A Biokultúra Hírlevél januári számában megjelent egy cikk az „Év Bioterméke” versenyről, de leginkább a Szakmai díj zsűrizésén szerzett tapasztalatokról. Az „Év Bioterméke” cím elnyeréséhez, amint azt már említettük előzőleg megjelent cikkünkben, nem volt elég egy ízletes ökoterméket benevezni. A Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület (MÉTE) által küldött zsűri a termék egészét (megjelenését, a termék jelölését, állagát, küllemét) vizsgálta és csak azután jöhetett az érzékszervi bírálat. Olvass tovább
A Nyíregyházi Kutatóintézet 1997 óta foglalkozik bio szántóföldi növénytermesztéssel 55 hektáron. A területen ökológiai vetőmagtermesztés, élelmiszer- és takarmánynövény előállítás történik. A Kutatóintézet hagyományainak megfelelően különböző kutatási programokba is bekapcsolódunk, melyek eredményeit saját gazdálkodásunkba is beillesztjük.
Közel 3000 partner és 140 000 ha ellenőrzött terület, 42 munkatárs – csak néhány számot, hogy említsünk, melyek tükrözik a 2016-ban 20 éves Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., Magyarország vezető ökológiai ellenőrző szervezetének jelenlegi működését. A cég a huszadik születésnapját partnerei, meghívott vendégek és munkatársai körében Hortobágyon ünnepelte 2016. április 15-én. Olvass tovább
Az őszibarack ökológiai termesztését általában nehéznek tartják. Cikkemből kiderül, hogy néhány kritikus pont betartásával a bioban könnyen termeszthető gyümölcsök közé sorolható az egyik legkedveltebb csemegénk. Olvass tovább
A szegedi Gabonakutató 2002-ben kezdte meg munkáját a szója vetőmag piacon három magyar nemesítésű középérésű szójafajtával: Flóra, Stefi Otília. 2005-ben választékbővítés céljából honosította a korai éréscsoportba tartozó Primort. Szintén 2005-ben kezdte lerakni az alapjait egy zárt vetőmag termeltetési rendszernek, mely a Pannónia Kincse saját nemesítésű szójafajtánk 2009. évi piacra kerülésével a GK-t néhány év alatt a szója vetőmag hazai piacvezetőjévé tette. Olvass tovább
A martonvásári ökológiai kutatások célja az ökológiai gazdálkodás támogatása, eredményesen termeszthető fajták nemesítésével. Az ökológiai kutatások az ezredforduló tájékán, a 2012-ben elhunyt dr. Kovács Géza vezetésével kezdődtek Martonvásáron. Fő tevékenységük a kalászos gabona nemesítés, ezen belül kiemelten olyan alternatív kalászosok nemesítésével foglalkoznak, melyek termesztése kifejezetten az ökológiai gazdálkodás keretében képzelhető el. A nemesítési tevékenység tanúsítását a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. végzi, ennek módszerét a tanúsító szerv kutatóintézetünkkel együttműködve dolgozta ki.
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H-P: 10-14 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu

