Kincset érő biofokhagyma
A pennsylvaniai Állami Egyetem és a kapcsolódó Nemzeti Rákkutató Intézet egybehangzó állítása szerint a fokhagyma mint „táplálékkiegészítő”, rákmegelőző és szívroham elleni hatásra képes, számottevően frissíti a memóriát továbbá növeli a várható élettartamot.
A hiedelemmel ellentétben a kedvező hatás eléréséhez nem szükséges nyersen fogyasztani. A jellegzetes fokhagymaillatnak nincs semmi köze a növény gyógyhatásához. Például az érlelt, szagtalanított fokhagyma még hatékonyabban fejti ki hatását az elöregedést okozó sejtsérülések kivédésében, mint a friss. A lényeg, hogy ellenőrzött ökológiai termesztésből származzék, hiszen nem csupán a visszamaradó vegyszerek lehetnek ártalmasak, de a fokhagyma sem tud a maga természetességében kifejlődni a vegyszerek állandó jelenléte miatt. Így sérülhetnek azok a beltartalmi értékek, amelyekre oly nagy szükségünk van a fokhagyma gyógyító munkája során.
A fokhagyma számos szubsztanciája együttesen képes a fiatalító hatásra. A kéntől független összetevők fehérjéket, szaponinokat, szénhidrátokat és flavonoidokat (például allixint) tartalmaznak, valamint a rendkívül fontos szelént.
A háborítatlan fokhagyma viszonylag szagtalan, hiszen az alliin nevű kéntartalmú aminosav derivát önmagában nem büdös. Az alliint ellenben az allináz nevű enzim nyomban allicinné alakítja, mihelyst a fokhagymagerezdet megsértjük, vagy pláne összeroncsoljuk. Márpedig a konyhatechnika során ezt tesszük vele. Ekkor az illékony allicin (allyl-2-propenethiosulfonát) átható szaga nyomban előtűnik. Az allicin egyébként erőteljes reaktív oxidáns, melyet az antibiotikumok felfedezése előtt in vivo sérülések gyógyítására alkalmaztak. Az allicin zsíroldható szerves kénné bomlik, mely további gyógyhatásokkal rendelkezik.
A kutatók mindennapi fokhagymabevitelt javasolnak, amelyet természetesen nyers formában képtelenség kivitelezni, ám kaphatóak kész készítmények (noha ezek nem biogazdaságból származó fokhagymából készülnek). Éppen ezért a következő felsorolásból próbáljuk meg házilag elkészíteni, amit csak tudunk.
Friss fokhagyma
A legegyszerűbb megoldás, noha sok esetben gyomorégést okozhat a terapikus hatáshoz szükséges jókora mennyiségű fokhagyma elfogyasztása, nem beszélve a bennünket körüllengő “illatfelhőről”. A friss fokhagyma rendszeres fogyasztása különféle cardiovasculáris rizikófaktorok fennállása esetén mindenképpen javasolt, főként magas koleszterinszint esetén. A fokhagyma képes felbontani a vérrögöcskéket is. A kellő hatáshoz azonban legalább napi egy fej (nem gerezd!) fokhagyma elfogyasztása szükséges.
Fokhagymaolaj
Az összezúzott fokhagyma gőzzel történő lepárlása révén nyerhető. Kb. 200-szoros hígításban válik tűrhetővé a szaga, mely növényolaj-hígítást jelent. Mivel a lepárlás viszonylag magas hőmérsékleten történik, a fokhagyma számos értékes összetevője sérül.
Fokhagymapor
Fontos, hogy a szárítás alacsony hőmérsékleten történjék. A bioszárítók erre egyébként ügyelnek. A 70°C fok fölött szárított fokhagyma pora gyakorlatilag értéktelen, hiszen az allináz enzim inaktiválódik. A fokhagymakapszulákat egyébként ezért vonják be cellulózzal.
Érlelt fokhagymakivonat
Házilag is elkészíthető készítmény, mely a legjobb hatást biztosítja. Friss, biofokhagymát összetörünk, és alkoholban érleljük melegítés nélkül kb. 20 hónapig. Az érlelés végén egy szagtalan preparátumot kapunk, mely megőrzi a fokhagyma összes hasznos hatóanyagát, az instabil allicint stabil összetevőkké alakítja, vízoldható S-allycisteint és S-allylmercaptocisteint hozva létre. A fokhagyma kémiája bonyolult rendszer, az érlelés számos egyéb hasznos vegyületet produkál. Az így kapott szer sokkal nagyobb arányban tartalmaz S-allyl vegyületeket, és antioxidáns hatása sokszorosan felülmúlja a friss fokhagymáét és számos már preparált készítményét is.
További egészséges hatásai
A fokhagyma gazdag antioxidáns növényi vegyületekben, többek között szerves kénvegyületekben, flavonoidokban, pl. allixinben, amelyek a szabad gyökök megkötésében jeleskednek. Magas szeléntartalma biztosítja a szintén antioxidáns gluthatione peroxidáz enzim zavartalan működését. Noha a teljes folyamat ma sem ismert, a fokhagyma cardiovasculáris védő hatása, gyulladáscsökkentő, rákmegelőző és öregedést lassító hatása az antioxidáns aktivitásra vezethetők vissza. Kutatások szerint a fokhagyma koleszterin- és egyéb vérlipidcsökkentő, vérlipid-oxidációt megelőző, vérlemezkék összetapadását gátló hatású. Az elmúlt 15 év kutatásai főként a koleszterin és trigliceridek csökkentése területén folytak. Az érlelt fokhagymakivonat egyértelműen csökkentette a koleszterint (alacsony sűrűségű lipoproteineket), az LDL-t („rossz koleszterin”) és a triglicerideket. Kétszeres vaktesztben a Rhode Island-i Memorial Hospitalban 41 férfi hat hónapon át szedett 2,4–4,8 g/nap érlelt fokhagymakivonat hatására 5-7% össz-szérum koleszterinszint-csökkenést produkált. Eközben csökkent a trigliceridszintjük, továbbá LDL-koleszterinszintjük is 4%-kal.
Az LDL koleszterin oxidációtól való megvédése az artheroszklerózis kiküszöbölésének egyik lehetséges módja. Az érlelt fokhagymakivonat ebben a feladatban is jól vizsgázott. A vérrögök lebontásával pedig a stroke elleni küzdelem egyik éllovasa lehet. A fokhagyma a vérlemezek összeragadását (aggregáció) és a véredények falához való tapadását (adhézió) is nagymértékben csökkenti.
A biofokhagyma rákmegelőző hatása is szembetűnő. Az érlelt fokhagymakivonat szerves kén vegyületeinek antioxidáns hatása megakadályozza a DNA károsodás rákkeltő hatását. Ez a vegyület ugyancsak blokkolja a karcinogének aktivitását, ezáltal védelmet nyújt az nyelőcsői, tüdő-, mell-, prosztata- és gyomordaganatok kialakulása ellen.
Állatkísérletekben az egerek élettartamának növekedését, tanulási képességeiknek és memóriájuknak fellendülését regisztrálták. A szabad gyökök ellen is védték az agyat, melytől az Alzheimer-kór egyik lehetséges gyógymódját várják.
Az érlelt fokhagymakivonattal kapcsolatos kutatások arra engednek következtetni, hogy a kivonat képes lassítani a fiziológiai öregedést, továbbá védelmet nyújt az öregedéssel kapcsolatos kognitív rendellenességek ellen. Idegsejteket kezelve a kivonattal szokatlan növekedést tapasztaltak, amely kapcsolatba hozható a memória fokozott működésével. Más fokhagyma-készítményeknél ez a hatás nem volt kimutatható!
Az ősi egyiptomiak áldozataikat mindig fokhagyma jelenlétében mutatták be isteneiknek. Most a tudomány magyarázattal szolgál a jelenségre. Fontos azonosság, hogy az egyiptomiak már abban az időben is természetesen biofokhagymát használtak!
Frühwald Ferenc
(Biokultúra 2002/4, Biokultúra 2019/3)