Számos tényező együttes hatásaként a tudományos világ a XXI. században a klíma változásával számol. Bennünket a Kárpát-medencében elsősorban a mérsékelt kontinentális övezetben számítható extremitások érdekelnek, ami túl azon, hogy itt élünk, a Földnek olyan része, ahol a mező-és erdőgazdálkodás, valamint állattenyésztés számára igen kedvezőek a feltételek. Tehát érzékeny és sérülékeny nagytáj, amely a méreténél sokkal nagyobb népesség eltartó képességgel bír, mint már jelenleg is – a mediterrán, szélsőségesen kontinentális, vagy sivatagi és még inkább, mint a hideg-övi területek. (A felvételen: alma-rózsa. A cikkben a fotók a szerző felvételei.) Olvass tovább
Tag Archive for: biokontroll
A körte Magyarországon nem tartozik a legfontosabb gyümölcsfajok közé, de termése lehetővé teszi a gyümölcsválaszték bővítését a nyári és a téli időszakban egyaránt. Kártevői közül az almamoly, a körtemoly, a poloskaszagú darázs és a körte-levélbolhák a legveszélyesebbek. Olvass tovább
Felelős emberi közösségek (család, gyülekezet, nemzet stb.) kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlásra és a betegekre, elesettekre. Ez a gondoskodás sokrétű, kiterjed az otthon, a lakhatás biztosítására, a nevelésre, gyógyításra és még sok területre, de semmiképpen nem maradhat ki közülük az egészséges, biztonságos és tartalmas élelem adása sem.
2016. február 25. Budapesten, az EMMI Tanácsteremben, a XXIII. Biokultúra Találkozón a „KEZÜNKBEN A JÖVŐ! – A hazai ökológiai (organikus, biológiai, bio) élelmiszerek helye és szerepe a társadalmi étkeztetésben” konferencián elhangzott előadások alább olvashatók, illetve letölthetők: Olvass tovább
A nagy múltra visszatekintő rendezvényünk célja az volt 2015-ben, hogy minél többen megismerhessék az ökológiai gazdálkodók számára fontos és értékes tudományos eredményeket, valamint a kutatásokat végző intézményeket. Olvass tovább
Nemes Mátyás biogazda 25 hektáron műveli ellenőrzött ökológiai módon a zöldségféléket a fülöpjakabi félsivatagi homokon, nagy szorgalommal, hittel és sikerrel.
Bíró Sándor 1,7 hektáron gazdálkodik a Balaton közelében. Zöldségféléklet, gyümölcsöt és szőlőt termel kicsiben és fel is dolgozza, emellett vendégházat működtet.
Gyöngyösi Sándor professzionális szintre fejlesztette a speciális biogombák termesztését. A shi-take és a pecsétviaszgomba termesztés mestere.
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H-P: 10-14 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu

