A növénytermesztés hatékonysága, a piaci feltételeken túl, elsődlegesen annak a függvénye, hogy a termesztetni kívánt faj mely fajtáját vagy típusát termesztjük egy adott gazdálkodási és ökológiai feltételrendszer keretében. (Fotó: az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete Martonvásár ökológiai tenyészkertje, dr. Roszík Péter felvétele)
Tag Archive for: biokontroll
Erdélyben a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis Hbn) a leggyakoribb kártevője a kukoricának. A kísérleteket 1990 és 1995 között végeztük a Tordai Kísérleti Állomáson azzal a céllal, hogy jobban megismerjük a petefürkésszel (Trichogramma maidis Pint./Voeg) való biológiai kezelés eredményét, kedvező hatását a hasznos rovarok, valamint a mezőgazdasági életkörülmények (agrobioönózis) megtartásában.
Tisztelt Olvasó! Új rovatot indítunk „Gyümölcstermesztés” címmel. A 2009-ben induló ökológiai célprogram jelentős összeggel támogatja a gyümölcstermesztőket, és ennek hatására jelentősen nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont gyümölcsösök területe. Rovatunk nekik kíván segítséget nyújtani. (Széles Viktória rovatvezető.)
Fotó: a szerző kajsziültetvénye Szikszó határában. Olvass tovább
A fenntartható fejlődés fogalma
A fenntarthatóság vagy a fenntartható fejlődés ma már széles körben elterjedt fogalmak, melyeknek mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalomban számos egymásnak ellentmondó meghatározása létezik. Ezek főleg abban térnek el egymástól, hogy mit akarnak fenntartani. Ennek megfelelően a fenntarthatóság különböző koncepciói léteznek egymás mellett. Olvass tovább
Kommunikációs rendezvényeink 2012-ben
V. Országos Bionap
Helyszínek:
- Hódmezővásárhely-Kútvölgy, 2012. június 14.
{gallery}orszagosbionap2012/kutvolgy{/gallery}
- Somogyvámos, Krisna-völgy, 2012. június 24.
{gallery}orszagosbionap2012/krisna-volgy{/gallery}
- Gyöngyöshalász, 2012. július 1.
{gallery}orszagosbionap2012/gyongyoshalasz{/gallery}
- Hegyesd-sátormapuszta, 2012. július 1.
{gallery}orszagosbionap2012/hegyesd-satormapuszta{/gallery}
- Fertőújlak, 2012. július 08.
{gallery}orszagosbionap2012/fertoujlak{/gallery}
- Hont-Tsitári Völgy, 2012. július 15.
{gallery}orszagosbionap2012/hont{/gallery}
Soroksári bionap (2012. szeptember 9.)
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, Péteri major

XXV. Biokultúra Tudományos Nap (2012. december 1.)
Helyszín: Budapest, MOM Muvelodési Központ


Vissza: Kommunikációs projektek»
Kommunikációs rendezvényeink 2011-ben
19. Biokultúra Találkozó (2011. március 26.)
Helyszín: Békéscsaba
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/biokulturatalalkozo{/gallery}
Kihajtási Ünnep (2011. április 30.)
Helyszín: Hortobágy
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/hortobagy{/gallery}
V. Országos Bionap
Helyszínek:
- Hanságliget, 2011. június 26.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/bionap/hansagliget{/gallery}
- Szentantalfa, 2011. július 2.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/bionap/szentantalfa{/gallery}
- Mágocs, 2011. július 10.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/bionap/magocs{/gallery}
- Gömörszőlős, 2011. június 26.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/bionap/gomorszolos{/gallery}
- Hortobágy, 2011. július 10.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/bionap/hortobagy{/gallery}
- Érsekhalma, 2011. július 10.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/bionap/ersekhalma{/gallery}
IX. Országos Biofőzőverseny és Pásztortalálkozó (2011. augusztus 26.)
Helyszín: Balmazújváros, Vókonya-puszta
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/vokonya{/gallery}
Mobillabor-projekt záró rendezvénye (2011. november 25.)
Helyszín: Mosonmagyaróvár
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2011/zaro{/gallery}
Vissza: Kommunikációs projektek»
Kommunikációs rendezvényeink 2010-ben
Sajtótájékoztató és nyitó rendezvény (Budapest, 2010. május 20.)
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/nyito{/gallery}
IV. Országos Bionap (2010. június 27.)
Helyszínek:
Kishantos, Bicsérd, Eperjeske, Sajókaza, Osli, Fülöpjakab.
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/bionap/kishantos{/gallery}
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/bionap/bicserd{/gallery}
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/bionap/eperjeske{/gallery}
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/bionap/sajokaza{/gallery}
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/bionap/osli{/gallery}
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/bionap/fulopjakab{/gallery}
VIII. Országos Biofőzőverseny és Pásztortalálkozó (2010. augusztus 20.)
Helyszín: Balmazújváros, Vókonya-puszta
{gallery}mobillabor/rendezvenyek2010/vokonya{/gallery}
Vissza: Kommunikációs projektek»
A Biokultúra című szakfolyóirat megjelentetése (2008-2009)
![]() |
2008 májusában a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által meghirdetett MECENATÚRA pályázat keretében egyéves támogatást nyertünk a Biokultúra c. szakfolyóirat hat számának összeállítására és megjelentetésére. |
A „Biokultúra” szakfolyóirat a hazai biogazdálkodók, környezetvédők és tudatos fogyasztók szaklapja. Első számát 1983-ban még Klubként működő Magyar Biokultúra Szövetség adta ki. Évekig havilapként működött, majd kéthavonta megjelenő színes kiadvánnyá vált.
Az újság rendszeresen és magas színvonalon tájékoztatja olvasóit az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos új információkról, jogszabályokról. A Biokultúra szakfolyóirat mint speciális kiadvány témainak célzott összeállításával alapvető szerepet tölt be a vidéki területek újjáélesztésében, új munkahelyek megtartásában és teremtésében, és végeredményben ténylegesen hozzájárul a versenyképes és innovatív mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés megvalósításához.
A Mecenatúra pályázaton elnyert támogatásból eddig az alábbi eredményeket értünk el: a lap kiadása biztonságossá vált; 2008-ban három lapszám plusz színes oldalakkal jelent meg; a novemberi-decemberi lapszám terjedelmét 36-ról 40 oldalra növeltük; bővítettük a tiszteletpéldányok számát 100-ról 200-ra.
A Biokultúra szakfolyóiratot jelenleg partnereink, felügyeleti szervek, kutatóhelyek, felső- és középfokú szakoktatási intézmények részére terjesztjük, de a lapot a kiadótól minden érdeklődő is megrendelheti. Megjelenés helye és ideje: Budapest, kéthavonta. A kiadó neve: Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., 1027 Budapest, Margit krt.1. III/16-17.
A támogatásból eddig elkészített számok aktuális szakmai cikkei itt olvashatók: 2008/4, 2008/5, 2008/6, 2009/1, 2009/2.
Az ökológiai-gazdálkodás elméleti- és gyakorlati tudás-bázisának fejlesztése a Biokultúra szakfolyóirat tematikai megújításával (2009-2010)
![]() |
2009. áprilisában a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által meghirdetett MECENATÚRA program keretében a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. egy éves támogatást nyert a Biokultúra c. szakfolyóirat hat számának (2009/6., 2010/1., 2010/2. sz., 2010/3., 2010/4., 2010/5.) megújult tartalommal történő megjelentetésére.
A Biokultúra szakfolyóirat célzott szakmai fejlesztésével és megújításával lehetőség nyílt arra, hogy naprakészen ismertessük az ökológiai gazdálkodókkal, a mezőgazdasági tudományágak és a gyakorlat legújabb nemzetközi és hazai kutatás-fejlesztési eredményeit, az öko szemléletmód pozitív hatásainak terjedését a társadalomban. Ezt a szakfolyóirat rovatainak célzott, tematikus összeállításával valósítottuk meg az alábbiak szerint.
Az ökológiai gazdálkodás új tudományos és kutatási eredményeiről a Tudomány a termelésnek, a legsikeresebb biogazdák által alkalmazott technológiákat és az új növényvédelmi fejlesztések eredményeit, biológiai és biotechnológiai védekezési módszereket az Újdonságok a bionövények termesztésében rovatban ismertettük. A Bioállatok korszerű tartása: az istállótól az asztalig rovat segítségével új ismereteket nyújtottunk a környezetbarát állattenyésztési technológiákról, az állatok és az állati termékek útját nyomon-követő rendszerekről. A Bio-feldolgozás innovatív módszerekkel rovat szakcikkeinek célja volt a biotermékek feldolgozottságának növelése, a termőföldtől az asztalig tartó termékpályák kiépítésének ösztönzése. Biokereskedelem rovat a termelők és a kereskedők fóruma, ahol bemutatásra kerültek a biotermékek értékesítésének legújabb lehetőségeit. Érvek a bio mellett rovat a biogazdálkodás és biotermékek előnyeit bemutató vizsgálatok eredményeit ismertette. Az Ez történt, hírek rovat az aktuális hazai és nemzetközi biohíreket szemlézett. A hazai és külföldi rendezvényekről, oktatási lehetőségekről a Rendezvények, események rovatban adtunk tájékoztatást. Az EU-s társországok tevékenységérol és az adott ország az ökogazdálkodással kapcsolatos fejlesztésekről az új Ökovilág rovatban számoltunk be. Hivatalos közleményekben naprakész tájékoztatást adtunk a biogazdálkodást érintő aktuális pályázatokról, jogszabályokról, és az új előírásokról.
A legújabb eljárások és technológiák bemutatása hozzájárult az ökológiai gazdálkodás mennyiségi és minőségi fejlődéséhez, a termelési szerkezet diverzifikációjának növeléséhez és várhatóan elősegített a „földtől az asztalig” tartó innovatív termékpályák kiépítését. Meghatározó hatása volt a biogazdálkodás speciális követelményeinek megértésében és helyes alkalmazásában, a biogazdálkodás, a biotermékek előnyeinek megismerésében, a környezettudatosság növelésében, a jobb és egészségesebb életmód elterjesztéséhez a társadalomban.
A projekt a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával, az OMFB-00519/2010 sz. szerződés alapján valósult meg dr. Koleva Roszica vezetésével.
A támogatásból eddig elkészített számok szakmai cikkei a www.biokontroll.hu oldalon a Biokultúra újság menü alatt olvashatók.
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H-P: 10-14 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu


