A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. már több mint húsz éve végzi Magyarországon az ökológiai gazdálkodók és az ökológiai élelmiszer termékpálya szereplőjének ellenőrzését, tanúsítását. Tulajdonosunk, a Magyar Biokultúra Szövetség, abból a mozgalomból nőtte ki magát, amely hazánkban úttörőként kezdett el munkálkodni a biogazdálkodás, a biotermék-fogyasztás előmozdítása, népszerűsítése és széles körű elterjesztése érdekében.
A Soil Association Certification nevében állították ki az alább látható tanúsítványt, a Freed Foods cég számára. Ez a cég korábban valóban a SACert partnere volt. Tortilla chips típusú termékek szerepeltek a tanúsítványán, amit 2021. február 19-én visszavontak, megszűnt a szerződése. Ezzel szemben a cég folytatta az ökológiai termékek kereskedelmét a hamis tanúsítvánnyal. Ezen megváltoztatták a kiállítás és a lejárat dátumát valamint a címet. A SACert-nek tudomása van róla, hogy a termékeket az EU-ba szállították.
Az EOCC-n keresztül érkezett a tájékoztatás az alábbi képen látható hamis tanúsítványról. A CCPB tanúsító szervezet „nevében” állították ki, egy Morganico SARL cég nevére szól (mg. termelés és feldolgozás), növényi illóolajok és vizek szerepelnek rajta. A CCPB nyilvántartásában ilyen nevű partner egyáltalán nem szerepel.
Alvállalkozásnak számít minden olyan tevékenység, mely befolyásolhatja a termék ökológiai jelölhetőségét és nem a fővállalkozóként szerződött Partner, hanem egy, vagy több megbízott alvállalkozó végez. Az ilyen tevékenységre jellemző, hogy a termék nem kerül ki a fővállalkozó tulajdonából, csak a termékelőállítás felelősségét adja át az alvállalkozónak. Minden, a termékkel kapcsolatosan végzett tevékenység lehetséges, akár megváltoztatja annak tulajdonságait (összetett termékek gyártása, tartósítás), akár nem (pl. vágás, darabolás, csomagolás, őrlés, tárolás stb.). Olvass tovább
Legfontosabb változások a növénytermesztésben 2022. január 1-jétől
A Magyar Biokultúra Szövetség munkatársat keres 2021. szeptember 1-jei kezdéssel. Olvass tovább
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H-P: 10-14 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu




