A génmódosított növények nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket

A génmódosított növényekkel kapcsolatos vita sokáig főleg csak arról szólt, hogy ezek fogyasztása nem biztonságos, de ezt mindeddig nem sikerült egyértelműen bizonyítani. Egy nemrég végzett átfogó vizsgálat során azonban kiderült, hogy a vita során elkerülte a figyelmet egy sokkal jelentősebb probléma, miszerint a génmódosítás Kanadában és az Egyesült Államokban nem gyorsította fel a hozamok növekedését.. read more →

Félidejében az ökológiai gazdálkodás első nemzeti akcióterve*

Több felejthető, sőt el is felejtett agrárminisztériumi vezetőnek – látva tétlenségüket – korábban többször felajánlotta a Magyar Biokultúra Szövetség, hogy elkészíti a biogazdálkodás akcióprogramjának társadalmi vitára bocsátható tervezetét. (Akkortájt volt már olyan közösségi tagállam, amelyik a második akcióterve megvalósításával volt elfoglalva!) read more →

Malatinszky

Egy nap a bioborásznál 2016-ban a Genuss Magazin a Malatinszky borászatnak ítélte az első helyet a legjobb ökológiai borászat kategóriában. (A szerkesztő megjegyzése) read more →

Bioalma termelés és feldolgozás a Szatmári-Ízek Kft.-ben

Tisztelt Olvasó! Célszerűnek látom bevezetőként bemutatni Magyarország, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bioalma termesztését, továbbá a Szatmári-Ízek Kft.-ről, ami elismert TÉSZ is, írnék néhány bemutatkozó sort. read more →

Effektív mikroorganizmusok biológiai hatásának tanulmányozása fűszerpaprikában

Az ökológia termesztésben olyan integrált termesztési modell alapelvei érvényesülnek, amely a műtrágyázást és a szintetikus kemikáliákat teljes mértékben mellőzi. Hazai viszonyaink között a zöldségtermesztés tájegységi hagyományokra alapozottan olyan egyedi és üzemspecifikus fajta, illetve technológiai alapelemeket határoz meg, amely elsődlegesen a talajélet magas szintjére alapoz. read more →

Élesztővinasz a tápanyag körforgásban

Az Európai Unió 2016. március 17-én hozta nyilvánosságra „A körforgásos gazdaságra vonatkozó csomag” elnevezésű rendelettervezetét. A rendelet célja az ipari műtrágyák mellett a mezőgazdaságból és élelmiszeriparból származó innovatív termésnövelő termékek szélesebb körben történő bevonása a körforgásba, amelyek eddig az eltérő nemzeti szabályozások és szabványok miatt nehezen jutottak a belső piacra. read more →

A fungicid felhasználás csökkentése bioeffektor oltással ökológiai termesztésű paradicsomon

A gombaölőszerek, fungicidek az úgynevezett „mesterséges életidegen anyagok” a mezőgazdasági kemikáliák csoportjába tartoznak. Az élettel nehezen összeegyeztethető tulajdonságuk miatt ezek kertészeti, mezőgazdasági alkalmazása is korlátozott és szigorú szabályozás alatt áll. Ökológiai körülmények között elsősorban bizonyos rézkészítmények sói, vegyületei jöhetnek számításba, de ezek kiadagolási mennyiségére, gyakoriságára is figyelemmel kell lenni. read more →

Vadászterület lett a biogazdálkodás!

A világ mezőgazdálkodásának, fogyasztók igényeinek zöld irányba változása, a hazai támogatási rendszerben az ökológiai gazdálkodás kiemelt támogatása vonzó hatást gyakorol a hazai gazdálkodókra: egyre többen jelentkeznek be az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás rendszerébe. read more →

Szeretett és gyűlölt kutatók az agrokémiai multi fogságában

A kutatások nagyvállalatok általi finanszírozása egy olyan dolog, amiből egyetlen kutató sem kerül ki sértetlenül. A Syngenta megbízta James Cresswellt, az angliai Exeteri Egyetem munkatársát, hogy végezzen vizsgálatokat a méhcsaládok világszerte tapasztalható pusztulásával kapcsolatban. A Syngentához hasonló vállalatok régóta a Varroa atkát okolják a méhállomány csökkenéséért és semmiképpen nem az általuk gyártott készítményeket. read more →

Védekezés a levéltetvek ellen az ökológiai gazdaságban

A levéltetvek a kertészeti kártevők leggyakoribb szúró-szívó szájszervű kártevői. Testük 1-3 mm nagyságú, hosszú, vékony csáp jellemzi őket, lehetnek szárnyasok (két pár hártyás szárny) vagy szárnyatlanok. Fontos határozó bélyegük a potrohon található potrohcső. Gyors szaporodás és fejlődés (1-2 hét alatt a fiatal lárvából kifejlett egyed lesz), valamint sok nemzedék jellemző, növényházban folyamatosan képesek szaporodni, míg.. read more →