A napjainkban termesztett csemege- és borszőlő fajták a vadon élő rokonaiktól származnak ugyan, de tőlük sokban különböznek. A gondozatlan tőke hajtásai a fára kapaszkodnak, vagy a földön kúsznak, a kicsiny fürtök apró bogyóinak savanyú a leve.

A több ezer évvel ezelőtt elkezdett nemesítés a szőlőnek azon a tulajdonságán alapult, hogy az egyéves vesszőnek mindig a legmagasabb részén lévő rügyei hajtanak ki. A növekedés mesterséges szabályozásával a törzset metszéssel alakítjuk ki megfelelő formájúra és ezen végezzük el minden évben a vesszők rendszeres kurtítását. A tőke növekedési erélyét észszerűen osztjuk meg a fürthozam és a hajtások kinevelése között. A többféle művelési és metszésmód segítségével kialakított, nagy fürtű és nagy bogyójú, cukorban gazdag, kiváló zamatú fajtákkal évi rendszeres, kiegyenlített terméshozamot biztosíthatunk.

A kerti szőlő (Vitis vinifera) a mai Törökország, Irán és Örményország területéről a rómaiak hódításai során jutott el a Kárpát-medencébe. A honfoglaló magyarok folytatták az itt lévő virágzó ültetvények művelését. A kialakult történelmi borvidékek fejlődésének az Amerikából 1860-ban Európába behurcolt kártevő, a szőlőgyökértetű pusztítása (filoxéravész) vetett véget. Franciaországban és nálunk is tönkretette a saját gyökerű szőlőket, de az első világháború előtt sikerült a szőlőterületek 90 százalékát ellenálló amerikai alanyokra oltott európai fajtákkal újratelepíteni. Napjainkban 60-70 ezer hektáron folyik Magyarországon szőlőtermesztés, amiből évi 3 millió hektoliter bor készülhet.

A termés mennyiségét nagymértékben befolyásolja a kártevők és kórokozók elleni védekezés sikere. A fellépő rovarkártevők a következők lehetnek: szőlőmolyok, szőlőilonca, kormospille, ékköves araszoló, szőlőeszelény, cserebogarak, pajzstetvek, szőlőgyökértetű, kabócák, tripszek.

LEPKÉK

Szőlőmolyok:

  • Tarka szőlőmoly (Lobesia botrana),
  • Nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguella).

Nyerges szőlőmoly imágó

A tarka szőlőmoly a szőlő egyik legjelentősebb kártevője, vele együtt fordul elő a nyerges szőlőmoly az ültetvényekben. A hasonló életmódú lepkekártevők arányának eltérése a fajok ökológiai igényének különbözőségében rejlik. A háromnemzedékes tarka szőlőmoly a melegebb, szárazabb évjáratokat és a délebbi területeket, míg a kétnemzedékes nyerges szőlőmoly a hűvösebb, csapadékosabb, hegyvidéki klímát kedveli. Tömeges felszaporodásukra 8-12 évente lehet számítani.

Kártétel alapján a két faj nem különíthető el, a szőlő generatív részeit károsítják. Az első nemzedék bimbós vagy virágzó szőlőfürtökbe behatoló hernyói „gubancot” képezve, szövedékfészek védelme alatt rágják a növényt. A második és harmadik nemzedék lárvái már mélyebb, nagyobb sebeket ejtenek és több fürtöt károsítanak. Körbemásszák, kívülről rágják a bogyókat és csak később hatolnak azok belsejébe.

A károsított szőlőszemen lilás udvarral körülvett lyuk, némi szövedék és ürülék látható. Kártételük mellett utat nyitnak a botritisznek, így egész fürtök rothadnak el.

Nyerges szőlőmoly lárva

A 12-14 milliméter nagyságú lepkéket szárnyaik színe és mintája alapján lehet megkülönböztetni. A tarka szőlőmoly elülső szárnyai márványmintásak, rozsdabarna színárnyalatúak. Zöldes-szürke hernyójának világosbarna feje van. A nyerges szőlőmoly nevét onnan kapta, hogy összecsukott elülső, sárga színű szárnyain egy nyereghez hasonló sötét rajzolat látható. Lárvái hússzínűek, fejük barnás-fekete.

A hímek rajzása megelőzi a nőstények előjövetelét. A párosodás utáni tojásrakás módjában is különbözik a két faj. A tarka szőlőmoly tojásainak zömét a levelek színére és fonákjára helyezi és csak kis százaléka jut a bimbós virágzatra. A nyerges szőlőmoly tojásai ugyanakkor inkább a bimbók közé és a bogyókra kerülnek. A tojásokból 6-12 nap alatt kikelő lárvák a szőlővirágzatban való kifejlődésük után (25-40 nap) vékony fonálon leereszkedve a tőke törzsén és a kéregrepedések alatt fehér kokonokban bábozódnak. Telelésük is báb alakban történik.

Szőlőmoly kártétele szőlő bimbón

A védekezés időpontját az ültetvénybe kihelyezett, ragacsos csapdaaljjal és a nőstények mesterségesen előállított illatanyagával ellátott feromoncsapdák segítségével, az illatra odarepülő hím lepkék száma alapján állapítjuk meg.

Az első nemzedék fiatal lárvái ellen jól időzített védekezéssel a további nemzedék elleni kezelésekre nincs szükség. Ha az áttelelt nemzedék rajzásakor kevés hímet észlelünk (a rajzás kezdetétől számított 2 hét alatt csak 100 alatti lepke van csapdánként), a védekezés elmaradhat. Az esetleges minimális kárt nagyobb bogyók kinevelésével még kompenzálhatja a tőke.

A második nemzedék elleni védekezésre főleg a lárvák rágása során terjedő szürkerothadás megakadályozása miatt lehet szükség. A harmadik nemzedék lárváinak száma védekezés nélkül is a veszélyességi küszöb alá csökken a korai diapauza következtében.

Szőlőmoly kártétele szőlő bogyón

A védekezés időpontját mindig úgy kell megválasztani, hogy a hernyók a legérzékenyebb fejlődési stádiumban legyenek. A környezetbarát Bacillus thuringiensis készítmények (Dipel, Novodor) baktériumok által előállított spórákat tartalmaznak. Emlősökre, halakra, madarakra nem mérgezőek. A fiatal lárváknak kevesebb, a nagyobbaknak több méreganyagra van szükségük a megfelelő hatás eléréséhez. A rovar bélcsatornájába jutott toxinok fellazítják a hernyó bélfalának hámsejtjeit, a sérült bélfalon keresztül bejutó baktériumok fertőzést indítanak el. Az állatok befejezik a táplálkozást, de a hagyományos szerek hatásától eltérően, lassabban (3-4 nap múlva) pusztulnak el.

A vegyszer nélküli légtértelítéses védekezési módszer lényege, hogy a nőstények párosodás, illetve a hímek csalogatása céljából, a potrohukból szexferomont (illatanyag) bocsátanak ki. A szőlőültetvény teljes légterét diszpenzerek segítségével, ezzel a szintetikusan előállított anyaggal töltik fel. A hímek mindenütt egyformán érzékelik az illatot és nem találják meg a nőstény lepkéket. Elmarad a párosodás, a tojásrakás és a kártétel.

Szőlőilonca (Sparganothis pilleriana)

Szőlőilonca lárváinak jégverésre hasonlító kárképe szőlőlevélen

Az egynemzedékes, sok tápnövényű kártevő, de fő tápnövénye a szőlő, 10-12 évenként szaporodik fel tömegesen. A termő részek károsítása mellett főleg a leveleket rágja. Tavasszal a rügyeken apró, kicsi mélyedéseket fúrnak a hernyók. Utána az 5-10 centiméteres hajtásokat támadják. A kibomlott leveleken jégverésre hasonlító, rendszertelen elhelyezkedésű lyukak láthatók. A levelekkel összeszövött, majd később rozsdavörösen elszáradó hajtásokon élnek a fiatal lárvák. Az idősebbek már az összegubancolt fürtkezdemény védelme alatt folytatják a táplálkozást. A beteg tőkék legyengülnek, a fejlődésben visszamaradnak.

A sárgás testű lepkék nyugvó állapotban lapos nyeregtetőhöz hasonlóan tartják 20-25 milliméter fesztávolságú szárnyaikat. Az elülsők sárgásak, csillogók, rajtuk 2-2 barnás, vagy vöröses színű harántsáv látható. Ez a rajzolat a nőstényeknél elmosódottabb. A levelek színére csomókban helyezett tojások háztetőszerűen fedik egymást. A kifejlett lárva 18-20 milliméter hosszú, sötét fejű, színe a fejlődés során sárga színből fűzöldre vált. A fiatal hernyók telelnek át a kéreg, vagy a tőkefej repedéseiben, majd a rügypattanást követően a hajtásfejlődés megindulásakor előjönnek és megkezdik a károsítást. Hűvös tavaszban csak májusban jelennek meg. Júniusra befejezik fejlődésüket és bábjaikból július közepétől kirajzanak a lepkék. Az új nemzedék hernyói abban az évben nem károsítanak, hanem szövedékgubóban karók, tőkék repedéseiben, gyomokban áttelelnek. Védekezésre már a szőlő fakadásakor szükség lehet. Rügypattanás előtt a tőkék, karók lemosó permetezésével elejét vehetjük a felszaporodásnak. Tavasszal kisebb szőlőskertekben elég, ha a károsított rügyeket letörjük, és a hernyókat elpusztítjuk. A Bacillus thuringiensis (Dipel) készítményt nagyobb területen a növény 3-4 leveles állapotában alkalmazhatjuk leghatékonyabban ellenük.

Kormospille (Theresimima ampelophaga)

Kormospille imágó (hím)

Az ország melegebb szőlővidékein károsító fajt a huszadik század végétől észlelték a faunában. A mediterrán jellegű, kemény teleket átvészelni nem képes károsítónak a globális felmelegedés hatására azonban változott a fejlődésmenete és időnként felbukkanhat Magyarország déli részén. A tőlünk délre fekvő országokban rendszeres kártevőnek számít.

A telelőhelyről előbújó hernyók már kora tavasszal elkezdik kiodvasítani a rügyek belsejét. A lehullott rügypikkelyek miatt olyan a kárkép, mintha a fiatal hajtást a rügyalapnál elvágták volna. Május-júniusban az idősebb lárvák ennél is súlyosabb kárt okoznak a szőlő leveleinek esetenkénti tarrágásával. Kezdetben a levelek fonákján tartózkodó hernyókat nehéz észrevenni, érintéskor leesnek a földre és mozdulatlanná válnak. Általában éjszaka táplálkoznak, nappal ritkán tartózkodnak a szőlőn. A 20-26 milliméter szárnyfesztávolságú lepke koromszínre emlékeztető, csillogóan feketésbarna vagy barnásszürke színű. A 12-20 milliméteres, fekete fejű, piszkos-zöld színű lárva hátoldalán csillag alakú szőrözettel borított szemölcsök vannak.

Kormospille imágó (nőstény)

Az évi egy nemzedéket létrehozó kártevő nyáron repülő lepkéinek tojásaiból kelő hernyók táplálkozásuk befejezése után a lehullott levelekben, növényi részeken, szőlőtőkén vagy a talajban készített, fehér gubóban telelnek át. Néhány százalékukból kifejlődhet egy csonka nemzedék, de a gubókban lévő lárvák zöme a következő év tavaszáig nyugalomban marad, és csak akkor folytatja a károsítást.

Ha kora tavaszi rügykártételt, illetve májusban a szőlő levelein szabálytalan alakú rágásokat tapasztalunk, gyanakodhatunk a károsító jelenlétére, de bizonyosságot csak a szexferomon csapdák szolgáltatnak. Az ország déli megyéiben június végén, július elején számíthatunk a lepkék megjelenésére. Tavasszal a tőkék lemosó kezelésével a kormospille gubóban telelő hernyóit is elpusztíthatjuk.

Ékköves araszoló (Boarmia hromboidaria)

Magyarországon eddig csak a szőlőn figyelték meg. Dél-Európában a teacserjék kártevőjeként is számon tartják.

Az áttelelt hernyók a szőlő rügyeit a rügyalapig kirágják. Helyettük az alvórügyek kifakadnak ugyan, de a belőlük fejlődött hajtásokon nem lesz termés. A kártétel észlelésekor az éjszaka károsító hernyót nehéz megtalálni. Nappal mozdulatlan és száraz ágdarabhoz hasonlító, álcázó helyzetet vesz fel. Egyetlen hernyó pusztítása egy tőke termésének (40-50 rügy) megsemmisülését eredményezheti.

A lepke szárnyainak fesztávolsága 28-30 milliméter, alapszíne szürkés-sárga, az elülső szárny szegélyén félhold alakú foltokból álló vonal látható. Szürkésbarna araszolóhernyói kifejlődve elérik az 50-80 millimétert is. Nálunk évi egy, esetleg két nemzedéke van, de melegebb országokban három is kialakulhat. Közepesen fejlett hernyóként telelnek át a tőkén, vagy a lehullott lomb között. A szőlő fakadásának idején előjönnek, majd a kifejlett lárvák a talaj felső rétegében bábozódnak be. A lepkék május-júniusban, illetve augusztus-szeptemberben rajzanak. Tojásaikat csoportosan rakják le a levelek színére és a kéregrepedésekre. A lárvák telelőre vonulásuk előtt még kisebb rágásokat ejtenek a szőlőn.

A lepkék éjszaka aktívak, fénycsapdával jól megfigyelhetők. Ha a csapda júniustól szeptemberig nagy számban gyűjti az imágókat, tavasszal kártétel várható. A fakadás előtt végzett növényolaj tartalmú lemosó kezeléssel elpusztíthatjuk a tőkék és a karók repedései alatt telelő hernyókat.

BOGARAK

Szivarsodró eszelény (Byctiscus betulae)

Szivarsodró eszelény frissen sodort szivarjai a szőlőn

A kárképére jellemző megbarnult, szivarrá sodródott levelek jelzik a tojásrakás idejét.

A bogarak főbb tápnövénye a szőlő, körte, alma, birs, szilva, galagonya és a mogyoró. Az április közepén előjövő áttelelt imágók érési táplálkozást folytatnak. De ennél is nagyobb termésveszteséget okoznak különleges sajátosságukkal, az ivadékgondozással. Először a levélnyél megfúrásával, illetve az edénynyalábok átrágásával elfonnyasztják, hajlékonnyá, sodorhatóvá teszik a leveleket, hogy azokból szivart göngyölhessenek össze és belsejükbe lerakhassák tojásaikat. A nőstények sokkal több levelet rágnak meg, mint amennyire szükségük van. A kártétel során zavar támad a gyökérrendszer és a lombozat között. A leveleket befedő, szürkés váladékuk segíti a sodrat összetapadását, így még az eső sem bomlasztja ki. A nőstény munkája közben időnként bemászik a levelek közé tojást rakni. Az összesodort levelek táplálékul szolgálnak a lárváknak. Egy-egy nőstény (néha többedmagával) általában 30 szivart készít és bennük 5-6 tojást rak le.

Az ormányosbogár 5-7 milliméter hosszú, fémesen csillogó, rézvörös, smaragdzöld vagy sötétkék színű. Hasonló nagyságú lárvája lábatlan, teste fehér, de feje világosbarna. Egy nemzedéke van. Az áttelelt imágók tavasszal érési táplálkozást folytatnak, párosodnak, a nőstények elkészítik a szivarokat, majd tojást raknak. A talajra lehullott, elszáradt levélszivar belsejében lévő kifejlett lárvák átrágják magukat a levélrétegen és a talaj felső rétegében bebábozódnak. A 3-4 hetes bábokból nyár végén előbújó fiatal bogarak a levelek hámozgatása és lyuggatása után a hideg beálltával telelőhelyet keresve visszahúzódnak a talajba.

Áprilisban a tőkére felmászó imágók lerázásával és összeszedésével megakadályozhatjuk a rügykártételt. Félméteres ágrészen található 4-5 mászkáló eszelény esetén a rügyduzzadáskor alkalmazott rezes lemosó kezelés repellens hatással bír. Lombosodás után, kisméretű fertőzésnél elég a szivarokat összeszedni és elégetni.

Cserebogarak:

  • Májusi cserebogár (Melolontha melo­lontha),
  • Erdei cserebogár (Melolontha hippocastani),
  • Zöld cserebogár (Anomala vitis),
  • Rezes cserebogár (Anomala dubia).

Májusi cserebogár lárvák

A különböző cserebogár fajok közül a zöld és a rezes cserebogárnak csak az imágói károsítják a szőlő lombozatát homoktalajú ültetvényekben. Ha június-júliusban helyenként nagy egyedszámban (4-6 bogár/levél) lepik el a tőkéket, a tarrágásuk után csak a vastagabb levélerek maradnak meg. A májusi és az erdei cserebogárnak azonban sokkal nagyobb jelentősége van, mert nemcsak a bogarak, hanem a lárvák is veszélyeztetik a kötött talajú szőlőültetvényeket.

Erős rajzású évjáratokban és erdős területek közelében a fiatal szőlőhajtásokon már márciusban súlyos károkat okozhatnak. Különösen az új ültetvényekben még az imágóknál is nagyobb pusztítást végeznek a lárvák. Minél fejlettebbek és minél nagyobb egyedszámban vannak jelen (főleg a bebábozódás előtti évben), annál nagyobb a kár.

A bogarak karéjokat hasítanak ki a levelekből, a lárvák pedig a fiatalabb gyökereket rágják, a vastagabbak héjrészét hámozzák. A szőlődugványokat keresztben vagy hosszában félig is elrághatják. Tömeges kártételüket a foltokban elpusztult, elhervadt hajtású növények jelzik. Ha leásunk a gyökerekig, a talajban megtaláljuk a pajornak vagy csimasznak is nevezett lárvát.

A 20-28 milliméter hosszú májusi cserebogár szárnyfedője barna. Testét fehér, apró szőrök borítják, nyakpajzsa fekete, illetve barna, lábai vörösesbarnák. A kifejlett, hátsó részén vastagabb, 40-50 milliméteres görbe lárvája elől piszkos-fehéres, csontszínű, hátul kékes-szürke.

Az erdei cserebogár kisebb méretű, 25 milliméter hosszú, előtora vörös, a tor alsó része gyengén szőrös. A májusi cserebogárhoz viszonyítva szárnyfedői világosabbak és kevésbé bordázottak. Mindkét faj megjelenése és életmódja nagyon hasonlít egymáshoz, de az erdei cserebogár főleg a tölgyerdőkkel határos szőlőkben károsít.

Fejlődési ciklusuk három-négy évig tart, utoljára az imágók telelnek, majd áprilisban, májusban rajzanak és érési táplálkozásuk után párosodnak. A nőstények a talaj felső rétegébe csomókban rakják le tojásaikat. A kelő lárvák kezdetben humusszal, később a növények gyökereivel táplálkoznak.

Az erős rágási tevékenységet folytató fejlett lárvák a mélyebb talajrétegekben bebábozódnak. A bábból kelő imágók a földből felfelé vándorolnak, így a rajzás előtti évben már az őszi ásás során megtalálhatók.

A lárvák ellen a rajzás évében, még fejletlenebb állapotukban védekezhetünk a leghatékonyabban. Ősszel a szőlő sorközére permetezett és bedolgozott Bora nevű gombaölő készítmény hatására a pajorok fokozatosan abbahagyják a táplálkozást és elpusztulnak.

Tavasszal a szőlő melletti lombos fákon (rajzófák) a rajzás évében összegyűlt és táplálkozni kezdő bogarakat kora reggel még dermedt állapotukban lerázhatjuk és megsemmisíthetjük. A bogarak kártételét emellett még az összecsalogatásukra szolgáló fénycsapdák kihelyezésével is csökkenthetjük.

Harlekinkatica (Harmonia axyridis)

A Kelet-Ázsiából származó, más néven ázsiai vagy sokszínű katicabogarat biológiai védekezésre használták Amerikában a levéltetvek, pajzstetvek és levélbolhák kordában tartására. A zárt termesztő helyekről kiszabaduló bogarak azonban több európai országban, így 2008-ban nálunk is megjelentek. Napjainkban ezek a ragadozó állatok sokkal több kárt okoznak, mint amennyi hasznot. Zsákmányállat hiányában az őshonos katicabogár lárváit is fogyasztják, a szőlőn tömegesen elszaporodva megrágják a sérült bogyókat. A termés feldolgozása során pedig az odakeveredett bogarak testében található vegyületek gátolják a must erjedését, kesernyéssé teszik a bor ízét.

Az 5-8 milliméter hosszú, a hazai katicabogárnál nagyobb és oválisabb alakú kifejlett egyedek nagyon változó színűek. A világosabb árnyalatúak narancssárga vagy vöröses szárnyfedőjükön sok fekete pontot viselnek, a teljesen fekete bogarakon viszont piros vagy vörös foltok láthatók.

Évente három vagy négy nemzedéket hoznak létre, szüretkor behúzódnak a szőlőfürtökbe, a bogyók közé. Csoportosan vonulnak telelőre az épületek belsejébe, vagy külső falára, esetleg a növények kérge alá. Elpusztításukra még nincs kidolgozott módszer.

Egyenlőszárnyúak

Pajzstetvek:

  • Közönséges teknős pajzstetű (Parthenolecanium corni),
  • Gyapjas szőlőpajzstetű (Pulvinaria betulae),
  • Juharpajzstetű (Pnenacoccus aceris).

Pajzstetvek szőlővesszőn

A pajzstetvek a növényi nedvek szívogatása mellett, az élő szövetekbe bejuttatott mérgező váladékukkal növekedési rendellenességet és a gazdanövény nedvvesztését, pusztulását okozzák. A kéregrészen és az ágakon bemélyedések keletkeznek, a növények fejlődésükben visszamaradnak, a tőke részben, vagy egészen kiszárad. A tavaszi és a nyári károsításuk során kiválasztott mézharmaton megtelepszik a korompenész is.

A szúró-szívó szájszervű pajzstetvek 10 milliméternél kisebb állatok. A törékeny, kétszárnyú hímekhez viszonyítva a nőstények szárny nélküliek, a lárvákhoz hasonlóak, párosodás után a hátukon kiválasztott pajzs védelme alatt rakják le petéiket. Váltivarúak, de képesek szűznemzéssel is szaporodni. Évente egy, vagy több nemzedéket hoznak létre.

A felsorolt pajzstetű fajok közül a szőlőkben leggyakrabban és legnagyobb egyedszámban a teknős pajzstetű fordul elő. A 3-7 milliméter hosszú közönséges teknős pajzstetű hímnek ovális/megnyúlt, szürke színű, míg a nősténynek kerek, barna színű pajzsa van. A gyümölcsfajták és a szőlő mellett az akácot is fertőzik. Évente egy nemzedéket fejlesztenek, lárva alakban telelnek át a szőlővesszőkön és a két-három éves tőkerészeken, majd tavasszal válnak ivaréretté. Júniusban jelennek meg a leveleket szívogató, új lárvák.

A levélsodró vírusokat is terjesztő, szintén egynemzedékes, 4-8 milliméter nagyságú, rózsaszín-szürke színű gyapjas pajzstetű hátát fehér viaszos por és sok, fehér, rojtos szál borítja. A viaszréteg megóvja az állatot a külső behatásokkal szemben és a tojások védelmét is szolgálja. A sárgásbarna színű, kifejlett, megtermékenyített nőstények telelnek át az idősebb, fás részeken és csak tavasszal raknak petéket. A 4 milliméteres, zöldessárga juharpajzstetűnek a lárvái telelnek át, majd az új nemzedék júliustól kezdve őszig a leveleken táplálkozik.

A szőlő metszése során a pajzstetves vesszők levágásával, a nyesedék elégetésével, illetve drótkaparóval, drótkefével való tisztítással csökkenthető a kártevő létszáma. Gócos fertőzésnél azonban az egészségesek megvédése érdekében inkább vágjuk ki az egész tőkét. Különösen a vattás pajzs alatt élő gyapjas pajzstetű ellen fontos a nyugalmi időben végzett növényolaj tartalmú oldattal való lemosó kezelés.

Szőlőgyökértetű (Viteus fitifolii, syn.: Dactulosphaira vitifolii)

A szőlőgyökértetű, vagy filoxéra, korábbi nevén Phylloxera vastatrix kizárólag a szőlőt károsítja. A gőzhajózás felfedezésével jutott át Amerikából Európába. Hazánkban 1975-ben Pozsonyban találták meg először. A kártevő föld alatti (gyökérlakó nemzedékek) és föld feletti (levéllakó nemzedékek) körforgásszerű, bonyolult fejlődési ciklusa két év alatt megy végbe. Az európai szőlőfajtáknak csak a gyökerén tud kifejlődni. Az amerikai szőlőknek a gyökerén is él, de nagyobb tömegben a leveleket lepi el. A gyökérlakó alakot csak akkor találták meg Amerikában, amikor Európában már katasztrofális károkat okozott. Előtte ott csak a levéllakó alakot ismerték.

Ha a növésben lévő hajszálgyökereken táplálkozik az állat, a vékony gyökérvégek szívogatásának helyén gabonaszem nagyságú, kampószerűen meggörbült „nodozitás” képződik. Az idősebb, megkeményedett gyökereken pedig rákbetegségre emlékeztető daganat, „tuberozitás” jön létre. A duzzanatok először sárgásak és húsosak, később megrothadnak, elkorhadnak és barnás-feketére színeződnek. A duzzanatokon nagyítóval is látható az apró, sárgás-barna rovarok tömege. A gyökérsérülés miatt a tőkék elsatnyulnak, sínylődnek, kevés, kicsi levelet és kevesebb termést hoznak. A szőlőszemek nem növekednek, héjuk összeaszalódik. Az erős gyökérfertőzés akadályozza a főgyökerek fejlődését, a gyenge hajtások nem érnek be, a tőke néhány év múlva elhal. A föld feletti alak a szőlő leveleinek bőrszövetét szúrja meg, mérgező nyála sejtburjánzást idéz elő. A levelek fonákján kialakított, gömb alakú, borsónagyságot is elérő gubacsokban szaporodnak a tetvek. A kártétel miatt kialakult asszimilációs felület csökkenés, valamint a levélszáradás károsan befolyásolja a vesszők minőségét és mennyiségét. A torzulások és gubacsok akadályozzák a víz- és tápanyagforgalmat.

Filoxéra levéllakó alak károsítása alanyszőlő levélen

Az amerikai szőlőfajták tömör szerkezete ellenáll a filoxéra támadásának. Európai szőlőknél a gyökér laza felépítése miatt a központi tengelyig hatolnak a filoxéra szívósertéi. A kártevő terjedésében a növény fogékonyságán kívül szerepet játszik a talajszerkezet is. A filoxéra a kötöttebb, agyagos, rögös szerkezetű talajokat kedveli, a magas kvarctartalmú talajokon (legalább 75%) viszont nem él meg a homokszemcsék okozta sérülések miatt. A filoxéra behurcolása után emiatt terjedt el a saját gyökerű homoki szőlőtelepítés az Alföldön. A kötött talajokon pedig megkezdték az Amerikából származó alanyok vesszőire az európai fajták ráoltását és a gyökerek szénkéneggel való kezelését. De a veszélyes kártevő ma is megtalálható Magyarország területén, teljes mértékű kiirtása nem sikerült. A föld feletti alak nagyobb méretű kártételére csak az 1980-as évek közepe óta kezdtek felfigyelni a szőlő anyatelepeken, az alanyfajtákon.

A gyökérlakó alak csak szűznemzéssel szaporodó nőstényekből áll és egy tenyészidőben négy-hét nemzedéket is létrehoz. A kifejlett gyökérlakó példány 1-1,5 milliméter hosszú, ovális alakú, sárgás, olajzöld vagy világosbarna színű. A peték sárgásak, oválisak. A föld feletti levéllakó, ivaros népességben a sárga hímek 0,3, a világosabb nőstények 0,5 milliméter hosszúak és szintén több generációjuk fejlődik egy vegetáció alatt. Mindkét alak tojásból kelő lárvája, többszöri vedlés után nimfává, majd kifejlett egyeddé, imágóvá alakul.

A filoxéra szabályszerű fejlődésmenete csak gubacsképződésre alkalmas szőlőnél, enyhe éghajlat alatt megy végbe az amerikai és a direkttermő fajtákon. Ilyen esetben a föld feletti ivaros nemzedék által a kéregrepedések alá lerakott téli petéből kibújó „ősanya” májusban megkezdi szívogatását a fiatal hajtásokon. A megszúrt helyen, a levélen besüllyedő és a tetűt körülnövő, üreges gubacsban a nőstény által lerakott, megtermékenyítetlen petékből kelő szárnyatlan nőstények más levelekre telepednek. Az új levélgubacsok kezdetben aprók és pirosak, később bezöldülnek. Nyár közepén a tojások egy részéből ugyancsak szárnyatlan, de erősebb testalkatú és hosszabb szipókájú gyökérlakó lárvák kelnek ki és húzódnak le a talajba, majd petéiket szintén megtermékenyítés nélkül rakják a gyökerekre. A föld alatt szűznemzéssel szaporodó nőivarú tetvek több éven át képesek a szőlőnek újabb és újabb gyökerére telepedni. Bizonyos körülmények között azonban (többnyire az őszi időszakban) a gyökérlakók között szárnyat növesztő egyedek jelennek meg, a föld felszínére kúsznak és ott ivaros nemzedéket hoznak létre. Ennek a nemzedéknek a hímjei és nőstényei újra szárnyatlanok. Mindegyik nőstény egy-egy megtermékenyített, olajzöld petét rak a tőke kéregrészei alá. Ebből a telet átvészelő téli tojásból tavasszal kel ki a föld feletti nemzedékeket elindító gubacstetű („ősanya”).

Májusi filoxéra gubacsok alanyszőlő levélen

A védekezés szempontjából a megelőzés azért is fontos, mert nincs talajfertőtlenítésre engedélyezett készítmény. A filoxéravész azonban nem ismétlődhet meg, ha rezisztens alanyfajtákra (amerikai alanyok) történik az európai szőlőfajták oltása.

Az európai szőlők levelén általában nincs gubacsképződés, de a telepítés utáni első években amerikai fajta-hibrideken (pl. Kéknyelű) kismértékben előfordulhat. Az amerikai alanyokon lévő oltványszőlőkben nem kell permetezni filoxéra ellen, a szaporítóanyagot előállító anyatelepeken viszont a fogékony fajtákon néha szükség van rá, amikor a leveleket teljesen beborító gubacsok miatt csak felhasználásra alkalmatlan, gyenge vesszők fejlődnek. A permetezést május közepétől-végéig a téli tojásból való lárvakelés idején, még a kártevőt megvédő első, piros gubacsok képződése előtt tanácsos elvégezni. Védekezésre javasolt készítmények az alábbiak: Biosol-káliszappan vizes oldata, csalánfőzet tízszeres hígításban, fokhagyma olajos permetlé, folyékony mosogatószer vizes oldata.

Kabócák:

  • Amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus),
  • Sárgalábú recéskabóca (Hyalesthes obsoletus),
  • Szőlő kabóca (Empoasca vitis),
  • Amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa),
  • Szarvaskabóca (Centrotus cornutus).

Az állatvilág kabócái közt kisebb és tekintélyesebb méretűek egyaránt megtalálhatók. Nyugvó állapotban tető alakban elhelyezkedő, többnyire négy, üvegszerűen átlátszó szárnyuk egyik vedléstől a másikig fokozatosan fejlődik ki. A nőstények tojócsövük segítségével helyezik tojásaikat a levelek bőrszövete alá. A kabócák szívogatásukkal legyengítik a haszonnövényeket, de ennél is nagyobb veszélyt jelentenek a fitoplazmás betegségek terjesztésével.

A szőlőn élő kabócák közül a sárgalábú recéskabóca csak időnként fedezhető fel a szőlőn, így az általa fellépő „fekete vesszejűség” kártétele elhanyagolható. A legnagyobb problémát az amerikai szőlőkabóca előretörése jelenti. Vörös szőlőnél a levél szélén kezdődő vörös elszíneződés, fehér fajtáknál sárga színű, mozaikszerű foltok és a levél szélének besodródása utal a jelenlétére. Ez a kártétel azonban nem jelentős, az igazi gondot azzal okozza, hogy az „aranyszínű sárgaság” nevű fitoplazmának (sejtfal nélküli baktérium), a szőlő veszélyes új károsítójának egyetlen ismert vektora. A hazánkban 2013-ban kimutatott, háncsrészben élő, önmagában nem terjedő kórokozó oltással, szemzéssel, vagy a kabócák szívogatásával terjed. Kezdetben a tőkék terméshozamának nagymérvű csökkenését, majd az egész tőke kipusztulását eredményezi. Korai tünete az ízközök rövidülése és a levélszél felé történő, háromszög alakú besodródása.

Az amerikai szőlőkabóca fiatal lárvája 1,5-2, a kifejlett egyed 4-5 milliméter nagyságú. Teste sárgásfehér, oldalán egy-egy fekete rombusz alakú folttal. Az imágó feje enyhén csúcsos, elülső szélén fekete csík fut végig. Világosbarna, narancssárga vagy barnás színű szárnyain fehéres és fekete foltok vannak. Az egynemzedékes kártevő a két éves cser rész kérge alatt tojás alakban telel. A májusban kikelő lárvák a levelek fonákján tartózkodnak. Júliusban jelennek meg a hímek és a nőstények. Az erdőben lévő gazdanövényeiről (erdei iszalag, bálványfa, éger) is áttelepedhet a közeli szőlőkbe.

A védekezés módjai az alábbiak:

  • metszés során a fertőzött vesszők eltávolítása és a nyesedék, valamint tüneteket mutató tőkék elégetése;
  • a rügyfakadás előtti olajos permetezés elvégzése;
  • a szőlő virágzása idején tetvek elleni készítményekkel való permetezés;
  • a gazdanövények irtása, gyérítése;
  • a kabócák terjedésének nyomon követése sárga, ragacsos lapok kihelyezésével.

A betegség terjedésének zárlat útján történő megállítása végett a tünetek észlelését a gazdálkodó köteles jelenteni az illetékes szakhatóságnak.

Tripszek (Thysanoptera)

Szőlőtripsz (Drepanothrips reuteri)

A pillásszárnyúaknak is nevezett, megnyúlt testű, apró, sötét színű tripszeknek többnyire négy, nagyon keskeny, szélükön hosszú pillákat (rojtokat) viselő szárnyuk van, de akadnak köztük szárny nélküli fajok is. A lábaikon lévő, mászást segítő tapadóhólyagról pedig a „hólyagoslábúak” elnevezést kapták. A hímek nagyon ritkák, inkább szűznemzéssel szaporodnak.

A növényi szöveteket szívogató, szőlőn élő legfontosabb tripszfaj, a szőlőtripsz kártétele nagyon hasonlít a szőlő levélatkáéhoz. Fás cserjéken való gyakori előfordulása miatt az erdő melletti szőlők fertőzöttebbek. Tavasszal a rügyfakadást követően az atkáknál korábban jönnek elő és megkezdik a szívogatást. A fiatal, kicsi, torzult levelek fonákján apró, sárga, ezüstösen csillogó, később barnára színeződött pontok láthatók, a hajtástengely megrepedezik. Néha a levelek ki sem bomlanak, a megmaradtak pedig lehullnak, így a vesszők nem érnek be. A vegetációban a madárkás, rosszul termékenyült fürtök által okozott terméscsökkenés jelzi a kártételt. Korábban a tripszek nem voltak fontos kártevők a szőlőben, viszont Badacsonyban az utóbbi évek melegebb nyarain tömeges felszaporodást és súlyos kártételt tapasztaltak.

A kifejlett, sárgásbarna színű, két pár szárnyú tripsz eléri az 1 milliméter nagyságot. Évente két nemzedékük alakul ki, petéiket tojócső segítségével a növények bőrszövete alá helyezik. Ősszel a kifejlett állatok a rügyek pikkelylevelei, vagy a kéregrepedések alá vonulnak telelni.

A védekezés szükségességéről a szőlő nyugalmi állapotában végzett rügyvizsgálat és a rügyfakadás időpontjában folytatott színcsapdás megfigyelés nyújt segítséget. A telelőhelyüket kora tavasszal elhagyó tripszek megjelenése idején lehet szükség Biosol-káliszappanos permetezésre.

Györffyné dr. Molnár Júlia PhD
(Biokultúra 2017/2-3)

(A felvételeket a szerző és dr. Koroknai Balázs készítette.)

Egy nap a bioborásznál

2016-ban a Genuss Magazin a Malatinszky borászatnak ítélte az első helyet a legjobb ökológiai borászat kategóriában. (A szerkesztő megjegyzése)

Olvass tovább

A z alábbi cikk a Növényvédelem 2016. 6. számában jelent meg. Olvass tovább

A gyümölcs- és szőlőültetvényekben a nyugalmi időszakban végzett agrotechnikai (pl. metszés, kéregkaparás, gyümölcsmúmiák eltávolítása) és növényvédelmi műveletek (pl. lemosó permetezés) kiemelten fontosak növényvédelmi szempontból, tekintettel arra, hogy az ökológiai gazdálkodásban korlátozott növényvédő szer kínálat áll rendelkezésre a tenyészidőszakban elvégezhető kezelésekhez. Olvass tovább

Magyarország ökológiai adottságai szőlőtermesztésre kiválóan alkalmasak. Az évszázadok során különféle minőségileg eltérő borvidékek különültek el, melyek sajátos fajtaösszetétele a világon egyedülálló minőségi borkészítést tesz lehetővé. Emellett a jól és szépen rendben tartott szőlő páratlan díszítő hatású is. Olvass tovább

A Grand International Organic Wine Award a tanúsított ökológiai borok versenye, melyet hetedik alkalommal rendeztek meg a Mundus Vini és a BioFach, a világ egyik legjelentősebb ökológiai kiállítása szervezésében. A versenyre benevezett borokat egy 50 tagú nemzetközi, 14 országot képviselő zsűri bírálta el 2015 decemberében. A Tokaj Pendits Weingut 2008-as aszúesszenciája Grand Gold, azaz Nagy Arany minősítést szerzett. Az eseményen közel 500 ökológiai bor mérette meg magát, és a hazai nyertes aszúesszencia mellett mindössze 10 nevező kapott Nagy Arany minősítést, ezen kívül 108 arany- és 90 ezüstérmet osztottak ki. Wille-Baumkauff Mártával, a bor készítőjével beszélgettünk.

Olvass tovább

Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2016 áprilisában ismételten, immáron tizedik alkalommal rendeztük meg Hortobágyon az Ökotúra Vendégház éttermében az országos bio borversenyt. Olvass tovább

Villányról azonnal a bor jut eszünkbe. Ez a magyar bor egyik legismertebb hazája. Cikkünkben egy olyan szakembert, borászt mutatunk be, aki korábban erdész hivatásának hódolt, de már legalább 20 éve bortermelő.

Olvass tovább

Az ökológiai termeléssel foglalkozó állandó bizottság új uniós jogszabályt fogadott el az ökológiai borokra vonatkozóan, mely 2012. március 8.-i dátummal immár kihirdetésre is került a Hivatalos Lapban. Olvass tovább