Olvass tovább

Természetesen a levéltetvek kártétele ugyanúgy jelentkezik az ökológiai, mint a szokványos gazdálkodásban, vagyis a közvetlen kártétel, a növények szívogatása mellett másodlagos károsításukkal, a vírusok terjesztésével is számolnunk kell. Olvass tovább

Az ökológiai gazdálkodást folytató termelők által tápanyag­után­pótlásra használható termékek köre jelentősen szűkebb, mint a konvencionális gazdálkodók esetében. Az ökológiai gazdálkodás során felhasználható tápanyagpótló és talajjavító termékek között fontos szerepe van az istállótrágyának és a komposztált, valamint folyékony állati ürüléknek (amelyek nem származhatnak iparszerű állattartásból).

Olvass tovább

Európában az elmúlt évtizedben az ökológiai almatermesztés aránya jelentősen növekedett. Emellett az integrált termesztésben is a széles hatásspektrumú inszekticidek egyre inkább háttérbe szorulnak, ezáltal egyes, eddig csak másodlagosnak tartott kártevők, köztük a bimbólikasztó bogár (Anthonomus pomorum L.) előtérbe került. Olvass tovább

Dr. Roszík Péter 2014. december 13-án, a XXVII. Biokultúra Tudományos Napon elhangzott előadása

Czeller Gábor és Roszík Péter Budapesten tartott előadása „Tájékoztató az ökológiai gazdálkodás magyarországi helyzetéről, európai uniós és hazai támogatási lehetőségeiről” címmel

A Miskolci Likőrgyár Zrt. ősét 1916-ban alapították meg a borsodi megyeszékhelyen és ettől az időponttól kezdve nem hiányozhatnak a cég által palackozott tüzes és zamatos italok egyetlen ünnepre terített asztalról sem. Cégünk elsősorban égetett szeszesitalokat gyárt: közel 40 féle termékkel vagyunk jelen a piacon, mely termékek közül számos az eredeti, több mint 80 éves receptek alapján készül. Pálinkafőzdénk a Prekop Pálinkamanufaktúra 2004 nyarán épült föl és Magyarország egyik legmodernebb pálinkafőzdéje. Főként a környékbeli emberek által termesztett gyümölcsöket dolgozzuk fel, a lehető legmodernebb berendezés segítségével. E technológia révén a pálinka elkészítésének minden szakasza számítógép által vezérelt, teljesen zárt rendszerben történik, ami nagymértékben hozzájárul, hogy a gyümölcsök ízei, illatanyagai és zamatai a legoptimálisabb mértékben maradjanak a pálinkában.

Olvass tovább

Az emberiség jövőjének záloga az egészség és a környezet védelme. Minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb figyelmet fordít erre a célra. Magyarország is elérte már, hogy törvénnyel is óvja a környezetet, védje egészségünket. Kialakultak azok a termesztési technológiák és ellenőrzési rendszerek, melyek betartásával, káros anyagoktól mentes, kiváló beltartalmi értékkel rendelkező, jó ízű gyümölcs tud asztalunkra kerülni. Első lépésként kidolgozásra került az integrált almatermesztés technológiája, mely szerint már a termőhely kiválasztásától a termőhelyhez igazodó alanyok és fajták összeállításával könnyebben kivitelezhető a tápanyag-visszapótlás, valamint a növényvédelem. Olvass tovább