Egyre szélesebb körben ismert az a tény, hogy világszinten pusztulnak a méhek. Ahogy az is kezd nyilvánvalóvá válni a közvélemény számára, hogy ennek rendkívül jelentős kockázata van a teljes élelmiszerláncra. Európában a termesztett növények 80%-a számára szükséges a rovarok általi megporzás. A méhek megporzó tevékenysége nélkül az általunk fogyasztott élelmiszerek egyharmada eltűnne a boltok polcairól. De milyen a hazai méhállomány helyzete és mit tehetünk, hogy megakadályozzuk ezt a tendenciát? Olvass tovább

Maga a csapda nem nagyobb, mint egy sörösüveg kupakja, vastagsága kb. 5 mm. 2,5 mm-es lyukbőségű fémrosta hálóból, 25 × 30 mm-es méretben, két szélén 2,5 mm-re merőlegesen begörbítve, két példányban készült. Az egyik tetején, a középső részen egy erősen ragacsos vazelines tárcsa helyezkedik el, a közepén egy kis edényben pedig a feromon tartalmú csalogató anyag. Olvass tovább

A világszerte széles körben használt gyomirtó, a glifozát a növényekben és bizonyos mikroorganizmusokban működő sikimisav útvonalban az EPSPS (3-enolpiruvil-sikimát-5-foszfát szintetáz) enzimhez kötődik, és annak működését gátolja meg (ezzel leállítja az aromás aminosavak, egészen pontosan a 3-enol-piruvil-sikimát-5-foszfát képződését). A glifozát hatással lehet a mezőgazdasági területek közelében élő állatok, többek között a méhek szimbionta baktériumaira is. A mézelő méh bélflórájában nyolc domináns baktériumfaj található, amelyek elősegítik a testtömeg gyarapodást és csökkentik a betegségekre való fogékonyságot. A kutatók vizsgálatukban igazolták, hogy a domináns bélbaktérium fajok relatív és abszolút gyakorisága csökken a környezetben mért koncentrációjú glifozátnak kitett méhekben. A glifozátnak kitett fiatal munkásméhek nagyobb arányban pusztultak el a kórokozó Serratia marcescens baktériumnak való expozíciót követően. A bélflóra egyes fajai a glifozátra eltérő mértékű érzékenységet mutattak, ami nagyban függött attól, hogy az I (glifozátra érzékeny), vagy a II (glifozátra nem érzékeny) EPSPS csoportba tartozó enzimet tartalmazzák. Az eltérő érzékenységet in-vitro vizsgálatokkal is igazolták, melynek során a méhek bélbaktériumából származó EPSPS gént Escherichia coli baktériumban klónozták.

A széles spektrumú glifozát gyomirtószer hosszú ideje az első számú anyag a gyomok elleni küzdelemben. A génmódosítással a glifozáttal szemben ellenálló kultúrnövények elterjedésének következtében egyre nagyobb mennyiségben alkalmazzák világszerte. Működésének alapja az, hogy gátolja a sikimisav útvonal egyik enzimje, az EPSPS működését, minek következtében leáll a növényekben, és egyes mikroorganizmusokban az aromás aminosavak és egyéb, másodlagos metabolitok képződése. Az EPSPS enzim eltérő lehet a különböző élő szervezetekben, az I osztályba tartozó enzimmel rendelkező növények és mikroorganizmusok érzékenyek a glifozátra, a II csoportba tartozó enzimmel rendelkezők pedig nem. Az I csoportba tartozó enzim van jelen valamennyi növényben és számos baktériumban, míg a II csoportba tartozó enzim csak néhány baktériumban, pl. a Staphylococcus aureusban fordul elő, ezek jól tolerálják a glifozátot nagy koncentrációban is.

Az állatokban nincs sikimisav útvonal, ezért a glifozátot a legbiztonságosabb gyomirtónak tartják a mezőgazdaságban. Ezzel szemben nő azoknak a bizonyítékoknak a száma, amelyek megerősítik, hogy a glifozát igenis hatást gyakorol a nem célszervezetekre is, például megváltoztatja a méhek viselkedését, csökkenti a földigiliszták szaporodását és befolyásolja egyes mikroalgák és vízben élő baktériumok növekedését. A glifozátot kapcsolatba hozták a növények endofitikus és rizoszférikus mikrobáinak megváltozásával és a mezőgazdasági területek mellett élő állatok bélflórájának megzavarásával is.

A mézelő méhek és a poszméhek a virágzó növények, köztük sok termesztett növény legjelentősebb megporzói. Táplálkozás közben sok idegen anyagnak lehetnek kitéve, például glifozátnak is. Ez a gyomirtószer köztudottan hatással van a mikroorganizmusok növekedésére, a méhek egészsége pedig alapvetően a bennük élő bélbaktériumokkal függ össze. A mézelő méhekben nyolc domináns bélbaktérium faj található. E fajok különböző vonalai nagy változatosságot mutatnak, amely meghatározó az idegen anyagokkal szembeni ellenálló képességet illetően. A frissen kikelt munkásméhek szinte alig rendelkeznek bélbaktériumokkal, a normál bélflórájukat más munkásméhekkel való társas érintkezés során szerzik meg életük első napjaiban. A normál bélflórájuktól megfosztott méhek esetében csökkenő súlygyarapodást és megváltozott anyagcserét, a betegségekre való nagyobb fogékonyságot és nagyobb mortalitást tapasztaltak a kaptárban.

A jelenlegi tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy a glifozátnak való kitettség milyen hatást gyakorolt a mézelő méhek bélbaktériumainak mennyiségére és faji összetételére. Azt figyelték meg, hogy a bélflórára, kialakulása alatt és azt követően, hatással volt a glifozát, és a bélflóra kialakulásának időszakában a glifozátnak való kitettség hatására nőtt a méhek mortalitása, amikor megfertőzték őket egy bizonyos kórokozó baktériummal. A különböző bélbaktériumok eltérő mértékben érzékenyek a glifozátra. Ezt az érzékenységet is vizsgálták a kutatók, a méh bélbaktériumainak EPSPS enzimet kódoló génjének E. coliba való beültetésével. Vannak olyan bélbaktériumok, amelyek a II csoportba tartozó EPSPS génjét hordozzák, ezek tolerálják a glifozátot, van azonban olyan faj is, amelyben bár az EPSPS I, glifozátra érzékeny csoportja fordul elő, mégis, egy egyelőre ismeretlen mechanizmus révén, ellenáll a gyomirtó szernek (Snodgrassella alvi baktérium).

Mindent összevetve, a kutatók megállapították, hogy a mézelő méhek glifozátnak való kitettsége megzavarja a bélflórájukat, és ennek hatására a glifozátnak ellenálló baktériumok többségbe kerülnek, az érzékeny fajok rovására.

Mivel a méh bélflórája befolyásolja a rovar fejlődését, a tápanyagok felszívódását és a természetes ellenségekkel, kórokozókkal szembeni védekezőképességet, egyensúlyának felborítása nagyban hozzájárulhat a méhek fokozott érzékenységéhez az olyan környezeti stressz tényezőkkel szemben, mint a nem elegendő táplálék, vagy a különféle kórokozók.

Fordította: Nagy Judit
Forrás: www.pnas.org
(Biokultúra 2018/6)

A mézelő méh egyre fontosabb szerepet tölt be a termesztett és a vadon élő növényfajok beporzásában. A mézelő méhcsaládok gyengüléséről és rendszeresen bekövetkező pusztulásáról szóló beszámolókat a méhészek, a gazdálkodók és a kutatók egyaránt aggasztónak találják. Az ázsiai méhatka, tudományos nevén Varroa destructor fertőzés a hozzá kapcsolódó vírusokkal kulcsfontosságú szerepet tölt be a mézelő méhek egészségügyi problémáiban.

Olvass tovább

Tóth Zoltán fényeslitkei méhanya-tenyésztő, magyar és uniós állampolgárként még 2016 áprilisában petíciót nyújtott be Brüsszelbe, az Európai Parlament Petíciós Bizottságához. Petíciójában az adszorbens ioncserélő műgyantával kezelt, import (jellemzően ázsiai) mézek uniós vizsgálatát kérte. Továbbá azt, hogy az Európát dömping mennyiségben elárasztó ezen mézek beáramlását – a vizsgálatokat követően – Brüsszel akadályozza meg, továbbá a műgyantával kezelt mézeket tiltsa ki az uniós piacról. Több mint egy év telt el, ezért a fejleményekről kérdezem őt.  Olvass tovább

Az Abeille de France szaklapban (2016/03. szám 35-40. oldal) olvasható egy rövid leírás a különböző szeres kezelések – úgymint: Apivar, Apilifvar, Apiguard, Tymovar, Apistan, Acide oxalik, Tymol, Acide Formique, Coumaphos – alkalmazásáról, továbbá ezek hatásosságáról, mellékhatásairól és alkalmazási veszélyeiről, illetve egy ötoldalas összefoglaló leírás, mely az 1986-2016 között megjelent hét tudományos közleményre hivatkozik. Borzalmas bizonyíték: harminc év elteltével is tovább dühöng a varroa atka járvány! Olvass tovább

A mézelő méhek vitathatatlanul fontos szerepet töltenek be a szántóföldi és vadontermő növények beporzásában. A közelmúltban tapasztalható gyengülő és időnként nagy létszámbeli veszteségeket elszenvedő kolóniák problémája régóta foglalkoztatja a méhészeket, gazdálkodókat és tudósokat. Bebizonyosodott, hogy a jelenségért az ektoparazita Varroa atka és a társuló vírusok a felelősek. Jóllehet évente szükséges megelőző kezeléseket végezni, kevés hatékony atkaölő szer van és az elmúlt 25 évben nem sikerült igazán sikeres eljárást találni.

A Nature folyóirat nemrégiben számolt be arról a nagyszerű kutatási eredményről, miszerint a lítium-klorid hatékonyan elpusztítja a mézelő méheken élősködő Varroa atka parazitát. Kezdetben az RNS fragmensek vizsgálata költségesnek, de ígéretesnek bizonyult és meglepetést is tartogatott a kutatók számára. A kísérletek során ugyanis kiderült, hogy az RNS fragmensek izolálására használt lítium-klorid önmagában is elpusztítja az atkákat. A méhek jól tolerálták az eljárást, ami biztató a hatékony és könnyen kezelhető atkaölő módszer meghatározása tekintetében. A közeljövőben végzendő további kísérletek feladata az engedélyeztetés mellett a pontos adagolás meghatározása.

Forrás: www.nature.com
(Biokultúra 2018/1-2)

Fekete László 13 éves kora óta, 32 éve méhészkedik. Gyermekként édesapjától tanulta meg a szakma alapjait, majd 2009-ben főállású bioméhész lett. 2002 óta végzi tevékenységét a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzése-tanúsítása mellett. Régi olvasóink emlékezhetnek rá egy 2011-ben lapunkban megjelent interjúból, amikor megosztotta velünk különleges atka elleni védekezési módszerének részleteit. Kísérletező kedve azóta is töretlen, így ismét felkerestük, hogy beszélgessünk vele az utóbbi években szerzett tapasztalatairól.

Olvass tovább

A vadméhek számának csökkenéséért a neonikotinoid tartalmú rovarirtó szerek használata is felelős. Az Egyesült Királyságban a közelmúltban végeztek egy vizsgálatot, amely során 62 faj elterjedésére vonatkozó, 18 év alatt gyűjtött adatot vetettek össze a repcében használt neonikotinoidok mennyiségének alakulásával. Olvass tovább