Az Európai Beruházási Bank (EBB) óriási, egymilliárd eurós bio- és mezőgazdasági hitelprogramot indít agrárgazdaságok, szövetkezetek és élelmiszeripari cégek számára. A pályázati keret két részből, az ún. „Juncker-tervből”, azaz a Stratégiai Befektetések Európai Alap 400 millió eurós támogatásából, valamint az EU Bizottság részéről további 600 millió eurós fejlesztési forrásból áll össze. Olvass tovább
Tag Archive for: pályázat
Szemmel látható eredményekkel büszkélkedhet az ökológiai gazdálkodási ágazat Magyarországon. A Vidékfejlesztési Program keretében elérhető forrásoknak köszönhetően az évtized végére reális célkitűzés lehet, hogy 350 ezer hektáron, a teljes mezőgazdasági terület 6-7 százalékán környezettudatos termelés valósuljon meg – mondta április végén Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Olvass tovább
Magyarország olajtöktermesztő régióiban az elmúlt két évben összesen 180 olajtökvetést vizsgáltunk meg, melyek közül 153 konvencionális, míg 27 ökológiai gazdaságból származott. A két gazdálkodási rendszer gyomnövényzete között nem sikerült szignifikáns különbségeket kimutatnunk. Ez elsősorban arra az okra vezethető vissza, hogy ennek a kultúrának a gyomszabályozásában az agrotechnika szerepe többnyire meghatározó jelentőségű a konvencionális gazdaságokban is. Elemzésünk azt is feltárta, hogy a nem vegyszeres gazdálkodás ötször több varianciáért felelős a gyomok fajösszetételében, mint a herbicidek. Cikkünkben bemutatjuk, hogy ezek a tényezők miként befolyásolhatják a gyomok tömegességi viszonyait.
Idén december 2-án harmincadik alkalommal került megrendezésre a Biokultúra Tudományos Nap, melynek ezúttal is a MOM Kulturális Központ adott otthont. A teltházas rendezvényen színvonalas előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, melyek az ökológiai gazdálkodást segítő hazai innovációkat mutatták be. Olvass tovább
15 hektáron gazdálkodunk a Balaton-felvidéki Szentgyörgy-hegyen, Szigligeten. Családi vállalkozás a miénk, nincs növényvédős és nincs kereskedelmi igazgató, mindenért nekünk kell vállalni a felelősséget és ez igazi kihívás. Biogazdálkodásba és egyáltalán gazdálkodásba úgyis csak az fog, akinek nagy a hite és szereti a kihívásokat. Szőlőt nem lehet „majd hétvégén, ha ráérek” alapon művelni, megkívánja a napi szemlélést – ha ökológiai művelésben van, ott ez fokozottan igaz. Alábbi írásomban csak az általam kiemelt főbb ismeretekre, szemléletre és a saját gyakorlatunkra tudtam kitérni, komolyabb elmélyedésre ajánlom az irodalomjegyzékben található műveket. Fontos, hogy az ökológiai gazdálkodásban használható készítményekről a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által kiadott aktuális listáról tájékozódjunk.
Az OMÉK 2017 elsődleges célja, hogy szakmai szempontból bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, és annak értékeit, eredményeit megismertesse a szakmával és a nagyközönséggel.
2016. október 16-án a HiPP Kft. bio alapanyagokat feldolgozó üzeme volt a dr. Fazekas Sándor miniszter fővédnöksége mellett megtartott VIII. Bionap helyszíne a Hanságligeten. A látogatókat a Jánossomorjai Fúvós Egyesület fogadta, biztosítva a jó hangulatot az egész napra. Olvass tovább
Interjú ifj. Hubai Imrével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnökével
A Hubai család hosszú évek óta sikeresen folytatja a biogazdálkodást. Elkötelezettségüket jól mutatja, hogy karcagi szállodájukban (Nimród Hotel) a gazdaságban megtermelt bio alapanyagokból készült ételeket szolgálják fel.
Elérhetőség
CÍM: 1112 Budapest, Oroszvég lejtő 16.
LEVELEZÉSI CÍM: 1535 Budapest, Pf. 800
TEL: +36 (1) 336-1166
E-MAIL: info@biokontroll.hu
Kövessen minket Facebookon
Telefonos ügyfélfogadás:
H-P: 10-14 óra között
Telefonszám: +36 (1) 336-1166
Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy akár általános, akár konkrét kérdésben írott elektronikus leveleiket minden esetben az alábbi címre küldjék: info@biokontroll.hu

