Tag Archive for: biokontroll

Idén is megrendezésre került az Ökológiai Világkongresszus (Organic World Congress, OWC), mely jelenleg a világ legnagyobb ökológiai témájú rendezvénye. A háromévente megrendezett kerülő eseménynek ezúttal – negyven év óta először – India adott otthont. Olvass tovább

„Hazai innovációk az ökológiai gazdálkodás érdekében” címet választották a szervezők a XXX. Biokultúra Tudományos Nap rendezvénynek, melyet 2017. december 2-án tartottak a budapesti MOM Kulturális Központban.
A rendezvényen elhangzott előadásokat alább lehet megtekinteni, letölteni: Olvass tovább

Dr. Roszík Péter Nyíregyházán, 2017. november 6-án az „Új utakon az agrárszektor” konferencián elhangzott „Összhangban a természettel – ökológiai gazdálkodás jövője” című előadása

A jubileumi bio fesztiválra idén is legalább tízezer ember volt kíváncsi. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által a helyszínen is ellenőrzött, ökológiai alapanyagokból kínáltak ételeket a háromnapos fesztiválon, melyen kulturális programok szórakoztatták a vendégeket 2017. szeptember 15-17-e között. Olvass tovább

A Jánossy Andor-díjat az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma alapította 2008-ban, a biodiverzitás megőrzéséért végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére. Az idén 10 éves alapítvány felvállalt feladata: a hazai agro-bio­diverzitás megőrzése, fenntartásának elősegítése. (Az alábbi Laudáció Budapesten „A Kárpát-medence kincsei” c. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari seregszemlén megrendezett szakmai konferencián hangzott el 2017. szeptember 20-án.) Olvass tovább

Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Velencei Növényvédőszer-analitikai Laboratórium, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. „gyanús” ügyek kivizsgálásában rendelkezésre álló laboratórium partnere 2017. szeptember végén az Európai Uniós Nemzeti Referencia Laboratóriumok részére Freiburgban megrendezett munkaértekezleten két szakterületet érintően is Arne Andersson díjban részesült. Olvass tovább

Egy csökkent értelmi képességű vezető EU bürokrata mintegy négy évvel ezelőtt – szerintem életében előszőr – elolvasta a munkakörét meghatározó jogszabályokat a Tanács 834/2007/EK és a Bizottság 889/2008/EK rendeleteket (továbbiakban EU bio rendeletek) és nem értette! (Neve hál’Istennek azóta feledésbe merült!) Olvass tovább

Ö kológiai gazdálkodó mérnökképzés indítását határozta el a Széchenyi István Egyetem. A kurzus posztgraduális, levelező formában, 2018 februárjában indul Mosonmagyaróváron. Olvass tovább

Amerika egyik legkedveltebb készétele a sajtos makaróni, mely csupán néhány perces előkészítést igényel és már fogyasztható is. Nemrégiben ezeket a termékeket bevizsgálva, aggasztó élelmiszer-biztonsági problémára derült fény. Olvass tovább