2017. augusztus 25-én Magyarországon elsőként került megrendezésre a Kárpát-Medencei Biobor est a gyöngyöspatai Művelődési házban, melynek célja az volt, hogy a szőlészek, borászok és a borkedvelő közönség átfogó képet kapjon az ökológiai gazdálkodásról. Mindez Juhász René és párja Balogh Zsuzsanna, valamint a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. társrendezésében valósult meg, országhatáron átívelő biobor kóstolóval egybekötve. Olvass tovább
Tag Archive for: Hazai hírek
A Magyar Biokultúra Szövetség 2017-ben először egységes logót hozott létre az Év Bioterméke versenyen díjat nyert termékek jelölésére. A logót a verseny előtt online szavazta meg a nagyközönség, akik 3 terv közül tudtak választani. Olvass tovább
Idén is megrendezésre került a Biobúcsú, melyet a Magyar Biokultúra Szövetség szervezett. A helyszínt a Biokultúra Ökopiac és a MOM Kulturális Központ Szabadtéri színpada biztosította. Olvass tovább
Merre tart a hazai agribusiness?
Globális és lokális üzleti kockázatok, lehetőségek az élelmiszer- és mezőgazdaságban
Az idei, 78. OMÉK minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a szakmaiságra, ezért a vásár történetében először idén rendezik meg az I. OMÉK Szakmai Napot. A rendezvényre a méltán népszerű OMÉK nulladik napján, szeptember 19-én várják az érdeklődőket. A hagyományteremtő szakmai esemény a Földművelésügyi Minisztérium, az Agroinform.hu mezőgazdasági portál és az Agrármarketing Centrum (AMC) együttműködésével jön létre. Olvass tovább
Mint minden évben, idén is találkoztunk legfontosabb nemzetközi partnereinkkel a világ legnagyobb bio-szakvásárán, a Biofachon annak érdekében, hogy átbeszéljük az együttműködés során felmerült legfontosabb kérdéseket és egyeztessünk a jövő irányairól. Ennek keretében ültünk tárgyalóasztalhoz a Bio Suisse-el is. Olvass tovább
Hagyományteremtő nap
2017. március 25-én a Zala megyei, göcseji Medes-hegyen, Kovács Gyula több mint 3000 fajtát őrző gyümölcsöskertjében évtizedek óta ünnepséget szervez a jeles fajtagyűjtő és gyümölcskertész. Az elmúlt évek során szinte a fél Kárpát-medence gyümölcskedvelő közönsége gyűlt itt össze, a Felvidéktől Délvidékig, a Szilágyságtól Székelyföldig, Őrségig és Hegyhátig, a Balaton-felvidéktől Hortobágyig és az Alföldig, hogy megismerjék egymás munkáit, terveit, vidékük kedves gyümölcseit és gyümölcsészeti hagyományait. Olvass tovább
A Békés és Környéke Biokultúra Egyesület legfontosabb feladata az ökológiai gazdálkodás népszerűsítése mellett, hogy segítsen embertársainknak környezetük, táplálékuk vegyi, biológiai és egyéb környezetidegen anyagokkal történő terhelésének csökkentésére irányuló ismertek átadásával nyílt előadásokon, bemutatókon.
A Gólyafészek bölcsődében két gondozási egységben 48 gyermeket tudnak fogadni. Olvass tovább
Közel 200 résztvevő gyűlt össze 2016. november 24-25. között Budapesten az Agroökológia szimpózium tiszteletére. A konferenciát az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával szervezte. A rendezvény témája az agroökológia, mely a természetes rendszerek, az ökoszisztéma szolgáltatások szempontjából közelíti meg az élelmiszertermelést; új lehetőségeket és útmutatást jelenthet a környezetbarát élelmiszer előállításban. Olvass tovább
15 új, hazai ültetvényekből származó, rezisztens almafajtát ismerhettek meg szakértők és almakedvelők a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szerdai alma fajtabemutatóján, Budapesten. A rendezvényt megnyitó szakmai kerekasztal beszélgetésen az ágazat képviselői osztották meg tapasztalataikat a rezisztens almafajták jelentőségéről és lehetőségeiről, majd „laikus” almakedvelőkkel együtt érzékszervi bírálaton értékelték az új fajtajelölteket. Olvass tovább
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H, Sz, P: 8-12 óra között
K, Cs: 12-16 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu