Egyre több vizsgálati eredmény bizonyítja, hogy a mezőgazdaságban alkalmazott növényvédő szerek káros hatása nemcsak a célszervezeteket, hanem más élőlényeket is érinthet. A neonikotinoidok az egyik legszélesebb körben használt peszticid csoport, melyeket számos növénynél alkalmaznak a rovar kártevők elleni védekezésre, pl. az olajos növények, kukorica és az alma esetében. A kezelés hatása azonban a megcélzott kártevőkön kívül más rovarfajokra, például a méhekre, sőt, az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy egyéb állatcsoportokra, köztük az énekesmadarakra is kiterjed. Nagyon keveset tudunk azonban a neonikotinoidok jelenlétéről a magasabb trofikus szinten levő vadállat fajok esetében. A cikk írói a darázsölyvet, egy hosszútávú vonuló, speciális táplálkozású ragadozó madarat vizsgáltak és ezek vérmintáiban neonikotinoidokat mutattak ki.

A darázsölyvekben található szermaradványok előfordulását összevetették a szántóterületek elhelyezkedésével, amelyeken jellemzően használják ezt a növényvédő szer típust. A begyűjtött vérminták többségében kimutatták a szermaradványt, leggyakrabban a thiaklopridot. A neonikotinoid maradványokat kifejlett egyedekben és fiókákban egyaránt megtalálták, azonban a mennyiség a módszer mennyiségi meghatározási határértékét csak a fiókák esetében lépte túl. A neonikotinoidokat az összes mintázott fészekben kimutatták, és találtak összefüggést a szermaradványok előfordulása és a repceföldek térbeli elhelyezkedése között is.

A mezőgazdaságban alkalmazott növényvédő szerek káros hatásairól egyre több bizonyíték áll rendelkezésre. Ezekről ma már egyértelműen tudjuk, hogy nem csak a célszervezetekre hatnak. Az Egyesült Államokban a füves területeken fészkelő madarak populációinak csökkenéséről például megállapították, hogy azt elsősorban nem az élőhelyek megváltozása és a gazdálkodás intenzívebbé válása, hanem sokkal inkább a növekvő mértékű peszticid felhasználás okozza. Hasonlóképpen a beporzó rovarok világszerte tapasztalható csökkenéséért is a neonikotinoidok széles körű alkalmazását teszik felelőssé.

A neonikotinoidokat elsősorban kukorica, vagy repce vetőmag csávázásánál használják. A célszervezetek főként szívó és egyéb kártevők, pl. levéltetvek, drótféreg lárvák, ezekben a neonikotinoidok a neurális receptorokhoz kötődnek és végül az állat bénulását, pusztulását okozzák. A hatóanyag jelentős része azonban nem marad a növényben, hanem a talajt, a vizeket és a többi növényt szennyezi, többek között a gazdaságban élő vadvirág fajokat is. A neonikotinoidokról kimutatták, hogy óriási veszélyt jelentenek a méhek számára, növelik azok mortalitását és gátolják a méhcsaládok fejlődését. Az egyéb gerinctelenekre gyakorolt káros hatásokról is egyre több kutatási eredmény tanúskodik. Korábban úgy vélték, hogy a neonikotinoidok gerincesekre gyakorolt negatív hatása alacsony toxicitásuknak köszönhetően elhanyagolható, de ma már tanulmányok igazolják káros hatásaikat szárazföldi és vízi gerincesek esetében egyaránt, még a mérgezést, vagy halált okozó dózis alatti mennyiségnél is. A következmények sokfélék lehetnek, a csávázott magokat elfogyasztó madárfajoknál kimutatták, hogy problémákat okozhat a vonulásban, rontja a kondíciót és csökkenti a szaporodás sikerességét. Az egyes fajok között is eltérhet a toxicitás mértéke. Kistestű madárfajoknál akár egyetlen csávázott mag elfogyasztása is akut mérgezést okozhat. Ezen felül, közvetett módon, a rovarok és egyéb gerinctelenek hiánya számos faj számára táplálékhiányhoz vezet.

A neonikotinoidok hatásainak vizsgálatakor elsősorban a kezelt növényekkel közvetlen kapcsolatba kerülő állatcsoportokra koncentráltak, azonban ezek a környezet más részeibe és a tápláléklánc magasabb szintjére is eljuthatnak. A jövőben mindenképpen hasznos volna vizsgálni a kitettség következményeit a tápláléklánc különböző szintjein.

A cikk írói Finnországban élő darázsölyveket vizsgáltak. Ez a faj főleg a méhalkatúak (Apoidea) társas fajainak, elsősorban darazsak és a virágzó olajos növényeken gyakran mutatkozó poszméhek lárváival táplálkozik. A darázsölyv egy hosszútávú vonuló faj, tehát a neonikotinoidokkal a telelőhelyekre, a szubszaharai területekre való vonulása során is találkozhat. A darázsölyv vonulási útvonala mentén ki is mutatták a neonikotinoid maradványokat az ott gyűjtött méz mintákból. A kutatás célja az volt, hogy elsőként értékeljék a neonikotinoidok jelenlétét egy táplálékspecialista vadon élő állatfaj esetében.

A darázsölyv erdős területeken élő, palearktikus fészkelő ragadozó madár faj, amely a szubszaharai régióban tölti a telet. A fészkelési időszakban szinte kizárólag darazsak és poszméhek lárváit fogyasztja, emellett az étrendjét alkalmanként békákkal és kisebb madarakkal egészíti ki. Az afrikai telelőhelyeken szintén a rovarok képezik a fő táplálékát. Egy hosszú távú kutatási program részeként Finnország nyugati részén darázsölyv fészkeket kerestek. A fészkek 6-12 m magasan, lucfenyőkön helyezkedtek el, a kutatók 5 családot választottak és 10 madárból vettek vérmintát a vizsgálatokhoz.

A darázsölyvek mozgását is vizsgálták, ehhez 2 szülőpárt fogtak be és ellátták őket napelemes jeladókkal. A neonikotinoid jelenléte és a táj növényborítása közti összefüggés vizsgálatához összegyűjtötték a szántóföldi művelés alatt álló táblák területi adatait is, amelyeken tipikusan neonikotinoidokkal kezelt növényeket, így repcét, vagy tavaszi tarlórépát termesztettek. Ezután kigyűjtötték azokat a táblákat is, amelyeken olajos növényeket termesztettek a vizsgálat évében. Ezeket a kultúrákat számolták aztán 500 m-es, 1 km-es, 2 km-es és 5 km-es sugarú körben mind az öt darázsölyv fészek körül. A költési időszak során mérték a felnőtt darázsölyvek mozgását a jeladók által szolgáltatott GPS adatok segítségével. Ez segített annak meghatározásában, hogy a madárszülők a fészektől milyen távolságot tesznek meg a fiókák számára szükséges táplálék megszerzéséhez. Végül azt is vizsgálták, hogy a darázsölyv fiókák vérében mért neonikotinoidok mennyisége összefüggést mutat-e a fészek körül elhelyezkedő olajos növény kultúrák területével, illetve a kultúrák fészektől való távolságával.

A tízből nyolc esetben találtak neonikotinoidokat a vérmintákban, a kifejlett madarakban és a fiókákban egyaránt, kimutatható mennyiségben. Ezek 60%-ában az érték meghaladta a mennyiségi meghatározási határt, ezekben a mintákban 8,9 és 31 pg/ml mennyiség közötti értéket találtak. A fiókáknál 8-ból 7 egyedben mutattak ki imidaklopridot és thiaklopridot, melyek értéke hat esetben lépte túl a mennyiségi meghatározási határt. A két felnőtt egyednél az imidakloprid egy egyednél lépte túl a kimutatási határt, és ezeknél nem mértek szermaradvány értéket a mennyiségi meghatározási határ felett. A thiakloprid többször, az imidakloprid kevesebbszer fordult elő a vérmintákban, acetamipridet pedig egyáltalán nem mutattak ki. Mind az öt vizsgált fészekben találtak neonikotinoid szermaradékot.

Az olajos növény táblák változatos elrendeződést mutattak a fészkek körül (500 m-5 km). Voltak olyan fészkek, ahol a 2 km-es körzetben nem volt ilyen tábla, de 5 km-en belül mindegyik körül megtalálható volt valamilyen olajos növény kultúra. A teljes olajos növény termőterület, vagy ezek százaléka és a mért neonikotinoid szintek között semmiféle térbeli összefüggést nem mutattak ki. Azonban amikor az olajos növények fészek körüli borítását vetették össze azzal, hogy a fiókák vérében kimutattak-e neonikotinoid szermaradványokat, az egyezést mutatott. A fészek körüli 2-5 km-es sugarú körben a szermaradványok jelenléte, vagy hiánya egybevágott az olajos növények jelenlétével, vagy hiányával. 1 km-es sugarú körön belül nem találtak ilyen összefüggést. Amikor összevetették ezeket az eredményeket a darázsölyv szülők élelemszerzés céljából megtett távolságra vonatkozó adataival, kimutatták, hogy az megegyezik a neonikotinoid szermaradványok és az olajos növények jelenlétével/hiányával. A szülők jellemzően a fészektől 2-5 km, vagy ennél nagyobb távolságban táplálkoztak.

Mivel a neonikotinoidok vízoldékony vegyületek és feltételezve, hogy ezek a darázsölyvek keringési rendszerében más fajokhoz hasonlóan gyorsan átalakulnak, a mért mennyiségek arra utalnak, hogy a neonikotinoidoknak való kitettség inkább helyi, nem a telelőhelyeknek, vagy a vonulás során érintett területeknek tudható be. Ha ez a következtetés helyes, akkor egy egyed negatív eredménye nem azt jelenti, hogy az az élete során nem találkozott neonikotinoidokkal, hanem csupán arra utal, hogy a költőterületeken vett minták alapján nem határozható meg a telelőterületeken való kitettség. Tehát ha többet szeretnénk tudni a vonuló madarak neonikotinoidoknak való kitettségéről azok éves életciklusában, akkor rendszeres, nagyobb területről történő mintavételekre van szükség.

Bár a vizsgálat kis mintaszámmal készült és alacsony szermaradvány szinteket mértek, ezek az értékek még mindig magasabbak, mint a korábbi, vadon élő ragadozók vérmintáiból kimutatott mennyiségek. Mivel a darázsölyvek elsősorban darazsakkal és poszméhekkel táplálkoznak, valószínű, hogy a neonikotinoid szennyeződés összefügg a táplálékforrással. A neonikotinoid szermaradványokat rendszeresen kimutatják a vadon élő méhek szöveteiből is. Mivel ezeket a növényvédő szereket Finnországban csak a réparepce és a repce csávázására és permetezésére használják, arra következtethetünk, hogy az Apoidea fajok ezeket látogatják és ott közvetlenül érintkeznek a neurotoxikus növényvédő szerekkel. Ezt a következtetést megerősíti a kutatók megállapítása is, miszerint a fészkek 2-5 km-es körzetében a vérmintákban kimutatott neonikotinoidok és az olajos növény kultúrák jelenléte között összefüggés mutatható ki. A madárszülők valószínűleg olyan táplálékot hordtak a fiókák számra, amely neonikotinoidokkal szennyezett volt és ez magyarázza a vérmintákban talált szermaradványokat.

A bioakkumuláció következtében a tápláléklánc magasabb szintjén elhelyezkedő ragadozók általában érzékenyebbek a környezet változásaira, beleértve a növekvő mértékű szennyeződést is. A szennyeződés, különösen a nagyobb hozamok érdekében végzett növényvédőszeres kezelések révén, mindenütt jelen van a világ szántóterületein. A neonikotinoidokat Európában, Afrikában szinte mindenhol használják csávázásra. A palearktikus hosszútávú vonuló madárfajok számára e területek nagy része rendkívül jelentős. Bár a mért szermaradvány szintek alacsonyak, hosszú távon súlyos problémákat okozhatnak a madarak számára. A hosszútávú vonuló madárfajok populációi látványos és gyors csökkenést mutatnak, ami nagyrészt az ember tevékenységének hatására bekövetkező élőhely csökkenés és az európai fészkelőhelyeken kívüli területeken zajló mértéktelen vadászat következménye. A fenyegető veszélyek, kedvezőtlen körülmények sokszor felerősítik egymást. A növényvédő szereknek, például a neonikotinoidoknak való kitettség újabb nyomást jelent a vándormadarak csökkenő populációi számára. Ezek a költőterületeken és a telelőhelyeken egyaránt sújthatják a madarakat, veszélyeztetve a szaporodásukat és a túlélésüket is.

A vizsgálat eredményei megerősítik tehát, hogy a táplálékláncban a neonikotinoidok eljutnak a felsőbb szinten található fajokhoz. Mivel a kutatók keveset tudnak a neonikotinoidok metabolizmusáról a madarak esetében, nem tudják megállapítani, hogy a darázsölyvek milyen dózisú neonikotinoid terhelésnek voltak kitéve. A neonikotinoidok madarakra gyakorolt hatása sokféle lehet, akár közvetlenül halálos is, de okozhat nehézségeket a vonulás során, kondícióromlást és szaporodási problémákat is. Ezek a hatások bizonyíthatóan jelen vannak és dominóhatásként elérhetik a tápláléklánc felső szintjén megtalálható fajokat is. Mivel a kutatók alacsony mintaszámmal dolgoztak, általános következtetéseket levonni nem lehet, az eredmények azonban korai figyelmeztetésnek vehetők. További, szélesebb körű, hosszú távú vizsgálatokra van szükség a kitettség és annak a tápláléklánc magasabb szintjén található fajokra gyakorolt hatásaival kapcsolatban.

Fordította: Nagy Judit
Forrás: www.sciencedirect.com
(Biokultúra 2019/1-2)

A világszerte széles körben használt gyomirtó, a glifozát a növényekben és bizonyos mikroorganizmusokban működő sikimisav útvonalban az EPSPS (3-enolpiruvil-sikimát-5-foszfát szintetáz) enzimhez kötődik, és annak működését gátolja meg (ezzel leállítja az aromás aminosavak, egészen pontosan a 3-enol-piruvil-sikimát-5-foszfát képződését). A glifozát hatással lehet a mezőgazdasági területek közelében élő állatok, többek között a méhek szimbionta baktériumaira is. A mézelő méh bélflórájában nyolc domináns baktériumfaj található, amelyek elősegítik a testtömeg gyarapodást és csökkentik a betegségekre való fogékonyságot. A kutatók vizsgálatukban igazolták, hogy a domináns bélbaktérium fajok relatív és abszolút gyakorisága csökken a környezetben mért koncentrációjú glifozátnak kitett méhekben. A glifozátnak kitett fiatal munkásméhek nagyobb arányban pusztultak el a kórokozó Serratia marcescens baktériumnak való expozíciót követően. A bélflóra egyes fajai a glifozátra eltérő mértékű érzékenységet mutattak, ami nagyban függött attól, hogy az I (glifozátra érzékeny), vagy a II (glifozátra nem érzékeny) EPSPS csoportba tartozó enzimet tartalmazzák. Az eltérő érzékenységet in-vitro vizsgálatokkal is igazolták, melynek során a méhek bélbaktériumából származó EPSPS gént Escherichia coli baktériumban klónozták.

A széles spektrumú glifozát gyomirtószer hosszú ideje az első számú anyag a gyomok elleni küzdelemben. A génmódosítással a glifozáttal szemben ellenálló kultúrnövények elterjedésének következtében egyre nagyobb mennyiségben alkalmazzák világszerte. Működésének alapja az, hogy gátolja a sikimisav útvonal egyik enzimje, az EPSPS működését, minek következtében leáll a növényekben, és egyes mikroorganizmusokban az aromás aminosavak és egyéb, másodlagos metabolitok képződése. Az EPSPS enzim eltérő lehet a különböző élő szervezetekben, az I osztályba tartozó enzimmel rendelkező növények és mikroorganizmusok érzékenyek a glifozátra, a II csoportba tartozó enzimmel rendelkezők pedig nem. Az I csoportba tartozó enzim van jelen valamennyi növényben és számos baktériumban, míg a II csoportba tartozó enzim csak néhány baktériumban, pl. a Staphylococcus aureusban fordul elő, ezek jól tolerálják a glifozátot nagy koncentrációban is.

Az állatokban nincs sikimisav útvonal, ezért a glifozátot a legbiztonságosabb gyomirtónak tartják a mezőgazdaságban. Ezzel szemben nő azoknak a bizonyítékoknak a száma, amelyek megerősítik, hogy a glifozát igenis hatást gyakorol a nem célszervezetekre is, például megváltoztatja a méhek viselkedését, csökkenti a földigiliszták szaporodását és befolyásolja egyes mikroalgák és vízben élő baktériumok növekedését. A glifozátot kapcsolatba hozták a növények endofitikus és rizoszférikus mikrobáinak megváltozásával és a mezőgazdasági területek mellett élő állatok bélflórájának megzavarásával is.

A mézelő méhek és a poszméhek a virágzó növények, köztük sok termesztett növény legjelentősebb megporzói. Táplálkozás közben sok idegen anyagnak lehetnek kitéve, például glifozátnak is. Ez a gyomirtószer köztudottan hatással van a mikroorganizmusok növekedésére, a méhek egészsége pedig alapvetően a bennük élő bélbaktériumokkal függ össze. A mézelő méhekben nyolc domináns bélbaktérium faj található. E fajok különböző vonalai nagy változatosságot mutatnak, amely meghatározó az idegen anyagokkal szembeni ellenálló képességet illetően. A frissen kikelt munkásméhek szinte alig rendelkeznek bélbaktériumokkal, a normál bélflórájukat más munkásméhekkel való társas érintkezés során szerzik meg életük első napjaiban. A normál bélflórájuktól megfosztott méhek esetében csökkenő súlygyarapodást és megváltozott anyagcserét, a betegségekre való nagyobb fogékonyságot és nagyobb mortalitást tapasztaltak a kaptárban.

A jelenlegi tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy a glifozátnak való kitettség milyen hatást gyakorolt a mézelő méhek bélbaktériumainak mennyiségére és faji összetételére. Azt figyelték meg, hogy a bélflórára, kialakulása alatt és azt követően, hatással volt a glifozát, és a bélflóra kialakulásának időszakában a glifozátnak való kitettség hatására nőtt a méhek mortalitása, amikor megfertőzték őket egy bizonyos kórokozó baktériummal. A különböző bélbaktériumok eltérő mértékben érzékenyek a glifozátra. Ezt az érzékenységet is vizsgálták a kutatók, a méh bélbaktériumainak EPSPS enzimet kódoló génjének E. coliba való beültetésével. Vannak olyan bélbaktériumok, amelyek a II csoportba tartozó EPSPS génjét hordozzák, ezek tolerálják a glifozátot, van azonban olyan faj is, amelyben bár az EPSPS I, glifozátra érzékeny csoportja fordul elő, mégis, egy egyelőre ismeretlen mechanizmus révén, ellenáll a gyomirtó szernek (Snodgrassella alvi baktérium).

Mindent összevetve, a kutatók megállapították, hogy a mézelő méhek glifozátnak való kitettsége megzavarja a bélflórájukat, és ennek hatására a glifozátnak ellenálló baktériumok többségbe kerülnek, az érzékeny fajok rovására.

Mivel a méh bélflórája befolyásolja a rovar fejlődését, a tápanyagok felszívódását és a természetes ellenségekkel, kórokozókkal szembeni védekezőképességet, egyensúlyának felborítása nagyban hozzájárulhat a méhek fokozott érzékenységéhez az olyan környezeti stressz tényezőkkel szemben, mint a nem elegendő táplálék, vagy a különféle kórokozók.

Fordította: Nagy Judit
Forrás: www.pnas.org
(Biokultúra 2018/6)

A mezőgazdaság fokozott vegyszerhasználata és a varroa atka elterjedése az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb károkat okoz a méhcsaládok életében. A varroa atka ellen használt szerves savak szintén megterhelik a méheket. 2017-ben egy nyolc hónapig tartó kísérletben azt vizsgálták a kutatók, hogy az álskorpiók milyen módon vethetőek be a varroa atka ellen. Vizsgálták az atkahullás mértékét, és összehasonlították az álskorpiókkal betelepített fa és műanyag kaptárakban élő méheket. Az álskorpiókkal betelepített fa kaptárakban a lehullott atkák száma jóval alacsonyabb volt, mint az álskorpiók nélküli kaptárak esetében. Olvass tovább

Francia kutatók a közelmúltban készítettek egy tanulmányt a növényvédő szerek használatának rejtett és külső költségeiről. Jelenleg is folyik a vita a növényvédő szerek használatáról és annak káros következményeiről, ehhez azonban szükség van a használat nettó előnyeinek megfelelő értékelésére.

A peszticidek a mezőgazdasági kártevők elpusztításával sokszor az ember hasznára válnak, azonban használatukkal kapcsolatban különböző típusú költségek merülnek fel. Ezek között találunk belső költségeket, melyek a peszticid megvásárlásából és alkalmazásából erednek és egyéb olyan költségeket is, melyeket az alkalmazásuk emberi egészségre és környezetre gyakorolt hatása okoz.

A peszticid használat belső költségei a gazda számára a növényvédő szer mezőgazdasági termelés során való használatának költségeit jelenti. Ezeket belső költségnek nevezik, mert meghatározzák a végtermék árát, tehát a piaci árba beleszámítanak. A kutatók a peszticidek szokásos belső költségeivel (pl. a szer piaci ára, a termék adói stb.) nem foglalkoztak, de ezeket figyelembe vették az összköltségek és a haszon-költség arány újraértékelése során. Különös figyelmet szenteltek azoknak a rejtett költségeknek, melyek a peszticidek környezetre és egészségre gyakorolt hatásaival, a szabályozással és a defenzív magatartással függnek össze. Ezek a járulékos költségek rejtettek olyan értelemben, hogy a gazdának nem mindig van tudomása róluk. Ezek a rejtett költségek emelik a belső költségeket. A peszticid használat következtében fellépő környezeti és egészségügyi hatások, a szabályozások, továbbá a defenzív viselkedés külső költségeket generál. Ezek azért külső költségek, mert nem számítanak a gazda termelési költségeibe, azaz a piaci árba. Ezek nagy részét harmadik fél fizeti ki, de abban az esetben, amikor összefüggésben vannak a gazda egészségével, vagy a gazdaságban a környezet leromlásával, közvetlenül is érinthetik a gazdát. Így a külső költségek is magát a gazdát (külső egyéni költségek), vagy más szereplőket, pl. a fogyasztókat, vagy a gazdaság közelében élőket terhelik.

A tanulmány készítői átfogó áttekintést nyújtanak a költségekről és azok értékeléséről. A tanulmányban négy költség típust különböztetnek meg: szabályozási költségeket, egészségügyi költségeket, környezeti költségeket és defenzív (a negatív hatások csökkenésére szolgáló) kiadásokat.

A kutatók 61 darab 1980 és 2014 közt publikált tanulmányt és 30 független adatállományt vizsgáltak. A szabályozási költségek óriásiak voltak, pl. az USA-ban a 2000-es években elérték a 4 milliárd dollárt évente. Ha viszont az összes szabályozással kapcsolatos tényezőt figyelembe vesszük, ezek a költségek elérhetik a 22 milliárd dollárt is. Az egészségügyi költségek számításakor általában nem vették figyelembe a krónikus kitettség miatt bekövetkező haláleseteket, mint pl. a halálos kimenetelű rákos megbetegedéseket. Ha ezeket is számításba vették volna, az akár a tízszeresére is emelhette volna az egészségügyi költségeket, pl. 2005-ben az USA-ban 1,5 milliárdról 15 milliárd dollárra.

A legtöbb környezeti hatást soha nem számszerűsítették a szakirodalomban. 1992-ben azonban az USA-ban 8 milliárd dollárra becsülték a környezeti költségeket. A defenzív kiadásokat is csak ritkán veszik figyelembe a szakirodalomban, ezek közé tartozik a peszticid használattal szembeni ellenérzések miatti ökológiai élelmiszer fogyasztás plusz költsége is. Ez a költség 2012-ben több mint 6,4 milliárd dollár volt világszinten.

A tanulmány készítői elsősorban a kémiai növényvédő szerekre fókuszáltak, egyrészt mivel a peszticidek túlnyomó része ezek közé tartozik, másrészt pedig a környezetre és az ember egészségére nézve ezek a legkárosabbak. A növényvédő szerek használatáról korábban kimutatták, hogy pozitív hatást gyakorol a mezőgazdaságra és az ember egészségére, azonban a környezetre és az ember egészségére káros hatással is lehet, minek következtében különféle költségek merülhetnek fel.

A szabályozási költségek

A peszticid használatára vonatkozó jogszabályokat az állami szervek határozzák meg, ezek egyrészt kötelező intézkedéseket jelentenek, melyeket a szerek használóinak és a fogyasztóknak be kell tartaniuk, másrészt kormányzati intézkedéseket, melyek biztosítják a kötelező előírásoknak való megfelelést, harmadrészt a peszticid használattal kapcsolatos állami intézmények, pl. kutatási ügynökségek tevékenységét. Ezek a szabályozások költségekkel járnak, melyeket az állami hatóságoknak (tehát a fogyasztóknak és az állampolgároknak), a termelőknek vagy a felhasználóknak kell utólag kifizetniük, mint külső költséget. A szabályozási költségeket a korábbi tanulmányokban egyértelműen nagyon alulbecsülték. Egyrészt a 61 tanulmányból mindössze 24-ben számoltak a szabályozási költségekkel a peszticid használat külső költségeinek értékelésében és a 24 cikk valójában mindössze 9 adatállományon alapult. Másrészt a cikkekben nagyon kevés szabályozási költséget vettek figyelembe. A jelenlegi költségek valószínűleg jóval alacsonyabbak, mintha beleszámolták volna a teljes ellenőrzési és monitoring költséget, a szermaradványok eltávolításának költségeit, és ha az összes olyan terméket, amelyben a szermaradvány szintje meghaladta a megengedett határértéket, visszavonták volna a piacról. A szabályozási költségek, még alulbecsülve is, tekintélyesek, az USA-ban 2013-ban elérték az évi 4 milliárd dollárt. A jelenlegi tanulmány szerint azonban, ha minden szabályozási költséget figyelembe vennének, ez a költség elérné a 22 milliárd dollárt.

Egészségügyi költségek

Bár a növényvédő szerek engedélyezése szigorú előírások szerint történik, a szerek egészségre gyakorolt hatása komoly aggályokat vet fel a foglalkozási kitettség és a lakosság közvetett kitettsége esetében. A növénytermesztésben dolgozók gyakran kerülnek közvetlen kapcsolatba a növényvédő szerekkel, hiszen ők készítik elő, keverik és permetezik ki ezeket, vagy vetik el a csávázott vetőmagot, takarítják be a permetezett növényeket és tisztítják, kezelik a peszticidek tárolására szolgáló berendezéseket. A növényvédő szer előállító üzemekben dolgozókra szintén jellemző a foglalkozási kitettség. A gazdák családjai, akik a növényvédő szerekkel intenzíven kezelt területek közelében élnek, közvetett módon szintén érintettek lehetnek, pl. a szerek elsodródása révén. Végül pedig a szermaradványokkal szennyezett élelmiszerek és ivóvíz fogyasztásával a teljes lakosság érintett lehet. Egy korábbi tanulmány szerint az Európában engedélyezett 276 növényvédő szer hatóanyag közül 84 (76 gombaölőből 32, 87 gyomirtóból 25 és 66 rovarirtóból 24) esetében találtak akut vagy krónikus kitettséget követően legalább egy egészségre káros hatást (pl. rákkeltő hatás, szaporodási rendellenességek, az idegrendszer fejlődésének zavarai, endokrinológiai rendellenességek). A növényvédő szerek használata sok ezer akut és krónikus mérgezéshez vezetett, melyek kimenetele széles skálán, az enyhétől a halálig terjed.

A krónikus betegségek költségeit sajnos nagyon nehéz megbecsülni. A kutatók megállapították, hogy bizonyos növényvédő szereknél a több évig tartó kitettség többféle súlyos betegség kialakulásával függ össze. Számos tanulmány és vizsgálat igazolta, hogy a foglalkozási expozíció kapcsolatba hozható a Parkinson kór, az amiotrófiás laterálszklerózis, a non-Hodgkin-limfóma gyakoriságának növekedésével, számos viselkedésneurológiai funkció romlásával, a szaporító szervrendszer rendellenességeivel (jelentősen alacsonyabb spermaszám és rosszabb minőség) és több rák típus kialakulásával, illetve a gyermekkori agydaganat, a leukémia és a limfóma kockázata is egyértelműen összefügg a szülő peszticideknek való kitettségével.

Azonban a legtöbb betegség, így a rák kialakulásában is általában több tényező játszik szerepet. Így annak ellenére, hogy szignifikáns összefüggés van a peszticideknek való kitettség és az ilyen betegségek kialakulása között, nagyon nehéz az okozati hatást bizonyítani. Még ha egyértelműen bizonyították is egyes növényvédő szerek szerepét e rendellenességek kialakulásában, annak mértéke a többi tényezőhöz képest nagyon nehezen határozható meg. Az epidemiológusok is mintha általánosan vonakodnának attól, hogy kiszámolják és publikálják az egyes tényezőknek betudható egészségügyi következményeket. Ez, egyéb technikai okokkal együtt valószínűleg magyarázatot ad arra, miért nem találtak a tanulmány készítői munkájuk során egyetlen olyan publikációt sem, amelyben tudományosan megalapozott módon megbecsülték volna a peszticidnek való kitettség miatt bekövetkező rákos és egyéb súlyos megbetegedések számát a teljes népesség körében.

2015 márciusában tartották Lyonban a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség találkozóját, ahol megállapították, hogy a glifozát gyomirtószer, a malathion és diazinon rovarölőszerek valószínűleg rákkeltő hatást gyakorolnak az emberi szervezetre, és a tetraklórvinfosz és parathion rovarirtó szereket lehetséges karcinogéneknek nyilvánították.

Az egyre komolyabb, a peszticideknek való kitettség és bizonyos ráktípusok közötti kapcsolatot alátámasztó bizonyítékok alapján hamarosan megjelenhetnek erre vonatkozó kockázatbecslések. Ezek az információk mindenképpen közelebb visznek minket a peszticid használat tényleges teljes költségéhez és a döntéshozók számára is fontos támpontként szolgálhatnak.

A kutatók egyértelműen igazolták, hogy a peszticid használat egészségügyi költségeit erősen alulbecsülték. A tanulmányok nagy részében csak az akut mérgezéseket követő rövid távú hatásokkal kapcsolatos költségeket vették figyelembe, holott a komolyabb, potenciálisan a krónikus kitettségnek tulajdonított betegségek, pl. a rák, diabétesz, vakság stb., jóval magasabb költségekkel járnak. Abban a néhány tanulmányban, amelyben számoltak a súlyos betegségekkel, csak részleges és elég hozzávetőleges becslést végeztek, a sok betegség közül egyedül a rákot és csak a költségek egy részét vették figyelembe. Sőt, a betegségekkel járó költségekkel foglalkozó tanulmányokban egyáltalán nem vették figyelembe az akut mérgezés számos közvetlen és közvetett költségét.

Az eddigi tanulmányok nagy hibája a költségbecslésben az is, hogy nem számoltak a peszticideknek való kitettség következtében bekövetkező halálesetekkel. Néha figyelembe vették az akut mérgezéses balesetek miatti haláleseteket, de a krónikus kitettség miatt bekövetkező elhalálozásokat teljesen figyelmen kívül hagyták. Ráadásul az élet értékét a múltban valószínűleg alulbecsülték. Nem létezik standard vagy eszköz az emberi élet pénzbeli értékének kiszámítására, de a kutatók 2013-ban átlagosan 9-10 millió USA dollárra becsülték. Tehát amennyiben figyelembe vesszük a krónikus kitettség következtében, pl. a rák miatt bekövetkező haláleseteket, akkor az egészségügyi költségek a tízszeresükre emelkednének, az USA-ban pl. 2005-ben 1,5 milliárd dollárról 15 milliárd dollárra.

Környezeti költségek

A peszticid használat környezeti hatásainak költségeiről mindössze 26 cikket találtak a kutatók, melyek 11 különálló adatállomány alapján készültek. A tanulmányok legtöbbjét az 1990-es években készítették, mindössze 5 született 2000 után.

A cikkekben nem egyértelmű, hogy mely költségek tartoznak ebbe a kategóriába. Jelen tanulmány készítői a növényvédő szerek használatának felszín alatti és feletti vizekre gyakorolt hatásával kapcsolatos költségeket a szabályozási költségek közé sorolták, mivel a legtöbb országban ennek vizsgálata és a szennyeződés eltávolítása kötelező. Ugyanígy, a peszticid maradványokkal a megengedett határérték feletti mértékben szennyezett állati és növényi termékekkel kapcsolatos költségek is szabályozási költségnek számítanak ebben a tanulmányban.

A környezeti hatásokat két fő csoportra osztották: az állatokra (gerincesek és gerinctelenek), növényekre, algákra és mikroorganizmusokra gyakorolt hatásokra, illetve a kártevők a növényvédő szerekkel szemben kialakuló rezisztenciájának megjelenésére.

A peszticidek legnagyobb környezeti hatása valószínűleg az állatok, növények és mikroorganizmusok számára okozott közvetlen, vagy közvetett kár. Ez a hatás nem kizárólag a szántóföldre, vagy annak közvetlen környezetére korlátozódik, hiszen a vegyszer, permetezéskor elsodródhat, beszivároghat a talajba, onnan pedig a vízzel kimosódva, vagy a talajerózió révén a folyókba, tavakba juthat.

A gerincesekre (emlősökre, madarakra, hüllőkre és kétéltűekre) kétféle fő hatást gyakorolhat a növényvédő szerek használata. Egyrészt az állatok közvetlenül, vagy közvetett módon, pl. szennyezett növények és/vagy zsákmányállatok elfogyasztása miatt elpusztulnak, másrészt csökkennek a túlélési esélyeik, vagy szaporodási nehézségek lépnek fel, esetleg megfogyatkoznak az élőhelyeik, vagy az élelemforrásaik a peszticid használat következtében. A madarak rendkívül érzékenyek a növényvédő szerekre. Több európai országban igazolták, hogy a mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajok populációinak csökkenése nagyrészt a rovarirtó, gyomirtó és gombaölő szerek közvetett hatásai miatt következett be. A madarak különösen érzékenyek a kolinészteráz-gátló peszticidekre, pl. a szerves foszfor tartalmú szerekre és a karbamátra. A granulált formában növényi magvakra emlékeztető karbofurán tartalmú szerek használata Észak-Amerikában évente több millió madár pusztulását okozza. A rágcsálókkal táplálkozó ragadozó madarak szintén gyakran válnak közvetlen, vagy közvetett mérgezés áldozatává.

A gyomirtózás a kétéltűekre is halálos lehet, például a glifozáthoz adott felületaktív anyagok számos kétéltű fajra nézve erősen toxikusnak bizonyultak egy észak-amerikai tanulmány szerint. Számos vizsgálat igazolta, hogy a növényvédő szerek hatására csökkennek a kétéltűek túlélési esélyei, és nő körükben a rendellenességek előfordulása. Az atrazin, amely világszerte az egyik legszélesebb körben használt gyomirtó szer, gátolja a kétéltűek fejlődését, rontja az immunrendszerük működését és növeli körükben a fertőzések gyakoriságát. Az atrazin egyéb szerekkel keverve valószínűleg nagy szerepet játszott a kétéltűek állományainak világszerte tapasztalt csökkenésében.

A vadon élő emlősöket és a háziállatainkat is károsan érintheti a peszticid használat. A rágcsálóirtók nem csak a célzott fajokat pusztítják el. A gyomirtók használata megváltoztathatja a rágcsáló fauna összetételét és az egyedszámot. A kezelt, vagy szermaradványokat tartalmazó takarmány, főleg a fejlődő országokban, végzetes mérgezést is okozhat a háziállatok körében. A háziállatok esetében három gazdasági következménnyel lehet számolni: az állatok betegségének költségével (pl. állatorvosi költség), az elhullott állatokkal kapcsolatos költséggel és a mérgezés miatt legyengült állatok csökkent hozama miatti kieséssel.

A mezőgazdasági területeken a rovarkártevők elleni védekezés súlyos károkat okozhat számos, nem a célzott fajokhoz tartozó ízeltlábú faj esetében is. Ez akkor is előfordulhat, ha nem halálos dózisban alkalmazzák a rovarirtó szereket. Például a szubletális dózisban alkalmazott neonikotinoidokról egyértelműen kiderült, hogy negatívan befolyásolják a poszméhek és a háziméhek táplálkozását, túlélését, a családok növekedését és az anyák fejlődését. A gyomirtók elpusztítják a gyomokat és más növényfajokat is, ezzel számos ezeken fejlődő, élő rovar populációja csökken. Ha nem is pusztulnak el a növények, bizonyos fajoknál a herbicid megakadályozhatja a virágképződést, vagy késleltetheti a virágzást, így a beporzó rovarok számára kedvezőtlen körülményeket teremtenek.

A peszticidek károsíthatják a termesztett növényeket is, vannak pl. olyan gombaölő szerek, amelyek megzavarják a fotoszintézist és ezzel csökkentik a hozamot. Ehhez hasonló módon bizonyos rovarölők csökkenthetik pl. a saláta hozamát. Az elsodródás révén a szomszédos táblák növényzetét is károsíthatják a növényvédő szerek, csökkentve a termés mennyiségét. Bizonyos gyomirtó szerek perzisztensek a talajban, így káros hatással lehetnek a következő kultúrára is a vetésforgóban.

A mezőgazdasági ökoszisztémákban sok helyen csak a táblaszegélyek, sövények, fasorok nyújtanak élőhelyet értékes, ritka, vadon élő növényfajoknak. Ezek fennmaradását is veszélyeztetheti a gyomirtó szerek elsodródása. Több tanulmány igazolta, hogy a gyomirtó szerek nem csak a célfajokra vannak hatással, hanem rövid, vagy akár hosszú távon is megváltoztatják a növénytársulások összetételét, fajgazdagságát.

A peszticidek a földigilisztákra, talajlakó mikro­ízelt­lábúakra, fonal­férgekre, gombákra és mikroorganizmusokra is súlyos hatást gyakorolhatnak, ami komoly környezeti következményekkel járhat. A talaj élővilága kulcsfontosságú szerepet tölt be a növénytermesztésben és a növényvédelemben. Ezek az apró élőlények létfontosságúak az ökoszisztémák működéséhez, hiszen ezek bontják le a hulladékokat, biztosítják az élethez nélkülözhetetlen anyagok körforgását. A baktériumok és a gombák elérhetővé teszik a nitrogént és más elemeket a növények számára, míg bizonyos fonalféreg és gomba fajok a kártevő rovarok természetes ellenségei. A giliszták szerepe közismert, javítják a talaj szerkezetét, vízgazdálkodását és a tápanyagok körforgását.

A peszticid használat másik fő környezeti hatása a rezisztencia kialakulása. A rezisztenciának ezt a típusát jól ismerjük, bőséges dokumentáció áll rendelkezésre róla szinte mindenfajta rovarirtó, gyomirtó és gombaölő alkalmazásával kapcsolatban. 300 rovarirtó összetevővel szemben kialakult rezisztenciával kapcsolatban kb. 600 rovarfajnál több mint 10000 esetről számoltak be. Egy nemzetközi felmérés szerint 234 gyomfaj 429 biotípusa rezisztens 153 gyomirtó szerre.

A fent említett környezeti hatások egyértelműen súlyos költségekkel járnak.

Napjainkban a peszticid használat környezeti hatásai nagyban eltérnek az 1980-90-es évektől. Észak-Amerikában és Európában már betiltották a legveszélyesebb és legperzisztensebb peszticideket (pl. DDT, karbofurán), és ezeket kevésbé veszélyes szerekkel helyettesítették, ami lényegesen csökkentette ezek madarakra és halakra gyakorolt káros hatását. Másutt viszont, pl. Kínában és Indiában még mindig használják a DDT-t. Ezen kívül az elmúlt 30 év során a peszticidekkel szembeni rezisztencia előfordulása stabilan emelkedett. A dózisok ezért a korábbinál szinte mindig magasabbak, ami nagyobb környezeti terhelést okoz.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a peszticid használat környezeti költségeit súlyosan alulbecsülték és a szakirodalomban a legtöbb ilyen jellegű költséget nem is vették számításba.

Defenzív kiadások

A defenzív kiadásokba a gazdálkodók és a társadalom azon költségei tartoznak, amelyek a növényvédő szereknek való kitettség csökkentését célozzák, mint pl. az ökológiai élelmiszerek vásárlása, vagy a palackozott víz fogyasztása. A gazdák biztonsági intézkedéseket tesznek, amikor növényvédő szerekkel dolgoznak, hogy csökkentsék, vagy elkerüljék a vegyszerekkel való közvetlen érintkezést. A defenzív kiadások ezekkel az elővigyázatossági intézkedésekkel függnek össze és terhelhetik magát a gazdát, de terhelhetik a fogyasztót is.

A defenzív kiadásokkal mindössze 13 szakcikkben foglalkoztak, és ezek 7 független adatállomány alapján készültek.

A peszticidek jelenléte a csapvízben arra készteti a fogyasztókat, hogy palackozott vizet vásároljanak, vagy tisztított, szűrt vizet igyanak. Ezek a fogyasztó számára jóval költségesebbek a csapvíznél. A palackozás és a palackozott víz szállítása komoly üzemanyag fogyasztással jár, és a palack lebomlása lassú, a hulladék égetése pedig mérgező melléktermékek keletkezésével jár. A palackozott víz környezeti hatása így 90-1000-szer nagyobb a csapvízénél. A keletkező szennyezés az egész társadalom számára negatív külső hatásként értelmezhető. Azonban ha mindezek költségét defenzív kiadásként vesszük figyelembe, így mint külső költséget, akkor ezek a szermaradványok elleni védekezés miatt keletkeznek.

A fogyasztók azért választják a palackozott, vagy szűrt, tisztított vizet, mert egyrészt úgy vélik, jobb ízű és/vagy mert biztonságosabbnak tartják. Az ivóvíz fogyasztási szokásokról szóló tanulmányokban sajnos a kémiai szennyezőket egységesen kezelték, részletes adatok a peszticidekre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a palackozott vagy tisztított víz fogyasztásának extra költségei nem köthetőek szorosan a peszticidek jelenlétéhez. Amennyiben a víz minőségének romlását okozzák a peszticid maradványok és ez egy adott területen növeli a palackozott víz piacát, az defenzív kiadásként számolható. Egy 2011-es tanulmány szerint az USA-ban 2005-ben kémiai anyag ivóvízben való jelenléte miatt 47,15 millió dollárt költöttek. Jelezték, hogy ez valószínűleg egy szerény becslés, ugyanis ők csak a palackozott víz vásárlásával számoltak, egyéb ehhez köthető kiadásokkal, pl. vízszűrők, gyümölcslevek vásárlásával nem.

A defenzív kiadások egy másik típusa a magán kutak és a kisméretű vízellátó rendszerek monitorozásával és szennyeződésmentesítésével függ össze. Ezek felügyeletét pl. az USA-ban nem a szövetségi hatóságok végzik, hanem az érintett háztartások fizetnek a víz minőségének vizsgálatáért és a szennyeződés eltávolításáért. Az USA-ban a kutak szennyezettsége viszonylag ritkán fordul elő, de pl. Hollandiában a mintázott kutak 27%-ában észleltek peszticid maradványokat és 11%-ukban a koncentráció meghaladta a megengedett határértéket.

Több oka is van annak, hogy a fogyasztók ökológiai élelmiszert vásárolnak, melyek egy része összefügg a peszticidek káros hatásaival. Jelentős a fogyasztók igénye a növényvédőszer-mentes élelmiszer iránti. A legtöbb bioélelmiszer-fogyasztó a személyes egészségi állapota és a környezeti károk miatt dönt az ökológiai gazdálkodásból származó termékek mellett. Görögországban általánosságban a fogyasztók 90%-a tartja a szokványos élelmiszereknél egészségesebbnek az ökológiai élelmiszereket, 75%-a gondolja azt, hogy ez jobb a környezet számára, az ökológiai fogyasztók között ezek az arányok még magasabbak. A kisgyermekes szülők is gyakrabban választják az öko élelmiszereket, az egészségügyi problémák elkerülése érdekében.

A beteg emberek ugyancsak gyakran döntenek a bio­élelmiszerek mellett, mivel úgy vélik, ezek segíthetik őket a gyógyulásban. Az egészség tehát egy kulcstényező az ökológiai élelmiszerek fogyasztásában. Egy másik jelentős oka a biotermékek fogyasztásának az a tudományosan is megalapozott érv, hogy ezek csökkentik a környezeti károkat. Az ökológiai élelmiszerek vásárlása tehát részben a peszticidek emberre és környezetre gyakorolt negatív következményeinek köszönhető.

Az ökológiai élelmiszerek fogyasztása tehát legalább részben a peszticid használat externáliájának tekinthető, mivel az öko élelmiszer drágább a szokványosnál. A bio és szokványos élelmiszerek ára közötti különbség országonként jelentősen eltérhet, 10-20%-tól akár 100%-ig is terjedhet. Ez a felár, amit a vásárlók fizetnek meg, legalább részben annak tulajdonítható, hogy a fogyasztók fizetnek azért, hogy elkerüljék a növényvédő szerek kockázatát. Ha feltételezzük, hogy a bio élelmiszerek ára a szokványosénál 20%-kal magasabb, és a fogyasztók az esetek 50%-ában a peszticidek elkerülése miatt döntenek a bio élelmiszer mellett, akkor a peszticid használat többletköltsége kb. 10%-a az öko élelmiszer piaci összköltségének. Ez az USA-ban és Európában kb. 2,9 milliárd dollárt jelent, kb. 0,9 milliárd dollárt Németországban, 0,5 milliárd dollárt Franciaországban és 0,25 milliárd dollárt az Egyesült Királyságban.

A korábbi tanulmányokban a peszticid használat külső és rejtett költségei között nem szerepeltek a gazdák, vagy a fogyasztók védekezésre szánt költségei. A bio élelmiszer fogyasztására soha nem tekintették a peszticid használat negatív externáliájaként. A tanulmányokban általában csak a gazdák permetezéskor használt védőöltözékét vették figyelembe, de ez egyértelműen csak egy része a gazdák védekezésre szánt kiadásainak.

A tanulmány készítői arra jutottak, hogy a defenzív kiadásokat a szakirodalomban ritkán vették figyelembe a peszticid használat költségeinek számítása során.

A tanulmányban a peszticid használat haszon-költség arányának újraértékelése során arra a következtetésre jutottak, hogy számos országban, pl. az USA-ban a költségek felülmúlhatták a hasznot. Véleményük szerint a legfontosabb értékelendő tényező a peszticideknek való tartós kitettség miatt bekövetkező betegségek és halálesetek költsége. A haszon-költség arány könnyen 1 alá eshet, ha a növényvédő szerek használata következtében bekövetkező krónikus betegségekkel és az akut, halálos kimenetelű mérgezésekkel kapcsolatos költségeket is számításba vesszük, mivel az emberi élet egyértelműen nagy értékkel bír. Ezért sürgősen szükség volna ennek a költségnek a pontos számszerűsítésére a növényvédő szerek használatának értékelése és a megfelelő szabályozás érdekében.

Fordította: Nagy Judit
(Biokultúra 2018/5)
Forrás: Denis Bourget and Thomas Guillemaud:
The hidden and external costs of pesticide use

Sokan választják a biotermékeket a vegyszerek és GMO-k elkerülése érdekében, de sokan nem tudják, hogy az ökológiai gazdálkodás segíthet a klímaváltozás enyhítésében, mindamellett, hogy a gazdálkodók változó körülményekhez való alkalmazkodását is könnyebbé teszi. Olvass tovább

A génmódosított növényeket a kilencvenes évektől termesztik emberi fogyasztásra és állatok takarmányozására. Az utóbbi időben a génmódosított növényeket génkazetta integrálásával állítják elő. Az ilyen kazetták többek között növényi, bakteriális, vagy virális géneket tartalmaznak. Olvass tovább

A mézelő méh egyre fontosabb szerepet tölt be a termesztett és a vadon élő növényfajok beporzásában. A mézelő méhcsaládok gyengüléséről és rendszeresen bekövetkező pusztulásáról szóló beszámolókat a méhészek, a gazdálkodók és a kutatók egyaránt aggasztónak találják. Az ázsiai méhatka, tudományos nevén Varroa destructor fertőzés a hozzá kapcsolódó vírusokkal kulcsfontosságú szerepet tölt be a mézelő méhek egészségügyi problémáiban.

Olvass tovább

Mindenki szeretne jó érzéssel tekinteni a jövőbe. Az egyik jóslat szerint a tudomány fejlődésének köszönhetően a csúcstechnológiával előállított élelmiszerek 2050-re 9 milliárd ember élelmezését fogják biztosítani. A laboratóriumokban gyártott élelmiszerekkel és a génmódosításnak köszönhetően gyorsabban fejlődő növényekkel és állatokkal lehetségessé válik a túlnépesedett világ táplálása – erről szólnak ma a hírek. Olvass tovább

A legtöbb világszerte használt gyomirtó készítmény glifozát alapú és ezek toxicitásáról megoszlanak a vélemények. A növényvédő szerek toxikológiai határértékének meghatározása nagy vitákat kavar tudományos és jogszabályalkotói körökben egyaránt. Világszerte a glifozát-alapú gyomirtó szereket használják a legszélesebb körben és ugyancsak ezeket alkalmazzák leggyakrabban a génmódosított, glifozátnak ellenálló növények termesztése során is. Olvass tovább