Vidéki területeinket peszticidköd borítja

Elterjed az emberek kertjeiben, házaiban, játszóterein, sőt még a természetvédelmi területeken is. Ezt a riasztó megállapítást mutatja be a holland Meten = Weten* polgári hálózat egyéves mérése, amelyet a PAN Hollandiával együttműködve végzett. Ez kiegészíti a más országokból származó bizonyítékokat.

Nemrégiben egy német-osztrák-olasz közös kutatás során Dél-Tirolban láttuk, hogy a növényvédő szerek levegőben történő terjedését súlyosan alábecsülik. Nem maradnak az alpesi völgyek almáskertjeiben, hanem a házakba, játszóterekre is eljutnak és jelentős mennyiségben még a hegyekbe is feljutnak a védendő természetvédelmi területekre. Az EU SPRINT kutatási projektje már kimutatta, hogy a növényvédő szerek felhalmozódnak a házi porban. A legmagasabb szint a szokványos gazdák házaiban található (az EU szakzsargon »szokványosnak« azt a mezőgazdasági gyakorlatot és gazdát nevezi, amely, illetve, aki előnyben részesíti az agresszívebb növényvédő szerek használatát). Sürgős lépéseket kell tenni az emberek és a természet védelme érdekében az egészségtelen és szükségtelen expozíció ellen. Ahogy a holland jelentés szerzői megállapítják: „A »tárgyalóasztalok« ideje lejárt, a keréknek tovább kell gördülnie. Nem néhány év múlva, hanem most.”

A „Schone Sier” (szó szerinti jelentése: tiszta-díszes) projektben a Meten=Weten egy teljes éven át vizsgálta a növényvédő szerek jelenlétét a levegőben és a növényzetben a megművelt virágföldek közelében. A méréseket hét állomással végezték mind a Natura 2000 területeken, mind a lakott területek közelében. A projekt neve a mérgező virágok és a dísznövénytermesztés hamisan tiszta és szép megjelenésére utal. Az alábbi idézetek a jelentésből származnak.

„Az eredmények azt mutatják, hogy nem csak méregtakaró, de még peszticid-köd is ott lebeg az ország felett. A növényvédő szerek nem maradnak a földeken. A növényvédő szerek elpárolognak, finom porszemcsékhez tapadnak és tovaszállnak. Az emberek éjjel-nappal ki vannak téve a mezőgazdaságból (valójában: a vegyiparból) származó vegyi anyagoknak. Minden, ami él, folyamatosan belélegzi őket.”

A Meten=Weten fennállásának öt éve alatt több száz talaj-, termény-, trágya- és levegőmintát gyűjtött. Két évvel ezelőtt már írtak egy értékelő jelentést, amelyben 86 mérés eredményét tüntették fel madártávlatból mutatott térképen. Ez megerősítette a Wageningeni Egyetem professzorának, Frank Berendse-nek a jól ismert idézetét: „A holland termőföldeket méregpaplan borítja”. És valóban mindenütt növényvédő szer-maradékanyagok jelenlétét mutatták ki. Nemcsak a szántóföldeken, hanem mélyen bent a természetes élőhelyeken is. Hitvallásukká vált, hogy: „Valóban mezőgazdasági (helyesebben: vegyipari) méregpaplan borítja országunkat”.

„A tudósok riadót fújnak a közelgő Parkinsonkór-járvány és a zengőlégyfélék, illetve a méhek katasztrofális pusztulása miatt. Szerencsére ez már nem pusztába kiáltott szó, mert úgy tűnik, hogy valami kezd megbillenni. Liliomföldek egyes bátor szomszédai egyre gyakrabban fordulnak a polgári bírósághoz. A média minden eddiginél nagyobb figyelmet szentel a növényvédő szerek okozta kockázatnak. A holland parlament többsége nemrég olyan indítványt fogadott el, amely kimondja, hogy az emberek, az állatok és az élő környezetük egészségének kell a növényvédő szerekkel kapcsolatos politika középpontjában állnia.”

„Mégsem vezetett mindez politikai változáshoz. Az agrárágazat gazdasági érdekei továbbra is felülírják az egészség és a környezet védelmét. Rengeteg permetezés történik közvetlenül a természeti területek és olyan helyek mellett, ahol emberek élnek, dolgoznak és kikapcsolódnak. Hatvankét évvel ezelőtt Rachel Carson figyelmeztette a világot a néma tavaszra. Most 2024 júniusát írjuk. A tavasz még nem halott, de beteg, talán halálosan beteg. A talaj- és felszíni vizek, a talaj, az erdők és a levegő szennyezett, kevesebb a rovar és a madár, az emberek megbetegednek. A tárgyalóasztalok és a kecskevágta ideje lejárt, a keréknek tovább kell gördülnie. Nem néhány év múlva, hanem most.”

A következő növényvédő szerek maradékanyagait azonosították: az illékony prosulfocarbot, a mérgező 12 pendimethalint és a folpetet, amit a Parkinsonkórral hoznak összefüggésbe.

A vizsgálatban 7 helyszínen helyeztek el légszűrőket (poliuretán és poliészter szűrőkkel): Drenthe-ben 4, Veluwe-ben pedig 3 helyen. Ezek többsége 180 m magasságban volt a talajszint felett. A helyszínek közül öt Natura 2000 területen, vagy annak közelében volt. A fennmaradó kettő egy falu szélén, szántóföldek mellett. A levegőszűrők összegyűjtötték a levegőben jelenlévő peszticideket. Ugyanezeken a helyszíneken tölgyfák leveleit is megvizsgálták peszticidek jelenlétére. Több mint egy éven keresztül a 7 helyszínen hathetente gyűjtöttek mintákat.

Összesen 70 különböző peszticidet találtak 64 légszűrőben és 53 különböző peszticidet 39 tölgyfalevél mintában. Együttesen 77 különböző anyagot találtak a levegőszűrőkben és a tölgyfalevelekben. A Natura 2000 területek egészén a glifozát gyomirtószert és annak átalakulási termékét, az AMPA-t is megtalálták a levegőben. A levegőszűrőkben és a tölgyfalevelekben található nyolc peszticid együttesen a talált anyagok teljes koncentrációjának több mint 75%-át tette ki.

A szűrőkben talált peszticidek mennyisége 37,8 és 1 945,1 mikrogramm hatóanyag/kg szárazanyag (szűrő) között mozgott, átlagosan 230 mikrogramm/kg volt. A leggyakoribb anyagok a proszulfokarb, a pendimetalin és a folpet bomlásterméke, a ftalimid voltak.

Ezen túlmenően a növényvédő szereket gyakran találták növényeken (konkrétan: tölgyfákon). Szinte valamennyi növényvédő szer erősen reaktív anyag, amely erős kölcsönhatásban van a biológiai folyamatokkal, ami végül is a céljuk. A növényekre és az ökoszisztémákra gyakorolt hatásuk nem ismert és az engedélyező szervek, illetve a kormányzat nem vizsgálja őket. Az a kevés független kutatás, amely létezik, egyértelmű jeleket ad arra, hogy már alacsony koncentráció is jelentős hatással lehet például a pillangók fejlődésére. Hollandiában nincsenek szabványok a levegőben, a talajban és a növényekben lévő növényvédő szerek biztonságos szintjére vonatkozóan.

A talált anyagokat a Pesticides Properties Database (Peszticidek tulajdonságai adatbázis) segítségével értékelték. Az értékelt 65 peszticid 26%-a neurotoxikus, vagy valószínűleg neurotoxikus, 77%-ának lehetséges hatása van a fejlődésre és/vagy a szaporodásra, 31%-ának lehetséges endokrin károsító tulajdonságai vannak, 42%-a pedig valószínűleg rákkeltő. Valamennyi talált szer potenciálisan mérgező tulajdonságokkal rendelkezik az emberre nézve. A peszticidkoktélok lakosok és felhasználók egészségére gyakorolt hatásairól nem áll rendelkezésre információ.

A növényvédő szerek engedélyezésekor az emberre gyakorolt neurotoxikus hatásokat alig vizsgálják. Független vizsgálatokból azonban egyre több bizonyíték van arra, hogy a növényvédőszer expozíció összefüggésbe hozható a neurodegeneratív rendellenességekkel.

Az illékony és nagyon mérgező peszticidek azonnali betiltása és nagy puffercsíkok létrehozása

Az eredmények azt bizonyítják, hogy sokkal jobb védelemre van szükség. Ez magában foglalja a mérgező vegyi anyagokat alkalmazó termőterületek körüli sokkal nagyobb pufferzónákat. Az első lépésnek a legillékonyabb peszticidek, például a proszulfokarb, a pendimetalin és a folpet közvetlen betiltásának kellene lennie. Ezeket jelenleg uniós szinten tárgyalják, így itt a lehetőség, hogy gyorsan véget vessünk ezeknek a rendkívül problémás növényvédő szerek használatának.

Pendimethalin

Ennek a 12. mérgezési kategóriájú gyomirtószernek az engedélye idén novemberben lejár. Az EU 26 tagállamában engedélyezett. Az EFSA adatai megerősítik, hogy megfelel a perzisztencia (P), a bioakkumuláció (B) és a toxicitás (T) kritériumainak, ezért ezen az alapon be kell tiltani. A pendimetalin gyaníthatóan károsítja a termékenységet (2. kategóriájú reprodukciós toxicitás), káros környezeti hatásai vannak, mivel a vízi élővilágra nagyon mérgezőnek minősül. Az EU Bizottsága azonban késleltette a folyamatot azzal, hogy felkérte az EFSA-t, hogy az iparági adatok alapján szervezzen páros szakértői értékelést a bioakkumulációs potenciálról. Elvileg a védelmünkre kijelölt hatóságok lassúsága miatt várhatóan elhúzódik a folyamat.

Folpet

A folpet gombaölő szert széles körben használják a hagyományos gyümölcstermesztésben és a hagymatermesztésben. Az EFSA nemrégiben arra a következtetésre jutott, hogy a Folpettel kapcsolatban nincs jelen kritikus aggodalomra okot adó terület. Ez a megújításához készíti elő az utat. Az amerikai kutatók azonban a folpetet Parkinson-kór keltő peszticidként azonosították. A kutatók 10 olyan növényvédő szert azonosítottak, amelyek mérgezőek a Parkinson-kórban szerepet játszó idegsejtekre. Az EFSA teljes mértékben adós maradt e kérdés szükséges sürgősséggel való kezelésében, amint arra a peszticidek neurotoxicitási értékelésének sikertelenségéről szóló cikkünk is rámutatott.

Prosulfocarb

Több mint 10 éve érkeznek panaszok ezzel a nagyon illékony gyomirtó szerrel kapcsolatban. A Good Food Good Farming koalíció 2022-es tesztje során ez volt az emberek hajában a leggyakrabban azonosított peszticid (az összes minta 9,3%-ában).

A hivatalos engedély kilenc évvel ezelőtt lejárt. Ahelyett, hogy időszakos újraértékelésnek vetették volna alá, minden évben meghosszabbították. Nemrégiben újabb egy évvel meghosszabbította az EU. Ezt egyik tagunk, a Générations Futures megtámadta és belső felülvizsgálatot kért a Bizottságtól. A Bizottság ezt formai okokra hivatkozva elutasította. Az új információknak azonban meg kell győzniük az EU-t, hogy vonja vissza a meghosszabbítást és mielőbb tiltsa be az anyagot.

Biogazdálkodás az EU-ban: 16,9 millió hektár 2022-ben

Az EU-ban az ökológiai mezőgazdasági termelésre használt terület tovább növekszik és 2022-ben elérte a 16,9 millió hektárt (ha), szemben a 2021-es 15,9 millió hektárral és a 2020-as 14,7 millió hektárral. A biogazdálkodásra használt terület 2022-ben az EU teljes mezőgazdasági hasznosítású területének (UAA) 10,5%-át tette ki.

2012 és 2022 között a biogazdálkodásra használt terület szinte minden uniós országban nőtt. A legnagyobb mértékben Horvátországban (+306%), Portugáliában (278%) és Bulgáriában (182%) bővült a terület ebben az időszakban.

A biogazdálkodással művelt területek aránya a teljes UAA-n belül Ausztriában (27%), Észtországban (23%) és Svédországban (20%) volt a legmagasabb. Ezzel szemben a biogazdálkodás aránya 2022-ben 5 uniós országban 5% alatt volt, a legalacsonyabb arányt Máltán (1% alatt), Bulgáriában és Írországban (egyaránt 2%) mutatták ki.

Ezek az információk az Eurostat közzétett adataiból származnak. A cikk a részletesebb Statistics Explained cikk néhány megállapítását mutatja be.
*A „Meten=Weten” jelentése: megmértem = megtudtam.

Fordította: Bauer Lea
Forrás: https://www.pan-europe.info
(Biokultúra 2024/5-6)