Tag Archive for: biokontroll

2026. március 30-án megjelent a „Működő minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása” című (KAP-RD46-1-25 kódszámú) pályázati felhívás módosítása.

A módosítás eredményeként az is támogathatóvá vált, aki már a támogatási kérelem benyújtása előtt ökológia gazdálkodást folytatott, amennyiben olyan új ökológiai terméket állít elő, amellyel az együttműködési megállapodás megkötése előtt nem szerepelt az ökológiai minősítési rendszerben.

Ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódó mellékletek:

2. melléklet: Együttműködési Megállapodás

Minden pályázó számára kötelező (új és meglévő partnerek esetében is) a támogatási kérelemhez.

6. melléklet: Minőségrendszerben való tagság igazolása

Csak a már ökológiai minőségrendszerben részt vevő (régi) partnerek számára szükséges, az alábbi esetekben:

  • más minőségrendszerhez csatlakoznának, miközben ökológiai gazdálkodást folytatnak (10 pont)
  • ökológiai minőségrendszerrel pályáznak, és legalább két – az együttműködési megállapodásban jelölt terméktől eltérő – ökológiai terméket már korábban is előállítottak (5 pont)
  • más minőségrendszerhez csatlakoznának, és legalább két ökológiai terméket állítanak elő (5 pont)

7. melléklet: Tagság igazolása a kifizetési kérelemhez

Minden kedvezményezett számára kötelező.

A módosításról kiadott részletes közlemény itt érhető el: https://kap.gov.hu/news/2026-03-30/113214/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-482026.-szamu-kozlemenye-mukodo

A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 2026. március 26-án módosította az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című (KAP-RD20a-1-24 kódszámú) felhívást, amelynek célja az adminisztráció csökkentése, a vállalások könnyebb betarthatósága és az amerikai szőlőkabóca elleni hatékonyabb védekezés biztosítása.

A legfontosabb módosítások:

  1. Kevesebb adminisztráció a gyepterületekkel kapcsolatban

Megszűnt a növényvédelmi kezelésekre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség az ÖKO programban lévő gyepterületekre.

Fontos: más támogatások esetén az adott területre vonatkozó adatszolgáltatás továbbra is kötelező lehet.

  1. Több idő áll rendelkezésre a kivágott ültetvények visszatelepítésére

A kivágott ültetvény újratelepítésére már nem csak a kivágást követő egységes kérelem benyújtásáig, hanem a kivágást követő második egységes kérelem benyújtási időszakáig van lehetőség. Kifizetés azonban csak a ténylegesen visszatelepített ültetvény után igényelhető.

Fontos, hogy a kivágás és az újratelepítés között a terület csak tarlóként vagy talajtakarás nélküli pihentetett területként hasznosítható.

  1. Hosszabb idő áll rendelkezésre a kötelező képzés elvégzésére

A kötelező képzés elvégzésére rendelkezésre álló idő a támogatás kapcsán kiadott első támogatási okirat közlését követő 1 évről 2 évre nőtt.

  1. Kötelező védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen

2026-tól szőlőültetvényben évente legalább két alkalommal kötelező a védekezés az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítményekkel. Ennek elmulasztása esetén az adott tábla nem jogosult támogatásra az adott évben.

  1. Kedvezőbb szabályok vis maior esetén

Ha szőlőültetvényben az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés miatt kellett ÖKO-ban nem engedélyezett készítményt használni, ami miatt a terület ökológiai státuszát átálltból átállás alattira visszaminősítik vagy az átállási időszaka újraindul, és történt vis maior bejelentés, amit a kifizető ügynökség elismert, akkor az érintett KET valamennyi táblája a tárgyévben kifizetésre kerül és az érintett KET támogatható marad.

Az érintett KET-ek vonatkozásában a tárgyévet követő években a tanúsító szervezet által igazolt ökológiai státusztól függetlenül a fajlagos támogatási összeg megállapításának alapja továbbra is a támogatási okiratban a tárgyévre megállapított ökológiai státusz lesz.

A módosítás teljes szövege itt olvasható: https://kap.gov.hu/news/2026-03-26/113655/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-452026.-szamu-kozlemenye-az-okologiai

Idén március 10-én, Kecskeméten került megrendezésre a Portfolio nívós agrárszakmai eseménye. Az ökológiai termelési szereplők már második alkalommal vehetnek részt óriási kedvezménnyel ezen a rendezvényen. Olvass tovább

A „Működő minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása” című (KAP-RD46-1-25 kódszámú) pályázati felhívásra az ökológiai gazdálkodás, mint minőségrendszer esetében jelenleg csak az nyújthat be támogatási kérelmet, aki az Együttműködési megállapodás megkötése előtt még soha nem volt tagja ökológiai ellenőrző-tanúsító rendszernek, vagyis új együttműködést valósít meg.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. kezdeményezésére a KAP Nemzeti Irányító Hatóság 2026. február 24-én már módosította a pályázati felhívás 2. és 6. mellékletét és két új benyújtási időszakkal is bővült a felhívás.

Ennek megfelelően az alábbi szakaszokban nyújtható be támogatási kérelem:

  1. benyújtási szakasz: 2026. március 5. – 2026. március 18.
  2. benyújtási szakasz: 2026. március 19. – 2026. április 1.
  3. benyújtási szakasz: 2026. május 7. – 2026. május 20.
  4. benyújtási szakasz: 2026. május 21. – 2026. június 3.
  5. benyújtási szakasz: 2026. október 1. – 2026. október 14.
  6. benyújtási szakasz: 2026. október 15. – 2026. október 28.

Az Irányító Hatóság elfogadva a Magyar Biokultúra Szövetség társadalmi egyeztetés során tett javaslatát, nyitott arra, hogy e támogatási lehetőség azon gazdálkodó számára is elérhető legyen, aki már rendelkezik tagsággal ökológiai ellenőrző-tanúsító rendszerben, de az Együttműködési megállapodás keretében olyan új ökológiai minősítésű terméket kíván előállítani, amelyet korábban még nem, vagyis meglévő együttműködés keretében új tevékenységet valósítana meg.

A pályázati felhívás erre vonatkozó módosításának megjelenését követően az az ökológiai gazdálkodó is benyújthat támogatási kérelmet, aki már az Együttműködési megállapodás megkötése előtt is rendelkezett ökológiai ellenőrzési és tanúsítási szerződéssel. Ez abban az esetben lehetséges, ha teljesen új ökológiai terméket fog előállítani.

A felhívás februári módosításának részletei itt olvashatók: https://kap.gov.hu/news/2026-02-24/155727/kap-nemzeti-iranyito-hatosag-262026.-kozlemenye-mukodo-minosegrendszerhez

A módosított pályázati dokumentációk innen tölthetők le: https://kap.gov.hu/tamogatas/kap-rd46-1-25

 

Az Európai Bizottság ismét meghirdette az EU Organic Awards 2026 pályázatot, amelynek célja az ökológiai ágazat kiemelkedő szereplőinek és innovatív kezdeményezéseinek elismerése Európa-szerte. Olvass tovább

A „Működő minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása” című (KAP-RD46-1-25 kódszámú) pályázati felhívás célja, hogy a mezőgazdasági termelőket ösztönözze arra, hogy a jogszabályok által támasztott minimum követelményeknek megfelelő termékeknél magasabb minőségű termékeket állítsanak elő valamely működő minőségrendszer keretében.

Támogatható tevékenységek:

  1. célterület: Uniós minőségrendszerek keretében megvalósuló termékelőállítás
    1. Földrajzi árujelzők és hagyományos különleges termékek előállítása
      • oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM),
      • oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ),
      • földrajzi jelzés (FJ),
      • hagyományos különleges termék (HKT)
    2. Ökológiai gazdálkodáshoz történő csatlakozás
  2. célterület: Elismert nemzeti minőségrendszerekhez történő első csatlakozás

A felhívás keretében kizárólag olyan tevékenység támogatható, amely új együttműködés keretében valósul meg.

Az ökológiai gazdálkodáshoz történő csatlakozás új együttműködésnek minősül, ha az ökológiai terméket a mezőgazdasági termelő az (EU) 2018/848 rendelet szerint, a tanúsító szervezettel az együttműködési megállapodás megkötésénél nem korábban létrejött ellenőrzési és tanúsítási szerződés keretében állítja elő.

A támogatási kérelmek benyújtására 2026. március 5-től négy szakaszban, 2026. október 28-ig lesz lehetőség. 

Felhívjuk a figyelmet, hogy egy kedvezményezett csak egy együttműködéshez kapcsolódóan igényelhet támogatást. A kedvezményezett a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy az utolsóként benyújtott kifizetési kérelem elfogadásáról szóló döntés meghozatalától számított három évig a támogatással érintett minőségrendszer szerinti együttműködés tagja marad.

A támogatás összege legfeljebb 13.000 eurónak megfelelő forintösszeg, amelyből a támogatói okirat véglegessé válásakor 1000 euró, majd négy éven keresztük évi 3000 euró kerül kifizetésre a tárgyévi kifizetési kérelem benyújtását követően. A tárgyévre vonatkozó kifizetési kérelmet minden év február 1. és március 31. napja között kell benyújtani.

A teljes pályázati dokumentáció innen tölthető le: https://kap.gov.hu/tamogatas/kap-rd46-1-25

 

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. idén is részt vett a Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc (REL) Expón és Konferencián, amelyet negyedik alkalommal rendeztek meg Jakabszálláson. A szervezet munkatársai tájékoztató kiadványokkal és személyes konzultációval segítették a kistermelőket és a vásárlókat az ökológiai ellenőrzéssel és tanúsítással kapcsolatos kérdésekben. Olvass tovább

A 2025-ös Speciális FMCG termékek versenyein minőségi funkcionális, mentes, bio-, valamint kóser és halal termékekkel lehetett pályázni a kategóriagyőztes elismerésért. A biotermékek idén már második alkalommal szerepeltek külön szegmensként. A Store Insider által szervezett megmérettetés fókuszában a minőség, az innováció és a tudatos fogyasztás állt. A biotermékek zsűrizésében és az elismerések átadásában a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. is közreműködött. Olvass tovább

Támogatás igényelhető a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez, telepítéséhez a „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” elnevezésű (KAP-RD01a-2-25 kódszámú) pályázati felhívás szerint.

A támogatási kérelmek benyújtására két szakaszban 2025. december 4. és 2026. május 27. között van lehetőség.

Az alábbi tevékenységek támogathatók:

a) Rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések,

b) Autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, infravörös hősugárzók, más fűtőberendezések),

c) Vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek (füstölő, ködképző berendezések, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek).

Az igényelhető támogatás összege legfeljebb 100 millió forint, a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 80%-a lehet.

A vissza nem térítendő támogatásra az a mezőgazdasági termelő jogosult, akinek a támogatási kérelem benyújtását megelőző, – vagy ha erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, – az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben

  1. legalább 10 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik, és
  2. árbevételének legalább 40%-a mezőgazdasági tevékenységből származott.

A pályázat tartalmi értékelése során plusz 15 pontot szerezhet az a kedvezményezett, aki ökológiai gazdálkodói tanúsítvánnyal rendelkezik és ökológiai minősítésű terméket állít elő. A többletpont érvényesítéséhez nem kell igazolást csatolni a támogatási kérelemhez, az értékelési szempontnak való megfelelést a Magyar Államkincstár kérésére a tanúsító szervezetek közvetlenül igazolják.

A felhívás rögzíti, hogy ha a tanúsító szervezet adatszolgáltatása szerint már nem rendelkezik ökológiai gazdálkodói tanúsítvánnyal és nem állít elő ökológiai minősítésű terméket, akkor minden jogosulatlanul igénybe vett többletpont után a véglegessé vált támogatási okiratban meghatározott támogatási összeg 0,5%-a visszafizetendő.

A kedvezményezettet a záró kifizetési kérelem elfogadásáról szóló döntés meghozatalától számított 5 évig fenntartási kötelezettség terheli.

A teljes pályázati dokumentáció itt érhető el: https://kap.gov.hu/tamogatas/kap-rd01a-2-25