Zöld út újabb hat GMO-nak
Az Európai Bizottság nem tétlenkedett az év végi ünnepek időszakában sem: hat újabb genetikailag módosított élelmiszer és takarmány engedélyt adott ki, közöttük olyan szójára is, amely három különböző totális gyomirtó szerrel szemben is ellenáll.
Többen arra hívták fel a figyelmet az engedélyezés kapcsán, hogy ezeknek a szójáknak nem vizsgálták ki alaposan az egészségügyi hatásait. Az Európai Bizottság azonban nem adott megnyugtató választ a felvetett tudományos érvekre. A Testbiotech tiltakozó levelében hívta fel az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie az engedélyezési eljárás során az egészségügyi és környezeti kockázatok kivizsgálására, a fogyasztók és a természet védelmére. A Testbiotech levele azonban válasz nélkül maradt.
A Testbiotech elemzése szerint az új GMO-kat engedélyeztető biotechnológiai cégek manipulálták a kockázatértékelés adatait. Az egyik állatetetési vizsgálatban például olyan génmódosított szóját etettek a patkányokkal, amelyet a termesztés során sokkal kevesebbszer permeteztek, mint a gyakorlatban általában szokás. Így pedig nem a valóságnak megfelelő eredményt kapták.
Forrás: www.testbiotech.org
(Biokultúra 2018/1-2)