Az Eurostat 2021-ben közzétett adatai szerint az EU tagállamaiban közel 333 000 tonna növényvédőszert értékesítenek évente, melyek nagy része végül, „célját” be nem teljesítve a természet körforgásában végzi útját, azaz a talajba, felszíni- és felszín alatti vizekbe mosódva, a légkörbe kerülve stb. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ekkora mennyiségű növényvédőszer kijuttatása nem veszélyezteti-e a bio minősítésű termékek növényvédőszer-maradék mentességét? Olvass tovább
A kérdésre a választ a BioPorta füzetek 4. (2011) részéből vettük át, melyben dr. Szalay László és Czédulás István fejtették ki véleményüket: a méh növényt termékenyít, a méz pedig táplál, egészségőr. (Szerzőink már évekkel ezelőtt elmentek a minden halandók útján. Szakmai mondandójuk ma is maradéktalanul érvényes. Írásuk közlésével emléket is állítunk számukra.)
Az ökológiai baromfitartásról háztájon kezdőknek és áttérőknek
Alább olvasható írásunk Zámbó Sándor tollából származik, mely a BioPorta füzetek sorozat 6. (2011) részében jelent meg.
Az országot járva gyakran láthatja az utazó, hogy a korábbiaktól eltérően a tanyák kezdenek elnéptelenedni, azokat inkább csak pihenésre, nem pedig termelésre használják. A falusi udvarokban egyre kevesebb baromfit látni. Az emberek döntő többsége inkább kétes eredetű és minőségű terméket vásárol. Sajnos úgy néz ki, mintha a magyar ember csak a fazékban, illetve a tányéron szeretné az apró jószágot, de a vele való foglalatosságot már nem szívesen műveli. Az utóbbi idők élelmiszerbotrányai kapcsán nem hangsúlyozhatjuk eléggé, mennyire fontos a kiváló minőségű élelmiszer, illetve élelmiszeralapanyag-előállítás. Olvass tovább
Az ökológiai gazdálkodásban a pillangósoknak kitüntetett szerep jut, hiszen termesztésük a talajok nitrogénben való gazdagításának talán legegyszerűbb módja. A vetésszerkezetben másodvetésű zöldtrágyaként is felbukkanhatnak, jellemzőbb azonban, hogy több évet töltenek egy adott táblán. Ilyenkor beszélünk évelő, vagy állókultúráról.
Magyarországon a dió igazi sikernövénnyé lépett elő, mivel termesztésének számos eleme egybecseng a jelenlegi kor követelményeivel. Egyrészt a dió termesztése során jól gépesíthető, így kevesebb kézi munkaerőt igényel a többi gyümölcsfajhoz képest. Ez különösen igaz a szüreti munkákra, mivel azok teljesen gépesíthetőek, a termések leszedésétől a poszt-harveszten keresztül egészen az értékesítésig. Másrészt igen nagy érdeklődés mutatkozik a dió iránt a piacon, ezért évről-évre jelentős mértékben emelkedik a termés mennyisége is szinte valamennyi országban. E jelentős kereslet növekedés hátterében azon orvosi kutatások is állnak, melyek alapján igen kedvező élettani hatásai vannak a rendszeres, kismértékű dióbél fogyasztásának az emberi szervezetre, különösen téli időszakban.
Osli nevének említésére sokunknak az első, ami eszébe jut, az a több mint 40 hektáron elterülő bio dióültetvény. Hogyan kezdődött ennek a gyümölcsösnek az életútja?
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az alábbi időpontokban és helyszíneken tart tájékoztató fórumot az új közös agrárpolitika (KAP) és az Agrár Ökológiai Program (AÖP) témakörében.
Érdemes ellátogatni az események valamelyikére, hogy pontos képet kapjanak a változásokról, illetve maximálisan ki tudják használni a rendelkezésre álló lehetőségeket.
| Dátum | Időpont | Vármegye | Helyszín |
| 2023. február 20. | 10.00 | Békés | Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Auditórium terem (5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 23.) |
| 2023. február 20. | 16.00 | Békés | IKSZT Közösségi Ház (5540 Szarvas, Ezüst szőlő dűlő 411.) |
| 2023. február 21. | 17.00 | Zala | Makovecz Faluház (8788 Zalaszentlászló, Kossuth Lajos utca 19.) |
| 2023. február 21. | 14.00 | Baranya | Baranya Megyei Kormányhivatal (Díszterem 7621 Pécs, Kossuth tér 1.) |
| 2023. február 24. | 16.00 | Tolna | Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar épülete, 52. előadó (7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.) |
| 2023. február 28. | 10.00 | Baranya | Mohács Városháza- Díszterem (7700 Mohács, Széchenyi tér 1.) |
| 2023. március 1. | 16.00 | Békés | Vésztő |
| 2023. március 2. | 14.00 | Tolna | Tamási |
| 2023. március 30. | 17.00 | Békés | Biharugra |
Az elmúlt száz évben az ökológiai változatosság nagymértékben csökkent a mezőgazdasággal hasznosított talajokban. A vegyipar, gépipar, bankok és támogatási rendszerek vették át az irányítást a biológiai egyensúlyban működő természetközelibb rendszerek felett. E folyamatban a talaj, a termőföldek elvesztették önfenntartó képességüket.
A hagyományos földhasználati rendszerek intenzívvé alakítása a biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő oka. Ezzel összefüggésben az ökológiai gazdálkodás nagy figyelmet kapott az utóbbi időben, mivel úgy vélik, hogy számos taxon számára biztosít kedvező körülményeket. Azonban megítélése az élőlények sokféleségének támogatásában nem egyértelmű. Olvass tovább
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H-P: 10-14 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu

