A gyümölcsbetegségek előrejelzése döntően időjárási tényezők felmérésén alapul, azonban csak néhány esetében ismert közvetlen gyakorlati módszer gyümölcsbetegségek előrejelzésére ökológiai növényvédelemben. Ezek közül mutatunk be néhányat.

Olvass tovább

Az árutermelő ökológiai gazdálkodás ugyanolyan kihívásokkal néz szembe, mint a konvencionális termesztés: magas minőségi igény a felvásárlók részéről, kiélezett konkurenciaharc a szabad piacon és nyomott árak. Olvass tovább

Az ökológiai növényvédelemben használható előrejelzési lehetőségek közül az alma kórokozói közül az erwíniás virág- és hajtáselhalás (tűzelhalás), az almafalisztharmat és az alma ventúriás varasodása esetében lehet hasznos gyakorlati tanácsokat bemutatni. Olvass tovább

A vadcseresznye egész Eurázsiában honos. Régészek a budai várnegyed egyik kútjából 66 cseresznye és 100 meggymagot gyűjtöttek össze. Az első magyar nyelvű kertészeti könyvünkben – a Posoni Kertben – Lippay János így ír: „A cseresznye közönségesen kétféle: oltott és oltatlan. Ezek közül némelyek öregek, némelyek középszerűek, némelyek aprók. Színekben pedig ki fekete, ki vörös, kinek fele fejér, fele vörös, ki éppen fejér. Találkozik éppen zöld is: de még olyat nem láttam. Az íze édes leves, és egy kevéssé savanyúcska szabású: főképpen az ótott fekete, öreg és porcogós. A későn érő, leginkább ki Szent Mihály nap tájában érik, jó kemény, de középszerű, és a csutkáján mintegy fodra vagyon, ritka minálunk. Az ótott mindenkor jobb a magon költnél. A cseresznye a hűvös eget, avagy a középszerűt szereti. A felette meleget nem igen szenvedheti, ezért az agyagos földet sem kedveli, inkább valamennyire a nedveset.”

A cseresznyefajták elnevezéséről sokan vitatkoztak. Bereczki Máté (1824-1895) a Gyümölcstermesztési Vázlatok-ban (1877-87) a Fekete baltavárit Entz feketecseresznyének, a piros tarkát Giocker Károly óriás cseresznyéjének nevezte el. A XIX században a világospiros „Nagy hercegnő” elnevezésű cseresznyét is termesztették, de mindinkább a nyugati fajták váltak uralkodóvá: a Germersdorfi óriás, a Heidelfingeni cseresznye, a Bop-parti és a Belke Tivadar által megtalált Badacsonyi óriás. Nagykőrös szőleiben a Pongrác cseresznyét ismerték. Ritter Gusztáv a Disznódi fűszerest írta le. A Cserszegi mézest pedig Villási Pál tette ismertté.

A cseresznyét az egész ország területén termesztik, főleg házikertekben. Eger és Gyöngyös vidéke, Szeged környéke, a Balaton északi partja, a Nyírség déli része és Buda környéke ismertek mint termőtájak.

A termesztésben lévő fajták száma igen nagy. Érési idejük szerint csoportosítva: korai érésűek: Pomázi hosszúszárú, Bigarreu Burlat, Münchebergi korai, Szomolyai fekete, Van május végén – június elején teremnek. A középkorai, június derekán érők: Jabulay, Egri korai, Kordia. Középkései fajták: Germersdorfi, Solymári gömbölyű június végétől érők.

A cseresznye újabb fajtáinak születésénél már személyesen is jelen voltam. A Kertészeti Kutató Intézet Költségvetési Üzemének főmérnökeként az Érd-Elvirai terület is hozzám tartozott és itt volt tanárom, később munkatársam dr. Maliga Pál és volt földim, évfolyamtársam dr. Brózik Sándor nemesítésének helyszíne. Mohácsy Mátyás a gyümölcstermesztési kézikönyvében (1936) így ír: „Minél korábban tudjuk a cseresznyét piacra szállítani, annál magasabb árak érhetők el… Nem szabad figyelmen kívül hagyni… kisebb gyümölcsűek… nem olyan jóízűek… előnyük, hogy nem kukacosodnak annyira, mint a későn érők. Egyes fajták saját virágporuktól nem tudnak megtermékenyülni. Az egyidőben virágzó terméketlen és termékenyítő fajtákat soronként váltakozva ültetik.”

A talajigényére ezt írja: „Áteresztő, nem nedves, de nem is száraz talajokban, a murvás vagy homokos agyagtalajokban, ahol elegendő mész is van.” Fajtákat ismertetve a Badacsonyi óriást, a Cserszegi mézest, a Kóburgi korait, a Disznódi fűszerest, a Germersdorfi óriást, a Glocker óriást, a Heidelfingeni óriást, a Jabulay ropogóst, a Nagy fekete ropogóst és a Nagyhercegnőt sorolja fel. A Kertészeti Kutatóban, majd utódjában a fajtákat a koraiság, az öntermékenyülés, tetszetőség céljának meghatározásával állították elő. A Rita a legkorábbi érésű, május 22.-én Rita napján már ehető, 23-24 mm átmérőjű, középkemény, fényes héjú, kellemes ízű a termése. A Kármen június 2.-án, névnapján kezd érni, sötétpiros a gyümölcse. Brózik Sándor utódjával Apostol Jánossal úgy állapodott meg, hogy leánynevek jelezzék az önmeddő, tehát porzófajtákat igénylőket. A fiúnevek viszont az öntermékenységre utalnak, azaz ezek akkor is teremnek, ha csak egyetlen cseresznyefa van a kertünkben. Ilyen az eredetileg Alex-nek, a nemesítő Sándor nevére utaló – de mivel ilyen fajta már szerepelt az EU fajták között – Axel. Korán termőre forduló, rendszeresen és bőven hozza július elejétől 7-8 g-os, 24-25 mm átmérőt elérő, sötétbordó, sötétpiros, kemény húsú, kellemesen édes-savanykás terméseit. A sztigmás levélbetegséggel ellenálló, de brumeriella ellen védeni kell.

A csonthéjasokat minden évben károsító monília eredményes védekezéséhez kulcsfontosságú, hogy a metszést, a lemosó permetezést összehangolva végezzük el. A metszés során el kell távolítani az előző év fertőzési maradványait, a fertőzést mutató vesszőket, gallyakat. Fontos a rügyfakadáskor végzett rezes (bordói-leves) permetezés. A bordói lé készítéséhez égetett mészre és rézgálicra, valamint két fa- vagy műanyaghordóra van szükség. Az egyik hordóba 1 kg nagykristályos, megtört rézgálicot 50 liter meleg vízbe áztatunk, 2-3 órán át, amíg fel nem oldódik. A másik hordóban szintén 50 liter vízben 2 kg előzőleg kevés vízben megoltott égetett meszet csomómentesre keverünk, majd a rézgálic oldatát folyamatos keverés közben hozzáadagoljuk a mésztejhez. „A rezesbanda megy a meszesgödörbe” – mondotta volt az öreg kertészünk, mert különben összecsomósodik a permetlé. Az égszínkék oldat kémhatását lakmuszpapírral ellenőrizhetjük. A piros lakmusz kékre színeződése a közömbös (7) kémhatást jelzi, így nem perzseljük le a növényt. A monília elleni tormaleves permetezést is helyenként bevetették, mert nem zavarta a méhek látogatását, ami a termékenyítést igénylő fajtáknál nagyon is indokolt volt.

A legnagyobb gondot a cseresznyelégy kártétele jelentette és jelenti még most is. Nagyon sok levelet kaptam, ezért írásban válaszoltam a kérdésekre, amit jónéhány újságban közhasznúvá tettem: „A cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi L.) szinte kizárólagos tápnövénye a cseresznye, kisebb mértékben a meggy. Minden cseresznyefán előfordul, főleg a meleg helyeken. A kifejlődött, három-négy milliméter hosszúságú, jellegzetes szárnymintázatú, a tor mögött elhelyezkedő sárga színű pajzsot viselő egyedei a talajban telelő bábból a tavaszi hőmérséklet tizenkét fok fölé emelkedésénél, áprilistól kelnek ki. A talaj nedvességtartalma, fekvése, árnyékoltsága közvetve, a báb körüli talajréteg felmelegedése révén befolyásolja a kikelést.

