februárban, hét napon át a telelő méhcsaládok 3 óránként mért hőmérséklete látható. A fészek belsejének hőmérsékletét a sárga vonal, a külsőt pedig a kék vonal mutatja (3. ábra). Összehasonlítható a – szinte – párhuzamosan mutatkozó két, eltérő hőmérséklet (a fenti leírás szerint). A méhcsalád többnyire hasonló tendenciával követte a külső, ill. igazította ahhoz a fészek belsejének hőmérsékletet (3. ábra).

Beigazolódik az a régi „vicc”, hogy a méh nem fűti az egész kaptárt, mint mi a lakást, szobát. Ebből az is következhet, hogy a méhlakás viszont hűtheti a méhcsaládot.

Nyugalmi állapotban sok gondot nem okoz, szabadban is sikeresen áttelelhet a méhcsalád, viszont a fiasítás megindulásával – kezdetben csak kis helyen – jelentősen megnő a mézfogyasztás, mivel a hőigény az addigi 8-18 C° fokról 35 C°fokra
ugrik.

A jelentősebb mézfogyasztás mikor történik, mikor kezd a méhanya petézni?

Saját tapasztalatokból és a szakirodalomból ismerhető ez a jelenség, a napforduló után már január második felében is elkezdődhet a méhanya petézése, amikor még igen hideg éjszakák lehetnek… Tehát legyen már ősszel a családban a mézkészlet, ne azon spekuláljunk, hogy később adunk – ha szükséges. (A tartalék mézkészlet nagyon fontos.)

Ebben az időben lényegesebb a hőszigetelés is. Kevesebb méz fogy, ill. kevésbé veszi igénybe a méheket a hőtermelés. Télen is adódhat néhány nap, amikor kirepülhetnek a méhek. Ez a tisztulás miatt jó lehet. Nézzük meg, hogy az alsó kijáró rácsa átjárható-e, óvatosan kitisztíthatjuk az elhullott méheket is. Amennyiben a méhes körül még hó van, szórjunk rá pl. növényi maradványokat, szalmát. A hóra leszálló méhek teste pillanatok alatt kihűlhet és már nem jutnak vissza a kaptárba. A következő generációra még sokáig kell várni, tehát az áttelelt dolgozó nagy érték.

Az enyhébb telek (hónapok) is segíthetik a telelés sikerét, de erre nem készülhetünk és ezt az opciót óvatosan kezeljük.

A tél végén, a tisztuló kirepülés idején jó, ha a méheknél vagyunk. Sok információhoz juthatunk kaptárbontás nélkül is. Ilyenkor takarás, esetleg szűkítés jöhet szóba, de kerüljük a nagyobb zavarást. A kirepülő méhek ürüléke könnyen figyelemmel kísérhető, pl. az élénkebb színű autókon is. Ez is szoros összefüggést mutat a méhek egészségi állapotával. Már ilyenkor találkozhatunk hasmenés gyanúval. Kezdetben rosszat jelent, ami a rossz telelő méztől is, ill. betegségtől is lehet, de később, ha erősödik a család és a petézés is egyre kiterjedtebb, akkor a – tisztulás jeleként – jót jelent a „pöttyös” autó, ha pár napig tart. (Persze a szomszéd vérmérséklete megosztó lehet az örömünkben és a békességre kell törekedni.)

A nyugalmi időben mindössze néhány kg (volt) a fogyasztás havonta, kb. annyi, mint a fiasítással majd hetente lesz.

A mézfogyasztás fokozatosan nő, de megfelelő őszi készlet esetén semmi teendőnk ezzel. Amennyiben más a helyzet, a mézes tartalék lépekből segíthetjük a rászoruló méheket, – kellő figyelemmel, ha nem betegség miatt elpusztult – családokban megmaradt lépek is jók erre a célra. A mézes lépeket legalább szobahőmérsékleten – ne áthűlten – adjuk be, ezzel ne hűtsük a családot. A fedett mézet kissé karcoljuk fel.

A méhcsalád elpusztulása esetén a kijárókat zárjuk be. Az egészséges, (mézes) lépekre vigyázzunk, rostaszöveten – menekülőtéren – keresztül szellőzzön a kaptár, hogy ne legyen penészedés és később esetleg rablás.

Az egyéb élelempótlás (etetés) lehetősége még nem jött el, továbbá a bioméhészetben egyébként is erősen korlátozott/ szabályozott ez. A saját mézes lépekkel történő kiegészítés nem minősül „etetésnek”, ellenben erről is tájékoztatni kell a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-t. A kora tavaszi időben a különböző gyógy-cukorlepényekkel való kiegészítő etetés sokszor inkább a méhész megnyugtatását szolgálhatja („jó gazda gondosságát”), amiről szintén tájékoztatni kell az ellenőrző szervezetet.

Vészhelyzet esetén persze ne várjuk meg a méhcsalád éhen halását, különösen a telelés után. Ilyen esetben az alkalmazható anyagokról kérjünk tanácsot, ill. a továbbiakban tegyünk eleget a bejelentési, nyomon követhetőségi, valamint az egyéb eltérésről (figyelmeztetés, hogy megelőzzük a szankciós előírások megsértését, ill. azok kiszabását.

A gyenge népességű tartalék családok sorsáról később dönthetünk, szükség esetén lehet egyesítésre – pl. anyátlanság miatt is – gondolni. A kis családokat szűkítsük csak a méhekkel borított léputcákra, lehetőleg oldalsó takarást is kapjanak, ami lehet – duplafalú – hőszigetelő fólia, méretre szabva (ezek saját készítésűek). A hőgazdálkodás támogatása kiemelt jelentőségű lehet a fejlődő családban.

A hideg tél egyensúlyozására a pincében teleltetés is előfordul, ill. bizonyos méhészetek ezzel váltják ki az etetés nélküli tartást. Persze itt az állandó ill. egyenletes 4 C° szükséges az egész pincézés ideje alatt. A méhcsaládok kivitele a szabadba, szintén nagyon átgondolt legyen, mert a méheknek a szabadra kerülés után azonnal tisztulni kell (időjárás függvénye) és a hordás lehetősége, valamit víz legyen a közelben, a zökkenőmentes kiteleléshez. Persze ehhez jó tervezés kell, hogy pl. a méhész a saját kapacitását is be tudja kalkulálni.

További jó munkát és türelmet a méhekhez és a méhészkedéshez!

Dr. Szalai Tamás – Dr. Szalainé Mátray Enikő
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
(Biokultúra 2026/1)

---