A bábból előbújó legyek a talaj felszínén valamilyen magasabb ponton napoznak néhány órát, hogy szárnyaik repülőképesek legyenek, és elnyerjék jellegzetes színüket. Távolra nem szívesen repülnek, a fakorona csúcsán, a levelek fonákján és az árnyékban levő gyümölcsökön tartózkodnak. Párosodásuk már a kikeléskor elkezdődik, de a nőstények csak táplálékfelvétel után válnak termékennyé. Kelés után öt-tíz nap múlva a nőstény a gyümölcs héja alá egyesével rakja le tojásait, és potrohával körkörösen bevonja illatával a cseresznyét, jelezve, hogy az már ’foglalt’. A tojásokból kikelnek az öt-hét milliméter hosszú, két-három milliméter széles fehér, majd sárgásfehér nyüvek, majd fejlődésüket befejezve és károsítva a gyümölcsöt, kifurakodva a talaj felső öt centiméteres rétegében bábbá alakulnak. A bábok egy része a következő tavaszon, más része csak két év múlva fejlődik léggyé. A természetkedvelő védekezést a cseresznyelégy életmódjának ismeretében végezzük. A fa alatti talajhőmérsékletet „sátorcsapdával” előbbre hozva a rajzás idejére és mértékére következtethetünk. A talaj vastagabb takarásával késleltethetjük a felmelegedést, hogy a lárvák később keljenek. A várható kelés idejére a fa alatti talajt folyamatosan gereblyézve, a kikelő, napozó legyeket gyérítjük. A cseresznyefa koronájába ragasztóval bekent, sárga lapokat függesszünk. Cseresznyeszedés után távolítsuk el, mert egyéb rovarokat is összefognak. Április végétől permetezzük a gyümölcsöket ürömteával, hogy elriasszuk a peterakástól a legyeket. Az ürömteát 30 g fehérüröm-szárítmányból tíz liter vízben forrázva készítjük. Hígítás nélkül alkalmazzuk. A termést idejében szüreteljük le. A lehullott gyümölcsöket szedjük fel, ha van baromfink, engedjük a kertbe, a nyüveket, legyeket összekapkodva állati fehérjéhez juttatjuk őket. Reményt keltő annak az illatanyagnak az előállítása, amivel a nőstények bevonják a már tojásukat tartalmazó gyümölcsöt. Ez esetben, ha betartják az ösztönük parancsolta szabályokat, nem rakják le a már ’foglalt’ gyümölcsbe tojásaikat.”

dr. Győrffy Sándor Péter
(Biokultúra 2010/1)

Tisztelt Olvasó! Új rovatot indítunk „Gyümölcstermesztés” címmel. A 2009-ben induló ökológiai célprogram jelentős összeggel támogatja a gyümölcstermesztőket, és ennek hatására jelentősen nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont gyümölcsösök területe. Rovatunk nekik kíván segítséget nyújtani. (Széles Viktória rovatvezető.)
Fotó: a szerző kajsziültetvénye Szikszó határában.
Olvass tovább

A biogazdálkodás főbb jellemzői a szintetikus növényvédő szerek és trágyaanyagok nélküli gazdálkodás, a természetes úton előállítható anyagokkal történő növényvédelem, azaz a környezetkímélő növényvédelmi eljárások alkalmazása, a természetes ökoszisztémák által fenntartott egyensúlyra való törekvés, annak elősegítése. Az egyensúly kialakulásában fontos szerepet töltenek be a kártevőket pusztító ragadozók és paraziták.

A ragadozó élőlények számára megfelelő élőhely teremtésével, megóvásával növelhető azok betelepedési aránya, létszáma, így alapvető szerepük van a kártevők számának gazdasági kártételi szint alatt tartásában. A biológiai növényvédelemben a természetes ellenségekkel történő védekezés célja nem a növényevő kártevők teljes kiirtása, hanem egyedszámuk, s ezáltal kártételük csökkentése. Ilyen hasznos szervezetek – többek között – a fátyolkák, katicabogarak, zengőlegyek, fülbemászók.

Kutatásaim során zengőlegyekkel kezdtem foglalkozni. A lárvák levéltetű-pusztító tevékenységét, hasznosságukat több külföldi és a hazai szakirodalomban lévő cikk is kiemeli.

A zengőlegyek (Syrphidae) a kétszárnyúak (Diptera) rendjének egyik legnépesebb családja. Az ismert fajok száma a világon közel 6000. A mintegy 800 európai fajból Magyarországon jelenleg 390 fajról vannak adataink. Akadnak egy-, két- vagy többnemzedékes fajok. Erdőkben, erdei tisztásokon, erdőszegélyeken, nedves és száraz réteken, vizes élőhelyek közelében, hegyvidéken, kertekben fordulnak elő. Az imágók többsége virágporral, nektárral táplálkozik. A lárvák lehetnek növényevők, korhadékevők és ragadozók. A ragadozó életmódot folytató lárvák a fajok hozzávetőleg 40%-át teszik ki. Utóbbiak között sok a hasznos levéltetű-pusztító faj. A megtermékenyített nőstény zengőlegyek tojásaikat a már kialakult levéltetű kolóniák mellé helyezik, a kikelt lárvák a levéltetveket fogyasztják, ezzel is csökkentve azok elszaporodásának mértékét.

A vizsgált terület és a gyűjtés

A vizsgálatokat Debrecen mellett egy 12,5 hektáros bioalma ültetvényen végeztük. 1996 óta folyik almatermesztés a területen, amely már a telepítés kezdetén átállt bioterület volt. Az almák 60%-a varasodásnak ellenálló fajta (Florina, Príma). Ezen kívül Idared, Jonagold, Mutsu és Red Elstar fajtákat termesztenek. A gombák, baktériumok és vírusok okozta betegségek elleni védekezés a biogazdálkodásban megengedett természetes anyagokkal, módszerekkel történik: mechanikai úton, réz különböző formáival, mészkénlével, olajos permetezéssel. A kártevő lepke populációk visszaszorítása granulózis vírus, Dipel és Isomate felhasználásával történik. Ezen kívül sárga, kék és fehér színű ragacs lapokat, míg a bundásbogarak befogására kék színű, vízzel töltött tálkákat helyeztek ki. 2008-ban nyolc alkalommal végeztek növényvédelmi munkákat, melyek során Tiosol, Cuproxat alkalmazása, és Isomate kihelyezése történt március 31. és július 1-je között.

A terület 7%-a bolygatatlan, sorközművelés nincs, a gyepnövényzet dús, fajgazdag. A virágos növényzet táplálékot és búvóhelyet biztosít a kártevők természetes ellenségeinek, amelyek csökkentik a kártevő populációk nagyságát. Ennek köszönhetően, a levéltetvek ellen nem védekeznek a vizsgált kultúrában, mivel a katicabogarak, zengőlegyek és fátyolkák megakadályozzák a tömeges elszaporodásukat. A fülbemászók fészkelő-búvó helyéül műanyag cserépbe helyezett szénacsomókat helyeztek ki. A gyümölcsöst a Biosuisse svájci előírások betartására is ellenőrzik.

A gyűjtéseket 2008. április 24. és szeptember 9. között végeztük, heti rendszerességgel. A nyár tartósan esős periódusaiban a gyűjtések elmaradtak. A gyűjtésekhez 3 sávot jelöltünk ki, egymástól 115-120 méterre. Minden sáv 10 méter széles és 50 méter hosszú volt, határaikat az almafasorok képezték. A fajgazdag, dús, sokszor térdig érő virággazdag gyep tavasztól őszig megfelelő táplálkozó- és búvóhelyet biztosít a zengőlegyek imágóinak. A területen feljegyzett leggyakoribb növények: aprószulák, kamilla, pongyola pitypang, réti here, komlós lucerna, tyúkhúr, nagy csalán, parlagfű, lórom fajok, pirosló árvacsalán, szöszös bükköny, útszéli zsázsa, cickafark. Minden kijelölt sorban 30 percig végeztünk hálózásos gyűjtést. A lepkeháló 40 cm átmérőjű, 70 cm zsákhosszú, fekete tüll. A gyűjtések a délelőtti órákban történtek, ugyanis a zengőlegyek napi aktivitására jellemző, hogy a reggeli, délelőtti órákban repülnek, míg a nagyon meleg, kora délutáni órákban árnyékos helyen pihennek. A hálózásos gyűjtést tálcsapdázással egészítettük ki. Minden sávban két-két fehér műanyag tálat (17x13x7 cm) helyeztünk ki különböző magasságokban (80 cm, 120 cm) a fák közé az ágaktól nem takarva, illetve a talajra. A tálakat félig öntöttük etilénglikollal, amely tartósítja a belerepült rovarokat, és biztosítja, hogy a folyadék ne párologjon el. A csapdákat hetente ürítettük. A hálózott példányok kloroformos papírvattával bélelt ölőüvegből közvetlenül preparálásra és felcédulázásra kerültek. A tálakkal fogott zengőlegyek preparálás előtt 70%-os etil-alkoholba kerültek, amely megtisztította az etilénglikoltól a példányokat és tartósította azokat. A fajok meghatározása fénymikroszkóppal történt.

Eredmények

A mintavételek során 17 zengőlégy faj összesen 525 egyede került befogásra. A fajok közül kilenc lárvája táplálkozik levéltetvekkel. A fogott egyedszámok alapján ezek összesített relatív gyakorisága 94,1%-nak adódott.

A gyűjtött anyagot szinte kizárólag a hálóval fogott egyedek alkották. A tálcsapdákból összesen 14 egyed került elő. Az így fogott fajok száma öt, és ezek mindegyike a hálózás során is előkerült. A csapdázás kis hatékonysága részben azzal magyarázható, hogy a dús, folyamatosan virágzó vegetáció elegendő táplálékot biztosított az imágóknak, ezért azok kis számban keresték fel a fehér csapdákat. Az olyan állományokban, ahol kevés a virágos növényzet (például búza- vagy kukoricaföldek), a tálcsapdák hatékonysága jóval nagyobb. 2008-ban gabonatáblákon végzett vizsgálataim során a tálcsapdák hetente 10-20 egyedet gyűjtöttek.

A gyűjtött fajok hazánkban gyakoriak, általánosan elterjedtek. A levéltetűvel táplálkozó fajok: Epistrophe nitidicollis (Meigen, 1822), Episyrphus balteatus (De Geer, 1776), Eupeodes corollae (Fabricius, 1794), Eupeodes luniger (Meigen, 1822), Melanostoma mellinum (Linnaeus, 1758), Pipizella sp., Sphaerophoria scripta (Linnaeus, 1758), Syrphus ribesii (Linnaeus, 1758) és a Syrphus vitripennis (Meigen, 1822). A többi gyűjtött faj lárvája szerves törmelékkel táplálkozik, valamint egy faj lárvája növényevő.

tarka darázslégy

1. kép. Sphaerophoria scripta (tarka darázslégy)

Legnagyobb egyedszámban előkerült faj a tarka darázslégy (S. scripta, 1. kép) volt, mely a fogott egyedek közel 70%-át adta. A többnemzedékes, sokféle biotópban elterjedt faj egyedei lárvaalakban telelnek át. A lárva jelentős levéltetű-pusztító. A nőstények a levéltetűvel fertőzött levelekre rakják petéiket, és a kikelt lárvák jelentős szerepet játszanak a levéltetvek számának csökkentésében, a tömeges felszaporodás megakadályozásában. A S. scripta azért is meghatározó tényező a levéltetvek pusztításában, mert ezt a fajt kevésbé támadják meg a parazitoidok, mint más zengőlegyeket. Az imágó viráglátogatása széleskörű.

Melanostoma mellinum

2. kép. Melanostoma mellinum

A második legnagyobb egyedszámban előkerült faj a M. mellinum (2. kép) volt (16.6%). A szintén többnemzedékes faj egyedei lárvaalakban telelnek. Az imágó főleg nyílt területeken fordul elő.

A lárva levéltetvekkel táplálkozik, de ezek hiányában kisebb legyeket is megtámad.

ékfoltos zengőlégy

3. kép. Episyrphus balteatus (ékfoltos zengőlégy)

A harmadik legnagyobb egyedszámban fogott faj az ékfoltos zengőlégy (E. balteatus, 3. kép) volt (5,1%). A megtermékenyített nőstények telelnek, amelyek kora tavasszal rajzanak, és az első levéltetűtelepek megjelenésekor lerakják petéiket. A lárvák az egyik legjelentősebb levéltetű-ragadozónak tekinthetők, mivel rendkívül polifágok és agresszívek – kannibalizmus is előfordul. Számottevő szerepet játszanak a levéltetű populációk megtizedelésében szántóföldön és gyümölcsösökben egyaránt. Az alapvetően árnyékkedvelő fajt többnyire a fák között lebegve figyeltük meg, illetve gyűjtöttük.

A fennmaradó hat levéltetű-fogyasztó faj kevés egyedszámban került elő, de ezek lárvái is több száz levéltetvet elfogyaszthatnak fejlődésük során.

A levéltetvekkel táplálkozó fajok fenológiáját az 1. ábra mutatja.

A levéltetvekkel táplálkozó fajok fenológiája

1. ábra. A levéltetvekkel táplálkozó fajok fenológiája

A tarka darázslégy (S. scripta) májusi rajzása idején kis egyedszámban volt jelen, majd egyedszáma június elejétől növekedett. A faj első rajzáscsúcsa július elejére esett. Ebben az időszakban már nagy számban megtalálhatók a lárvák táplálékát adó levéltetvek, ami lehetővé teszi az újabb generáció kifejlődését. A június vége július közepe között gyűjtött magas egyedszám feltételezhető, hogy több, egymást fedő generáció együttes jelenléte. Július végén a gyűjtés során tapasztalt, hirtelen bekövetkezett egyedszám csökkenés a vizsgálati területen történt kaszálás miatt következhetett be. Ekkor a virágzó növények száma átmenetileg csökkent, így az imágók az almás körüli területen kerestek táplálékot.

A faj második rajzáscsúcsa augusztus végén volt. Ez, a faj életciklusát figyelembe véve az utolsó nemzedéknek tekinthető. Az ekkor kikelt lárvák ősszel még a levéltetű telepeken táplálkoznak, majd áttelelnek. A M. mellinum faj kisebb egyedszámban került elő, de megjelenése az előző fajhoz hasonlóan alakult. Itt is két rajzáscsúcsot tapasztaltunk, az elsőt július elején, a másodikat augusztus utolsó harmadában, amelyek egybeestek a S. scripta rajzáscsúcsaival. Mivel a levéltetű-pusztító fajok a vegetációs periódus alatt folyamatosan jelen voltak, a lárváik levéltetű populáció csökkentő hatása is folyamatosnak tekinthető ebben az időszakban. Ennél fogva a biológiai növényvédelemben betöltött szerepük is jelentős.

Megfigyeléseink során többször tapasztaltuk május és július között a közönséges levélpirosító almalevéltetű (Dysaphis devecta Walker) és a szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea Passerini) károsítását. A kártétel azonban nem volt olyan mértékű, hogy a termésmennyiséget jelentősen befolyásolta volna. A fertőzött hajtásokon többnyire megtaláltuk a zengőlegyek lárváit is, bár megfigyelésüket nehezíti kis méretük és színük, amellyel szinte beleolvadnak környezetükbe. A fogott fajok imágóinak rajzási adatai alapján a lárvák megjelenése nyár elejétől folyamatos, így azok hasznos tevékenységüket a levéltetűtelepek gyérítésében ettől kezdve fejtik ki. A vizsgált kultúrában levéltetvek elleni növényvédőszeres kezelés nem történt. Ez alapján feltételezhető, hogy ezek a ragadozók is jelentős szerepet vállalnak a kártevő populációk nagyságának a kártételi szint alatt tartásában. Tapasztalataink azt mutatták, hogy egy tárcsázott talajú bioalma ültetvényből jóval kevesebb zengőlégy került elő, ugyanis a sorok közötti dús vegetáció hiánya miatt sem elegendő búvóhelyet, sem táplálékot nem találtak az imágók. Azonban ennek az anyagnak a feldolgozása még folyamatban van, így a következtetéseket is később tudjuk levonni.

Köszönettel tartozom Makranczy Györgynek a cikk összeállításában nyújtott segítségért, továbbá a Növényvédelmi Tanszék minden dolgozójának, akik munkánkat segítették.

Földesi Rita
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma,
Mezőgazdaságtudományi Kar,
Növényvédelmi Tanszék
foldesri@agr.unideb.hu
Medgyessy István

Biofarm Debrecen Szövetkezet
(Biokultúra 2009/3)

A klímaváltozás szüntelen jelenség a Földön. Közismertek a jégkorszakok és az interglaciálisok sorai. Az utolsó jégkorszak után az időjárás stabilizálódott, mérséklődött az ingadozás. Az V. században a Kárpát-medence közepe mocsaras táj volt. Ezt Attila hun fejedelem tudós görög látogatója, Priszkosz rétor művéből tudjuk.

Olvass tovább

A szüret utáni növényvédelmi munkák ugyanolyan fontosak, mint a tenyészidőszak alatt elvégzett védekezések, mert kedvező időjárási körülmények között a károsítók akár a lombhullásig fejlődésükre kedvező feltételeket találnak, és továbbgyengítik a fákat, ezzel veszélyeztetve a hajtások beérését, a rügydifferenciálódást és végső soron a következő évi termést is. Olvass tovább

A 2007. évi fagykár nemcsak a gyümölcstermesztőket érintette érzékenyen, hanem a magyar fogyasztókat is. A fogyasztó egyrészt nem a megszokott ízű gyümölcsöket tudta megvásárolni, másrészt a távolabbról (importból) érkezett téli vitaminforráshoz sokkal drágábban jutott hozzá. Olvass tovább